Agyrém

A múlt hetemet szabadságolással töltöttem otthon, különösebb ok nélkül, egyszerűen jól esett lazítani kicsit. Szép is volt, jó is volt, tegnap gondoltam még kihasználom az utolsó estét, legalábbis mértékkel, mert ugye ma reggel jöttem vissza Sógorföldre, és ilyenkor koránkelés, úgyhogy előtte nap mindig igyekszem időben ágyba kényszeríteni magam több, vagy inkább kevesebb sikerrel. Szóval, hat körül bevágtam egy laza vacsorát, nyolc körül találkoztam egy ismerőssel, aztán valamikor 11 és éjfél között haza is estem. A gond ott kezdődött, hogy az említett ismerős megkínált jóféle diópálinkával, ami savat csinál, ami éhséget okoz, és hősünk elalvás előtt bölcsen elfalatozta az egyetlen otthon fellelhető tápanyagforrást a kutyán kívül (mert azt azé' mégse' :)), a t**cós sóletkonzervet.
Nyugovóra hajtottam a fejem, és kezdődött a mozi. Hogy miféle és mennyiféle ökörséget álmodtam össze, és miért pont azokat, azt csak azért tudom, mert ébredés után átpörgettem magamban, mondván, hogy ennyi flúg még az én fejembe se fér bele. Igaz, aludtam délután is, tehát nem voltam túl álmos, a konzervkaja közvetlenül elalvás előtt meg előre megfontolt merénylet ilyen téren, de akkor is....

Nyugodt ébredés, szabad ég alatt. Az időjárás kellemes, langymeleg, felkelek, és elindulok dolgozni.-Nyilván, nem aludhattam túl mélyen, az igazi tudatalatti helyett inkább a felszínesebb dolgok jöttek elő, mint pl hogy holnap munka van.- Előkerül a kolléganőm is, tesszük a dolgunkat. Két dolog zavar csupán, az egyik a környezet, ami enyhén posztapokaliptikus, tele mindenféle fatákolmánnyal, és a nyakamat hasogató fájdalom, illetve az onnan kisugárzó szédülés.-Az ágyam helyett a pamlagon aludtam el, elég extrém pózban-Összefutunk a főnökkel is, nem lett normálisabb, mióta nem láttam. Épp egy csapat látogatót kalauzol körbe a borongósan is szép vidéken. A nyakfájás nem múlik, de valahonnan beugrik, mit is szokás csinálni az ilyesmiben szenvedő emberrel, hátulról, jó erősen fejbe kell kólintani. -Logikus.- Fájni fog, fájni fog, de muszáj. Elindulok megfelelő eszközt keresni a fatákolmányokban, közben belebotlok néhány nem túl barátságos, határozatlan fajú, denevérre emlékeztető lénybe, szerencsére különösebb affér nélkül. Némi válogatás után úgy döntök, a hosszúnyelű kalapács megfelelő, szerzek hozzá még egy darab rongyot is, amibe majd bebugyolálom, hogy mégse sértse fel a nyakamat, ha majd kupán vágnak vele. Némi győzködés árán ráveszem a kolléganőt, hogy tegye meg nekem ezt a szívességet.

Nos, itt azt hiszem felébredtem.
Úgy rémlik a tarkónkenés elmaradt, de innen egy darabig szakadozik a film. A következő, amire biztosan emlékszem, hogy

nyugovóra térek az egyik fatákolmány alatt, és próbálok csendben maradni, hogy ne vegyenek észre a settenkedő furcsaságok. Nem alszom túl mélyen.

Vajon tényleg lehet álmodni az álomban? Ez már elég Inception-gyanús...

