Találékony

Volt egy momentum, pontosan emlékszem rá, mikor a "jóléti társadalom" fogalma tudatosodott és kikristályosodott bennem. 

Ez úgy történt, hogy komámmal ballagtunk át koraeste Bécs valamelyik ismertebb parkján, majd egyszercsak megrettenve és álmélkodva, mintha Máriajelenést látna, a koma rámutat egy pontra tőlünk nagyjából három méterre. Azon a ponton, teljesen zavartalanul és feltűnően, a park közepén, a maga pőre valóságában egy négyes karton sör állt, amiben két sör épen, egészségesen és bontatlanul ácsorgott. Csak úgy, ott, a park közepén. "Jóléti társadalom"-közölte a koma és én azóta a pillanat óta tudom, hogy mi is az. Parkban ácsorgó bontatlan sörök, amikhez senki nem nyúl. 

Mert minek is. 

Nem tudom, belegondoltatok-e már, hogy nagyanyáink idején, de a lópikulát, még a mi gyerekkorunkban is, jóval kevesebb szemetünk volt. Mégpedig azért, mert a dolgok, amiket mi magunk már nem használtunk, háromfelé mentek: az állatoknak, a padlásra, vagy a ganajra. Ami mégis megmaradt, csak az került a kukába. Azóta ez ugyebár változott, mert egyfelől, mindent tömeggyártunk, másfelől, furcsa lesz ezt kimondani, de gazdagok vagyunk. Látom a képernyő felé áradó ellenvetéseket, de, hogy a béka kuruttyolja meg, ez így van, kedves rádiónéző gyerekek, kishazánk világszinten gazdagnak számít. Akinek lakása van és autója, az már messze az. És akkor még nem is beszéltem Sógoriáról, káposztazabáló, zergetollas, bőrgatyás nyugati szomszédunkról.  

Ez a gazdagság mostanában akarva-akaratlan és hatványozottan szembe jön velem. Kutyasétáltatás közben, mikor máskor. Van itt, a császárvárosi lakhelyem mellett egy böszöm nagy (és szép) park. Reggelente, vagyis hajnalonta, mikor a madarak ébrednek, oda szoktunk heteró élettársammal, Kutya Úrral sétálni járni. Ebben a parkban, illetve a környékén pedig akarva-akaratlan is talál az emberfia (vagy a kutyakölyke) ilyen izé....dolgokat. Alig valamivel több, mint két hónapja lakunk itt,(màrmint ezen a környékén Bécsnek) ez alatt találtunk, csak így a teljesség igénye nélkül, példaszinten:

- új sportbiciklit

-drónt

-teniszlabdát

-alig használt nike edzőcipőt (párban, szigorúan)

-edénykészletet

-robogót

-két kartonnyi friss zsemlét

-baseballsapkát

-karibi rumot.

Csak úgy, pőrén, kihelyezve a park közepibe. Tetszik érteni? Olyan dolgokról beszélek, amiknek birtoklásáért a harmadik világ országaiban törzsi háború kerekedne.

Ezen a ponton a "szemét" illetve az "elszórt szirszarok" kicsit átértékelődnek az emberben. 

A mókás, hogy aki beleszületik/belenő az adott világba, annak nem tűnik fel ezeknek a dolgoknak az értéke. Ha leülsz beszélgetni egy osztrákkal, két sör után ugyanazokat a nyűgöket fogja felhánytorgatni, ami kishazánkban is elhangozna. Kezemen a szívemen, megtörtént velem, hogy ültem valami csehóban Sógoria stájer tartományában, már az estébe való belemerülés leszálló ágában és majdnem belefúltam a fröccsömbe, mikor valamék sváb eljajgatta a bánatát, hogy "a f*sz kivan ezzel az országgal, csak a korrupció, meg a hülyeség. A focicsapatunk húsz éve nem volt kinn a VB-n, de azokra költik az összes pénzünket, meg stadionokat építenek nekik. Az ország meg szegényedik." Hinnye-csuklottam bele a pohárba-ezek ellopták szeretett királyunkat. Vagy csak azt veszik zérópontnak, amit megszoktak.

