Tízmondatos mozizás

Dícsértessék a Jézus Krisztus, Allahu Ackbar, és Buddha legyen veletek! Meg is vagyok, el se vesztem, írni is tudok, hát tessék. Plusz, jegyezném meg zárójelben, (épp most néztem rá, hogy nemrég múlt három éves a blog!) Nofene! Ami épp eszembe jutott, mint az nyilvánosság elé tárandó rettenetes igazság, az kérem, a mozi. De nem ám csak úgy általában, hogy a mozi, mint a nagy kockaépület, a sok székkel meg a zörgős popcornzacskóval, hanem a mozifilmek, amiket láttam az elmúlt egy évben. Mindezt a teljesség és az időrendiség igénye nélkül, mert nem fogok mindről írni, továbbá arra gondoltam, hogy az egyszerűség, illetve inkább a helyspórolás kedvéért csak tíz-tíz mondatot mindegyikről. Be kell valljak valamit. Az itt következő filmeknek úgy 90 százalékát valóban moziban láttam, a fennmaradó tízet viszont letöltöttem torrentoldalról. Mivel ez egy nyilvános blog és egyre inkább figyelik a hatóságok a különböző internetes tevékenységet, el kell itt mondjam, hogy ezen tettemet azóta mélységesen megbántam, a winchesteremet formáztam, felszántottam és beszórtam sóval, két nap nem aludtam, megtéptem ruhámat és hamut hintettem fejemre, továbbá írtam a filmkiadók vezérigazgatóinak, hogy szeretném megtéríteni a kalózkodásommal okozott kárt. Hátha pont emiatt nem tudnak ételt adni szegények a gyermekeiknek...

Megjegyezném továbbá, hogy a filmekről alkotott véleményem továbbra is szubjektív, ingyenes, szabadon felhasználható és nem filmkritika, csak az, amit gondolok. Tehát.

World War Z

Igen kérem, lehet még a zombifilmek terén újat mutatni. A "hogyan lettek a zombik" dologgal nem sokat vacakol a mű, úgy a tizedik perc tájékán egyszer csak vége van a világnak, sírás és fogaknak tsikorgatása leend. De valahogy rendben is van ez így. A film hangulata ötvözi a nagy kedvencemnek számító Legenda vagyok magányos hangulatát a világvégés katasztrófafilmek elsöprő káoszával, egy egészen ehető filmet hozva ezáltal létre. Brad Pitt a női közönség bevonzásán túl is remekül alakít. Sajnos nem mentes a hollywoodi kliséktől, mint például a "menjünk, keressük meg a vírus forrását" jellegű akciótól. Miért nem fognak szimplán egyet a többmillió kóbor zombiból, ha a vírusra kíváncsiak? Persze, akkor nem kellene a Pittnek beutazni a világot... De ezzel együtt is csak ajánlani tudom a filmet, borzongató hangulatú, túllép a csoszogó-szörcsögő bunkósbottal agyoncsapható csigazombikon, reális, hihető ellenséget állítva a helyükbe. Megéri megnézni és megéri moziban megnézni, a képvilága kívánja a szélesvásznat.

Gru, avagy Despicable me 2

A Gru alkotói megmutatták, hogy van az az animációs film, amiből érdemes második részt csinálni. Na, ez egy ilyen. Felnőttnek gyereknek egyaránt ajánlható, nagyjából könnyesre röhögi magát rajta az ember kortól nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül. A főgonoszból családapává vedlett Gru újabb küldetésnek néz elébe. Most azonban a Gonoszellenes Liga kéri fel egy főgonosz felkutatására és elfogására, ami persze nem megy zökkenőmentesen. Közben megismerkedik egy lánnyal, akivel aztán, ollálá, na ezt inkább nem mesélem el. Több szerepet kapnak a filmben a minionok, nem véletlenül, ők aztán nagy ászok, feldobják a hangulatot. Az se véletlen, hogy pont a World War Z alá kerül ez a bejegyzés- majd eldobtam az agyamat, mikor a zombivilágháborúban látott, elhíresült jelenet, az egymás hegyénhátán felkapaszkodó zombikkal itt is visszaköszön az őrjöngő lila szörnyeteggé változtatott minionok előadásában. Szóval ez az a film, amire el lehet vinni úgy a gyereket, hogy a szülők is jól szórakoznak. Csak ajánlani tudom.

