A' veres káposztának utazása, avagy Vargha gróf és a metró

 

A' Mennyekben trónoló fényes tekintetű Öregisten tartsa meg kendteket, s a' kendteknek házának népét egészségben. Éken fogó pennát kellék ragadnom, hogy lerójam e sárguló pergamenre bánatom, s riadalmam, mely éngemet a' minap megért. Ígérjék meg kendtek, hogy eme történetet sem a' kendtek udvarának pulyáinak, sem a' fehércselédnek, vagy szolganépnek fel nem olvassák, mert ily történések nem mindennap eshetnek, s, hogy szómnak elébe menjek, bizony mondom néktek kedves feleim, s testvéreim az Úrban, a' cári háború ehhez képest piaci lárma. 

Nos, lássuk es.

Történe a' minap, hogy Zsóka Úrasszony, ki es nekem nemesi barátom, s társam a kujtorgásban, egynehány nemesvérű barátunkkal egyetemben meghíva portájára, hogy gyesznót öle, s hurkának, kolbásznak, sült vérnek ízelítőjét kínálná elénk. 

Zsóka Úrasszony rendes fehércseléd, hiszi az Öregistent, s száját es akkor nyitja többnyire, ha bölcsesség jön ki belőle. Miként jómagam, kelme es Bécs kies uradalmának császári igazgatását segíti, tudós dolgokkal foglalatoskodik, s próbálja kitalálni, hogy mi rángatja a' nehézséget a' lelkes jószágok fejiben. Bár a' magam részirül nem értem a' metódust, hisz minden valamire való úrféle tudja, hogy az okosság nem a' fejben tanyázó undok kocsonyából jön, mint azt néhány vajákos állítja, hanem az emberféle mejjiben lakozó szívbül, melyhez es a' legrövidebb út balról a harmadik és a negyedik borda közt vezet, oszt azzal a kérdés meg vagyon oldva, de ő dóga, ha kelme szerint a' patkányférgek fejiben van a' megoldás az nagyvilág gondjaira, hát úgy es jó.

A patkányférgeket azért bánom.

Node, hogy ne kerüljek nagyobbat mondandómban, mint Julianus barát Etelköz felé, hogy akkor még nem vala terv, hogy az rókafattya orosz bajt csinál, hát mulatást terveze úri társaságomnak köre, s  Zsóka Úrasszony meginvitálá jómagamat s még két baráti grófot, az gyesznónak megkóstolására. Eféle celebrációk úri körökben, mint azt kendtek is bizonyára tudják, olyformán futnak, hogy mindaz, ki érkezik, összecsomagolva hoz magával valamit, hogy ne a' ház ura, vagy úrnője legyen kelletlen uradalmának jövedelmibül kiállni az evésnek-ivásnak költségit egyedül. Ilyesformán egyikünk szolgálá a' barátok mézesen folyó serét, másikunk a' vad déltengeri népek cukornádból buggyantott rumitalát, s grófi jómagamra maradt a' veres káposzta.

A' főzés, bár a' fehércseléd dolga, s grófi méltóságnak nem es igazán illendő ily póri piszmogással foglalkozni, de mint azt kendtek es tudják, úgy igazán jót s valódit csak férfiember, s abból is csak gróf tud főzni. S mivel sem Zsóka Úrasszonyt, sem a' baráti Sümeghy grófot vagy Tsanak grófot nem akarám szégyenben hagyni, a' szolgálókat a' konyhából szétkurjantván jómagam állék az üst mellé a' veres káposztát megpároandó.

S hogy megkészüle az eleség, ékes dobozkába rejtém, s egy őg jóféle száraz bor tásaságában utiszütyőmbe süllyesztém. Hanem, Bécsnek kies városában nem lehet ám vad paripákon száguldozni, ott holtak lelkével fűtött masinéria viszi a' népeket jobbrabalra, melynek neve s valója helyi nyelven metró. Bészállék hát a metróba, s a' pórnép közé leücsörödve utiszütyőmet ölembe vevém, s a' kilátást figyelvén vágtaték a' Zsóka Úrhölgynek portája felé.

De jaj! Az útnak tán vagy felinél járhatott az barboncás masina, mikor es az ellenemben ücsörgő éltes sógor pór a' magának fura bécsi kiejtésivel felszól ám, hogy "éjnye, gróf úr, valamit ereget azon utiszütyő!"

No, kedves barátim és feleim az Úrban, gondolhatják kendtek, hogy menten elsorolám a' kalendáriumból a' szenteket. Merthogy, az udvarmester szerint étket melegen nem jó dolog bérakni az ékes dobozkába. Eleddig úgy gondolám, hogy az udvarmester maradna csak az ü dógánál, s hagyná meg a' grófoknak a' gondulkodás dolgát, de hogy érzém a' melegséget pantlimnak felső száránál, csak úgy valék a' kérdéssel, hogy nem csapom nyakon az udvarmestert. Mivel a' nyavalyás káposzta, hogy melegiben került az ékes dobozkába, felpiszkálá annak fedelit, s a' jó négy bécsi fontnyi zöldség mind beleeriszté levit utiszütyőmbe. 

Ez mintha még nem volna elég baj, hogy mind a' szütyő, mind a' pantli csuda túros lett, hanem tudják-e kendtek, hogy fest a' frissen párolt veres káposztának leve? Hát kedves barátaim, s testvéreim az Úrban, az biz úgy, mint a' frissiben főlecsapott udmurt nyakából elébuggyanó vér. 

S hogy az éltes sógor szólamaira felpattanék, hogy megtekinteném, mi lett szütyőmből s pantlimból, a' veres nedű széjjelterült a metrónak talapzatján. No, ez aztán keltett vala oly riadalmat, hogy Bizánc ostroma ahhoz képest birkanyírás. Mert hogy a' sógor népségnek, s a' közibe vegyülő gyüttmentnek hogy is lett vón' fogalma Zsóka Úrhölgy elhívásáról, s a' káposztárul, ők csak a' szertefolyó verességet figyelték. Én meg a' pórral ugyan nem veszekszem. 

