Fut. (Avagy a nyugati medicina disznajságai.)

 

Az volt, hogy épp mentünk az Asszonnyal futni. Mármint, ez nem újság, az újság az az, hogy futás közben a hajnali derengésben megtaláltam a környék egyetlen valamire való gödrét, abba jól beleléptem, amiből kifolyólag a bal lábfejem csinált egy olyan irányú mozdulatot, amire a saját jókedvéből nemigen képes, amiből kifolyólag meg a környékbeli ébredező bécsiek a magyar szidalomszótár terjedelmes készletéből csippenthettek fel jónéhány cirkalmas és ékes morzsát. Fájt na. Aztán.

Aztán, az Asszony sodrófával kergetett az asztal körül, hogy márpedig én menjek el az orvosdoktorhoz. Bicegős lévén a kergetés nem tartott sokáig, ellenben én csakazértis úgy döntöttem, hogy Besenyő B.E.D. István, azaz Beszenyő B***ok Elmennija Doktorhoz István, én bizony b***ok elmenni a doktorhoz.

Merthogy, végigfuttattam az agyamon, hogy mit fog mondani az orvosdoktor. Három lehetőség van. Egy: ínszalagszakadás. Ez esetben nem tudnék lábra állni, márpedig én, ha fintorogva is, de aváztam jobbrabalra. Kettő: ínszalagrepedés, mely esetben a lelki szemeim előtt megjelenő ősz halántékú, középen mikiegeresre kopaszodott, fehérköpenyes, sztetoszpókos doktorbácsi a fejét ingatva a maszk mögül azt mondaná, hogy hát "Varga úr, ezzel mink nem tudhatunk mit kezdeni, felírok rá egy krémet, ami a félhavi fizetésébe kerül, meg egy rögzítőt, amit támogat ugyan a betegkassza, de még így is elviszi a másik felét, aztán napjában háromszor kenni, rögzítőt hordani és azt a nyavalyás lábat legalább nyolc hétig ha fene fenét esz se mozgatni." Három: ínszalagnyúlás, mely esetben a kettes variáció ismétlődne meg. 

Ellenben.

Ellenben, én erre azt mondanám az orvosdoktornak, hogy a krémet azt viszem, de a rögzítőt azt nem, egyfelől, hogy maradjon pénzem kenyérre, másfelől, mert én ezt a sérült lábat bizony mozgatni szeretném. Erre az orvosdoktor felherkenne, hozzámvágná a sztetoszkópot, aztán megkergetne vértvevőtűvel (mert attól félek) és mivel bicegek, ezért utolérne, aztán tarkón kellene verjem, amiért is elvinne a biztonságiőr és kitiltanának örökre a rendelőből és ez belekerülne a helyi médiába és a tanítványaim rajtam röhögnének és hát legyünk őszinték ez azért kellemetlen lenne. 

Szóval ezt elkerülendő nem mentem el az orvosdoktorhoz. Asszony nézett is rám, mint a vasvilla. De. Miért is akarom én mozgatni a sérült lábamat?

Mert egyszer már jártam így. Annó, Kombathelyen, csótókör közben megtaláltam egy mocsárciprus (amúgy igen szép fa) léggyökerét, aztán kakukk. Ugyanezt mondta az orvosdoktor, mármint nem, hogy kakukk, hanem a fentieket. Akkor még elhittem, de valahogy a testem meg kiabált a mozgásért, úgyhogy a 8 hetes nemmozgatás közben elkezdtem a 2.héttől sétálni, majd szamármenetben sétálni, majd lassan kocogni, majd a 8. héten igazából már megint futkorásztam. Pedig az a sérülés durvább is volt, mint a mostani. 

De ez tűnt helyesnek. 

Sok évre rá, mikor már el is felejtettem ezt az esetet a léggyökérrel, és két makkegészséges lábon éltem az életem kerültem beszélgetésbe egy hozzáértővel (nem emlékszem már, orvos, anatómiaprofesszor, akármi, mindenesetre a hivatásától függetlenül egy amolyan nem az árral sodródó karakter volt) a témáról. Aztán mondja ám az ember, hogy naja, a nyugati orvostudományban bevett módszer a pihentetés, csakhogy ennek van egy nagy hátulütője. Mégpedig az, hogy a szervezet nem hülye. Ha megfigyeljük az állatokat, azok ha mozgásszervrendszeri sérülést szenvednek, akkor pár napot pihennek, aztán elkezdenek avázni. Merthogy - mivel a szervezet nem hülye -  ezért pontosan tudja, hogy ha egy szövet megsérül, akkor mi kell a helyére. Hát mi kéne, ugyanolyan szövet, ugyi. Az ínszalag helyére ínszalag, az izom helyére izom, satöbbi. Ellenben, ha azt az adott testrészt kivonod a forgalomból, akkor a szervezeted (mivel nem hülye) aszondja, hogyhát, ez úgy látszik már nincs használatban, tehát hogy azt a csúf lukat mégiscsak kipótoljuk valamivel, tesz oda kötőszövet. Az meg sem nem rugalmas, sem nem terhelhető, mert nem arra van kitalálva. 

Szóval megfoltozza, csak épp nem fog működni és míg világ a világ, nyekeregni fog, ha mozgatod.

Van egy komám, ő úgy született, hogy van a combizomzatában egy félcentis lik. Ég tudja, miért. Mindenesetre ettől folyamatosan vacakolt a lába, meg fájt a térde meg minden. Aztán orvostól orvosig járt, mind azt mondta, hogy hátugye ezt ne tessék erőltetni, ezen kívül mink nem tudhatunk mit tenni. Aztán egyszer megtellett a butykosa és elkezdett hobbiszinten erőemelni. És láss csodát, a fájás elmúlt. Majd talált egy dokit, aki maga se vetette meg a súlyzózás örömeit és a koma elrítta neki bánatát, hogyhát ez van, fáj a lába, de ha aktívan edz, akkor elmúlik, viszont amint abbahagyja az edzést, megint előjön a fájás, pedig mindenki aszondja, hogy ennek fordítva kéne lennie, most akkor ez mi? Mondja ám az orvosdoktor, hogy ez nem mi, hanem logikus, ugyanis amint nekiáll ráedzeni és megerősödik a combizomzata, hát akkor az izomszövet annak rendje szerint, józan paraszti módon és egyszerűen mint a pofon, nos, betömi azt a félcentis lukat.