Ébredés a fatákolmány alatt, paplan lerúg, kipislog. A star-wars világába kerültem.-(Mi a búbánatos? )Hogy ez honnan jött? Mostanában elég sokat emlegettük ezt a filmet, de jó ideje nem volt vele közelebbi kapcsolatom-Előttem széles aszfaltút, rajta jedik sétálnak beszélgetve, robotok sietnek a dolguk után, nagy a forgalom. Körülnézek én is, hogy mi történhet itt. Némi téblábolás után betérek egy épületbe. Hipermodern berendezés, nyugodt, de kicsit riadt hely. Közben kísérőm is akad, együtt mászkálunk a fotocellás ajtókkal felszerelt, krómacél falú házban, amikor is az egyik ablak előtt átsuhan egy tyrannosaurus rex. Baj lesz. -Már csak azért is, mert mióta gyerekkoromban egymás után elolvastam könyvben, majd megnéztem filmen is a Jurassic parkot, a t-rex beépült az "üldözős álmaimba", nem egyeduralkodóként, de előfordul. Nem juthat mindenkinek zsákos ember, no.- A királygyík egy robbanással áttöri a falat, és szinte azonnal üldözőbe vesz minket. Bemenekülünk az első zárható helyiségbe, a wc-be. Becsapjuk az ajtót, közben a felmentősereg is beront a túlsó bejáraton. De késő, a t-rex feje pont befér az ajtó fölött. Hamm!

Ő nem törődött vele, hogy nem az a tipikus sztárvorsz figura, én viszont felébredtem. Snitt, csapó, álomba nyűglődöm magam.

Iskola, vagy kollégium, mindenesetre egy mocskos matracon fekszem, és nem érzem túl jól magam. A szobában sincs túl jó illat, mert a kutyák mindent telepiszkítottak. -Nem kell egy Freudnak lennem, hogy kiderítsem, ez bizony kemény gyomorrontásszimbólum:)-Próbálok valami rendet tenni, de reménytelen. Közben beesik a takarítónő, és ahogy a torkán kifér, pöröl velem, hogy micsoda kosz van itt, miért nem küldöm ki a kutyákat, és nem igaz, hogy itt kell sz*rniuk, és

És ki tudja meddig mondta volna még, ha fel nem ébreszt a vekker. Mindenesetre arra emlékszem, hogy miközben kinyomtam a csörgőládát azt dünnyögtem magam elé: "na, ezt már sose tudjuk meg"


Szóval. Mielőtt bárki messzemenő következtetést vonna le, (csak mert tudom, hogy akad az olvasótáborban olyan, aki mindent megnéz a pszichológus szemével is:) jól vagyok, mostanában kifejezetten kiegyensúlyozottan. Az igazi probléma ébredés után nem sokkal megoldódott. Tehát ha elfogadtok egy jó tanácsot:
Soha, ismétlem SOHA!! ne egyetek t**cós babkonzervet lefekvés előtt!

Rendezvous

Avagy némi metakommunikáció...és egyéb.

A téma karcolja annak a vörös zónának a szélét, amiről nem szoktam írni. De az elmúlt hetek eseményei, valamint egy mostanában elhíresült blog, a "Tékasztorik" http://tekasztorik.blog.hu/ , ami szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel, megihletett. Az említett blogról annyit, hogy úgy hiszem, a kishölgy nem mindig a saját életéből veszi a történeteket, amiket leír, egykettőt már jómagam is hallottam korábban, máshonnan, de a stílusa nagyon szórakoztató. Az ihletről meg annyit, hogy nem fogok átcsúszni a mélyvörös zónába, úgyhogy aki szaftos történeteket keres, annak javasolnám valamelyik előfizetős privát tévécsatornát:)