Más téma, ugyanez a kaptafa. Az első munkahelyem itt idegenben, egy állatvédelmi központ, valami úton módon és fű alatt leszerződött a helyi hóferrel (ez olyan, mint nálunk a teszkó), hogy amit azok napi szinten kidobnának, azt mink elvihetjük. A szerződés ránk eső része az volt, hogy el is kellett vinnünk mindent, hogy nekik ne kelljen vacakolni vele. Ha azt mondom, hogy ez egy 3,14chányi kis falusi hófer volt és mégis, napi szinten egy pupra pakolt terepjáróval jöttünk el, néha utánfutóstul, úgy, hogy előtte a cucc felét a kukába dobtuk és a maradékból még az egyik helyi parasztnak is adtunk, elhiszitek? Na eleinte én se akartam. Az elhozott holmiból aztán ellátuk az állatokat, főztünk magunkra és félig berendeztük a lakásunkat. Igen, mert a kidobott élelmiszer nagy része friss volt. Sokszor azt csinálják, hogy kitesznek a polcra száz csomag szusit, aztán ha tíz megmarad de kell a hely az új árunak,akkor hopp, kuka. Ugyanígy jár a kevéssel lejárat előtt álló cuuc. A lejárati időt, csak hogy képben legyetek, nem úgy lövik be, hogy a holmi onnantól romlott, hanem hogy onnantól nem teljesen friss és majd valamikor megromolhat. Tahát effektíve friss, vagy majdben friss. Így sikerült koktélparadicsomból és kaliforniai paprikából lecsót főznöm és napi nyolcórás aktív fizikai munka mellett majdnem elhíznom a dobozos sós sajttól és a mákos süteménytől. De ugyanígy bták ki a csomagolássérült dolgokat, azóta van két teljesen működőképes botmixerem, egy grillerem, számolatlan egyéb konyhai cuccom, illetve aki volt már Vargáriában kerti randalírozáson, talán emlékszik a kiülőben arra a böhömnagy kovácsoltvas mécsestartóra-na az is innen van. (El volt repedve az egyik oldalüvege. 300 forintért vágattam bele egy újat, azt azóta is a boldog vigadalmak tanúja). Aztán hoztam el onnan akkusztikus gitárt ötcentis karccal az oldalán, joghurtot kartonszám a disznóknak, friss szűzpecsenyét kilójával a kutyáknak, friss salátát raklapjával, dinnyét, tököt, szilvát, tojást, gombát, satöbbi.

Igen,megtörtént.

Ugyanebben az időszakban keveredett oda hozzánk egy gyakornokcsaj, aki makroökonómiát tanult, mert az hasznos. Egyszer, mikor már túljutott a "mindent vigyünk el!!" fázison és épp úrikisasszonyok módjára finnyásan válogatva a javakban pakoltul pupra a terepjárót a hófer haszontalan dolgaival, elmesélte, hogy pont efféle témából írja a szakdolgozatát, mely során sikerült kiszámolnia, hogy abból a cuccból, amit Sógoria legnagyobb városában (Bécs) napi szinten kidobnak, Sógoria második legnagyobb városa (Grác) vígan elélne, anélkül, hogy egy szalmaszálat is keresztbe kéne tennie.

Hogy mire akarok ezzel kilyukadni? Nem tudom. Épp férfináthában szenvedek, kúrálom magam az ördögűző csilis-mézes forró rummal és meg akartam veletek osztani ezeket a gondolatokat, hátha kerül némi csavarkulcs a gépezetbe.

Vagy átértékelünk egysmást.

Mindenesetre köszönöm a figyelmet. 

Kérdés nyitva, mint a kiskapu.

A csilis-mézes-forralt rum szörnyű, de jót tesz.

Értkelnem kéne. 

Meg is teszem. 

Melegítek még egyet.

Jó éjt. 