Azt nem fáj. 

Meg aztán, azóta sokat beszélgettem erről népekkel. Sokan egyetértenek velem. Persze másfelől sokan nem. Abban viszont majd' mindenki, hogy a nyugati orvostudományból kiveszett a holisztikus, egész testet feltérképező szemlélet. Erre még tudnék jónéhány példát mondani, de lassan elfogy a papír. 

Mindenesetre, hogy félreértés ne essék és hogy ne kelljen életem hátralevő részét börtönben tölteni, itt szeretném leszögezni, hogy nem, nem és mégegyszer sem arra akarok én  arra buzdítani itt bárkit, hogy ne menjen orvosdoktorhoz. Sőt. Tessék csak. Sose árt, ha tudjuk, miszösz van ott belül. Magam is elhatároztam, hogy így negyvenhez tendálva évente egyszer átnézetem a hardvert. Én itt arra akarom felhívni a figyelmet, hogy bizonyos bevett szokásokat, amiket azért csinál a nyugati orvoslás úgy, ahogy, mert "eztet mindig is így csinátuk", szóval, azokat érdemes volna néha átgondolni. Kicsit.

 Nem? De.

Jaaa, köszi, hogy kérdezitek, hogy mi van a lábammal. Kenegettem két hétig krémmel. Meg kicsit tornáztattam, nyújtogattam, forgattam jobbrabalra. Aztán sétálni kezdtem. Aztán futógépen kocogni. Aztán a napokban megyek "rendesen" is futni. Mentem volna már korábban is, csak elkapott a dátha. Merthogy meg van gyógyulva, e, mármint a lábam. December elején volt a gödrös eset amúgy, ha már ezt is kérdezitek. Kábé pont nyolc hete :) Nem akarok semmit belétek beszélni, csak egy alternatívát kínálni. 

Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa. 

Én megyek palacsintát sütni.

Devil Rising

 Az egész cigányság azzal kezdődött, hogy találtam a suliba, mármint melóba menet egy régi grillsütőt. Aztán meglegyintett a zihlet. Namost, itt ne ilyen útszéli vicikvacok gömbgrillre gondoljatok ám, hanem erre a régi, békebeli, félszekrény méretű ágyúra. Mondom a zembernek, aki ott vakaródik, hogy ennek mi lesz a sorsa? Mondja a zember, hogy ki lesz dobva. Mondom neki, adná nekem. Mondja, hogy vigyem. Na megállj, becibáltam a suliba a grillsütőt. Ezzel kezdődött a dicsőséges menet és a pokol elszabadítása.

Tudni kell a dolgok teljes megértéséhez, hogy a suliban nekem külön kis királyságom van. Ez részben abból adódik, hogy a termem némileg elszigetelten áll az események fő csapásirányától, másrészben abból, hogy sikerült felállítanom egyféle belső egyensúlyt: a dolgomat mindenki megelégedésére elvégzem, mellette meg csinálok minden marhaságot és hülyeséget, ráfogva, hogy oktatási céllal van. Többnyire azzal is. 

Khm.

Na. A grillsütő azzal a lendülettel ment a szomszéd terembe, ami ilyen fúrósfaragós osztály, egy szép virág kíséretében a tanárnőnek, hogy ugyan csiszolnák mán le róla a rozsdát, meg lakkoznák le. Hogy ez megtörtént, visszakerült hozzám, ahol is egy jókezű diákom kipingálta. Ezután benyújtottam a kérvényt a projektvezetés felé, hogy nevelési célzatú projekthez finanszírozzanak már meg némi eztazt a praktikerből (illetve annak a sógor megfelelőjéből). Erre is áldás adódott. Aztán egy másik diákom, akit, hát nem épp paradicsomtermesztésért vitt el a rendőrség, ha érted mire gondolok, felajánlotta, hogy a -nem éppen paradicsomtermesztésből-megmaradt cuccai közül felajánl eztazt ha szeretném. Szerettem volna. Szumma szummárum, most már jár az agyad, hogy mi lett a grillsütőből, mi? Hát mi lett volna? Tökéletes beltéri csilitermesztő magaságyás, időzítőkapcsolós lámpával, csepegtetőrendszerrel, meg minden nyavalya.

Elsőre ilyen békésebb valami került bele, amit még a labanc is elvisel, valami ilyen 4000 scoville-s gyerekjáték. Ez olyan csili, amire mink kurucok azt mondjuk, hogy ja, harap kicsit, a sógorok meg két bottal bökködik, egyel, hogy mi az, a másikkal meg, hogy ne jöjjön közelebb. Szóval határeset.

Ha a scoville-skála nem tiszta: etá.

Aztán, tavaly összebeszéltünk S. barátommal, hogy ha már úgyis van egy ilyen gyönyörű, oktatási céllal (khm...) felépített rendszer az osztálytermemben, akkor ne gurítsunk kakival. Úgyhogy szerváltam carolina reaper magot. A carolina reaper (avagy a karolinai kaszás)a világbajnok csili. Állítólag valami ördögi hibrid épp le akarja taszítani a trónjáról, de azzal nem foglalkozunk. Mi hiszünk benne. Hogy értsd miről beszélünk: a fentebb említett 2-5000 scouville közötti csilire azt mondjuk, hogy harap. Namost, ennél a legmagasabb, amit mértek az az 2,2 millió scouville volt. Ez nem harap. Ez megeszi a lelked, félig megemészti, visszaköhögi és újra megeszi. 

Rákkendróll.

A gyönyörű kaszásbabák egy ilyen kis rózsaszín pikszisben kezdték pályafutásukat:

Majd ahogy nőttek, nőddögéltek, átkerültek az oktatási célzatú (khm...) magaságyásba: 

Aztán nőttek, nőttek: 

és virágba borultak,

míg végül kisebb dzsungel lett a projektből:

Aztán jött a krahh. Elszámoltam magam ugyanis. A leírások szerint egy kaszás max 1,5 méter magas lesz és 50 cm-re bokrosodik. Hát ezek nem olvasták a leírást, hosszában a plafonig nőttek, széltében amíg láttak. Hogy aztán a magaságyásban korlátozott volt a hely, elkezdtek megmokorodni. Hármat sikerült többékevésbbé megmenteni közülük, úgy, hogy szétültettük őket a srácaimmal cserépbe. 