Naszóval, megismerkedsz a lánnyal, szimpátia alakul ki, elhívod valahova. Mi is történik ott? Ugye beszélgettek, minden marhaságról, ami eszetekbe jut. A helyzettől függően ücsörögtök, sétáltok, csúszkáltok, etc. A kimeneti szál meg többesélyes. De mire odaérsz, már szinte biztosra tudod, mi lesz az. Mondjanak a tudósok, a politikusok, az egyház, meg az orvosok és a filozófusok, amit akarnak, alapvetően ösztönlénynek tartom az embert. Szóval, miközben marhaságokról beszélgettek, sétáltok, ücsörögtök, akármi, a háttérben folyik egy másik beszélgetés köztetek. Nekem meg van olyan szerencsém, néha átkom, hogy ezt is elég jól hallom, másrészről pont emiatt, kicsit tudatosan figyelek is rá. Kezdődik ugye azzal, hogy milyen ruhában jelenik meg a kishölgy. Ilyen alkalmakkor persze mindkét fél megpróbál némi optikai tuningot bevetni, férfiaknál ez általában kimerül a hajmosás, borotválkozás, dezodor, tisztaruha kombóban, nőknél kicsit nyűgösebb a dolog. Általában a "sejtelmesített" jelmez a nyerő, odavissza, azaz a csinos, de nem túl kihívó ruha az, ami inkább jelzésértékű lehet. Főleg ha a napi viselettől eltérő kicsit, szóval mondjuk szoknya farmergatya helyett. Nőknél, nyilván, pasiknak ciki. Persze, a köldökigérő dekoltázsnak is lehet mondanivalója, de az más tészta. És ami (nálam legalábbis) nagyon meghatározó, és elmeséli a "mit is akar a másik" történetét, az a szemkontaktus. Valahol, valamikor egy okos ember bemérte ezt pontosan (de hogyan?), hogy valahány másodperces egymás szemébe bambulásnak többletjelentése van. Most itt ugye még mindig a férfi-nő kapcsolatokró beszélünk, mert egészséges férfiaknál ugyanez inkább a "mif*sztnéző??" kérdést váltja ki. De valahogy ennek is több fajtája van, és hogy mi különbözteti meg őket, azt nem is tudnám most így csípőből leírni, de van ugye az egyszerű "figyelek" nézés, az "érdekes, amit mondasz" nézés, meg a "beszélj még hozzám, férfiállat" nézés, és időtartamtól függetlenül, valahogy mind más. Vannak aztán ugye a testtartások, távolság, az apró elszólások, szóval könyveket lehetne írni erről, és írtak is, de idővel ezeket félautomatán leradarozza az ember agya. És lehet sakkozgatni, mindenesetre jó játék ez, valahogy elvenné az egész savátborsát, ha mondjuk amolyan "Szia, Kata vagyok, 25 éves, és bejössz, de én a déli típusú pasikra bukom, és most ki is néztem egyet, szóval szívesen beszélgetek veled, de ne érj hozzám", vagy "Nos, szívesen elhallgatom, amiről beszélsz, bár igazából nem arra figyelek, hanem a szádat nézem" stílusban folyna minden. Jó játék, no.

Eszembe jutott egy sztori, ahol mindez becsődölt, és hasonló kicsit a tékasztoris életcseppekhez, mindenesetre mókás, tanulságos, és mostanában sokszor eszembe jutott:
Úgy egy háromnegyed éve történhetett az eset, átlagos nap, átlagos élethelyzet, esti lazítás közben becsapódtam egy nagyobb társasághoz, ahol ismertem néhány embert. Addig ismeretlen leánnyal szemkontatus, és beszédfonál felvesz, eldumálgat, elhülyéskedik, majd adott indokkal második találkozóra kér fel, pozitív válasszal. Ez eddig rendben. Az adott indok ráadásul itt reális volt, tényleg kellett épp egy kis segítség valamihez, amihez a lány értett. (Nem,nemfélreért). Aztán ugye fészbukon felvesz, telefonszámcsere, időpontmegbeszélés. Mindig kérdéses, hogy honnan számít a randi randinak, mindenesetre itt már a segítségmegbeszélésből affelé hajlottunk, a metakommunikációs antennáim legalábbis ezt suttogták.
Elballagok adott időben az adott helyre, leány nem jön. Semmi baj, nőknél a negyed óra késést automatán belekalkulálom, viszont ő kezdett erősen kicsúszni a tűréshatárból. épp mielőtt feladnám, megjelenik. Négy barátnővel. Fapofa, gondolatban enyhe szitkozódás. Helyrerakom, hogy oké, akkor nem randi. Ez is rendben. Keressünk nagyobb asztalt, üljek oda hozzájuk. Dumálgatunk, pletykálunk, és közben a metakomunikációs antennáim kezdenek zárlatot kapni, mert a lány nagy, sóvárgó szemekkel, ÚGY néz. Na, most akkor ki kivel van? Közben becsapódik egy cimborám, elkezdek vele beszélgetni, a lányok valami félelmetesen fontosat találnak egy laptopon, és azzal foglalkoznak. De közben, ha egymás felé fordulunk, csak megy az élcelődő flörtölés, meg a retinapetting. Kezdem unni a helyzetet, fáradt is vagyok, a cimbora közben benyögi, hogy ő lassan megy, ha én is elindulok, hazavisz autóval, hát gondolom, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Odasúgom a lánynak, hogy én megyek lassan, de igazán találkozhatnánk valamikor KETTESBEN. Válasz: "Jó, megnézem a határidőnaplómban mikor érek rá..." Na, itt már a fapofa se sikerült, visszakérdeztem, hogy ezt a mondatot mennyire gondolta komolyan, mire ő állítja, hogy teljesen, mert igen elfoglalt ember, és (a többit kiszűrte az agyam). Sör kihörpint, kabát felvesz, cimborát indulásra buzdít.
Slusszpoén:
Felállunk, elköszönünk.
Lány: (Utánnamkap):"De akkor majd valamikor?"
Én: "Jó, megnézem a határidőnaplómban mikor érek rá..." Szia.

