2015. október 26., hétfő

Nyálk, avagy tíz dolog, ami kikattant a Facebookon




Akárhogy is nézzük, kedves testvéreim a zűrben, mióta Cukorhegyi Márk feltalálta, majd útjára indította az Arckönyvet, azon túl, hogy disznógazdag lett, a kultúránk és a mindennapjaink részévé tette a fácsebukot. Kialakultak írott és íratlan szabályok, határozott és határozatlan határokkal, áthághatósággal. És illemszabályok. És szokások. És van az a kategória, ami se nem szabály, se nem törvény, se nem adatvételmi nyilatkozat, amit nem  kell elfogadnunk az oké gomb leütésével a hat oldalnyi 10-es betűméretű szöveg el nem olvasása után, egyszerűen csak nyakon tudnám önteni a leptopot kávéval, mikor szembe jön.  Mindjárt megértitek, miről is dől itt a mondat.


1
Sebek

A facebook posztok azért születnek, ugye, mert valamit meg akarunk osztani a többiekkel. Azaz akarjuk, hogy mások is lássák, tudják, hallják. Ebből egyenesen következik, teccikérteni, hogy amit a nagyvilág szeme láttára, füle hallatára kiragasztunk az üzenőfalra, azt érdemesnek tartjuk arra, hogy mások is rácsodálkozzanak. És akkor csapjunk is a lecsóba, bele. Van egy rétegközönség a facebookon, akivel ha történik valami baleset, -függetlenül attól, hogy krumplipucolás közbeni ujjelvágásról, vagy kéz-lábtörésről van szó- azonnal kötelességének érzi az azzal járó sérüléseket lefotózni és posztolni fácsén. Lehetőleg, frissiben, aztán varrás/kötözés/forrasztás/gipszkartonozás után, aztán félgyógyult, majd felgyógyult állapotban. Őőő, ezt így miért is? Kíváncsi lennék egy freudista pszichomókus elemzésére erről a szokásról. Szerintem meggazdagodna belőle. Mivel nem vagyok freudista pszichomókus, csak röviden és őszintén, mint szoktam, ennyit írnék ide: nem, nem érdekel. Ha az utcán tolnád az arcomba a vérző ujjadat, ott se csodálkoznál, ha azt mondanám: vidd innen a fenébe.


2
Kétdimenziós arcú lányok

 És bocsánat a hímsoviniszta módon nemet konkretizáló címért, de igen, erre nők hajlamosak.Tudjuk, hogy szép vagy. De van egy bizonyos beállásod (ez az esetek többségében egy háromnegyedesbe fordított arc-és test, mindentudó mosollyal), amin szerinted a legszebb vagy. És bumm, felraksz magadról naponta három fotót, amin mindig, de mindig ugyanúgy nézel ki, csak a háttér variálódik. Gyakorlatilag csinálhatnád kontrolcé-kontrolvével.


forrás: imgur.com


3
Szinglik

Kedves bloggertársam, a magyar nyelv raptora, Tékasztoris Viku írt egy egész helyre cikket a minap a témában. Olvasható ehun. Hosszan nem akarom elemezni a témát. Szerintem igenis lehet okosan és jól is szinglinek lenni, nem kényszerből. Viszont tény az is, hogy amikor a negyven és ötven közötti, gyermeküket egyedül nevelő hölgyemények ordítanak éleselméjű, feketekeretes, sokatmondó, szingliség-magasztaló képekben arról, hogy nekik mennyire jó így, akkor viszont nem kell freudista pszichomókusnak lennem, hogy értsem, ez most felhívás keringőre. Mert ugye mindig az kiabál, akinek a háza ég. Nem, ők nem akarnak szinglik lenni, de erre direktben felhívni a figyelmet, az milyen már. 



4
Vályuhoz!

Tulajdonképp, ehelyt némileg elnézést kell kérnem a kedves rádiónéző közönségtől, hogy szekántoskodom itt. És leszögeznem, hogy mindenkinek szíve joga, mit tesz. Ezek itt mind egyéni vélemények, olyan dolgok, amik engem, személyesen és csak (?) engem bosszantanak. Na. Egyévegyészeggyé. Menj étterembe, pakold tele az asztalt jó cuccokkal, majd vegyél a kezedbe egy korsó sört, bámulj a kamerába bávatagon, mondd, jó étvágyat, és hopp, kész a fácsefotó. Biztos kapsz rá majd sok lájkokat, meg hamburgerfeltétet.



5
A bölcs

Aki naponta kitesz egy fantasztikus idézetet. Többnyire Coelhótól. Többnyire idézőjel, vagy hivatkozás nélkül, mert ő bölcs. Többnyire maga sem érti a lényegét. Vagy nincs is neki. De kitenni, azt kell. Köszönjük.