De az ördög ugyebár nem alszik. Egy, azaz egy darab paprikát sikerült összehozni. Az viszont pirosodik. (Mint az ördög szeme a nemalvástól.)

Ezt majd nemsokára leszüretelem és megosztjuk S. barátommal. Ellenben. A jó pap holtig tanul, nekem meg az lesz a sírkövemre írva, hogy tanulmányait befejezte, bár nem volt pap. 

Maradt mag.

Ejnye mondok, csírázik-e ez még.?

Hát no. Tanulva az előző hibából, felkészülve a világuralomra, színre lép az új generáció. 

Csírázik ám. 

Ahogy illik, rózsaszín pikszisben. Aztán majd csak néztek, mint a cserebogár, amikor villámlik.

To be continued...

(Muhaha, avagy gonosz kacaj.)

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

Úgyamúgy.

Mese a műbréről

 

Hátjónapot. Bizonyára (remélem) észrevettétek, hogy eltűntem egy ideje. Mármint nem én, úgy személy szerint, hanem az ingyenes, szénhidrát,- koleszterin- és politikamentes blog. Namost. Most megint van. Az eltűnés oka az...szigorúan véve nem tartozik rátok, de egy sör mellett szívesen elmesélem annak, aki fizeti a sört. Hej. Szóval. Itt Sógoriában jelenleg mindentlezárunk, mindmeghalunk karantén van, a napok többségét hómofiszban töltöm, Asszony családlátogat, úgyhogy mondom, eh, meglátogatom ma a Katit. Kati nekem nagy komám, hivatását tekintve meg exkollégnaőm. Úgyhogy bezártam az irodát háromkor (értsd, lecsuktam a laptopot), azt usgyi, mentem Katival trécselni. Aszongyák az öreg bölcsek, hogy az nem is számít rendes baráti beszélgetésnek, ahol legalább 15 percen belül nem terelődik a szó az iszásra, vagy a toszásra. Ez meg rendes baráti beszélgetés volt, mondott is a Kati olyat, hogy majd leestem a székről, kérdem tőle, mehet-e ez fel a blogra? Mondja ám, hogy igen, hát jó, újrabemelegítésnek pont jó lesz, Kati meg úgyse tud magyarul.

Na.

Aszondja az ember, hogy házasodni készült egy kolléganője. Jó, ez alapból még nem sztori, néha csinálnak ilyet az emberek, mindenkinek kell egy hobbi. Hanem, amikor már meg lett házasodva, elindultak a férjével nászútra. A Kati, meg még pár kartárs meg kitalálták, hogy pakolnak nekik egy koffert az útra.

Ja persze, most ne olyan kofferra gondolj ám, amilyet jóanyád pakolt neked az első cserkésztáborba, hogy szalonna, meg lókolbász, meg narancslé van benne, hanem olyan dolgok, amiknek az emberlánya a mézeshetek alatt veszi hasznát, ha érted, mire gondolok. 

Na lényeg, Kati elment bevásárolni a kofferba. Bevette magát az SCS-be, ami a shopping city süd-nek a rövidítése, és egy akkora irombanagy bevásárlóközpont Bécs kies városa déli határában, hogy Pornóapáti kétszer elférne benne. Egyszer bementem oda December 23án, azóta se szeretem az emberszagot. Beballag hát ez a mi Katink az SCSben a szexbótba, és enyhén feszengve mondja az eladónak, hogy dolgok kellenének. Hát mifélék, kérdi az eladó nagy vidoran, Kati felvázolja, mifélék, aztán némi egyezkedés után jó 200 ojró értékben teletömi a hátizsákját műbrével, ehető bugyikával, afrodiziákummal (ez a búgatópornak a műveltebb neve, ha nem tudnád), síkosítószerrel, gyorsbilinccsel, meg más ilyen holmival, ami nem az iszáshoz, hanem a másik témához kellhet.

Megy ki a Kati még mindig feszengve a szexbótból, hát erre beriaszt neki a bolti vijjogó. Megfordul, hogy ez most baj-e, mondja ám az eladó, hogy nem, menjek csak, valamiben biztos bennmaradt a lopásgátló. Ebben meg is egyeztek, az eladó bezsákolta a pénzt, a Kati meg ment a hátizsákban a műbrével és társaival.

Ez a történet itt szürke és unalmas véget is érne, ha a Katinak, magáról megfeledkezve eszébe nem jutott volna, hogy még kekszet akart venni a gyerekeknek. Beugrott hát hamar a teszkóba, vagy hát annak a sógor megfelelőjébe, billa, vagy hófer, vagy tudomén. Lényeg, hogy mikor jön kifelé a polgárnő a keksszel a teszkóból, megintcsak rárivalkodik ám bolti vijjogó. Az haggyán, de jön vele a biztonsági őr is, azt kéri, hogy pakolja ki a táskáját.

Hát most ugye, mit lehet mit tenni, a Kati nekiállt kirakni a zsákból a kekszet, amit követett a műbré, az ehető bugyika, a  búgatópor a síkosítószerrel meg a gyorsbilinccsel, aztán mikor idáig jutott a dolgokkal, akkor a biztiőr feladta, mondta neki, hogy na jó hagyjuk, menjék magácska csak haza innen.

Hogy mi a tanulsága ennek a történetnek?

Nincs neki.

De én jót röhögtem.

Utóirat: aki megmondja, mi van a bejegyzéshez csatolt képen, azt én hívom meg egysörre.

Utóirat 2: Krisz, te nem játszol, veled együtt láttuk. :D

Teszladoxon

 

Neem, nincs klímaváltozás, ugyammáhaggyámá. Nem örülök neki, hogy szuterénben lakom, mert nem jön be a harminckétfok. Nem vitte el fél Németországot a víz és nem bacta szét Délszittyaföldet a jég. Jóvanazúgy. A Gréta is hülye, meg a hajad is hogy áll.

Ja, szervusztok, amúgy, kedves rádiónéző gyerekek. Kihagytam némi időt eközött, meg az ezelőtti bejegyzés között, de nem vesztem el. Dógomvót. Most meg jövök pampogni. 