Persze, nyilván nem láttam azóta se...voltam annyira gerinctelen, hogy még küldtem neki egy smst, hátha alapon, de ugye, hogy egy régi népi közmondást idézzek:
"Szarból nem lehet várat építeni":)

Farkaslakodalom

Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban hallottam már a veresegyházi Medveotthonról, de a hetekben újra a szemem elé került egy cikk róla, ami azt írta, hogy farkaskölykök születtek az otthonban és -hogy szokják az embert,- a látogatók testközelből ismerkedhetnek velük. Persze több se kellett, beindultak a fogaskerekek a fejemben, el kell mennem oda!

www.medveotthon.hu

Összetrombitáltam pár cimborát, és szombat reggel nyakunkba vettük nagy magyar rónát. Addigra kiderült ugyan, hogy a kölkök azóta felnőttek, de akkor is, medvéket, farkasokat látni testközelből....Kicsit panaszkodtak az útitársak a korai indulás miatt, de ugye, ki korán kel-egész nap álmos, viszont odaér veresegyházra emberi időben. Felvettem a jóembereket, egyiket a másik után: /mivel a blogon nem szoktam nevesíteni/ Kalapos Fényképész Urat, Bambit, és a Két Kedvenc Klónomat.
Tőlem szokatlanul zökkenő,-késés,-és eltévedésmentesen elértük a híres honky-tonk asszonykórus városát.

Az első benyomás, ahogy az autóból kiszállva, fogvacogva haladtunk a park felé, a mesterkéltség nélküli kiépítettség volt. Persze, itt is található egy kevés az "adjuk el magunkat" jellegű szórakoztatóiparillatból, de pont annyi, amennyitől még nem lesz műanyag.
Mikor aztán az első mackót megpillantottuk, a kutya se foglalkozott többet mindenféle csapongó gondolatokkal, mint a gyerekek, irány medvét nézni! Persze a jószágok és a látogatók között vastag acélkerítés van, mert bármennyire is ölelgetni való böhönyének tűnnek a medvék, valójában ragadozók, méghozzá olyan méretben, hogy nem okozna gondot nekik egy ember láb alól való eltevése. Tábla is figyelmeztet: "Veszélyes állatok, a kerítésen benyúlni tilos!" Kalapos F. Úr szerint a táblák befelé néző oldalán pedig a "Veszélyes emberek, a kerítésen kinyúlni tilos!" felirat szerepelhet. Ezt végülis nem tudtuk meg. Lehetett viszont attrakció gyanánt mézet vásárolni, és hosszú nyelű fakanállal etetni a brummadzákat.
Bár az efféle állathabzsoltatásnak mindig cirkusszaga van kicsit, összességében azt hiszem jó körülmények között élnek itt ezek a jószágok. Több medvefaj képviselői is megtalálhatóak az otthonban, persze, mind kerítés mögött, de viszonylag nagy szabad területen, mesterséges barlangokkal, erdős-bokros részekkel, hogy idézzem: "A természetes élőhely minél tökéletesebb reprodukálása érdekében." Akárhogy nézzük, még mindig nagyobb részben szól az állatvédelemről a park, mint a szórakoztatásról.