Tehülyete!-Vol 7

Erdőt egészséget, kedves feleim. Fékfrájádéj van, avagy mondhatnám, hogy szép szittya szavaink szájról szájró szálló szólama feledésbe ne merüljön (mekkora alliteráció volt, figyelted?): hamis péntek. Ez pedig azé, mert holnaptól rockmaratonból kifolyólag szabadságon vagyok. Tehát nekem péntek van, bee. És mit csinálok pénteken, ha nincs más dolgom? Blogot, azt nektek, bele a pofitokba.

 A tehülyete! sorozatot már valószínűleg ismeritek, ezért nem is magyarázom túl. Most annyi újdonság lesz benne, hogy kedves tanítványaim állatságai, ökörségei és marhaságai mellett beleveszem az általam feltűnően rövid időn belül elkövetett kettőt is.

Tehát.

Nyugi!

Kezdjük a tanítványokkal. Van, pontosabban, némi közbenjárásomra már csak volt egy koma a csoportomban, aki egy nem teljesen saját kútfőből származó hasonlat szerint olyan, mint a pápa f*sz*, lóg, azt semmi haszna. A történethez hozzátartozik továbbá, hogy a teremben, ahol a dicső nép okításához igyekszem hozzájárulni, szép, kárpitozott, gurulós irodai  székek vannak, tudod, az a fajta, ami épp csak meg nem szólal, dönthető, állítható, emelhető és leereszthető. (Nem ám lakkozott fapad, ecsém...) Szóval, épp dolgozatot javítok és beszélem meg az eredményeket, hibákat és javítani valókat a dolgozat készítőjével, közben a szemem sarkából (szaknyelven: perifériás látás, hogy menőzzek még kicsit) látom ám, hogy a fent említett koma mán megin, hogy is mondjam csak no, balf*sz. Mondom is neki, hogy ember, nyugodjon le! Ezt a kifejezést viszonylag stílusosan át lehet adni német nyelvben a "Kommen Sie runter!" kifejezéssel. Így is tettem. Fenti szófordulat tükörfordítással azt jelenti, hogy "jöjjön le!". Koma nem német anyanyelvű. 

Szépen le is engedte a székét legalacsonyabb pozícióig.

Szófogadó ember, Istenuccse.

Rohadt zsiráfok

Aztán. Evolúció. A fejlődés nagy büdös dízelgőzös motorja, ami évmilliók óta piszkálgatja planétánk élővilágát és valójában egy passzív folyamat, csak nevet kellett adnunk neki. Naszal épp az evolúcióról volt szó. Ezt a nagy gondolkodók többnyire zsiráfokkal magyarázták el. Azért, mert a zsiráfnak, annó nem volt hosszú nyaka, csak épp olyan helyzetbe került, hogy a fű elfogyott, a fák leveleit meg csak az érte el, aki kicsit magasabban hordta az orrát a többinél. Ergó, akinek feljebb volt a buksija, az kajához jutott, a többi meg, hát így járt. (Értsd: az enyészeté lett, még mielőtt továbbadhatta volna a génjeit.) Tehát idővel csak a hosszabb, majd még hosszabb nyakú zsiráfok maradtak fent. Mutattam ennek szemléltetésére egy képet is, íme:

Majd feltettem a kérdést: Mi ebből a levonható következtetés?

Mire csípőből érkezett az egyik nagyon kedves, nagyon aktív, néha kicsit túlpörgős tanítványomtól az a válasz, hogy:

Hát, nem tudom, hogy a zsiráfok miért nem segítenek egymáson.

Először is, ülj le, aztán had öleljelek meg. Igazad van, szakadjanak meg a zsiráfok. 