De hogy csak tekintgetének felém, mint sidó a' gyesznóhúsra, mondok, eburafakó, s hogy az barboncás masina megálla a' gyepün, kiszállék, s olyanokat szólamlék, melyekért uradalmamnak papja gyónáskor kétheti penitenciára ítéle. 

Node, az úr a pokolban es úr. Szütyőmből, hogy a' veres káposztát kiemelém, s utszélen talált papundeklivel levit felitatám, gondolám, hej, most már megette a markoláb. Ha visszatérek uradalmamba, csak a' szolgálók vigadnak rajtam, s vért csepegő szütyőmőn, nem es említve pantlimat, mely úgy feste, mintha hólyagomat ürítettem vón belé. Kiballagék hát a' metró előteribe, hol es előidézém mindazon szenteket s ürdüngöket, mék eleddig nem kerülének említésre, majd mennyire es lehetséges vala, kirázogatám utiszütyőmből a' verességet, elgyújtám pipám s postagalambot küldék arámnak, had mosolyogjék ő es a' történéseken. Úgy gondolám, ha hátra már minek, hát menjék az emberfia előre, s farpofáimat összeszorítván visszatérék a' metróba, a' pórnép közé. 

S eként, vereset eregető szütyővel, gyanusan kacsintó pantlival, de büszként, s úrként trappolék be Zsóka úrnő portájára, hol es végül irgalmatlant mulattunk. 

Hogy kendtek mit vesznek le tanulságul történetemből, melyet kendtek okulására papirra veték, abba nekem sem jogom, sem okom, de legfőképp akaratom sincs beleszólni. Hogy jómagam mit veszek le, azt már tudom, hallgatok eztán az udvarmesterre, s ha már a' szolgálók dolgát végzem, akkor rendesen. S nem teszek meleg holmit semmiféle dobozkába.

Egye meg az udmurtok pálinkalehelletű, háromszarvú, békalábú ördöge.

Kendteknek kívánok ehelyt minden jót, egészséget s gyarapodást, hosszú nappalokat és szép éjcakákat.

Maradok tisztelettel:

Vargha Gróf

Kelt, böjtelő havának huszonötödik napján. Vargária uradalmának írószobájában, lámpaoltás előtt kevéssel.

B*zdmegmedve, avagy a belső török

 

Nyuszika megy az erdőben, ballag a medvéhez, hogy kölcsönkérje a fűnyíróját. Közben gondolkodik: "Hát, azért a fene tudja, ez a medve elég nagy sóher. Nem tudom odaadja-e a fűnyírót. De ha már idáig eljöttem...." Ballag tovább Nyuszika, közben forognak a gondolatai is tovább: "És az hagyján, hogy sóher a medve, de irigy is. Múltkor csak egy fej káposztát akartam kérni, már azért is csúnyán nézett. Nem tudom van-e ennek értelme..."Ballag-ballag a Nyuszika és azt gondolja közben: "Á, a fene, kár is volt eljönnöm. Amekkora zsidó ez a medve, biztos, hogy nem adja oda azt a rohadt fűnyírót. Egyszerűbb volna megfordulnom, de hát már látszik is a háza." Nyuszika elér a medvelakhoz és bekopog. A medve kinyitja az ajtót, mire Nyuszika: "Na tudod mit? B*zd meg medve, a fűnyíródat"

Szakállas vicc, de nagy bölcsesség.

Hogy miért?

Nos...

Nos azért, mert ez egy ténylegesen működő pszichológiai jelenség. Szoktuk is az ismerősi körben b*zdmegmedve effektusnak hívni. Hogy valaki addig spiráz valamit az agyában, míg külső behatás nélkül már túl is reagálja az adott helyzetet. És a napokban kijutott belőle bőven, tegnap medve voltam, ma nyúl.

Van egy pali. Na várj, nem innen kezdjük. Van egy pali a suliban. Á, így sem jó. Az oktatási intézet, ahol dolgozom, egy irodaépületben van, ahol más cégek is helyet kapnak. Azon az emeleten, ahol az én birodalmam van, az egyik oldalt kap helyet az én termem, mellette a kolléganő fúrósfaragós műhely / kontra osztályterme, szemben, a folyosó túloldalán meg egy Seráfütty* nevű cég irodája. Na, ott van egy pali. Így lesz jó. Ez ott valami főnök, vagy mirosseb és a múltkor bemokkantott nekem, hogy hangosak vagyunk. Ez azért volt, mert épp átmentem a kölkeimmel a fúrósfaragós osztályba fúrnifaragni. Ehhez tudni kell, hogy a projektünk idestova a 3. évét tiporja és ott azóta fúrfaragás van. De ennek most volt mokkanhatnékja. Hogy csúnyán néztem rá a mokkantásért, rájött, hogy okosabb lesz felnőtt emberek módjára beszélni és nyugodtabb hangnemben elmagyarázta a problémáját. Én megértettem, kötöttünk egy kompromisszumot, innentől ennek a betartásával történtek a dolgok. De gondolom triggerelte a dolog, hát tegnap átment nyúlba és hogy megint fúrfaragtunk a kölkekkel (aszerint amit megbeszéltünk) benyitott és mondta, hogy a fűnyírót akkor leszünk szívesek. Viszont a medve nem játék, nálam kiakadt a rugó, aztán mondtam neki dolgokat, hogy ígymegúgy, meg enyjebejnye. Hogy aztán ennek nem lett foganatja, fel meg a cégem képviselőjeként mégse rúghatom, végülis elhajtottam, hogy ha baja van, akkor hozzám legfeljebb veszekedni jöhet, de érdemben a főmedvével (projektvezetés) kell beszélnie, mert én azt csinálom, amire ez a terem van, ha neki meg nem tetszik, akkor ne akarjon füvet nyírni. Ebben megegyeztünk, a projektvezetés épp megoldást keres. A nyúl hülye ám alapból, ha még nem jöttetek volna rá. 