Miután kimedvültük magunkat, elindultunk megkeresni a farkasokat. A legtöbb ember szemében a farkas kicsit misztikus állat, van akit ez ijeszt, van akit vonz, mi egyértelműen az utóbbi kategóriába esünk. És tényleg..lenyűgözőek....


Két falka él a Medveotthonban, összesen negyvenegynéhányas létszámmal. Az állatgondozók épp bent piszmogtak a farkasoknál. Két Kedvenc Klónom szőkébbik tagja rögtön rágni kezdte a fülemet, hogy menjünk már be valahogy, na nem mintha nem erre vágytam volna én is...nem is kellet túl sok rábeszélés, beengedtek minket a farkasok közé. Azt hiszem, ez örök élmény marad. Gyönyörűek, sugárzik belőlük az erő, és bármennyire is szelídek, érezni rajtuk az elemi vadság szagát. És hihetetlen kíváncsiak:) A gesztusaik egészen hasonlóak a kutyákéhoz, ők azonban az emberrel való ismerkedéskor "matatnak", minden porcikádat végigszaglásszák, finoman, csak úgy kíváncsiságból megrágcsálják, épp csak a foguk hegyével. Elképesztő volt testközelből látni őket...

Bevallottuk egymásnak, hogy gyerekkorunk óta álmodtunk valami hasonlóról. Nos, most valóra vált. Ezt nem fogom elfelejteni, míg élek:)

Köszönet a fotókért K.F. Úrnak:)

Töklámpaláz

Meglehetősen eseménydúsra sikerült az idei mindenszentek/halottak napja kombó. Vagy mondjak halloweent? Mert ugye a csendes, merengős magyaros ünnep helyett egyre inkább kezd bejönni kishazánkba ennek a harsányabb angolszász/amerikai változata. Nem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy ez jó-e, vagy nem. Van egy kis(?) amcsifóbiám, szóval a zászlólengető, mályvacukorzabáló, mekdonálcon élő népség ünnepei nem érdekeltek túlzottan. Ez az egy, a halloween talán kivétel.

Nade, hogy, hogy nem, úgy három, vagy négy éve, akkori párommal kitaláltuk, hogy szervezzünk halloween bulit...de ne szaladjunk előre, majd rátérek erre is. Szóval, beszivárgott az életembe a halloween, én meg miért is tiltakoznék, mikor tetszik. A mindenszentek/ halottaknapja nekem amolyan elgondolkodós, elmélkedős ünnep volt, de soha nem a bánatról szólt. Igaz ami igaz, a halottaim többségéhez, akikhez kilátogatunk ilyenkor nem fűztek annyira erős érzelmi szálak, hogy fájó legyen visszatérni a sírhoz. Inkább megnyugtat. Ebbe a csendes boldog érzésbe aztán belefér egy kis "halloween-fíling" is, büdöskapitalistaamerika ide, vagy oda. No, idén aztán kijutott belőle.