Fura ez a nyár. Mert először nem volt, csak valami ilyen koratavasz. Június közepéig. Akkor aztán lett. A kutyát lapáton tartják ki ugatni, olyan. Itt Sógoria kies fővárosában meg ezzel együtt elszaporodtak a teszlák. Aztán lehet ám, hogy ugyanazt az egyet látom mindig. Tudod, ilyen fél görögdinnye kinézetű autó, v-nyakú póló-logóval, meg BMW-sofőrrel. 

Kicsit vesszőparipám a teszla tudom, de mindenkinek kell egy. Nekem ő az. Nem szeretem. Hogy miért nem? Főleg azért nem, mert környezetbarát. Amúgy ezt így kellene írni, hogy "környezetbarát", meg közben mutogatni a két kezem mutató és mutogatóujjával, hogy "", csak úgy nem tudok írni. 

Mert ugye a reklámja tényleg az, hogy ez környezetbarát, a jövő autója és zöld rendszám van rajta. Ami jobban irritál, mint ha őszintén elmondanák, hogy mi ez. Báránybőrbe bújt izé.

Amikor valaminek a CO2 kibocsátásáról beszélünk, akkor ugyi annak az adott dolognak a teljes életútját kell megnézni. Tehát onnantól, hogy a mérnökbácsi íróasztalán papírra kerül, odáig, hogy K. József színesfémfeldolgozó kisiparos leadja a méhtelepen. 

Egy tesla összerakásánal márpedig kábé annyi széndioxid kerül a levegőbe, amennyit egy trabant fingik ki tíz év alatt. Ugye a lítiumot, ami az akksijának a szíve, főleg külszíni bányászással fejtik és mivel nyomelem, ezért irrrgalmatlan földtömeget kell megmozgatni hozzá, amit ugye nem elektrodózerek csinálnak. Hogy a külszíni bányászatnak milyen egyéb jó hatásai vannak a természetre, arról most ne beszéljünk. 

Aztán összehordják egy helyre az alkatrészeket, aztán lejön a zautó a gyártósorról, kap egy zöld rendszámot, valaki pedig megveszi annyiért, amennyiből más ember a házát építi fel, kétszer. Aztán tankolja árammal. Amit ugye megintcsak nem a kismanók hordanak ám össze az éj leple alatt, hanem ha szerencsénk van, akkor a vízerőmű, vagy a szélerőmű csinálja, ha nincs, akkor az égetőmű. Ami az egyik legnagyobb CO2-kibocsátó.

Aztán a manager megunja a teszlát, vagy büntetőfékez vele a a busz előtt, vagy tudomén és megy a lecsóba. Aztán K. József színesfémfeldolgozó kisiparos vakarja a kobakját, mikor kipusztítja belőle az akksit, hogy na ezzel mistájsz legyen? Mert ugye újrahasznosítani nem lehet. Max kidobni.

Oké, helyenként túlzásokba estem. Az elektroautók eleinte tényleg így működtek, azóta finomodott a technika és alakul a molekula. De aki azt mondja, hogy egy elektroautó CO2 neutrális, az szerintem vagy hülye, vagy fizetnek neki érte, hogy ezt mondja. 

Hogy van-e alternatíva? Igen, feltalálták már sok-sok éve. Csak nem éri meg megcsinálni. Alap általánosiskolás ismeretekkel megérthető a működési elve. A csodagyógyszert ugyanis víznek hívják és elég nagy mennyiségben, könnyen hozzáférhetően található a kis bolygónkon. Ha ebbe a cuccba áramot vezetsz, akkor a molekuláját alkotó hidrogén és oxigén úgy megijed, hogy szerteszalad. Ezt szakszóval vízbontásnak hívják. Az oxigén nem kifejezetten ártalmas, a hidrogén meg, ha szikrát kap, bummot csinál. Pont úgy, mint a benzingőz, tehát ugyanazon az elven lehet vele üzemeltetni egy belsőégésű motortot. Ellenben, míg a benzingőz elégésénél széndioxid, szénmonoxid, meg még pár ilyen barátságtalan dolog keletkezik, addig a hidrogén égésénél, tádááám, víz. Ha okosban megoldjuk, akkor ezzel egy generátort is meg lehet hajtani, ami termel annyi áramot, ami a további bontáshoz és a folyamat fenntartásához kell. Egyszerű, tiszta, olcsó megoldás. Csak ugye, mint írtam, nem éri meg. Hiszen bezárnának a benzinkutak. Abban meg pénz van ám, hej, de nagy. 

Azt hiszem most amolyan nagy félénken összerakott hivatalosan valamelyik autógyár (a toyota volt, megnéztem) egy gépsárkányt ami ebbe az irányba megy. De olyan nagy hírverést nem kapott. Mindegy, a Gréta is hülye, meg a szeme se áll jól. Addig is marad a teszla. Amiben teljesen a BMW-Audi-Mercedes szentháromságnak megfelelő, ürestekintetű arrogáns, ostoba jószágok ücsörögnek, akik így néznek a világra, hogy "MÖ!", csak most a fehér bézbózsapka meg a narancssárga felső helyett öltönyben, kicsit több lével. Meg környezetvédve. "".

Aztán lehet ám, hogy csak én látom rosszul. 

De most becsukom az ablakot, me' meleg van.

Miért is utáljuk a Norbit?

 

Temetni jöttem Caesart, nem dícsérni. Viszont, szöget ütött a fejembe, hogy miért akad ki egy országra való nép a Sóbertnorbi beszólásain annyira, mintha legalábbis Viktor királyunk tette volna közhírré, hogy holnaptól ingyen sör jár alanyi jogon mindenkinek. Mert ugyi, ha a nép valamin kiakad, annak mindig oka van. Méghozzá nyomós. Hogy csípem-e a Norbit? Nem tudom. Nem fröccsöztem  még vele soha, így nem tudok véleményt mondani az emberről. Hogy csípem-e a médiafigurát? Nem kifejezetten, bár nem is zavar különösebben. Engem most ez a jelenség érdekel, a Norbihurrogás. Na, ennek esünk most neki, mint disznó az ólajtónak.