Nade, most figyelj. Ma szerepcsere volt, nyúl lettem. Ehhez némi karakterleírás szükségeltetik, először is. A résztvevők: egy adag kölök (mármint fiatal felnőtt, lévén felnőttoktatásban dolgozom, de a továbbiakban: kölök), meg jómagam. Közülük a folyamat teljes megértéséhez fontosabb szerepe lesz egyrészt Jumurdzsáknak** a törökömnek, akivel régi cimboraságot ápolunk, lévén visszatérő vendég nálunk. Amolyan nagyszájú kópé, néha az ember idegeire megy de nem lehet haragudni rá. A másik főkarakter az Sanyi***. Sanyi egy olyan, hogy is mondjam. (#sóhaj). Sanyi az a fajta ember, akinél a pedagógia kicsit meghal. Igen, értem, hogy nem mindenki egyforma. Igen, értem és elfogadom, hogy problémái vannak. Igen, kimentettem a kakiból, mikor a csoport elkezdte kiközösíteni. De idővel betelik a szociális pohár és egyre nehezebben tudsz elvonatkoztatni tőle, hogy Sanyi minden problémája mellett és mindenféle megértés és buksisimogatás szemüvegén át nézve is, teljesen objektív és a jelenben való megítélés alapján egy gusztustalan, igénytelen, ostoba, lusta és mindemelett, a kicsapongás betetőzéseként önző és irritáló jószág, akinek legszívesebben alárúgnál. Szóval néha nehéz tanár-diák felállásban beszélni vele és nem az ősi ösztönöknek engedve elhajtani Lesotóba hogy ott szüreteljen tarhonyát minimálbérért.

Na.

Ülünk a számítógépteremben, megy a hülyeség, meg mellékesen némi munka is. Mondom a kőkeknek reggel kilenckor, hogy keressenek maguknak munkát. Mondom nekik azt is, többször és hangosan, hogy a hülyébbje is megértse, hogy de mielőtt elküldenék a jelentkezést élesben, küldjék el nekem, hogy átnézhessem. Sanyi tízig eljut odáig, hogy egy kecsegtetőnek tűnő állás weblapját görgeti le, majd fel, majd megint le. Az ebédszünetig eljut odáig, hogy kinyögi, hogy hát erre igazából már jelentkezett. Délután egyig eljut odáig, hogy talál egy másikat. Fél kettőig odáig, hogy megnyitja az emailfiókját és beilleszti az amúgy előre elkészített jelentkezését. Közben akad némi dolgom, ezért kettőkor rákérdezek, hogy na, Sanyi, mi van a jelentkezéssel?

Mondja ám szegény ember, hogy "Elküldtem...".

Erre bennem aktiválódik a nyúl és úgy lebaszom Sanyit egy ötperces tirádában, hogy nemmegmontam, hogyelőszörnekem, azánygyodmindenit, hogy a verebek riadtan menekülnek az eresz alól. Majd mikor levegőt veszek anyázás közben, szegény faszi halkan befejezi a mondatát, hogy "Önnek."

Na erre lesz ám olyan röhögés a csoportban, hogy az előbb említett verebek, akik épp visszatérni készültek volna, végleg felszedik a sátorfájukat. Én meg összevissza szégyellem magam. 

És hogy a tortán legyen hab is, megszólal a Jumurdzsák, hogy "Na Dániel, most kiszólt belőled a 'belső török'".

Hát erre most mit lehet mondani? Hogy nálunk nyúlnak hívják? Sanyitól elnézést kértem, leellenőriztem a jelentkezését, aztán engesztelésül megkapta a tábornoki ülőlabdámat (amihez akart rögtön még egyet, mert akkor lehet vele óriáscicist játszani), aztán megnyugodott mindenki. 

Belső török, mi?

A nyúl hülye ám alapból, ha még nem jöttetek volna rá. 

*= Álnév, nyilván, adatvédelmi okokból.

**= Ez is, nyilván, ugyanazon okokból.

***= Nyilván.

Fut. (Avagy a nyugati medicina disznajságai.)

 

Az volt, hogy épp mentünk az Asszonnyal futni. Mármint, ez nem újság, az újság az az, hogy futás közben a hajnali derengésben megtaláltam a környék egyetlen valamire való gödrét, abba jól beleléptem, amiből kifolyólag a bal lábfejem csinált egy olyan irányú mozdulatot, amire a saját jókedvéből nemigen képes, amiből kifolyólag meg a környékbeli ébredező bécsiek a magyar szidalomszótár terjedelmes készletéből csippenthettek fel jónéhány cirkalmas és ékes morzsát. Fájt na. Aztán.

Aztán, az Asszony sodrófával kergetett az asztal körül, hogy márpedig én menjek el az orvosdoktorhoz. Bicegős lévén a kergetés nem tartott sokáig, ellenben én csakazértis úgy döntöttem, hogy Besenyő B.E.D. István, azaz Beszenyő B***ok Elmennija Doktorhoz István, én bizony b***ok elmenni a doktorhoz.

Merthogy, végigfuttattam az agyamon, hogy mit fog mondani az orvosdoktor. Három lehetőség van. Egy: ínszalagszakadás. Ez esetben nem tudnék lábra állni, márpedig én, ha fintorogva is, de aváztam jobbrabalra. Kettő: ínszalagrepedés, mely esetben a lelki szemeim előtt megjelenő ősz halántékú, középen mikiegeresre kopaszodott, fehérköpenyes, sztetoszpókos doktorbácsi a fejét ingatva a maszk mögül azt mondaná, hogy hát "Varga úr, ezzel mink nem tudhatunk mit kezdeni, felírok rá egy krémet, ami a félhavi fizetésébe kerül, meg egy rögzítőt, amit támogat ugyan a betegkassza, de még így is elviszi a másik felét, aztán napjában háromszor kenni, rögzítőt hordani és azt a nyavalyás lábat legalább nyolc hétig ha fene fenét esz se mozgatni." Három: ínszalagnyúlás, mely esetben a kettes variáció ismétlődne meg. 

Ellenben.

Ellenben, én erre azt mondanám az orvosdoktornak, hogy a krémet azt viszem, de a rögzítőt azt nem, egyfelől, hogy maradjon pénzem kenyérre, másfelől, mert én ezt a sérült lábat bizony mozgatni szeretném. Erre az orvosdoktor felherkenne, hozzámvágná a sztetoszkópot, aztán megkergetne vértvevőtűvel (mert attól félek) és mivel bicegek, ezért utolérne, aztán tarkón kellene verjem, amiért is elvinne a biztonságiőr és kitiltanának örökre a rendelőből és ez belekerülne a helyi médiába és a tanítványaim rajtam röhögnének és hát legyünk őszinték ez azért kellemetlen lenne. 