6
Gyere lájkolj, gyere lá-á-ájkolj, szükségem van rááád!

Fiktív névként bedobom most, hogy "Juci", mert emlékeim szerint nincs az ismerősi körömben olyan, akit konkrétan Juciznánk. Szóval, tételezzük fel, hogy Juci a helyi népgyűjtő szórakozóhelyen pont tegnap suhant el melletted, úgy, hogy le se igen...oda se köszönt, na. És akkor másnap felpattan előtted Juci facebook-chat ablaka, hogy:

-Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, de beneveztem az ólvész szépségversenyre a disznóölési fotóimmal és igazán szeretném, ha nyomnál rá egy nyálkot. Neked csak egy pillanat, de nekem sokat jelentene. Megteszed, ugye? Léccilécci! Itta a link!

És ilyenkor előjön belőlem újfent az őszinte, és elmondom, hogy nem Juci, nem nyomok neked lájkot. Egyrészt, nem tetszenek a disznóölési fotóid. Másrészt, ha tetszenének és kedvelnélek annyira, hogy ezt ki is fejezzem, lájkolnám őket a külön kérésed nélkül is. És remélem jól érezted magad tegnap, legközelebb offlájnban is ejts majd meg egy sziát, jó? Puszillak. 




7
Oszd meg és undorkodj!

Halott csecsemő, beteg kiskutya, AIDS-es injekcióstű. Posztok, amik néhány embertől folyamatosan ömlenek. Igen, témák, amikkel foglalkoznunk kell, de nem kell feltétlen és csak ezt napi szinten az arcunkba tolni. Idővel elég lesz. Egyszer kiírtam az üzenőfalamra, hogy ki fogom szórni facebook-gruppijaim közül, aki folyamatosan önti rám a borzalmait. Azóta kevesebb lettem 4-5 virtuális baráttal, de békésebb. 
Erről bővebben, ha még bírjátok, itt




8
Esik

Vagy süt a Nap. Vagy havazik. Vagy nem. Minden reggel felnézek facebookra, hogy ezt megtudjam. Mert amúgy, ideje jelentős részét Isten szabad ege alatt töltő emberként, szakadjon meg, rá nem jönnék. Sőt, az ablakomat is befalaztattam, ugyanezen célból. 




9
Áltudomány

Random helyről, random emberektől összeszedett, pofás formába, okos, tudományos kinézetű cikkekbe felöltöztetett infók terjesztése, különösebb átgondolás nélkül. Ha még mindig van bennetek szufla, egyszer erről is kihőbörögtem már magam, bővebben, ehelyt. Most az ugrott be, mikor ex-főiskolás csoporttársak kezdtek cikkeket posztolgatni arról, hogy a földművelés káros hatásai miatt hány köbkilométer víz tűnik el évente a Földről. Biológiát hallgattunk együtt, nem állt hát meg bennem a mondat, hogy megkérdezzem, emlékeznek-e még arra a részre, hogy Föld egy zárt ökoszisztéma, azaz, hacsak a kis zöld emberkék a Marsról le nem jönnek öntözőkannával, és el nem lopkodják apránként a vizünket, akkor az ugyan nem megy sehova. Mert nem tud. 
És hány, de hány ilyen van, haj!
Hány.


 
 10
Számmisztika

Azért kellett a tizedik pont, mert nagyon ergyán hatott volna a bejegyzésnek a "kilenc dolog, ami bosszant a facebookon" címet adni. Ezért. 
Ha bárki érintve érzi magát a bejegyzés kapcsán, ne tegye, ha bárki megsértődne, ne tegye, ha bárki pénzt akarna küldeni a Thoriumblog további fejlesztésére, ne tegye. Majd megáll valahogy a saját lábán. 


További békés, kellemes, lájkban gazdag napot kívánok mindenkinek.








2015. október 13., kedd

Who loves me, follow me!



Egészséges jó estét. Dícsértessék, Allahu ackbar és hail Odin. Válaszd ki, amelyik tetszik. Gyanítom mindenki, legalábbis majdnem mindenki, -az meg már majdnem mindenki- elképzelte már, milyen lehet főnöknek lenni, azaz embereknek megmondani az okosat, kiadni az észt, irányítani, okosítani, vezetőnek, vezérnek, kutyaugrató előembernek, fejesnek lenni. Igen, én is. És -viszonylag újsütetű- munkám kapcsán életemben először találkoztam ezzel a helyzettel. Csapatvezetőként öt ember (illetve egy ember és négy asszony) közvetlen főnöke vagyok. 
Volt egy elméletem az egészről- és van a valóság.

Elmondom sorban, betűvel, hogy képzeltem én el ezt a főnökösdit. Van a Milla Jovovich főszereplésével megrendezett Joan of Arc, azaz Jeanne d'Arc című film. (Zsándárk, na.) Ez nekem nagy favoritom. Egyrészt, a félbolond orleansi szűz nagy kedvencem a történelemben. Másrészt, Milla nagy kedvencem a filmekben. Esztétikailag igencsak rendben van, még ha nem is szeretem amúgy az elől lapos hátul léc nőket, a hangja meg fenomenális. Mindig úgy beszél, mintha épp egy hörghurutből gyógyult volna fel, de jól áll neki. Szóval, van az a jelenet, mikor nekivezeti a fránszóá sereget az angoloknak, azzal a felkiáltással, hogy "aki szeret, kövessen!" Azok meg mennek utána, mintha muszáj vó'na. Ez igen tetszett. Gondoltam, ilyen lehet főnöknek lenni is, így megy ez. Hát, nem egészen.

