Herbert, a gumikácsa

Új kollégám van. Hogy pontos legyek, tanársegédem. Körülbelül két hete volt nálam állásinterjún, azonnal megfelelőnek bizonyult és azóta a tanóráim szerves részévé, gyakorlatilag a jobbkezemmé vált. Fizetést nem kér, tökéletesen végzi a dolgát, hasznosabb, mint három másik együttvéve és mindig pontosan érkezik az órákra, mivel az oskolában lakik. Körülbelül 10 centiméter magas, elegánsan öltözött úriember, citromsárga bőrrel és egy "hepi börszdéj" felirattal az oldalán. Herbertnek hívják és mellékállásban gumikacsa. 

Herbert pályafutása azzal kezdődött, hogy az egyik tanítványom a kommunizmus dicső útját követve valahol Sztahanov-féle túlórában államosított (lopott na) két sípolós gumikacsát. Aztán nekem adta őket. Én szépen leraktam őket jobbra és balra a laptopomtól. Aztán ment az óra, ahogy kell, beszéltünk a természetről meg a technikáról, a hidrogénről meg a vízi ökoszizstémákról, mikoris feltűnt, hogy valamelyik jómadár a haltanyészetek ökológiai hatásának elemzése helyett valahol Narniában jár és a telefonját bökködi. Felkaptam, hejj, az akkor még anonim Herbertet, marokra fogtam, jobbról-balról összeszorítottam. Herbert erre azonnal kapcsolt és irgalmatlanul ráripakodott a lusta nebulóra. Így rásípolt, tudod, ahogy a gumikacsák szoktak. 

Na koma, ilyet még nem láttál, megállt a levegő a teremben. Mi ez, aszondják, mi ez a hang? Én meg, a Herberttel a kezemben, meredten néztem a megsípolt embert. Az meg összeszégyellte magát, becsukta Narnia kapuit, eltette a telefont és bepucsított a haltenyészetek ökológiai hatásainak.

Hohó, gondoltam, kacsa, mink haverok leszünk.

Úgyamúgy, hogy kitérjek kicsit a személyes dolgaimra is (bár tudom, hogy a kacsa jobban érdekel benneteket, de most nincs választásotok,) épp a "felnőttképzési tréner" tanfolyamom fináléja előtt állok. Igen, ilyenre adtam a fejem, annyira megtetszett ez az oktatósdi. Szóval, a tanfolyam igazából egy bakfitty, de igyekszem hazavinni belőle amit lehet. Van is már három tollam, egy hamutartóm, egy bőrmappám, egy pohárkészletem, két nyakkendőtűm, egy állólámpám (az nehéz volt) meg, a hülyeséget félretéve, néhány friss elgondolásom. Ennek fényében, mondom, próbáljuk ki, mit tud ez a Herbert gyerek. Azon helyben meg is tettem tanfelügyelő tanársegédnek, a feleségét pedig elméleti tanmenetfelelős tanársegédnek. Ja igen, mert "a másik" kacsa, akiről eddig nem sok szót ejtettem, egy csinos hölgy és az elejétől fogva volt egy olyan gyanúm, hogy valami közük van egymáshoz.

 Így hát férjurat a keresztségben és Allah fényében Herbertnek neveztük el, a leányt pedig Laurának. Utóbbi sajnos nem váltotta be a tanmenetfelelősként hozzá fűzött reményeket, ha valamit nem tudnak a komákok, még mindig engem kérdeznek, nem a kacsát. Ettől függetlenül Laura is örökkenyeret kapott, mert jót tesz Herbertnek a jelenléte. Néha túlzottan is, egyik reggel így találtam őket, miután kimentem öt percre a teremből. 

Nade a Herbert, az gyerekek, bevált. Énnekem nincsenek többé fegyelmezési gondjaim. Félig tudatosan kialakítottam  némi Herbert-kultuszt és bármikor valami nekem nem tetsző történik a teremben, csak szólok, hogy "kolléga!"-és Herbert elvégzi a többit. Belesípol az előadásba, az emberek felkapják a fejüket és azonmód nyakon verik a helytelenkedőt. Tökéletes. A dolog odáig fajult, hogy a Herbert körül kialakult karizmát kihasználva, már nem is kell a klasszikus tanárbácsis kérdéseket feltennem rendbontás esetén, mint hogy "miért csinálja ezt", vagy hogy "gond van-é", meg efféle marhaságok, hanem csak annyit kell kérdeznem, hogy "ugye nem akar b*szakodni a kacsával?"

És nem, a kacsával senki nem akar b*szakodni. A kacsának tisztelete lett. Béke van és fegyelem.

 Harr. 

Azonban Herbert nem csak hogy megállja a helyét, de fejlődik is. Menet közben, autodidakta módon megtanult elalvóban lévő embert ébreszteni, kommandós légitámadást vezényelni és az elektronikus eszközök illegális használatát megakadályozni. 

Egyszóval nem nagyon tudnék rosszat mondani a kollégáról. Jelenleg a tananyagot próbálom beleverni a buksijába. Ez elég nehézkesen megy, lévén hogy levegő van benne, de ha ez is összejön, nyugdíjba megyek. 

A ("felnőttképzési tréner") trénerem mindig azt mondja, hogy egy tréner előadásai alapvetően ugyanarra a sémára épülnek fel, csak a képzeletbeli szerszámosládáját-értsd-eszköztárát variálja, helyzettől függően. Namost, azt hiszem én találtam egy kiválót. Lehet szabadalmaztatom az ötletet, meggazdagszom  belőle és nyitok egy gumikacsgyárat. Aztán egy gumikacsaalapú trénerképzőt.

Ki tudja.

Na jók legyetek. 

(Különben szólok Herbertnek.)