Szal, alaphelyzet, van ez a rendőrből fitnesz-welneszguruvá avanzsálódott jóember, a Schobert Norbert, innentől #Norbi. Néha, mikor nagyon uborkaszezon van, épp nem gyönnek a migráncsok, nem nyert a Fradi az olimpián és épp nem vásárolja meg Mészáros Lőrinc a Holdat, na akkor közzétesz valamit a média a pali szájából, amin pár hétig elpörgünk. A Norbi beszólásai között- most csak így utánaguglizás nélkül ami a fejemben van- szerepelt már, hogy:

- ha a nő elhízik a kapcsolatban, akkor a férje/partnere kevésbé fogja kívánni

- a nők a terhesség utáni megereszkedett testtel kevésbé kívánatosak

- az elhízott férfi nem esztétikus

Ez az ő szájából nem így jön ki, de erről majd később. Most foglalkozzunk csak és szimplán az üzenettel. Mert nekem az böki a csőrőmet, hogy miért akadunk fenn ezeken a mondatain? Miért pörgünk rajta mint teknősbéka a jégen? Miért vált ki ekkora hujjogást, mocskolódást, közharagot, cirkuszt és kenyeret?

Hát miért is?

Azért, bazdmeg*, mert igazat mond.

Az igazság egy nagyon árnyalt dolog ugyi, és kicsit félfolyékony. Adott szituációban igaza lehet egyszerre mindenkinek és senkinek se. És ha csak a kettővel ezelőtti mondatig olvastad ezt a bejegyzést, akkor lehet, hogy most épp Jóanyámat emlegeted. (Ezt egyébként nem tenném a helyedben, Anyusnak én se nagyon merek beszólni. ) Viszont az igazság egy olyan dolog, ami harap. És ráhujjogunk és rápörgünk, és akár tetszik akár nem, bizony, téma lesz belőle.

Hogy tudja-e a Norbi, hogy mit beszél? Szerintem kevésbé. Van egy másik elhíresült beszólása, amelyben a kokaint a cukorral tette egyenértékűvé, mindezt arra alapozva, hogy mindkettő kémiai képletében elég sokszor előfordul a C és a H jelzés, ami amúgy igaz többmilió máig felfedezett szerves vegyületre is. Alig halkan hozzátéve, hogy egy vegyület tulajdonságait nem érdemes összehasonlítani az őt alkotó elemek tulajdonságaival, mert ha mondjuk veszed a nátriumot, ami egy uncsiszürke fém és felgyullad a vízben, meg a klórt, amit harcigáznak használtak ésaztán ezek vegyületét, a konyhasót, amit a vasárnapi csirkelevesbe szórsz, akkor már érted, hogy miért. Tehát nem, szerintem a Norbi, mármint a médiafigura nem tudja mit beszél.

A Norbi nem egy kommunikációs szakember és nem sajtóreferens. Ő nem azt mondja el, amit az emberek hallani szeretnének, nem is azt, amit ő szeretne, hogy az emberek hallani véljenek, hanem azt, ami így nagyhirtelen eszébe jut. Vagy amiért a média épp megfizeti uborkaszezon idején, ezt nehéz megmondani. A dolog nem is erről szól, hanem továbbra is a miértről, hogy miért akadunk fenn ezeken a norbizmusokon?

És szerintem, lásd feljebb, azért, mert fáj. A társadalmunk erősen tendál a "jóvanazúgy" hozzáállás irányába, ami, és ezt nyomatékosan mondom, jó. Elfogadás. Egyenlőség. Közösség. Dolgok, amikből, ha több lenne, akkor kevesebb lenne egyéb fostos* dolgokból. Viszont. Mint minden jó ötletben, ebben is van egy gikszer, amit majd idővel valahogy ki kell kerülnünk. 

Mégpedig az, kedves testvéreim és feleim a Zűrben, hogy az elfogadás nem lehet azonos az elkendőzéssel.

Srácok, befoghatjuk mi a szemünket és poénkodhatunk rajta, hogy az biz nem gyoha, csak a szexgép üzemanyagtartálya. Amikor ott állsz, hogy csapod a szelet Mariskának, és épp nem jut eszedbe semmi jópofa, úgyhogy szimplán csak adot az ászt ami kijön, de megjelenik a Józsi, aki 12 éves kora óta a kukoricaföldön dolgozik és a 185 centijéhez 90 kiló zsír nélkül és nálad mondjuk az arányok fordítottak, akkor lehet, mondom csak lehet, hogy a Mariska az este végén a Józsival köt ki a szénaboglyában. Nem Istenbizony, mert lehet, hogy aztán közben beugrik neked valami jópofa és olyat mondasz, hogy Marika szénaboglyástól ugrik a nyakadba, de legyünk őszinték...azért kisebb az esélyed.

És hölgyeim, drága hölgyim, Isten virágoskertjének legszebb bimbói, ti, kik olvassátok most e szerényen lábatok elé terített blogot, mindig tudnotok kell, ti úgy vagytok szépek ahogy vagytok. Ebbe nincs beleszólása semmiéle Norbinak. Pusztán csak a játék kedvéért legyetek most kicsit Mariska és lássátok magatokat bele a Józsi fejébe, hogy vajon neki az S vagy a B a kedvenc betűje? Melyiken akad meg a szeme előbb?

És szakadjon meg, ha őszinte, ekkor őszinte, én olyan messze vagyok egy fitnesszgurutól mint az Androméda-köd Pornóapátitól (az nagyon messze, ha nem lenne tiszta). Ha az alkatom alapján kéne totemállatot választanom az inkább lenne valami medveféle, mint macskaféle. De úgy na, igyekszem. Nem vagyok a vágódisznó kategória, csak hogy ne legyen a Norbinak igaza. A magam keretei között mozogva hol erre hol arra kilengve formában tartom magam. Nem vagyok kipattintva és a strandon kicsit hülyén érzem magam, de azért látom a lábujjaimat egyenestartásban és mögé tudok kerülni Mariskának úgy, hogy ne a hasam érjen hozzá először. Teszem ezt két okból: az egyik, hogy szeretném hetvenévesen az unokáim csivitelését hallgatni. A másik, hogy azért jobban érzem magam a Józsi, mint a szénabála bőrében.