Mindenesetre belinkelem ide az említett jelenet (igen, automatikus tárgyrag) és aki még nem látta a filmet, az lesz szíves...á, nem udvariaskodunk. Megnézed, b*meg!



Helyzet a következő. 

A főnökség tanulható. Kellett néhány hónap, míg kezdtem rájönni a nyitjára. Meg hogy nem úgy működik, mint a filmben. Illetve nem egyből. Nem volt egy kellemes folyamat. Sokból kevés születik úgy, hogy tudja. De tanulható, tényleg. Tapasztalatok alább.

1: Igen, az emberek megkedvelhetnek azért, amilyen és aki vagy. Viszont meg vannak áldva azzal a jó tulajdonsággal, hogy ettől még ugyan letojják, milyen vagy főnöknek. Következetesen nem keverik össze a kettőt.

2: Ha nem vagy jó főnöknek, ezt képesek odáig vinni, hogy már azt is letojják, hogy milyen vagy egyébként. Mert nem a barátaid akarnak lenni, hanem egy jó főnököt akarnak. 

3: Na itt jön az, mikor elkezdesz gondolkodni és rájössz néhány dologra. Például, hogy példaképnek kell lenned, mert ha a főnök nem csinálja jól, én is pont letojom. Szóval, a dolog nem úgy megy, legalábbis hosszútávon semmiképp, hogy megmondod a frankót, aztán te félfrankót csinálsz. A dolog úgy működik, hogy te nagyon frankót csinálsz, és akkor megmondod a frankót és az embereid csinálják a frankót.

4: Attól, hogy megkaptad a főnök címet, nem biztos, hogy te vagy a legokosabb, legügyesebb és legszebb. A te feladatod, hogy kikeresd, hogy adott dologban ki a legokosabb, legügyesebb, legszebb és vele csináltasd azt a feladatot, amihez okosság, ügyesség, vagy szépség kell. És ezt ismerd el. A "ja, ez egy jó ötlet, more" mondat nagy előrelépés lehet.

5: Motiváció. Azaz bíztatni kell az embereket, nem azt hangsúlyozni, hogy csak lesz valahogy, hanem hogy jól lesz, mert jók vagytok. Akkor elhiszik, hogy jók és jók is lesznek.

6: Őszinteség. Ismerd be a saját hibáidat de beszélj arról is nyíltan, ha más csinált f*ságot. Mindezt építő jelleggel, negatív kritika nélkül, azaz nem kell rögtön kezétlábát törni, hanem okosan elmondani, hogy figyu, ez így nem oké, de úgy lenne oké, ha...és máris plusszos a mínusz. Ugyanígy ismerd el, ha valaki okos volt. Mondd neki, hogy okos volt.

7: Kérd ki az embereid véleményét. Akkor is, ha letojod.

8: Főnöknek lenni nem azt jelenti, hogy mindig a legkényelmesebb, legegyszerűbb, legélvezetesebb munkát csinálod, míg a többi a szart lapátolja, mert ez hamar irigységet szül. Bele kell nyúlni a kakába, az van. Utána elhiszik, hogy ja, már te is tudod milyen.

9: Láss előre, tervezz. Azaz, minden héten hétfőn menj el a delphi jósdába, tégy le két aranydukátot a padlóra és várj, míg a szüzek felfedik előtted a jövőt. Amennyiben kifogytál az aranydukátból és nincsenek már a korosztályodban szüzek, szimplán tervezz előre. Macerának  és időveszteségnek tűnik, de középhosszútávon megtérül. Hogy Hofi Gézát idézzem : "Babra munka, de mégéri."
Mondjuk ő a maszturbálásra mondta ezt, de egykutya.


10: Aztán, ha mindez megvan, na jakkor, majd akkor, lehet hogy követni fog, aki szeret. Onnantól lehet elsütni a hülye poénokat, meg lazítani, meg engedményeket tenni. Mikor majd megkérdezik, hogy főnök, lehetne-e, vagy nem-e lehetne-e? A baj az, hogy nem lehet rögtön ezzel kezdeni, mert ez egy egyirányú utca.


10+1: Ja, meg szerintem az is kell az egészhez, hogy mindezt akard is. Ha nem megy emígy, megpróbáld amúgy. Hogy agyalj rajta, hogy akarj javítani rajta. Sőt, lehet hogy főleg ez kell. Talán nem is kell elé az a 10+. 


Teccikérteni? Ez most persze nem recept, nem szentírás, sem Biblia, sem Korán, csak egyéni tapasztalat. Azt se mondom, hogy igen faxa minden, sőt, épp a hullámvölgyből mászok felfelé, de mászok. Mászni meg jó. Úgy érzem, megy is a mászás, megtalálom a kapaszkodókat, befúrom a karabínereket, legyőzöm a tériszonyt. Bár párszor féltem, hogy lepottyanok, mert nem szeret a hegy. De csak nem, he. Szóval, egyéni, szerény vélemény. 
Nekem így, neked úgy. 

Egészségetekre. 
Végezetül, még egy okosság ma estére, amit most kezdek igazán komolyan venni: