A kecsesen ringó fecske, avagy a recsegve fingó kecske

Nos, jó kedvem van, továbbá írhatnékom, tehát most kaptok maflaságot, csőstől. Továbbá, mostanában volt az évfordulója, hogy elhagytam a Vépi Gazdasszony-és Gazemberképzőt, és dezertáltam Sógoriába. Ezt a döntésemet azóta se bántam meg, de ez most nem erről szól. Ez most a német nyelvről szól. Vagyis a nyelvi hibákról. A német nyelvi hibákról. A németnyelvi hibákról.  A nyelv német hibáiról. A nyelvtani...hagyjuk.

Ugye, korábban is előfordultam német nyelvi közegben, ez mióta sógoréknál dolgozom, exponenciálisan sokszorozódott, a hibalehetőségekkel együtt. Ez mindig vigyorra ad okot. Van aki persze kiröhögi érte az embert, ilyenkor szokott jönni a "majd ecsém, ha legalább annyit magyarul, hogy el ne adjanak" szöveg, de a többség amúgy kedvesen mosolyog, kijavít és együtt nevetünk. Nos, összeszedtem a mókásabb eseteket, a saját és -bocsánat érte-ismerőseim tárházából. 

Kezdjük egy régi klasszikussal, jó 6-7 évvel ezelőttről. Szomszéd osztrák falu, labancok, kurucok vegyesen, futballozás forog fenn. 40 fok árnyékban, a "meccs" után ülök a fűben, vörös fejjel, izzadtan. Jön oda a sógor koma, hogyhát, mi újság? Akartam volt neki mondani, hogy tök ki vagyok merülve, ami valahogy így hangzik németül :

 "Ich bin total ausgelaught." 

Ehelyett valamiért ez jött ki a számon:

 "ich bin total ausgelutscht."

A koma menten felfordult a röhögéstől, majd miután levegőhöz jutott, sűrű bocsánatkérések közepette elmagyarázta, hogy érti ő, mire gondolok, de ez így azt jelenti:

 "Teljesen kinyaltak."

A helyszín, sőt, talán az időpont is ugyanaz, mikor is Ádámbátyám illedelmesen megérdeklődte a sváb srácoktól, szoktak-e a folyóba sz*rni. 

"Scheisst ihr manchmal ins Fluss?"

Valójában arra volt kíváncsi:

"Schiesst ihr manchmal ins Fluss?" -azaz, lőtték-e már a labdát a folyóba.

Nesze neked.

Már Sógoriában töltött időm alatt történt, hogy összeismerkedtem egy lánnyal Bécsben, aki erősen tetszett. Egy alkalommal elmentem érte, felvettem és együtt mentünk valami kocsmába. Kis lakás, még kisebb előtérrel, a lány próbálja felhúzni a cipőjét, miközben én határozottan útban vagyok. Mondom neki udvariasan, hogy kimegyek a folyosóra, míg felöltözik.

"Ich gehe aus, damit du dich anziehen kannst."

Vagyis akarom mondani. Ehelyett:

 "Ich gehe aus, damit du dich ausziehen kannst"-kimegyek, hogy le tudj vetkőzni.

Őőőőőőmmmm....nagy szemek, furcsa arc, megértés, vigyor.

Ezt ráadásul másodszor is sikerült eljátszanom, másvalakivel. Ja kérem, magyarban az "öltözni" és a "vetkőzni" nem hasonlít ennyire... Hanem, az imént, másodjára említett emberkével utaztam valahova, mikor is elkövettem egy KRESZ-kihágást, mondtam is neki, hogy 

"Hja, da hätte ich pinkeln müssen"

Persze a "blinken" azaz indexelni szó kisült az agyamban. Szóval

 itt pisilnem kellett volna.

......

Hanem, ha már a szaftosabb témáknál vagyunk. Még tavaly nyáron beszélgetek az egyik gyakornokunkkal, családi állapotról, csajokról, miegymásról. Itt ismerkedtem meg a kétneműsedett német szavak jelentésbeli fontosságával. Miután többször elhangzott a számból a "Liebhaber" szó, amit "szerető" nek fordítanék, a srác elkezdett furcsán nézni és elhúzódni. Majd tisztáztuk a félreértést és azóta tudom, hogy egészséges mentalitású férfiembernek legfeljebb "LiebhaberIN"-ja lehet.

Tovább a nyelvi finomságokról...mire nem képes egy visszaható névmás? Az a nyavalyás mich, dich, sich, ha így jobban megvan. Utolsó napjaimat töltöttem az Animal Spirit szolgálatában, az irodában beszélgetünk a főnökemberrel, meg az irodistákkal a hogyan tovább-ról. Mondom is okosan, hogy amint tudok, kiköltözök, azaz:

"Sobald ich kann, ziehe ich aus"...

helyett:

"Sobald ich kann, ziehe ich mich aus..."

Igen, csessze meg, levetkőzöm, amint lehet. Nem nevettek. Nagyon. 

Aztán, össze is jön végre a vetkőzés. Nem, a költözés. Na, a mai nap terméke: pont  erről dumálunk az új kollégákkal, mondom nekik, hogy kell egy hétvége, "mert kicsit be kell rendezkednem" az új lakásban.

"Ich muss ein bisschen einweihen"

Egy betű különbség írásban és hangzásban és ez lett belőle:

"Ich muss ein bisschen einweichen."

Meg kell kicsit puhulnom.

 Mi más. 

Érted.

A németem sokat fejlődött mióta kint vagyok. De romlott is egy szempontból: rászoktam a dialekt -és szlengszvakra. Namost, ha már a szlengnél tartunk: "Vögeln". Ezt ha megkeresed a szótárban, azt találod: "Vögel", a "Vogel", azaz "madár" szó többes száma. A "Vögeln" ennek ragozott alakja, vagy mi. Továbbá magyarból tükörfordítással így mondanánk, hogy "madarászni". Tömördi madárvárta, jó pár éve. Megjelenik egy német leány, egész jó kiállású, csinos fajta, szőke, kéxemű árja. Az egyik cimbi rá is bukott, hogyaszongya kapásból:

"kommst du mit mir vögeln?"

"Vögeln": másodlagos jelentés a "madarat fogni" kifejezésből a szlengbe átemelve: lefeküdni valakivel.

Kevésbbé nyelvi hiba, inkább megszokás a következő anekdota, mert én is, és az ex-kolléganőm is elkövettük. Előbbinek nem anyanyelve a német, utóbbinak az, de ő flúgos. Viszont mindketten sokat vagyunk állatok között, hát egymástól függetlenül megkérdeztük egy-egy ismerősünket:

"Bist du villeicht trächtig?"

Azaz: "Vemhes vagy talán?"

......

Zárásként az egyik kedvencem. Elkövetője Shamil, a volt munkahelyem csecsen terroristája, akit minden terroristasága ellenére, vagy pont azért, egészen megkedveltem. Ő maga mesélte ezt. A csecsen ugye muzulmán és péntekente mecsetbe jár, amit németül Moschee-nak mondanak. Szedelőzködik is ám a Shamilunk egyik péntek koradélután. Kérdi a főnök, hovacsodába megy?

mondja neki a csecsen okosan, hogy:

"Chef, es ist Freitag, ich muss in der Muschi"

Főnök, péntek van, el kell mennem a **csába....

A viccet félretéve, ajánlanám ezt a bejegyzést kedvenc némettanáromnak, Némethné Katinak.

Azt hiszem azért, összességében, nem végeztél rossz munkát:)

Your time has come- Vol. 2.

Elhatároztam, hogy ezt a bejegyzést akkor írom meg, ha egyenesbe jönnek kicsit a dolgaim. 

Na most.

 Most.

Volt itt ugye keveredés-kavarodás, irgalmatlan mennyiségben. Először is, júniusban felmondtak nekem / felmondtam az Enimölszpiritnél, ahogy tetszik, lásd ott. Aztán jött a sztori az Enimöllájffal, mikor úgy festett, megkapom "A Lehetőséget", azaz olyan munkát, amiről álmodtam. Elkúrtuk. Vagyis nem én, ők, de ezt is lásd a saját helyén. Egyik legfontosabb tanácsadóm, mellékállásban "az alezredes asszony", főállásban Édesanyám szerint "a sors nem akarta". 
Na lássuk.

Szóval, ott álltam úgy július-augusztus fordulóján, hogy se munka, se lakás, se kutyaf...ája. Az idő meg szorított, mert augusztus végéig szólt a felmondási határidőm Ferencjóskalandban, szóval az Animal Spiritnél. No, ugye, mint a gyerekvers mondja, "Kapkod fűhöz fához, szalad a vargához". most a Varga szaladt. De már jól van, köszöni, most boldog.

Még valamikor februárban, mikor már kezdett tele lenni a hócipőm az Enimölszpirittel, pontosabban Ferencjóska ostobaságaival, jelentkeztem egy céghez Bécsben, az E.motion fedőnevű lovasterápiás egyesülethez. Akkor nem kerültem oda végülis, valami apróság miatt mást vettek fel, de a jó viszony kialakult, illetve megmaradt a főnökasszonnyal. Aztán, mikor már nagyon kilógott a lóláb Spiritben, felhívtam, hogyhát, szabadulok, ha kellek, vigyenek. Először részmunkaidőről volt szó, aztán teljesről, aztán a közbekombinálódott Enimöllájfos sztori miatt semmiről, aztán....aki még tudja követni, az tegyen egy strigulát ide------->

Szumma szummárum, valamikor augusztus elején kaptam és kapásból el is fogadtam egy állásajánlatot a fent említett egyesülettől. Na mondok, jóság, munka van, már csak lakás kell, mert ugye a Spiritben a munkaviszonnyal együtt a lakhatás is megszűnik. Mit nekem te zordon Alpoknak bécsiekkel vadregényes, satöbbi, nagy bőszen nekiálltam, hogy én majd kevés pénzért nagy házat bérelek Bécsben, ahol Kutya Úr is boldog és együtt lakhatunk, mint tettük azt azóta, hogy őkelmét elválasztották. Jajaja, mondta a realitás, vagy drágáért, vagy kutya- és udvarmenteset. Közben kifutottam az időből. Exfőnököm, Ferencjóska ezen a ponton elkövette ismeretségünk és szerintem élete első korrekt húzását, beleegyezett, hogy egy relatíve jelképes összegért az eddigi szolgálati lakásban maradjak. Szeptember végéig legalábbis. A továbbiakról nem beszéltünk, de eldöntöttem, hogy ha egy mód van rá, nem is akarok tovább itt kempelni, egyszerűen kellemetlen. Na hajde, munkába álltam múlt hétfőn az E.motionnál. A munkaköröm hasonló, mint spiritéknél, szóval, állatot gondozok, szelet tolok, békát ugrasztok, pixelt esztergálok. Ami meglepően mulatságos, tetszetős és fájin,  hogy a vezetőség teljesen korrekt, örülnek nekem, éreztetik velem, hogy jó hogy vagyok, jó, hogy itt vagyok. Ez -bár nem szoktam a blogban káromkodni, de-mondjuk meg őszintén--kurva sokat számít. Szóval, jól érzem magam az új helyen. 

Maradt még ugye a lakhatás kérdése. 

 

Igen bakker, ez egy Thor-kalapács. Tetszetős, frappáns, talán nem a legjobb térelválasztó-elemnek, de tessék jobbat ajánlani. Szóval, jó ideje stresszelek a lakhatáson. A napokban jutottam el odáig, hogy fájdalom, de feladom, hazaadom Kutya Urat anyámékhoz, és keresek valami-mert ugye a blogban nem káromkodunk- vaginácskányi lakást Bécsben óccsóér, azt ott meghúzom magam, míg nem találok jobbat. Eddigre végignéztem az összes, de tényleg az összes lehetőséget. Vagy drága, vagy nem jöhet a kutya, vagy már kiadták, vagy vuclik és muclik lakják. Lógott is az orrom lefelé. Pedig ez teher, mert nem kicsi műszer. 

Aztán, ahogy lenni szokott, jött a bumm-megoldás. Odajön ma hozzám az egyik leány, vezetőségi tag, hogy aszongya, te Dani, lenne egy kérésem lakhatás ügyben: mennyire fontos neked a komfort? Hát mondok, ha nem kell a patkánnyal verekedni a száraz szalonnabürkéért, akkor végülis...Na mert, aszongya, gondolkodunk rajta, hogy berendezünk egy szolgálati lakást itt helyben. Ott lakhatnál kutyával. Csak az van, hogy a vizesblokk másik épületben lenne...Nagyon zavarna? Illetve érdekelne ez a megoldás? Meg végülis, amíg kiderül, hogy ez összejön-e, lakhatsz Steinbachban, ha akarsz...(ez az egyesület másik udvara, egy ugrásra Bécstől)...mindkettőben ingyen...de persze csak ha érdekel ez az opció...

Most erre mit mondjak? Azért nem ugrottam a nyakába, mert még félreértette volna. 

Ja kérem. 

Most ülök a spiritben, és úgy érzem magam, mint akinek semmi gondja a világgal. Mert nincs is. Meló pipa, lakás pipa, magánélet, úgy fest pipa, de az "vöröszónás" ebben a bejegyzésben... Tudjátok, mit mondott a Ferencjóska? Már az igazi, nem az exfőnök...

Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve.

Inszomnia

"Inszomnia:

Az alvás mennyiségével vagy minőségével való elégedetlenség. A diagnózis szubjektív, mivel sok inszomniára panaszkodó ember normális alvást mutat a laboratóriumban, míg mások, akik nem panaszkodnak álmatlanságra, észlelhető alvászavarokat mutatnak"

  

 Nálam, szerencsémre, a legritkább vendég, talán két kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt eddig bajom vele. Mázlis vagyok ebből a szempontból, szoktam volt mondani, úgy alszom, mint a kutyák, azaz leér a kobakom a párnára és alszom, különösebb forgolódás nélkül, reggel pedig kinyitom a szemem és mire kitörlöm belőle a csipát nagyjából észnél is vagyok. Na, de most elkapott. Két napja, hiába, hogy dögfáradtan fekszem le, pár óra alvás után valami apróságra felpattan a szemem, (ma pl egy szúnyogra, hogy az ördög akárhova...) aztán kakukkolok. Remek. Nem keresem különösebb fizikális okát, egyszerűen túlpörgök agyilag. Oké minden, csak gyorsan sok változás és még emészti a kis oprendszerem. Meg ugye tervez is eztazt. Na nem mintha ilyenkor, mikor felébredek, konkrétan gondolkodnék, csak úgy cikáznak ide-oda a gondolatok, visszatérve ehez-ahoz. Felkelek, elszívok egy cigit, igen, én kocka, felnézek a facebookra, ahol persze szintén nincs semmi. Aztán visszafekszem. Megvakargatom Árnyék hasát, kitakarózom, hogy hűvösebb legyen, aztán betakarózom, hogy melegebb. A fal felé fordulok, majd vissza. És nem megy. Játszom kicsit a fantáziámmal, nem kell semmi rosszra gondolni, egyszerűen elég élénk ahhoz, hogy beleképzeljem magam bármilyen korba/időbe/helyzetbe, mintha filmet néznék. De csak nem alszom. A legrosszabb, hogy tudom, hogy "normába" kellene aludnom, mert reggel korán kelek. Gondolom ettől mégúgy nem megy, amolyan "csakazértse" effektus. Ez van, túlpörgök. Oké pedig minden, az új melóhely egész jó, a szállásom is alakul, a magánéletem is rendben, csak minden fronton van mit tervezni. De mit tehet ilyenkor az ember? Mit, mit...felkel, belövi a gépet, önt egy pohár bort, ír egy bejegyzést, utána pedig visszamegy aludni. Vagy forgolódni.

A Blogger valamiért azt írja: "Bejegyezte 16 óra akármennyikor" Amúgy hajnali fél kettő van. 
Nos, jó éjt, reggelt, hajnalt, akármit.

Boldog -második- születésnapot!

Meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.

Éljen az egoizmus, meg a Józsefattila. Illetve eszembe jutott, hogy három napja, Augusztus 12.-én volt a második szülinapom, csak az utóbbi jó pár évben elfelejtettem - elfelejtettük megünnepelni. 

A szülinaposdi úgy kezdődött, hogy ha jól számolom, úgy 8-9 éve, szóval 2003-ban, vagy 2004-ben, valahogy atájban illetve akkoriban, augusztusnak idusán, pontosan 12.-én, egy péntek 13.-a előtti csütörtökön, erre még emlékszem, na szóval akkor irgalmatlan frenetikus barbár módon fejrehömbörödtünk autóval. De nem ám csak úgy tesséklássék. Mondhattam volna azt is, hogy volt egy súlyosnak ígérkező autóbalesetünk, de az olyan snassz, nem? De. Hogy miért a többes szám, és az "ígérkező"? Na mesélek inkább.

Csendes, kicsit unalmas nyári délután volt, épp a főiskola nyári szünetét töltöttem kis szülőfalumban. Kitaláltuk három cimborával, hogy felugrunk a csatári hegybe, a Sándor borozóba és ha már kitaláltuk, lőn es. Megittunk egy-két sört és indultunk is haza, semmi nagyobb mulatság nem kerekedett. Pontosítok, csak hárman söröztünk, a negyedik emberünk -a sofőr- kólázott, szóval józan volt, mint a paraszti ész. Hanem a hazaúton gondolta megmutatja mit tud az autó. Ezt addig- addig erőltette, hogy Vaskeresztes előtt egy S-kanyar nem viselte a 150-es tempót, és leszaladtunk az útról. Az út mellett egy kiszáradt tómeder volt (azért írom, hogy volt, mert azóta van benne víz, sőt, egy éttermet is építettek ott a tiszteletünkre), ennek a partján kezdtünk el szabni lefelé, míg egy tuskó meg nem dobta az autó elejét. A fizika nem viccel, a kocsi fejre fordult, és úgy hentergett le a domb oldalán, mint a lapos kavics, tető-kerék-tető-kerék-tető. Én a kisodródás pillanatában (jobboldalt hátul ültem) pont behajoltam középre, hogy valamit meglessek az úton, így amikor  kocsi kivágódott, bekentem a fejem az ablakba, amitől volt egy pillanatnyi standby üzemmódom, úgyhogy csak egy fordulásra emlékszem, meg hogy rémülten nézünk egymásra a mellettem ülővel, és tartjuk a mennyezetet, mintha az bármit segítene. A többiek szerint háromszor fordultunk át. Mivel a "többiek mesélték", sejthető, hogy megúsztuk. Amire aki látta az autót, azt mondta, hogy elég valószínútlen. Pedig de. Azt mondják, ilyen élményeknél az ember előtt lepörög az élete. Hát ha ez így nem is történt meg, de sok minden átfutott az agyamon egy ezredmásodperc alatt, leginkább olyan dolgok, ami miatt még nem akarom feldobni a bakancsot, illetve amik még előttem vannak. Fejen álltunk meg, a másik hátul ülővel a hátsó ablak maradványain át kepesztettünk ki. Kezdődött a kárfelmérés. A kocsi totálkáros, gyakorlatilag az utaskabin maradt belőle úgy-ahogy épen, az is tömörített formában. Mi egy ilyen boruláshoz képest karcolásokkal szálltunk ki. Áldunk téged, ó Renault. Egyik srác sokkot kapott, utólag vicces, de akkor ijesztő volt, nem lett semmi fizikális baja, de jó másfél órán keresztül úgy működött, mint tízmásodperces Tom Az ötven első randi-ban, csak neki olyan öt percre terjedt az emlékezete, aztán kezdte előről ugyanazokat a dolgokat. Ezen túl, a biztonsági öv nyoma látszott másnap mindannyiunkon (ha fizetnének érte, most bevágnám ide azt az angyalos logót a rendőrség balesetmegelőzési osztályától...), a sofőrünknek a szeme vérzett be kicsit, illetve nekem nőtt egy mokka az arcomra, ahol elkaptam az ablakot. Ennyi. Másnap hamar autóba ültem, hogy ne parázzak örökre, de sokáig bennünk volt az élmény, és kicsit szorítottuk a se**ünket a kanyarokban. Továbbá mind a mai napig hajlamos vagyok rászólni a böszmén vezető emberre, mert elmúlt belőlem az a hamis biztonságérzet, hogy "nem történhet bajom az autóban". Jó, végülis nem történt. 