A társválasztásnál nyilván ez nem az egyetlen szempont, sőt. Magam is inkább vagyok hajlamos a kompromisszumokra a külsőség rovására ha a belsőség passzol. De van egy bizonyos keret, amin belül mozgunk. És ha valami ebből a keretből kilóg, az gyerekek, bassza meg*, nem szép. És itt jön az amit a Norbi beszél. Érted, ha szeretsz valakit akkor nagyjából minden mindegy, mert elhiszed, hogy van benn akarat arra, hogy tetszen neked. Ezt ugye a Norbi nem mondja hozzá, mert, lásd feljebb, ő nem kommunikációs szakember. Ő azt mondja, hogy a férfi száz kiló felett vágódisznó, a nő lógó hassal meg csuf. (Direkt írtam rövid u-val, mifelénk így ejtik, mikor komolyan gondolják.) A Norbi nem tesz alá a közvéleménynek, nem beszél elfogadásról, sem szeretetről, sem pónikról. Ami mondjuk kár, mert a pónik aranyosak. A Norbi, érted, egy Józsi, vagy egy Mariska. Tényekben gondolkodik. Ez nekem személy szerint oké. Sok a de hozzá, mármint például, hogy hízott, mióta összejöttünk, de szeretem, satöbbi. Ez is oké. De a tények makacs dolgok, hogy egy filmidézet is legyen itt. (Vendégem egy fagyira, aki megmondja, melyikből.)

Namost, amit ki akartam hozni az egészből, hogy lehet szidni a Norbit, lehet kijelenteni, hogy baromságokat beszél (jó, a cukor-kokain allegória tényleg az volt) de attól még kutya ugat, karaván halad. Mariskánál a Józsinak indulásból van egy plusz pontja. És lehet, hogy Józsi jobban érzi magát a bőrében, könnyebben alszik, szabadabban lélegzik, könnyebben ébred és előbb el tud futni a medve elől, mint...hát az aki nem Józsi. 

Minden más IS igaz lehet, de az igazság, ami félfolyékony, helyenként összeáll és megszilárdul.

Szerintem amúgy ennek a szegény Norbinak csak egy jó marketinges kellene. 

Norbi, ha olvasod ezt, jó pénzért tudok egyet XD

*= a káromkodás, mint olyan, az irodalomban nem elfogadott. Ellenben a blogolás hivatalosan nem számít irodalomnak, úgyhogy jóvanazúgy, basszameg.

Fény derül mindenre - avagy az igazság öt sziklaszilárd pontja.

 Na srácok, eljött a pont, amikor elég. Utánajártam-és gondoltam mindannak, ami mostanában körülöttünk zajlik. Igen, megláttam az összefüggéseket, hogy hogy irányítanak minket a háttérből. Felállítottam öt, logikailag megingathatatlan pontot, hogy végre mindenki Napnál is világosabban lásson. Figyelj, elmondom sorban.

1.

Ugye, először is itt van a legújabb fejlemény, hogy a frissen kicsomagolt arcmaszkok csurig vannak Morgellon-féreggel. Ez nem kamu és nem ámítás, nézzetek utána nyugodtan, a youtube tele van szakértők által készített videókkal. Érted, fogod a maszkot, bevizezed és ilyen kis fekete férgek jelennek meg rajta, amik ide-oda fickándoznak. Ehhez ugye nem kell hülyének lenni, hogy azonnal leessen-ilyen véletlenül nem történik, a kis rohadékokat bizony valaki szándékosan odatette. Hogy miért? Hát azt se nehéz kitalálni. A felfedezőjéről, Hans Christian Morgellonról (német tudós) elnevezett féregfaj a bőrön keresztül felmászik az emberi tobozmirigyig, ahol is azt stimulálva gyorsítja az ADH-hormon kiválasztását. Ez a hormon felelős többek közt az érzelmi stabilitás-labilitás egyensúlyért, tehát, a konzekvencia tiszta, mint a Nap: az érzelmileg labilis embert könnyebb kontrollálni. És ez, kedveseim, PONTOSAN ez a cél.

2.

Aztán. A magyar médiából megtudtuk, hogy Bécset lezárják. A magyar médiáról ugye tudjuk, hogy sokkal kritikusabban figyeli a külföldi eseményeket, mint a külföld maga, ezért jelentősen tisztább, korrektebb képet közvetít. Így van ez most is-bármennyire is próbálja elhitetni a Sógor állam kifelé, hogy itt jó világ van, az emberek valójában rettegnek. Elég sok az éhező is közöttük, továbbá a Soros-terv részeként betelepített migránsok is komoly lelki nyomást jelentenek. Tudom, kifelé más a kép, de emberek, én itt élek ebben, higgyétek el, hülyeségeket terjesztenek. Ez megintcsak belevág az összképbe, hiszen, ld feljebb, a megijesztett embert könnyebb kontrollálni. Ami azt jelenti, hogy igenis, MEG TUDJÁK TENNI, hogy lezárják Bécset. Így igaz kedveseim, senki se ki, se be. Én is készültem haza húsvétra, de asszem inkább itt maradok, nem kockáztatom meg, hogy kitoloncoljanak a határon. 

3.

Aztán, a harmadik pont, ami végleg meggyőzött. A csippelés. Tudom, korábbi bejegyzéseimben játszottam a szkeptikust, de azóta megváltozott a véleményem. Beszéltem pár szakértővel, akik napokat töltöttek azzal, hogy elmerüljenek a témában és megfelelő forrásokból informálódtak (wikipédia, youtube, hírcsárda, stb.). Bár elsőre nem tűnt logikusnak, de most már értem-ugyanúgy, ahogy a becsippelt kutyákat is le lehet követni műholdról, meg lehet ezt tenni emberekkel is. Az új vírusmutációkat pedig szinte biztos, hogy azért tenyésztették ki, hogy biztosan mindenki megkapja az oltást és ezzel a csippet. Ja, mert ugye azt a baromságot, hogy egy vírus természetes úton tud mutálódni, Te se hiszed el, kedves olvasóm? Hát ne is. Na most figyelj jól és összeáll a kép.

4.