Szóval ezt elkerülendő nem mentem el az orvosdoktorhoz. Asszony nézett is rám, mint a vasvilla. De. Miért is akarom én mozgatni a sérült lábamat?

Mert egyszer már jártam így. Annó, Kombathelyen, csótókör közben megtaláltam egy mocsárciprus (amúgy igen szép fa) léggyökerét, aztán kakukk. Ugyanezt mondta az orvosdoktor, mármint nem, hogy kakukk, hanem a fentieket. Akkor még elhittem, de valahogy a testem meg kiabált a mozgásért, úgyhogy a 8 hetes nemmozgatás közben elkezdtem a 2.héttől sétálni, majd szamármenetben sétálni, majd lassan kocogni, majd a 8. héten igazából már megint futkorásztam. Pedig az a sérülés durvább is volt, mint a mostani. 

De ez tűnt helyesnek. 

Sok évre rá, mikor már el is felejtettem ezt az esetet a léggyökérrel, és két makkegészséges lábon éltem az életem kerültem beszélgetésbe egy hozzáértővel (nem emlékszem már, orvos, anatómiaprofesszor, akármi, mindenesetre a hivatásától függetlenül egy amolyan nem az árral sodródó karakter volt) a témáról. Aztán mondja ám az ember, hogy naja, a nyugati orvostudományban bevett módszer a pihentetés, csakhogy ennek van egy nagy hátulütője. Mégpedig az, hogy a szervezet nem hülye. Ha megfigyeljük az állatokat, azok ha mozgásszervrendszeri sérülést szenvednek, akkor pár napot pihennek, aztán elkezdenek avázni. Merthogy - mivel a szervezet nem hülye -  ezért pontosan tudja, hogy ha egy szövet megsérül, akkor mi kell a helyére. Hát mi kéne, ugyanolyan szövet, ugyi. Az ínszalag helyére ínszalag, az izom helyére izom, satöbbi. Ellenben, ha azt az adott testrészt kivonod a forgalomból, akkor a szervezeted (mivel nem hülye) aszondja, hogyhát, ez úgy látszik már nincs használatban, tehát hogy azt a csúf lukat mégiscsak kipótoljuk valamivel, tesz oda kötőszövet. Az meg sem nem rugalmas, sem nem terhelhető, mert nem arra van kitalálva. 

Szóval megfoltozza, csak épp nem fog működni és míg világ a világ, nyekeregni fog, ha mozgatod.

Van egy komám, ő úgy született, hogy van a combizomzatában egy félcentis lik. Ég tudja, miért. Mindenesetre ettől folyamatosan vacakolt a lába, meg fájt a térde meg minden. Aztán orvostól orvosig járt, mind azt mondta, hogy hátugye ezt ne tessék erőltetni, ezen kívül mink nem tudhatunk mit tenni. Aztán egyszer megtellett a butykosa és elkezdett hobbiszinten erőemelni. És láss csodát, a fájás elmúlt. Majd talált egy dokit, aki maga se vetette meg a súlyzózás örömeit és a koma elrítta neki bánatát, hogyhát ez van, fáj a lába, de ha aktívan edz, akkor elmúlik, viszont amint abbahagyja az edzést, megint előjön a fájás, pedig mindenki aszondja, hogy ennek fordítva kéne lennie, most akkor ez mi? Mondja ám az orvosdoktor, hogy ez nem mi, hanem logikus, ugyanis amint nekiáll ráedzeni és megerősödik a combizomzata, hát akkor az izomszövet annak rendje szerint, józan paraszti módon és egyszerűen mint a pofon, nos, betömi azt a félcentis lukat.

Azt nem fáj. 

Meg aztán, azóta sokat beszélgettem erről népekkel. Sokan egyetértenek velem. Persze másfelől sokan nem. Abban viszont majd' mindenki, hogy a nyugati orvostudományból kiveszett a holisztikus, egész testet feltérképező szemlélet. Erre még tudnék jónéhány példát mondani, de lassan elfogy a papír. 

Mindenesetre, hogy félreértés ne essék és hogy ne kelljen életem hátralevő részét börtönben tölteni, itt szeretném leszögezni, hogy nem, nem és mégegyszer sem arra akarok én  arra buzdítani itt bárkit, hogy ne menjen orvosdoktorhoz. Sőt. Tessék csak. Sose árt, ha tudjuk, miszösz van ott belül. Magam is elhatároztam, hogy így negyvenhez tendálva évente egyszer átnézetem a hardvert. Én itt arra akarom felhívni a figyelmet, hogy bizonyos bevett szokásokat, amiket azért csinál a nyugati orvoslás úgy, ahogy, mert "eztet mindig is így csinátuk", szóval, azokat érdemes volna néha átgondolni. Kicsit.

 Nem? De.

Jaaa, köszi, hogy kérdezitek, hogy mi van a lábammal. Kenegettem két hétig krémmel. Meg kicsit tornáztattam, nyújtogattam, forgattam jobbrabalra. Aztán sétálni kezdtem. Aztán futógépen kocogni. Aztán a napokban megyek "rendesen" is futni. Mentem volna már korábban is, csak elkapott a dátha. Merthogy meg van gyógyulva, e, mármint a lábam. December elején volt a gödrös eset amúgy, ha már ezt is kérdezitek. Kábé pont nyolc hete :) Nem akarok semmit belétek beszélni, csak egy alternatívát kínálni. 

Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa. 

Én megyek palacsintát sütni.

Devil Rising

 Az egész cigányság azzal kezdődött, hogy találtam a suliba, mármint melóba menet egy régi grillsütőt. Aztán meglegyintett a zihlet. Namost, itt ne ilyen útszéli vicikvacok gömbgrillre gondoljatok ám, hanem erre a régi, békebeli, félszekrény méretű ágyúra. Mondom a zembernek, aki ott vakaródik, hogy ennek mi lesz a sorsa? Mondja a zember, hogy ki lesz dobva. Mondom neki, adná nekem. Mondja, hogy vigyem. Na megállj, becibáltam a suliba a grillsütőt. Ezzel kezdődött a dicsőséges menet és a pokol elszabadítása.