Utána megegyeztünk a srácokkal, hogy ha vissza lehetne pörgetni az időt, akárhogy is, de ha újra lehetne élni az egészet, akkor sem hagynánk ki ezt az "élményt" az életünkből, sokat jelent átélni egy ilyet. Augusztus 12. pedig azóta a második szülinapom. Egy - két éven át ünnepeltük is a srácokkal, idővel aztán, ahogy fakult az emlék, leszoktunk róla, de azért még emlékszem rá. És most valahogy beugrott. Hurrá, nyolc éves lettem! :)

Felszántom a császár udvarát, Vol. 2

Kezdek úgy lenni az Animal Life-s sztori óta, hogy nem merek leírni semmit előre. Úgyhogy ez most egy feltételes módban íródó bejegyzés lesz.

Kaptam egy melót Bécsben. Áááá, nem, na, szóval, elvileg, úgy fest, ha minden jól megy és összejön, nem jön el addig a világvége, nem esznek meg a farkasok, vagy a vuclik, és nem szegődöm el ork törzsfőnöknek, na AKKOR, akkor szeptemberrel kezdek Bécsben. Épp szerződésaláírásra várok. Feltűnhetett a cégnek, hogy kezdek fóbiás lenni, mert a napokban biztosítottak, hogy ha megbeszéltük, akkor tuti, így lesz. De már óvatos vagyok. 

Na szóval, korábban, valamikor február magasságában már elindultam ehhez a bandához. Egy E-motion nevű lovasterápiás egyesületről van szó, amely E-motion név alatt lovasterápiával foglalkozik. Érted. Nem a lovakat terápiázzák, hanem embereket és emberkéket, akiknek testi/lelki kínja van. A cél szimpatikus, voltam állásinterjún anno, az emberek is szimpatikusak. A savanyúpofájú Ferencjóska helyett itt egy életvidám kis nő a főnök. Akkor nem vettek fel, de írt egy levelet a nőci, amin látszott, hogy nem az az előregyártott tucat "Kedves xy, sajnálattal közöljük, hogy satöbbi" jellegű iromány, hanem tényleg nekem szólt, szóval leírta, hogy valami apróságon múlott, hogy a másik jelentkező kapta meg a munkát (több tapasztalata volt lovakkal) amúgy tetszettem nekik. Most aztán újra megtaláltuk egymást, és ELVILEG megkaptam a munkát. Jó, nem leszek vezérigazgató, ugyanúgy állatgondozóként folytatom a "karrierem", de maradok az állatok mellett (elvileg), ami jó. A fizetés kifejezetten korrekt. Volt párhuzamban egy másik munkalehetőség, ugyanilyen summával, irodai telefonálgatós, innentől nem sokat gondolkodtam, melyik lesz a befutó. 

Aztán most jön a neheze, elvileg, mert a Spirit alapvetően olyan, mint egy biztonságos fészek, igaz, hogy nem fizetnek agyon minket, de cserébe mindent a seggünk alá tolnak. Most, elvileg, kirepül a madárka. Épp azon fő a fejem, hogy olyan lakhatást találjak a császárvárosban, vagy a közelében, ahol Árnyék Úr jól érzi magát, és nem megy rá ingemgatyám. Nincs sok ilyen, meg kell mondjam. Próbálom megszűrni azt a keveset, ami van...Épp találtam valami érdekeset, de erről tényleg nem merek írni. Nem bánnám, ha lecsengene már az egész macera, és újra biztos talaj lenne a lábam alatt. Na de, meglesz még az is. Elvileg. Érdekes lesz újra bekerülni egy nagyvárosba, ahol sok ember van, és rengeteg az ember, és az ember is tömérdek. Kíváncsi leszek. 

Elvileg.

Like a... viking

A hagyományőrzés szép, a hagyományőrzés jó, serkenti a vérkeringést, frissíti a májfunkciókat, és adómentes. Nekem meg M. barátném bedobta úgy egy hónapja, valami mulatozás közepén, hogy mi lenne, ha elmennénk a kapruni várfesztiválra. Hát hiszen, mi lenne, mondtam, menjünk.