Ha emmellé a három sziklaszilárd tény mellé az emberfia még tájékozódik egy kicsit-szigorúan a megfelelő helyekről és ismerősöktől!-akkor azonnal látja, mi folyik itt. A Morgellon-férgek egyértelműen az árnyékkormány nanorobotjai. Ez teljesen logikus, hiszen annyira picik, hogy még szabad szemmel is láthatóak. Orgonittal semlegesíteni lehetne ugyan a hatásukat, de az orgonitot szinte senki nem tudja megfizetni, hiszen nagyon drága az előállítása. Bécs lezárása azért történt, mert a Morgellon-férgek nem engedik, hogy az emberek kimenjenek a városból, amíg mindenkit meg nem fertőztek. A vírusmutációk pedig azért vannak, hogy biztosan mindenki megkapja a csippet és amikor majd újra el lehet hagyni a várost, a Morgellonok akkor is tudják, hogy merre járunk. Aztán ezt az infót leadják az árnyékkormánynak, aki ezt kialanizája és teljes képet nyer a TE, igen barátom, a TE napi szokásaidról. Hiszen mi lenne fontosabb információ, mint hogy mikor találkozol titokban a barátaiddal és fehér- vagy vörösfröccsöt isztok-e?

EMBEREK, ÉBRESZTŐ!!!

5. 

Ha nem lett volna tiszta, még eddig a pontig se, hova akarok kilyukadni, akkor TE tényleg azok közé tartozol, akit megesz a Morgellon-féreg. De még egy utolsó támpontot itthagyok. Nézz rá a naptárra, kérlek. Tudom, nincs pont április elseje, de túl direkt lett volna akkor közzétenni ezt a bejegyzést. 

No. Kellemes Húsvét mindenkinek!

Mennyit lát a Nagy Testvér?

 

Van nekem egy hetedhét országra szóló komám, annak pedig egy remek módszere az összeesküvéselmélet-hívők felizgatására. Az említett módszer amúgy egyszerű mint a zsírozatlan faék és egy rövid ámde csattanós kérdésből áll: "miért?". Azaz, mi a búbánatnak ölne bármelyik kormányzat, vagy titkos háttérhatalom dollármilliárdokat és évszázadokat abba, hogy meggyőzzék a népeket arról, hogy a Föld gömbölű, ha nem az? Merugyeháthogyha szimplán azt mondják nekik, hogy lapos, akkor mi változik? Kovács II Béla fémhegggesztő kisiparos akkor se fog tudni űrhajót hegggeszteni és lelépni a Marsra, hogy ne kelljen adót fizetnie. Legfeljebb így csinálna, hogy "éjnye, ezt nem gondútam vóna" és minden menne tovább, mint addig. Avagy mi a pupomnak kínlódna bárki az atombomba, a napalm és a biológiai fegyverek korában azzal, hogy repülőgépekről permetezze a kemtrélt Bélára és Béla rokonaira, mikor ha Bélát és Béla rokonait nagyon el akarnák tenni láb alól, akkor Bélának még éjnyegni se igen lenne ideje. Namost, ugyanezen elméleten felszaladva szoktam mosolyogni a legújabb módin, mely szerint a kovidoltással becsippelnek minket, hogy tudják merre járunk és mit mókolunk. Kérdés: miért? Egyfelől, minden tiszteletem Kovács II Bélának, de nem biztos, hogy bármely kormánynak vagy háttérhatalomnak pont az érdekes, hogy ő épp a felvégi, vagy az alvégi kocsmában fogyasztja-e a fröccsöt. Másfelől, ha valaki mégis kíváncsi arra, hogy mit csinálsz, hol vagy, mik a szokásaid ésígytovább, arra van egy sokkal kézenfekvőbb módszer, amit most valószínűleg pont a kezedben tartasz: a mobiltelefon.

Namost, az van ugye, hogy a mobilodon eleve van egy pozíciókövető. Továbbá amikor random weboldalra beregisztrálsz, vagy csak megnyitod, akkor kapsz egy rakat kérdést. Szolgáltatótól függően ennek a kérdőívnek illetve  magyarázatnak a hossza a durva és a nagyondurva között változik, viszont a végén összefoglalva ott figyel a kérdés, hogy elfogadod-e? És kezed a szívedre, ilyenkor úgy csinálsz, mint amikor az asszony veszekszik veled: az élet egyszerűbbé tételére nem agyalsz rajta, hanem szimplán elfogadod. Ezzel ugye hozzájárulsz, hogy a fészbuk meg a gugli megtudja rólad, hogy te a sonkásgombás, vagy a négysajtos pizzát szereted-e, hogy porsét vagy trabantot tervezel-e venni, illetve hogy a maláj lányokat, vagy a néger férfiakat részesíted-e előnyben. Aztán innentől ennek megfelelően kapod a nagy és bölcs internettől az ajánlatokat a megfelelő cégektől, akik megfelelő összeget fizettek ezért a fészbuknak meg a guglinak, és ha te a trabantos-malájlányos pizzát szereted, akkor nem kell csodálkozni, ha azzal kapcsolatos reklámokat kapsz. Ez eddig a maga módján még oké is.

Azonban.

Kérdéses, hogy meddig terjed ki ennek a megfigyeltségnek a határa. Ebben ugyanis vannak gyanús dolgok. Létezik az az urbánlegenda, hogy a telefonod lehallgat. Azaz hallja, hogy mit beszélsz és annak megfelelő reklámokat küld. Ami ugye még a maga módján se oké. Erről aztán már sokat beszélgettem  népekkel, hogy mennyi lehet igaz belőle, végül arra jutottam magammal, hogy ez maradjon inkább urbánlegenda. Az van ugyanis, hogy már olyan szinten a mindennapi életünk minden, vagy legalábbis sok pillanatának része a nagy és bölcs internet, hogy el is felejtjük, hogy mikor és mire használtuk, mint ahogy azt se tudjuk felidézni, hogy mikor tüsszentettünk utoljára.