Tudni kell a dolgok teljes megértéséhez, hogy a suliban nekem külön kis királyságom van. Ez részben abból adódik, hogy a termem némileg elszigetelten áll az események fő csapásirányától, másrészben abból, hogy sikerült felállítanom egyféle belső egyensúlyt: a dolgomat mindenki megelégedésére elvégzem, mellette meg csinálok minden marhaságot és hülyeséget, ráfogva, hogy oktatási céllal van. Többnyire azzal is. 

Khm.

Na. A grillsütő azzal a lendülettel ment a szomszéd terembe, ami ilyen fúrósfaragós osztály, egy szép virág kíséretében a tanárnőnek, hogy ugyan csiszolnák mán le róla a rozsdát, meg lakkoznák le. Hogy ez megtörtént, visszakerült hozzám, ahol is egy jókezű diákom kipingálta. Ezután benyújtottam a kérvényt a projektvezetés felé, hogy nevelési célzatú projekthez finanszírozzanak már meg némi eztazt a praktikerből (illetve annak a sógor megfelelőjéből). Erre is áldás adódott. Aztán egy másik diákom, akit, hát nem épp paradicsomtermesztésért vitt el a rendőrség, ha érted mire gondolok, felajánlotta, hogy a -nem éppen paradicsomtermesztésből-megmaradt cuccai közül felajánl eztazt ha szeretném. Szerettem volna. Szumma szummárum, most már jár az agyad, hogy mi lett a grillsütőből, mi? Hát mi lett volna? Tökéletes beltéri csilitermesztő magaságyás, időzítőkapcsolós lámpával, csepegtetőrendszerrel, meg minden nyavalya.

Elsőre ilyen békésebb valami került bele, amit még a labanc is elvisel, valami ilyen 4000 scoville-s gyerekjáték. Ez olyan csili, amire mink kurucok azt mondjuk, hogy ja, harap kicsit, a sógorok meg két bottal bökködik, egyel, hogy mi az, a másikkal meg, hogy ne jöjjön közelebb. Szóval határeset.

Ha a scoville-skála nem tiszta: etá.

Aztán, tavaly összebeszéltünk S. barátommal, hogy ha már úgyis van egy ilyen gyönyörű, oktatási céllal (khm...) felépített rendszer az osztálytermemben, akkor ne gurítsunk kakival. Úgyhogy szerváltam carolina reaper magot. A carolina reaper (avagy a karolinai kaszás)a világbajnok csili. Állítólag valami ördögi hibrid épp le akarja taszítani a trónjáról, de azzal nem foglalkozunk. Mi hiszünk benne. Hogy értsd miről beszélünk: a fentebb említett 2-5000 scouville közötti csilire azt mondjuk, hogy harap. Namost, ennél a legmagasabb, amit mértek az az 2,2 millió scouville volt. Ez nem harap. Ez megeszi a lelked, félig megemészti, visszaköhögi és újra megeszi. 

Rákkendróll.

A gyönyörű kaszásbabák egy ilyen kis rózsaszín pikszisben kezdték pályafutásukat:

Majd ahogy nőttek, nőddögéltek, átkerültek az oktatási célzatú (khm...) magaságyásba: 

Aztán nőttek, nőttek: 

és virágba borultak,

míg végül kisebb dzsungel lett a projektből:

Aztán jött a krahh. Elszámoltam magam ugyanis. A leírások szerint egy kaszás max 1,5 méter magas lesz és 50 cm-re bokrosodik. Hát ezek nem olvasták a leírást, hosszában a plafonig nőttek, széltében amíg láttak. Hogy aztán a magaságyásban korlátozott volt a hely, elkezdtek megmokorodni. Hármat sikerült többékevésbbé megmenteni közülük, úgy, hogy szétültettük őket a srácaimmal cserépbe. 

De az ördög ugyebár nem alszik. Egy, azaz egy darab paprikát sikerült összehozni. Az viszont pirosodik. (Mint az ördög szeme a nemalvástól.)

Ezt majd nemsokára leszüretelem és megosztjuk S. barátommal. Ellenben. A jó pap holtig tanul, nekem meg az lesz a sírkövemre írva, hogy tanulmányait befejezte, bár nem volt pap. 

Maradt mag.

Ejnye mondok, csírázik-e ez még.?

Hát no. Tanulva az előző hibából, felkészülve a világuralomra, színre lép az új generáció. 

Csírázik ám. 

Ahogy illik, rózsaszín pikszisben. Aztán majd csak néztek, mint a cserebogár, amikor villámlik.

To be continued...

(Muhaha, avagy gonosz kacaj.)

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

Úgyamúgy.

Mese a műbréről

 

Hátjónapot. Bizonyára (remélem) észrevettétek, hogy eltűntem egy ideje. Mármint nem én, úgy személy szerint, hanem az ingyenes, szénhidrát,- koleszterin- és politikamentes blog. Namost. Most megint van. Az eltűnés oka az...szigorúan véve nem tartozik rátok, de egy sör mellett szívesen elmesélem annak, aki fizeti a sört. Hej. Szóval. Itt Sógoriában jelenleg mindentlezárunk, mindmeghalunk karantén van, a napok többségét hómofiszban töltöm, Asszony családlátogat, úgyhogy mondom, eh, meglátogatom ma a Katit. Kati nekem nagy komám, hivatását tekintve meg exkollégnaőm. Úgyhogy bezártam az irodát háromkor (értsd, lecsuktam a laptopot), azt usgyi, mentem Katival trécselni. Aszongyák az öreg bölcsek, hogy az nem is számít rendes baráti beszélgetésnek, ahol legalább 15 percen belül nem terelődik a szó az iszásra, vagy a toszásra. Ez meg rendes baráti beszélgetés volt, mondott is a Kati olyat, hogy majd leestem a székről, kérdem tőle, mehet-e ez fel a blogra? Mondja ám, hogy igen, hát jó, újrabemelegítésnek pont jó lesz, Kati meg úgyse tud magyarul.

Na.