 

A hagyományőrzősdi nálam úgy öt éve kezdődött, még az akkori Károly Róbert (és még sok szó a nevében) egyesülettel Szombathelyen. Valahogy igazán komolyra sosem fordult esetemben a dolog, a K.R-ből személyes okokból kiléptem, utódjába, a Nyugati Gyepü Pajzsá-ba pedig idő hiányában nem léptem be, de civilben mindig ott lebzselek, ahol középkori viseletben lézengenek a népek. Az ismerősi kör egy része benne van az "öltözzünk be, harcoljunk és mulassunk középkori módra" életérzésben, úgyhogy mindig van hova csapódni. Na, most az egyszer én is beöltöztem. (Na jó, másodszor...)

Szóval, M. meghívott a várfesztiválra. Kaprun vára Sógoria északkeleti részén van, Salzburg közelében, hát mit mondjak, festői helyen. A kastély emberlétékű, amolyan "egycsaládos", egy hegyek által övezett lankán épült. Bármerre néz az ember hegyek, olyan közelségben, mintha meg lehetne érinteni őket. Alatta kis patak, amin híd vezet át a kastélyudvarra, szóval tényleg tündérmesébe illő. 

Ide, illetve a vár előtti mezőségre veszi be magát már több éve nyaranta néhány száz őrült, teljesen középkori körülményeket imitálva. Sátortábor, középkori ruha, középkori étel, füstszag, sár, árusok, lovagok és lovaginák, és mindenki boldog és örül egymásnak, nagy gyerekek komoly játékai, amit mindenki elfogad és élvez. Életérzés, vágod?:) 

Pénteken letettem a lantot a Spiritben, felvettem helyette a baltámat, és lehajóztam Kaprunba, vagyis leautóztam, de így is majd négy óráig tartott. M. ott várt, ő egy bajor egyesülettel jött, a másik irányból nyilván, mert M bajorföldön lakik, szumma szummárum becsapódtam a németekhez. Kicsit  kiríttam ugyan a  ritterek közül, mint viking, de egyrészt "ez illik a karakteremhez", másrészt ez tetszik, harmadrészt a világ legegyszerűbb és legkényelmesebb hacukája egy békében járó vikingé, szövetgatya, tunika, öv, csizma, tus. Na jó, meg vittem egy baltát, biztos, ami biztos alapon. (Az összhatás végett,és tus helyett.)

Az "életérzés" megvolt, tényleg úgy érezte magát az emberfia, mintha visszaugrott volna pár száz évet az időben. Sok produktívat nem csináltam a két nap alatt, de nem is kellett, lődörögtem, nézegettem, felvonulgattam, eláztam. Kívülről, mert esett folyamatosan. Na jó, persze folyt a középkori lőre, a sör meg a met is, úgyhogy belső nedvességtartalom is akadt, emiatt maradt is egy kis rossz szájíz a számban, főleg átvitt értelemben, sulyokelvetésileg,  meg mert egy metes este összemorrantunk M.-mel, aztán persze másnapra kibékültünk. Ez ilyen. A várban folyamatosan mentek a programok, koncertek, a fő attrakció a lovagi torna volt, ahol a jelentkezők teljes felszerelésben, és tényleg teljes erőbedobással gyepálták egymás fejét (vállát, kezét, lábát, törzsét). 

De a legjobb az volt az egészben, hogy valahogy a fíííííling összetartja az embereket, minden gond nélkül jöttek haverkodni németek, oroszok, osztrákok, lengyelek, satöbbi. Vicces eset volt, mikor vagy egy órát beszélgettünk két lengyellel, és szóba jött annak a neves sisakkészítőnek a neve, ( amit mindig elfelejtek...Marius? őőőő...) aki a lovagi torna fődíjaként felajánlott egy saját gyártmányú sisakot, hát kiderült, hogy ő az, akivel beszélgetünk és akiről beszélünk. Egyszóval, jó az egész, hangulatos, kicsit kiemel a hétköznapokból. Illene menni még ilyen helyre, nem? De!