Óz, a hatalmas bakfitty

Ez a film olyan, mint vaníliafagyit enni csécsei tokaszalonnával, egész jó alapötletek iszonyatosan sz*r kombinációja. Úgy sejtem a cél az volt, hogy minden nézőkorosztály -és réteg igényeit kielégítsék, hát pont ezért nem lett jó semmire az egész. A világ, ahol a klasszikus Óz-sztori előzményfilmje játszódik, egy számítógéppel tökéletese megtervezett, valósághű mesevilág, hogy tetszetős legyen az idősebbeknek, aztán ez kapott egy cukormázas színvilágot, hogy jó legyen a purdéknak, így aztán a meseszerűségét és a valószerűségét egyszerre vesztette el. Ugyanez a helyzet a történettel, a gyerekeknek felnőttes, a felnőtteknek gyerekes. Az alapból érdekesnek induló mesefonalat folyamatosan a huszadrangú amcsi komédiákból vett bunkó poénok szakítják meg, elrontva az épp kialakulni készült hangulatot. A gyerekeket moziba hozó apukák kedvéért tettek a filmbe egy-két jó kiállású csajt, meg egy hamvába holt szerelmi szálat rögtön az elején, majd a kikosarazott majdnem-szeretőből gyerekijesztgető jujjdecsúfboszorka lesz. Ami a majdnem jó digitális képvilág után feltűnően műanyagorrú. Valahogy ebbe a filmbe mindent bele akartak rakni és semmi nincs a helyén. Se a sztori, se a karakterek, se a képvilág. Szerintem többet nem érdemes mondani róla, mint amit a moziban valahonnan az első sorból úgy a film közepétől felszűrődő gyerekhang mondott: "én ezt nem akarom, menjünk inkább haza"!

Felhőatlasz

A Mátrix trilógiával már nagyot robbantó Wachowski-testvérek és Tom Tykwer filmjét nyugodtan nevezhetjük korszakalkotónak. Az egyik legjobb, ha nem a legjobb, amit az elmúlt időkben láttam. Hogy miről szól, azt hosszú és bonyolult lenne leírni, főleg tíz mondatban. A filmben több, sok, azt hiszem hat (?) sztori fut párhuzamosan és mind kapcsolódik egymáshoz, ha egészen közvetve is. Néha csak egészen apró jelekből tudjuk meg ezt, mint ahogy a szereplők is egészen máshogy néznek ki, mégis ugyanazok. A hat élet különböző korokban folyik, a kora újkortól a távoli jövőig. Barátság, ellenségek, bizalom, szerelem, filozófia, kaland, mittomén, minden, ami a földlakóknak kell. És mindez klisémentesen, egyéni látásmóddal, remek képvilággal. Ez volt az a kategória, amit egymás után kétszer néztem végig tátott szájjal. Kell egy kis idő az elején, míg összerakja az ember, hogy mit is lát, de ez a film igazán megéri.

Tűzgyűrű, avagy Pacicfic Rim, avagy jobb lett volna meghagyni mangának

Alapból filmet úgy szoktak készíteni, hogy van egy jó alapsztori és akkor ahhoz vesznek fel eseményeket. Na itt ez fordítva volt. Adott egy esemény és ahhoz próbáltak tesséklássék valami sztorit összemonyákolni. Az esemény pedig az, hogy böszöm nagy robotok, meg ihajjnagy szörnyek balhéznak. Ennyi. De van még hátra négy mondatom. Szóval, tényleg ez minden, ami történik a filmben, nem tudok róla többet mondani. Tulajdonképpen látványos, csak mivel a jelenetek jó része semleges háttér előtt játszódik, elveszik a "hű, ezek mekkorák már" érzet is. Egy hozzáértő komámember szerint az alapötlet egy mangából jött, nem tudom, nem lett volna-e jobb meghagyni annak. Leülsz, egyes.