Aszondja az ember, hogy házasodni készült egy kolléganője. Jó, ez alapból még nem sztori, néha csinálnak ilyet az emberek, mindenkinek kell egy hobbi. Hanem, amikor már meg lett házasodva, elindultak a férjével nászútra. A Kati, meg még pár kartárs meg kitalálták, hogy pakolnak nekik egy koffert az útra.

Ja persze, most ne olyan kofferra gondolj ám, amilyet jóanyád pakolt neked az első cserkésztáborba, hogy szalonna, meg lókolbász, meg narancslé van benne, hanem olyan dolgok, amiknek az emberlánya a mézeshetek alatt veszi hasznát, ha érted, mire gondolok. 

Na lényeg, Kati elment bevásárolni a kofferba. Bevette magát az SCS-be, ami a shopping city süd-nek a rövidítése, és egy akkora irombanagy bevásárlóközpont Bécs kies városa déli határában, hogy Pornóapáti kétszer elférne benne. Egyszer bementem oda December 23án, azóta se szeretem az emberszagot. Beballag hát ez a mi Katink az SCSben a szexbótba, és enyhén feszengve mondja az eladónak, hogy dolgok kellenének. Hát mifélék, kérdi az eladó nagy vidoran, Kati felvázolja, mifélék, aztán némi egyezkedés után jó 200 ojró értékben teletömi a hátizsákját műbrével, ehető bugyikával, afrodiziákummal (ez a búgatópornak a műveltebb neve, ha nem tudnád), síkosítószerrel, gyorsbilinccsel, meg más ilyen holmival, ami nem az iszáshoz, hanem a másik témához kellhet.

Megy ki a Kati még mindig feszengve a szexbótból, hát erre beriaszt neki a bolti vijjogó. Megfordul, hogy ez most baj-e, mondja ám az eladó, hogy nem, menjek csak, valamiben biztos bennmaradt a lopásgátló. Ebben meg is egyeztek, az eladó bezsákolta a pénzt, a Kati meg ment a hátizsákban a műbrével és társaival.

Ez a történet itt szürke és unalmas véget is érne, ha a Katinak, magáról megfeledkezve eszébe nem jutott volna, hogy még kekszet akart venni a gyerekeknek. Beugrott hát hamar a teszkóba, vagy hát annak a sógor megfelelőjébe, billa, vagy hófer, vagy tudomén. Lényeg, hogy mikor jön kifelé a polgárnő a keksszel a teszkóból, megintcsak rárivalkodik ám bolti vijjogó. Az haggyán, de jön vele a biztonsági őr is, azt kéri, hogy pakolja ki a táskáját.

Hát most ugye, mit lehet mit tenni, a Kati nekiállt kirakni a zsákból a kekszet, amit követett a műbré, az ehető bugyika, a  búgatópor a síkosítószerrel meg a gyorsbilinccsel, aztán mikor idáig jutott a dolgokkal, akkor a biztiőr feladta, mondta neki, hogy na jó hagyjuk, menjék magácska csak haza innen.

Hogy mi a tanulsága ennek a történetnek?

Nincs neki.

De én jót röhögtem.

Utóirat: aki megmondja, mi van a bejegyzéshez csatolt képen, azt én hívom meg egysörre.

Utóirat 2: Krisz, te nem játszol, veled együtt láttuk. :D

Teszladoxon

 

Neem, nincs klímaváltozás, ugyammáhaggyámá. Nem örülök neki, hogy szuterénben lakom, mert nem jön be a harminckétfok. Nem vitte el fél Németországot a víz és nem bacta szét Délszittyaföldet a jég. Jóvanazúgy. A Gréta is hülye, meg a hajad is hogy áll.

Ja, szervusztok, amúgy, kedves rádiónéző gyerekek. Kihagytam némi időt eközött, meg az ezelőtti bejegyzés között, de nem vesztem el. Dógomvót. Most meg jövök pampogni. 

Fura ez a nyár. Mert először nem volt, csak valami ilyen koratavasz. Június közepéig. Akkor aztán lett. A kutyát lapáton tartják ki ugatni, olyan. Itt Sógoria kies fővárosában meg ezzel együtt elszaporodtak a teszlák. Aztán lehet ám, hogy ugyanazt az egyet látom mindig. Tudod, ilyen fél görögdinnye kinézetű autó, v-nyakú póló-logóval, meg BMW-sofőrrel. 

Kicsit vesszőparipám a teszla tudom, de mindenkinek kell egy. Nekem ő az. Nem szeretem. Hogy miért nem? Főleg azért nem, mert környezetbarát. Amúgy ezt így kellene írni, hogy "környezetbarát", meg közben mutogatni a két kezem mutató és mutogatóujjával, hogy "", csak úgy nem tudok írni. 

Mert ugye a reklámja tényleg az, hogy ez környezetbarát, a jövő autója és zöld rendszám van rajta. Ami jobban irritál, mint ha őszintén elmondanák, hogy mi ez. Báránybőrbe bújt izé.

Amikor valaminek a CO2 kibocsátásáról beszélünk, akkor ugyi annak az adott dolognak a teljes életútját kell megnézni. Tehát onnantól, hogy a mérnökbácsi íróasztalán papírra kerül, odáig, hogy K. József színesfémfeldolgozó kisiparos leadja a méhtelepen. 

Egy tesla összerakásánal márpedig kábé annyi széndioxid kerül a levegőbe, amennyit egy trabant fingik ki tíz év alatt. Ugye a lítiumot, ami az akksijának a szíve, főleg külszíni bányászással fejtik és mivel nyomelem, ezért irrrgalmatlan földtömeget kell megmozgatni hozzá, amit ugye nem elektrodózerek csinálnak. Hogy a külszíni bányászatnak milyen egyéb jó hatásai vannak a természetre, arról most ne beszéljünk. 

Aztán összehordják egy helyre az alkatrészeket, aztán lejön a zautó a gyártósorról, kap egy zöld rendszámot, valaki pedig megveszi annyiért, amennyiből más ember a házát építi fel, kétszer. Aztán tankolja árammal. Amit ugye megintcsak nem a kismanók hordanak ám össze az éj leple alatt, hanem ha szerencsénk van, akkor a vízerőmű, vagy a szélerőmű csinálja, ha nincs, akkor az égetőmű. Ami az egyik legnagyobb CO2-kibocsátó.