Az első csapást a rendszerre az első szombathelyi zombi felvonulással mértük.
A zombi felvonulás, avagy zombie walk, szintén-nyilván-külföldi eredetű őrület, amit most felkapott egyik ismerősöm, és ugye az őrültségre mindig akad vevő:) Lehet persze ragozni, hogy mi egy ilyen felvonulás célja, de azt hiszem nem kell filozófikus mélységekbe bocsátkozni, egyszerűen a hülyeség, az ökörködés, a zombulás. Péntek este kimaszkírozva végighörögmorogtuk a várost, helyenként tetszést, helyenként megbotránkozást okozva. Én mindenesetre pazarul éreztem magam:) (Főleg, hogy némi taktikai megfontolást is belevéve olyan jelmezt választottam, amiben nem ismernek fel, így nem féltem, hogy másnap meghajkurásznak az öreglányok az esernyővel...:))

A zombimenet után pár nappal, 31-én, azaz az ünnepek előestéjén következett kiskuckómban a korábban már említett házi halloween-buli, ami kezdetben csendes, páremberes baráti összeülés volt, mostanra azonban egész estét, házat, és udvart betöltő ereszdelahajamat-tá nőtte ki magát. Nem szenvedtünk hiányt itt se semmiben, igaz másnap gondolkodtam egy profi takarítóbrigád felbérlésén...ilyenkor mindig megfogadom, hogy nem, nincs több házibuli...aztán dehogy nincs. (képek feltöltés alatt.)

Másnap aztán a csenddé volt a szerep, rokonlátogatás, temetőkert, koszorú, gyertyák.
Van az egész ünnepkörre egy kedvenc kifejezésem, a Samhain (ejtsd: szó-in), ami a kelták megfelelő ünnepe. A kelta hitvilág szerint ilyenkor az evilág, és a túlvilág közötti határ elvékonyodik, átjárhatóvá válik. A samhain során is van némi hangoskodás, mulatozás, de az egész felfordulás mögött ott rejlik a megemlékezés is. Akárhogy is, szeretem ezt az ünnepet, ha zajosan, ha csendesen vagy,- mint ahogy a legjobb, és amilyen idén volt- a kettő keverékeként.

Kézhez, illetve géphez kaptam közben a fényképeket is, lássuk csak, amúgy random:

Állattemető

Kicsit borongósabb téma...nem mintha a hangulatom borongós lenne, egyszerűen ez volt most a fejemben. Épp otthon jártam a környéket egy barátommal, félhivatalos ügyben, és elhúztunk a Nárai és Szombathely között épült "Kisállat kegyeleti park" mellett. Nem először mentem el az állattemető mellett, és mióta csak megépítették-pedig az nem tegnap volt-motoszkál bennem a vágy, hogy bemenjek körülnézni. Most pedig kaptam az alakalmon, illetve a cimbora állításán, miszerint ő tudja, hogy lehet bejutni (hja, nincs bezárva a kapu...), úgyhogy bevettük magunkat a temetőkertbe. Szép, nyugodt hely, apró sírokkal. A legtöbbön fejfa van, bár egy-két keresztet is láttunk, sőt, faragott, gravírozott sírköveket is. Kutyák, macskák, kisállatok. Minden síron név, születési, halálozási dátum. Persze a szkeptikusok szerint felesleges az ilyen felhajtás, de én szépnek tartom. Sajnos, ahogy az élet rendje diktálja, temettem már hozzám közel álló állatot, és mindig megpróbáltam méltó módon tenni. Miért is ne? Aki szerint az állatnak nincs személyisége, lelke, az nem találkozott még állatokkal. Tehát miért ne érdemelnék meg a végtisztességet? A legszívfájdítóbb az a sír volt, aminek fejfájára a néhai eb kedvenc játékát akasztották. Furcsa, de nyugodt hely, jó, hogy van ilyen is. Munkámból kifolyólag gyakran találkozom állathalállal,sőt,az is előfordult, hogy nekem kellett átsegítenem a jószágot az örök vadászmezőkre...hát, ez sosem egyszerű. Most például a patkányok telepedtek be hozzánk, és én kaptam a nemes feladatot, hogy lemérgezzem őket. Addig nem is volt baj, míg egyik nap körém nem gyűlt az egész patkánycsalád, és nem néztem a szemükbe...hja. Ilyenkor megpróbálja az ember félretenni a lelkizős énjét, de nem mindig megy. Talán nem is kell.
Egyszerűen csak elfogadni bizonyos dolgokat.
És széppé tenni, amíg lehet.