Warm Bodies

Ezt a filmet a Zasszony akarta. De kíváncsi lettem én is, az alapsztori miatt. Figyelj. Egy zombi (!) beleszeret egy élő csajba. Muhaha:) És jópofa, egészen jópofa. Az a fajta vígjáték, amit nem kell komolyan venni és nem is akarja, hogy komolyan vegyék. És miközben egyre szerelmesebbek lesznek, a zombisrác visszaváltozik nemzombivá. Nem mondom, hogy tíz év múlva emlékezni fogok a filmre, de jópofa volt, poénos, szórakoztató. Egy páros mozizást megér;)

Django Unchained, magyarul elszabadul

Ennek a filmnek kicsit előítéletesen álltam neki. Olyan formán vagyok Tarantino bácsi műveivel, hogy jók, jók, de évente egy elég belőlük. Valahogy nem vagyok oda az öncélú erőszak hajhászásáért. És idén már láttam egy Tarantino-filmet. De a Django minden téren pozitív csalódás volt, azt kell mondjam, tuti film. Úgy fest, a májsztro kezdi levetkőzni azokat a dolgait, amiket nem szeretek és megtartani azokat, amiket szeretek. Volt persze, paradicsomlé, de nem az az állandó fölösleges vérfröcsögés mint amit "megszokhattunk", és megvolt a tarantinós pszichoterror, az eseményeknek az a fajta elnyújtása, aminek a végén, mintha rálépnének a macska farkára, minden egyszerre történik meg. A történet brilliáns, a karakterek és az őket alakító színészek szintúgy. Külön említést érdemel a többi remek színész mellett Leonardo DiCaprio, aki a Titanic óta folyamatosan próbál kitörni a nyálas kislegény szerepéből és azt kell mondjam, a Viharsziget és az Eredet után ismét és méginkább megmutatta, hogy ki tud. Klassz az egész, le a kalappal.

Ennyi most hirtelen, a teljesség és az időrendiség igénye nélkül. Menjetek moziba ti is, mert jó, egészséges, többnyire megéri és addig se kell torrentet tölteni. Továbbá hogy én nem mostanában dobok össze még egy hasonló bejegyzést, az is tuti. Próbáltatok már úgy írni, hogy közben számoljátok a mondatokat??

Szentgyár

Jött a hír a rádióban, vagyis a rádióból, hogy II. János Pál pápát szentté akarják avatni. Aztán meg, hogy szentté is avatják, még az idén. Emlékeztek az öregúrra?

Ő ugyebár a kettővel ezelőtti pápa. Azóta elfogyasztottunk egy Benedeket, most van egy Ferencünk. A mostani elég értelmesnek és elég barátságosnak tűnik, de még elég friss. Benedeket igazából senki nem szerette. Ja, Benedek. Halkan, nem minden szerénytelenségtől mentesen jegyezném meg, hogy amikor lemondott, rá egy-két napra írtam egy bejegyzést , ami azt feszegette, hogy vajon miért is ment, vagy kellett mennie az úriembernek, erre pár napra a média is elkezdte ugyanezt a kérdéskört nyavalygatni, aztán kirobbant a Vatikán-botrány. Ha valaki szeretne Pulitzer díjra jelölni, adok elérhetőséget. Ha meg valaki inkvizítorokat látna a környéken, az  hívjon fel időben. Nade. II. János Pált viszont azt hiszem mindenki kedvelte, ő olyan pápa volt, aki a maga kedves nagyapós kiállásával tényleg azt képviselte, amire annó a keresztényt vallást kitalálták. Nos igen, őbelőle akár lehetne szentet is csinálni.