Aztán a manager megunja a teszlát, vagy büntetőfékez vele a a busz előtt, vagy tudomén és megy a lecsóba. Aztán K. József színesfémfeldolgozó kisiparos vakarja a kobakját, mikor kipusztítja belőle az akksit, hogy na ezzel mistájsz legyen? Mert ugye újrahasznosítani nem lehet. Max kidobni.

Oké, helyenként túlzásokba estem. Az elektroautók eleinte tényleg így működtek, azóta finomodott a technika és alakul a molekula. De aki azt mondja, hogy egy elektroautó CO2 neutrális, az szerintem vagy hülye, vagy fizetnek neki érte, hogy ezt mondja. 

Hogy van-e alternatíva? Igen, feltalálták már sok-sok éve. Csak nem éri meg megcsinálni. Alap általánosiskolás ismeretekkel megérthető a működési elve. A csodagyógyszert ugyanis víznek hívják és elég nagy mennyiségben, könnyen hozzáférhetően található a kis bolygónkon. Ha ebbe a cuccba áramot vezetsz, akkor a molekuláját alkotó hidrogén és oxigén úgy megijed, hogy szerteszalad. Ezt szakszóval vízbontásnak hívják. Az oxigén nem kifejezetten ártalmas, a hidrogén meg, ha szikrát kap, bummot csinál. Pont úgy, mint a benzingőz, tehát ugyanazon az elven lehet vele üzemeltetni egy belsőégésű motortot. Ellenben, míg a benzingőz elégésénél széndioxid, szénmonoxid, meg még pár ilyen barátságtalan dolog keletkezik, addig a hidrogén égésénél, tádááám, víz. Ha okosban megoldjuk, akkor ezzel egy generátort is meg lehet hajtani, ami termel annyi áramot, ami a további bontáshoz és a folyamat fenntartásához kell. Egyszerű, tiszta, olcsó megoldás. Csak ugye, mint írtam, nem éri meg. Hiszen bezárnának a benzinkutak. Abban meg pénz van ám, hej, de nagy. 

Azt hiszem most amolyan nagy félénken összerakott hivatalosan valamelyik autógyár (a toyota volt, megnéztem) egy gépsárkányt ami ebbe az irányba megy. De olyan nagy hírverést nem kapott. Mindegy, a Gréta is hülye, meg a szeme se áll jól. Addig is marad a teszla. Amiben teljesen a BMW-Audi-Mercedes szentháromságnak megfelelő, ürestekintetű arrogáns, ostoba jószágok ücsörögnek, akik így néznek a világra, hogy "MÖ!", csak most a fehér bézbózsapka meg a narancssárga felső helyett öltönyben, kicsit több lével. Meg környezetvédve. "".

Aztán lehet ám, hogy csak én látom rosszul. 

De most becsukom az ablakot, me' meleg van.

Miért is utáljuk a Norbit?

 

Temetni jöttem Caesart, nem dícsérni. Viszont, szöget ütött a fejembe, hogy miért akad ki egy országra való nép a Sóbertnorbi beszólásain annyira, mintha legalábbis Viktor királyunk tette volna közhírré, hogy holnaptól ingyen sör jár alanyi jogon mindenkinek. Mert ugyi, ha a nép valamin kiakad, annak mindig oka van. Méghozzá nyomós. Hogy csípem-e a Norbit? Nem tudom. Nem fröccsöztem  még vele soha, így nem tudok véleményt mondani az emberről. Hogy csípem-e a médiafigurát? Nem kifejezetten, bár nem is zavar különösebben. Engem most ez a jelenség érdekel, a Norbihurrogás. Na, ennek esünk most neki, mint disznó az ólajtónak.

Szal, alaphelyzet, van ez a rendőrből fitnesz-welneszguruvá avanzsálódott jóember, a Schobert Norbert, innentől #Norbi. Néha, mikor nagyon uborkaszezon van, épp nem gyönnek a migráncsok, nem nyert a Fradi az olimpián és épp nem vásárolja meg Mészáros Lőrinc a Holdat, na akkor közzétesz valamit a média a pali szájából, amin pár hétig elpörgünk. A Norbi beszólásai között- most csak így utánaguglizás nélkül ami a fejemben van- szerepelt már, hogy:

- ha a nő elhízik a kapcsolatban, akkor a férje/partnere kevésbé fogja kívánni

- a nők a terhesség utáni megereszkedett testtel kevésbé kívánatosak

- az elhízott férfi nem esztétikus

Ez az ő szájából nem így jön ki, de erről majd később. Most foglalkozzunk csak és szimplán az üzenettel. Mert nekem az böki a csőrőmet, hogy miért akadunk fenn ezeken a mondatain? Miért pörgünk rajta mint teknősbéka a jégen? Miért vált ki ekkora hujjogást, mocskolódást, közharagot, cirkuszt és kenyeret?

Hát miért is?

Azért, bazdmeg*, mert igazat mond.

Az igazság egy nagyon árnyalt dolog ugyi, és kicsit félfolyékony. Adott szituációban igaza lehet egyszerre mindenkinek és senkinek se. És ha csak a kettővel ezelőtti mondatig olvastad ezt a bejegyzést, akkor lehet, hogy most épp Jóanyámat emlegeted. (Ezt egyébként nem tenném a helyedben, Anyusnak én se nagyon merek beszólni. ) Viszont az igazság egy olyan dolog, ami harap. És ráhujjogunk és rápörgünk, és akár tetszik akár nem, bizony, téma lesz belőle.

Hogy tudja-e a Norbi, hogy mit beszél? Szerintem kevésbé. Van egy másik elhíresült beszólása, amelyben a kokaint a cukorral tette egyenértékűvé, mindezt arra alapozva, hogy mindkettő kémiai képletében elég sokszor előfordul a C és a H jelzés, ami amúgy igaz többmilió máig felfedezett szerves vegyületre is. Alig halkan hozzátéve, hogy egy vegyület tulajdonságait nem érdemes összehasonlítani az őt alkotó elemek tulajdonságaival, mert ha mondjuk veszed a nátriumot, ami egy uncsiszürke fém és felgyullad a vízben, meg a klórt, amit harcigáznak használtak ésaztán ezek vegyületét, a konyhasót, amit a vasárnapi csirkelevesbe szórsz, akkor már érted, hogy miért. Tehát nem, szerintem a Norbi, mármint a médiafigura nem tudja mit beszél.