Kaprun váráról és a fesztiválról német nyelvű, ellenben részletes leírást találtok itt:

 http://www.burg-kaprun.at/pages/de/burgfest/burgfest-2012.php

Sz**banhagyásos gázolás

És jippi-juppé, akkorát estem kérem, méghozzá pofára, hogy a palacsinta jöhet receptért. Mondják ugye, hogy aki magasra száll, az nagyot eshet. A kettővel korábbi bejegyzés alapján én pedig akkor igencsak repülni éreztem magam.

Minden sínen volt, hogy szegény József Attilát idézzem. Álommeló kilátásban, nekem való feladatokkal, jó fizetéssel, ezen túl pedig béke és szeretet mindenütt. Voltak ugyan intő jelek, nem is kevés, hogy vigyázni kellene ezzel az Enimöllájffal, de ilyenkor az emberfia próbálja a köd mögött hagyni ezeket. És a hiba az volt, hogy közben -mivel szinte biztosra vettem a melót- elkezdtem felégetni magam mögött a hidakat. Aztán a múlt héten kaptam a következő mailt a cégtől:

"Kedves Varga Úr,

nemrégiben bejelentkezett hozzánk egy német állatvédő kollégánk. Az illető elvállalta, hogy jótékonysági alapon, ingyen elvégzi az Önnek felkínált munkát. Mi, mint kicsi és szegény egyesület ez esetben nem tehetünk mást, mint hogy köszönettel elfogadjuk a felajánlást. Ezért ezúton le kell mondanunk az Ön alkalmazásáról, mely anyagi vonzatait tekintve nagyon megterhelő lenne számunkra. /Itt következett még néhány ostobaság, és szerencsekívánalom az állatvédelemben való további munkámhoz/"

Az első reakcióm ilyesmi volt:

Majd ez következett:

Nagyjából úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek moslékkal. Persze, van némi ráció abban, hogy tényleg ez történhetett a cégnél, mint ahogy abban is, hogy Elvist elvitték az ufók, vagy, hogy ha a macska hátára vajaskenyeret kötünk, akkor lebegni fog. Olyan 50%. Mert vagy így volt, vagy nem. Még néhány levelet váltottunk, amiben ha finoman is, de megemlítettem, hogy azért elmehetnek kaszálni ingyen, hőségben, hogy MOST szólnak, mikor már (sajnos csak szóban) megegyeztünk, továbbá hogy az én alkalmazásomnak pont az lett volna a lényege, hogy legyen egy magyar az állatotthon vezetőségében, tekintve, hogy  hiába van a kóceráj osztrák kézben, ha helyileg Magyarországon van, akkor egy sógor, vagy sógorina, akinek lövése sincs a nyelvhez és a viszonyokhoz, nem fog sokra menni, na mondom a német hősükkel ugyanígy lesznek. De ez van, ez marad, ragaszkodtak az igaz(?)ukhoz. Aztán egyre inkább azt mondom, jobb ez így, mert azóta bárkivel beszéltem, akár kuruccal, akár sógorral, aki ismeri ezt az egyesületet, mind azt mondta, hogy ezekkel ugyan le ne álljak... Nemsokkal erre megvakult szegény pincsink, a Pamacs. Aztán majdnem össze kellett rúgnom a port az albérlőimmel. (Megejtettek egy zárcserét az ajtón a tudtom nélkül, és még új kulcsot se akartak adni első szóra...) 

Szóval. Kicsit sok volt a jóból. Azóta összeszedtem magam, amin lehetett változtatni, azon változtattam, (vigyázzba állítottam a Ferencjóskát, hogyhát mégiscsak kitöltöm a teljes rendelkezésemre álló felmondási időt augusztus végéig, meg kaptam közbe egy állásajánlatot, ami jó lehet még mentőövnek, az albérlőkkel leültem beszélni, pozitív eredménnyel) amin meg nem, azt igyekszem elfogadni (szegény Pamacs, úgy néz ki el fog tudni tájékozódni a lakásban, meg az udvaron, amint meggyógyul a sebe, mert eddig is csak kevésbbé tudott a látására támaszkodni). 

Meg elmentem rockmaratonozni, kiböszmültemökörködtemtomboltamhőzöngtemhőbörögtem magam. Fáradt gőz leeresztése. Most felveszem az elejtett fonalat. Az álmaimat meg csak nem adom fel. És nem, a rockmaratonon még mindig nem tudnak hangosítani.