Mondok egy konkrét példát, ami segített erre a véleményre jutni. Réges rég egy messzi-messzi galaxisban egy éjjel összerúgtam a port egy menyecskével, mert hogy horkolok, ő meg nem tud aludni ettől. Két napra rá elkezdtem horkolásgátló szerekről és terápiákról szóló reklámokat kapni. Hoppá mondok. Aztán hogy nagyon megerőltettem az agyam, rájöttem, hogy persze, hiszen a békülési fázis egy része meszendzseren meg vacappon folyt, ami ugye regisztrálta, hogy az átlaghoz képest feltűnően gyakran kerülnek elő a "horkolás" és az "irgumburgum" szavak, ergó összerakta, hogy horkolásból kifolyólagos irgumburgum elleni valamire van szükségem. (Mármint az ő véleménye szerint, azóta is büszkén horkolok egyébként. ) Tehát az van, mint fentebb mondám, hogy bele se gondolunk, mikor mit tolunk onlájn, de az onlájn bizony belénkgondol. Mondjuk tegye fel a kezét, aki az előbb ráguglizott az urbánlegenda kifejezésre. Ugye, már nem is emlékeztél rá, mi? Innentől érthető is lenne a folyamat.

Azonban, vol 2.

Hogy legyen itt még egy magánéleti tény, mostanában elég sok időt töltök egy szépszemű fehércseléddel, nevezzük itt N.-nek. Vele meg valahogy előkerült ez a téma. Mert ő bizony állítja, hogy a telefonja, amit ebből kifolyólag Anasztáziának nevez (érted, orosz kémnő) bizony hallgatózik. Japerszemondok. Aztán tegnapelőtt felkaptam a fejem. Voltunk tekeregni meg dolgokat beszerezni a városban. Többek közt N. egy cimborájának valami furasajtot, amit Bécs kies városában csak egy helyen lehet kapni, meg amúgyis egy elég speckó valami, ugyanis karamellás íze van. Rosseb az ízlését a cimborának. Mindenesetre másnap reggel N. mutatta a telefonján, hogy kapja a karamellás furasajtról szóló reklámokat. Pedig bizony nem guglizott rá, üzenet se küldött róla. Erre mostanában direkt odafigyelünk, a fent leírtak miatt. Aztán, a mese folytatódik. A szolgálati telefonom egy a neveltjeim által csak "kábszerdílerteló"nak nevezett özönvíz előtti, elpusztíthatatlan nokiamodell. Tudod, az a fajta, ami pont csak telefonálásra jó, viszont egy feltöltéssel két hetet röhögve kibír. Namost, N. valamelyik nap ezt lefotózta, mondván, hogy ennek lassan már eszmei értéke lesz. Figyelj-másnap elkezdtem régi telókról szóló cikkeket kapni. De ez a durva, hogy én, nem is ő. Oké, ezt mondjuk még helyreraktuk, hogy valahogy összebartereztek a telefonjaink a wifin keresztül. 

Nade, mondom, most már elég a jóból, a puding próbája az evés, csináljunk kísérlet. Fogtam magam és kerestem egy olyan kifejezést, amit az emberfia a mindennapi életben viszonylag ritkán használ, hogy kizárjam a véletlenszerűséget a történetből, viszont a nagy és bölcs internet biztosan rábukjon és felkínáljon rá néhány dolgot. Ez a -nem röhög- "kondilóma" szó lett. (Ez egy szemölcsfajta, amit úgy lehet szerezni, ha, hogy is mondjam na, kukacos földbe bököd az ásód. Érted.) Szóval a napi rutinom során néha elbökkentettem a semmibe, vagy akár kontextusban is, hogy kondilóma, tettem ezt szinonímákkal és különböző nyelveken. Közben vigyáztam, hogy nehogy akár "véletlen" is ráguglizzak. Eredmény? Semmi. Se egy nyúlfarknyi reklám valami kenőcsről, se valami orvosdoktor telefonszáma, se prevenciós tanácsadás. Se a gugli, se a fészbuk nem foglalkozott velem. Szegény én.

Azonban, vol.3.

Épp újságolom N.-nek onlájn, hogy hejj, lássakend, csak nem működik ez, legfeljebb Anasztáziánál. Menet közben görgetek a fészbukon, hogy lefigyeljem, azóta se kaptam-e semmi ásószemölcs elleni reklámot. Hát nem. Aztán egyszer csak szembejön egy orgonitreklám. Mondok, mi a bré? Mi dolgom nekem az orgonittal*? Aztán görgetnék is tovább, hanemhát bevillanik egy kép, két nappal azelőttről. N. és én ülünk nálam a konyhában, borozunk, főzök valami embernek valót és közben az ezeregy téma között épp arról mesélek, hogy mi hülye van a világon, hogy aranyáron árulják és veszik az orgonit. Hoppá, mondok újfent. Pörgetem, pörgetem az agyamban, de ugyan rá nem kerestem neten semmi formában az orgonitra. Kérdezem N-t, ő se. Mondom, mostanában a témából kifolyólag jobban is regsztráljuk az ilyesmit. Mintha megjegyeznéd, mikor tüsszentettél utoljára. De akárhogy is, az orgonitreklám meg ott figyel. Márpedig az is szentség, hogy ettől függetlenül se vadásztam mostanában orgonitra a neten (érthető okokból, lásd a *-nál). Szóval, itt nincs mese, hacsak ez nem egy naggggyon nagy véletlen, akkor bizony valaki valahol valamiért fülelt és most kénytelen leszek orgonit venni. Hát ugye, innentől kezd erősen remegni a lába ennek az urbánlegendának. Most vagy Anasztázia suttogott az én telefonom fülébe, vagy az egyém is egy Anasztáz és bizony, hogy szakadjon a nyakába egy viziló, hátsó lábbal előre, lehallgat. 

Mindenesetre erősen elgondolkodtató.

Hogy vajon meddig mennek el a megfigyeléssel, hol vannak a határok, mi az amibe tudtunkon kívül beleegyezünk és mi az amiről nem is tudunk? Ez most pörög kicsit az agyamban. Most már majdnem nyugodtabb lennék, ha kapnék egy kondilómareklámot. 

Fenébe is.

Az adatvédelemről meg ennyit...

*= Orgonit. Eh. Szintén egy összeesküvés-elmélet-melléktermék. Hogy magyarázzam. Fogysz egy rakat csillogó kavicsot, belekevered műgyantába, kialakítasz köré egy legendát, hogy ez a cucc megvéd mindenféle káros sugárzástól, mint pl a wifi, mert ugye már többezer embert láttunk a wifiklinikán kínok közt nyöszörögve feküdni, aztán hogy a legenda csírát hajt, az otthoni módszerekkel - elnézést - szaréhugyé előállítható "kőzetet" kemény pénzekért eladod. Mondom: eh.