A Norbi nem egy kommunikációs szakember és nem sajtóreferens. Ő nem azt mondja el, amit az emberek hallani szeretnének, nem is azt, amit ő szeretne, hogy az emberek hallani véljenek, hanem azt, ami így nagyhirtelen eszébe jut. Vagy amiért a média épp megfizeti uborkaszezon idején, ezt nehéz megmondani. A dolog nem is erről szól, hanem továbbra is a miértről, hogy miért akadunk fenn ezeken a norbizmusokon?

És szerintem, lásd feljebb, azért, mert fáj. A társadalmunk erősen tendál a "jóvanazúgy" hozzáállás irányába, ami, és ezt nyomatékosan mondom, jó. Elfogadás. Egyenlőség. Közösség. Dolgok, amikből, ha több lenne, akkor kevesebb lenne egyéb fostos* dolgokból. Viszont. Mint minden jó ötletben, ebben is van egy gikszer, amit majd idővel valahogy ki kell kerülnünk. 

Mégpedig az, kedves testvéreim és feleim a Zűrben, hogy az elfogadás nem lehet azonos az elkendőzéssel.

Srácok, befoghatjuk mi a szemünket és poénkodhatunk rajta, hogy az biz nem gyoha, csak a szexgép üzemanyagtartálya. Amikor ott állsz, hogy csapod a szelet Mariskának, és épp nem jut eszedbe semmi jópofa, úgyhogy szimplán csak adot az ászt ami kijön, de megjelenik a Józsi, aki 12 éves kora óta a kukoricaföldön dolgozik és a 185 centijéhez 90 kiló zsír nélkül és nálad mondjuk az arányok fordítottak, akkor lehet, mondom csak lehet, hogy a Mariska az este végén a Józsival köt ki a szénaboglyában. Nem Istenbizony, mert lehet, hogy aztán közben beugrik neked valami jópofa és olyat mondasz, hogy Marika szénaboglyástól ugrik a nyakadba, de legyünk őszinték...azért kisebb az esélyed.

És hölgyeim, drága hölgyim, Isten virágoskertjének legszebb bimbói, ti, kik olvassátok most e szerényen lábatok elé terített blogot, mindig tudnotok kell, ti úgy vagytok szépek ahogy vagytok. Ebbe nincs beleszólása semmiéle Norbinak. Pusztán csak a játék kedvéért legyetek most kicsit Mariska és lássátok magatokat bele a Józsi fejébe, hogy vajon neki az S vagy a B a kedvenc betűje? Melyiken akad meg a szeme előbb?

És szakadjon meg, ha őszinte, ekkor őszinte, én olyan messze vagyok egy fitnesszgurutól mint az Androméda-köd Pornóapátitól (az nagyon messze, ha nem lenne tiszta). Ha az alkatom alapján kéne totemállatot választanom az inkább lenne valami medveféle, mint macskaféle. De úgy na, igyekszem. Nem vagyok a vágódisznó kategória, csak hogy ne legyen a Norbinak igaza. A magam keretei között mozogva hol erre hol arra kilengve formában tartom magam. Nem vagyok kipattintva és a strandon kicsit hülyén érzem magam, de azért látom a lábujjaimat egyenestartásban és mögé tudok kerülni Mariskának úgy, hogy ne a hasam érjen hozzá először. Teszem ezt két okból: az egyik, hogy szeretném hetvenévesen az unokáim csivitelését hallgatni. A másik, hogy azért jobban érzem magam a Józsi, mint a szénabála bőrében.

A társválasztásnál nyilván ez nem az egyetlen szempont, sőt. Magam is inkább vagyok hajlamos a kompromisszumokra a külsőség rovására ha a belsőség passzol. De van egy bizonyos keret, amin belül mozgunk. És ha valami ebből a keretből kilóg, az gyerekek, bassza meg*, nem szép. És itt jön az amit a Norbi beszél. Érted, ha szeretsz valakit akkor nagyjából minden mindegy, mert elhiszed, hogy van benn akarat arra, hogy tetszen neked. Ezt ugye a Norbi nem mondja hozzá, mert, lásd feljebb, ő nem kommunikációs szakember. Ő azt mondja, hogy a férfi száz kiló felett vágódisznó, a nő lógó hassal meg csuf. (Direkt írtam rövid u-val, mifelénk így ejtik, mikor komolyan gondolják.) A Norbi nem tesz alá a közvéleménynek, nem beszél elfogadásról, sem szeretetről, sem pónikról. Ami mondjuk kár, mert a pónik aranyosak. A Norbi, érted, egy Józsi, vagy egy Mariska. Tényekben gondolkodik. Ez nekem személy szerint oké. Sok a de hozzá, mármint például, hogy hízott, mióta összejöttünk, de szeretem, satöbbi. Ez is oké. De a tények makacs dolgok, hogy egy filmidézet is legyen itt. (Vendégem egy fagyira, aki megmondja, melyikből.)

Namost, amit ki akartam hozni az egészből, hogy lehet szidni a Norbit, lehet kijelenteni, hogy baromságokat beszél (jó, a cukor-kokain allegória tényleg az volt) de attól még kutya ugat, karaván halad. Mariskánál a Józsinak indulásból van egy plusz pontja. És lehet, hogy Józsi jobban érzi magát a bőrében, könnyebben alszik, szabadabban lélegzik, könnyebben ébred és előbb el tud futni a medve elől, mint...hát az aki nem Józsi. 

Minden más IS igaz lehet, de az igazság, ami félfolyékony, helyenként összeáll és megszilárdul.

Szerintem amúgy ennek a szegény Norbinak csak egy jó marketinges kellene. 

Norbi, ha olvasod ezt, jó pénzért tudok egyet XD

*= a káromkodás, mint olyan, az irodalomban nem elfogadott. Ellenben a blogolás hivatalosan nem számít irodalomnak, úgyhogy jóvanazúgy, basszameg.