€l*ú®tuk!

Avagy lehetne a cím "Hétfő® Vol 2." is. Mert ugye egy átlagosnak induló HÉTFŐ!!!vel kezdődött az egész hülyeségfolyam, az egész dilifutam, az egész...hét. A hetek ugye hétfővel kezdődnek, ez már csak ilyen. Békésen dolgozgattunk, már készültem, hogy délután zörgök vissza Kishazánkba, éreztem a számban a magyar pálinka, és a baráti beszélgetések ízét. A főnökember is világgá ment valahova, cincoghattak az egerek,úgyhogy nem volt semmi, ami zavarja köreimet. No, hogy félreértés ne essék, a kolléganőmmel egyetemben,- lévén mindkettőnk állatbolond- akkor is igyekezzük becsülettel elvégezni a munkánk, ha nem üti senki a hátunkat. Ezért nem is igen üti senki a hátunkat. Viszont, az ember olyan jószág, hogy ha érzi a hazahívó szót, akkor sietteti kissé a dolgokat.



Ééés, itt jött a fordulat. Előzö nap érkezett hozzánk 4 haflingi kiscsikó. Hát, hogy egy haflingi csikó milyen tündér jószág, az nézzétek meg
---itt.---
A feladat adott: a négy csikkantást az istállóból az erdőn át felvinni a mezőre. Még egy gyengébb szerepjátékban sem lenne megoldhatatlan. Mondom is a Reginának, hogy csináljuk okosan, fogjuk meg a legnagyobbat, a többi majd követ szépen, nem kell azokat megkötni. Eddig is működött ez a módszer. Ez így rendben is volt, vagy 300 méterig, amikor is a három kötetlen csikó úgy döntött, hogy nem hisz az elméletemben, lévén ők még nem szoktak össze, kalapot emeltek, és huss!- világgá. Először nem hittem, hogy komolyan gondolják, de mikor valahogy elkaptuk őket, majd másodszor is világgá mentek, már komolyabban vettem a dolgot. Másfél- két óra múlva kezdett elmúlni a "majd visszajönnek" érzés, az otthoni ízekkel együtt. Helyette azon gondolkodtunk, nekiálljunk-e új munkahelyet keresni...mert a csikókat kerestük egészen estig, de se kép, se hang...A Ferencfőnökjóska a maga l*sza®om stílusával mondjuk elég gyorsan túltette magát a dolgon, szóval nem kell új munkahely, de azért ez megalapozta a hetet.

Kedd délután vergődtem haza, békességes másfél nap otthon. Csütörtök reggel-szemle a telepen. Nyúl fej nélkül, nyúlfej nyúl nélkül. Nyestünk van, és nem malacunk. Bolond, idegeskedős nap. Este békében áztatom magam a zuhany alatt, illetve készülök rá, mikor is csörög a telefon, hogyhát az öt macskát, amit ígérték hogy hoznak, hogyhát azokat most ha lehetne hát, akkor..."Persze anyám, de nem este fél hatkor, az ég megáldjon" mondanám, de ugye az udvarias "persze, semmi gond, hozza csak" marad. Hölgyemény megjön, macskák elhelyez, tusolás, lazítás pihenjbe. Másnap ébredés, futkosás, készülődés haza (ld előző bekezdés: " Viszont, az ember olyan jószág, hogy ha érzi a hazahívó szót, akkor sietteti kissé a dolgokat").