De. Hogy lesz valakiből szent? A korai időszakban általában egyszerűen "rámondták" a jelöltre, különösebb lacafaca és ellenőrzés nélkül,  körülbelül a 12. század óta azonban egy hivatalos, szigorú eljárás keretében történik a szentté avatás. Hát kérem, ez egy kicsit morbidul kezdődik, mert először is meg illik halni hozzá. Aztán. Szükségeltetik, hogy az illető életében valamiféle, az egyház szempontjából kiemelkedő cselekedetet vigyen véghez, vagy ugyanezen szempontból kiemelkedő életet éljen, illetve, hogy személyéhez csoda kötődjön. Pontosabban két csoda. Vértanúság esetén, vagy egy csodánál még csak boldog lehet a jelöltből. No. Ha mindez megvan, akkor az illetőt halála után egy kifejezetten hosszadalmas és drága procedúra keretében, mindenféle vizsgálat, tárgyalás és összeülés után lehet szentté avatni. Ha valakit ez bővebben érdekel, olvashat róla itt. Mostantól kéretik elvonatkoztatni János Páltól, ez már nem róla szól, minden tiszteletem az övé. Az ő ügye csak az apropó volt.

Ez most arról szól, hogy nekem akadnak fenntartásaim a szentek dolgával. A csoda bizonyítása ugyanis úgy működik, hogy történik valami megmagyarázhatatlan a jelölttel, vagy valakivel, aki a jelölt halála után annak közbenjárását kérte imáiban Istennél. Aztán, a szentté avatási procedúra során megpróbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant és ha nem sikerül, akkor az csoda. Érted? Ha nem tudod bebizonyítani, hogy nem csoda, akkor csoda. Mondjuk, alapból, mivel a csoda mindig kicsit megfoghatatlan valami, ebben az esetben még rendben is van ez a fajta deduktív bizonyítás-bár én ezt már a matekban se hittem el- teszem azt egy váratlan gyógyulásnál, amit az orvosok nem tudnak megmagyarázni, még rá lehet fogni a csodát. Csak valahogy ez a gondolkodásmód nekem egyszerűen...gyerekes. És azt vettem észre, az egyházra úgy általában jellemző ez a fajta érvelési rendszer. Be tudod bizonyítani, hogy nem így van? Nem? Akkor befogod. Szembe jött nemrég egy karikatúra, ami...na, inkább bemásolom ide.

Azok kedvéért, akik nem beszélnek londonul: Hagyományos bizonyítás: -Van egy baseball-labdám!-Ó igen? Bizonyítsd be! -Itt van!- Oké, igazad van. Vallási bizonyítás: -Van egy baseball-labdám!-Ó igen? Bizonyítsd be! -NEM TUDOD BEBIZONYÍTANI, HOGY NINCS!!!


 Más. Ugye, mivel az illetőt az egyház avatja szentté, ezért ő az egyház szempontjából lesz szent. Ez logikus, nem? De. A szempont olyan, mint a seggluk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra. Valahogy mindig eszembe jut ilyenkor a talán legismertebb magyar szentünk, I. szent István király.

Nézzük a tényeket. I. István azért lett szent, mert ő volt az, aki uralkodása alatt meghonosította, államvallássá tette a kereszténységet Magyarországon, sőt, meg is védte azt a lázadó pogányoktól-külföldi keresztes lovagok segítségével verte vissza a kialakított rend, illetve a keresztény vallás elleni  támadásukat. Ez így szép, keresztényi és dicső. Ugye?

Namost. A tények maradnak, változtassunk a kifejezéseken. De csak azokon. I. István, eredeti nevén Vajk, uralkodása alatt kötelezővé tette Magyarországon a keresztény vallás gyakorlását, elnyomva ezzel a magyar nép ősi hitét. István és nagybátyja, a régi hithez ragaszkodó Koppány között részben emiatt, részeben a trón utódlásának kérdése miatt háború tört ki. István külföldi zsoldosokat hívott segítségül saját népének fiai ellen, így nyerte meg a háborút, melynek lezárásaként nagybátyját brutális módon kivégeztette, testét négy darabra vágatta, és mintegy győzelmi ereklyeként különböző várak homlokzatára tűzette.

Aztán szent lett. Király?

Szóval, én megtartom magamnak a szkepticizmus jogát. Nem is leszek szent, azt hiszem. János Pál lesz ugyan, de azt hiszem őt ettől függetlenül is lehet tisztelni, mert az volt, ami, ember, jó ember.