Szamarak, hegyoldal, szerpentin. Nem először, nem is utoljára hajtottam végre az adott műveletet: Y-megfordulás a szolgálati autóval. De most a szolgálati autó két hátsó kereke a füves-csúszós hegyoldalon köt ki, az első kettővel tartja magát az aszfalton. Kézifék beránt, kiszállás, helyzetfelmérés. Az autó 45 fokos szöget zár be a vízszintessel. Szintben úgy tíz méterre alatta a hegyoldalon ház, az én szemszögemből pont a teteje látszik.. Helyzetfelismerés: ha az autó tovább csúszik, akkor átfordul a tetején, majd a ház tetőablakán áthatolva egy szépen kivitelezett hátraszaltó- félcsavarral a nappaliban áll meg. 1. következmény: tényleg kirúgnak, 2. : 80 éves koromig fizetem a kárt. Na neeem. Inkább legyen ciki, mint hogy ilyen feltételekkel próbálkozzak egyedül. Céges mobil: "Srácok, kellene a traktor, meg egy erős kötél...." No, nincs világvége, a csecsen terroristánk semmi perc alatt kihúz a pácból, jelen esetben szó szerint.
Most már óvatosabban végzem a dolgaimat, és "csak" annyi bosszúság vár rám a nap során, hogy a tegnap beköltöztetett macskáknak hűlt helye, amennyiben a pár kupac macskatojt annak vehetjük, ugyanis a macskaajtót valaki előzőleg szigszalaggal akarta átjárhatatlanná tenni. Nem sikerült.

Szóval.
Este fél hatkor, mikor úgy fest, kész vagyok mindennel, rágyújtok egy cigire, és megbeszélem magammal az elmúlóban lévő hetet. Majd a következő HÉTFŐ!!!-n a kolléganővel is leülök, és vele is megbeszélem, hogy:

Ember! Ne kapkodj! Az nem ugyanaz, mint ha sietsz:)

Kruzifix Donnerwetter!

Megmondták az Úristen@menny.hu-ban is, "asszimilálódni kell, érted, asszimilálódni!" Aki nem látta a kisfilmet, az 1: szégyellje magát, 2: tekintse meg itt. Mindenesetre úgy érzem, kezdem leküzdeni az akadályokat, amik a "külföldi élettel" járnak. Hangsúlyozom, kezdem. Aminek először is nagyon örülök, hogy fejlődést mutat- mivel ez az alapja mindennek- az a nyelvtudásom. Fura ezt így kijelenteni, mert az otthoni közegben nem számítottam rossz németesnek, csak ez ugye nem otthoni közeg, és az emberben megáll az ütő, mikor a tankönyvszagú "Ja, danke schön, mir geht es gut, und Dir?" helyett azt hallja, hogy "Jó, tank sén, miá gécc gujd, und di?" Mert ugye eleve más anyanyelvi beszélőtől hallani a dolgokat, főleg ha az anyanyelvi beszéd jó erősen fűszerezett mindenféle dialektusokkal. Hál'Istennek azonban kezd ráállni az agyam oda-vissza, input és output jelleggel a beszédre, azaz már akkor se kell negyed órát gondolkodnom, ha én akarok gyorsan kifejezni valamit. Bővült a szókincsem is, főleg olyan szavakkal, amikről eszembe nem jutott volna, hogy egyszer használni fogom, (csikó, búzadara, must, ízület, "királyság" stb...), és kezd "automatikussá" válni a nyelvhasználat. Kezdek a közegbe is beilleszkedni, a legtöbb emberrel elég gyorsan megtaláltam a hangot, bár azt hiszem, velük nem volt nehéz. Akivel meg nem, azzal majd alakul. Vagy ha nem, hát kisnyúl. Egy újabb hál'Isten: ezen a vidéken már hiányzik a Burgenlandban megszokott ellenszenv a magyarok iránt. Az osztrákos nagyképűség előjön ittott, de az ilyesmit igyekszem kezelni (már csak azért is, mert nemigen vagyok az a "fenékodafordítós" fajta, ha értitek, mire gondolok:). Egetverő különbségek nincsenek a mindennapi életben az otthonihoz képest, az apróbb dolgokat (mint például, hogy a hitelkártya és a bankkártya nem ugyanaz), megtanulja a szamár a saját kárán. Szóval. Azért azt soha nem fogom elfelejteni honnan jöttem, de szerencsére nem is igényli senki. Még akkor se, ha az időnkénti jóízű magyaros mérgelődések mellé (amit egyébként kifejezetten szívesen hallgatnak), néha már akaratlanul is becsúszik a Kruzifix Donnerwetter:)