Fény

Fénytan. Buta téma, én se szeretem, hogy őszinte legyek. De ez mindegy is, ami köll, az muszáj. Mint ahogy az oktatási hibák is kikerülhetetlenek. Először is, sikerült elmagyaráznom a fény sugártermészetét, azzal, hogy mért matat mögöttem a fekete manus a falon. Háugye azért, mert elállom előlle a fény útját. (Az árnyékomról van szó, ha nem lenne tiszta. A kisbetűsről, nem Kutya Úrról.) Aztán rögtön ezután, ó én balga, a fényelnyelés kontra fényvisszaverés témáját vettem elő, példálozva azzal, hogy miért rossz a rokkernek nyáron. (Nem rossz, megy rockmaratonra. :D ) Szóval, hogy azért főlünk meg a fekete pólóban, mert az elnyeli a fényt és azért nem a fehérben, mert az visszaveri. No, tanítvány össze is rakta a dolgot a buksijában és feltette az egyébként teljesen kézenfekvő kérdést:

Akkor hogy lehet, hogy az árnyékban, ami fekete, hűvösebb van, mint a napon?

B*zmeg, Dániel, gondolám, ezt magyarázd ki.
Tusé.

Mikró

Aztán, még ugyanennél a témánál (termékeny nap volt), előjött a látható elektromágneses sugárzások (ugyi ja fény), meg a nem látható elektromágneses sugárzások (a mikrohullám, az UV, a röntgen, meg a többi ilyen haszontalan kramanc) témája. Kérdezem is, hogy na, kendtek szerint mi az a mikrohullám? Azaz mi az a mikró? Kezdték is okosan körbekerülni a kérdést, hogy hát az a fehér doboz ami megmelegíti a kaját. Meg hogy ott valami hullám lesz. Meg ilyenek. Aztán valaki felrakta az i-re a pontot, fején találta a szöget, bevitte a tácsdáunt:

Az nem egy ilyen pici busz?

Őőőőő...erre ugye nem mondhatod azt, hogy nem, mert de, a róka rúgja meg, az. Azt legközelebb következetesen hozzá mondod, hülegyerek, hogy mikrohullám.

Fakk

Na most jönnek a saját sztorik. Mármint úgy sajátok, hogy teljesen önerőből, külső behatás nélkül kerültek kivitelezésre. Ráadásul munkaidőn kívül. Jóanyám meglátogatott hétvégén Bécsben. Jóanyámmal lehet bulizni. Elcsavarogtunk erre-arra, záróakkordként beültünk egy kínai étterembe, ahol a választott csöndes sarkunk eléggé kiesett az éttermi élet fő csapásirányából, úgyhogy nem annyira akartak kiszolgálni minket, cserébe lelöktünk egy sört, mármint koponyánként, aztán erőst vigadva a "fostos mongólokon" becsattogtunk a bécsi főpályaudvarra, hogy valahova lezárjuk Anyus böröndjét, míg átmenünk a szomszédságban lévő hagyományőrző fesztiválra. No, Anyus elillant bepúderezni az orrát, mondván, hogy én addig keressek helyet a bőröndnek. A klozett mellet rögtön volt egy helyiség ilyen bőröndlezárda ikonnal. Oda én enyhén spiccesen vigyorogva becsattogtam, hogy najakkor. Azt gondoltam, majd valami kedves emberek átveszik a csomagot és adnak cserébe egy sorszámot, vagy valami efféle megszokott dolog lesz. De nem ám, minden automatán megy. Sok szekrény, középen egy masina érintőképernyővel. Hát, előjött a parasztgyerek a nagyvárosban effektus, böködtem a képernyőt, hogy összerakjam a szükséges lépéseket. Pedig komolyan, hülyebiztosra volt megcsinálva. (Majdnem.) Aszondja: 1: dobd be a pénzt. 2: csukd be a széfet. 3: vedd el a jegyet. Okémondok. 1: bedobtam a pénzt. 2: Rásóztam az automata melleti széfre, az okosan be is záródott. 3: elvettem a jegyet. 

Azt áltam ott, a bécsi főpályaudvar közepén gondolkodva, hogy ez oké, de akkor hogy a viharba' kerül a börönd a széfbe??

Aztán leesett. Annyira nem erősségem a sorrendiség. 

Fogmosás

Ma reggel is elememben voltam. Pontosabban még péntek este, mikor is nagyhertelen elmenten elintézni a hétvégi bevásárlást. Vettem pár dolgot, ami kifogyott, vagy ki fog fogyni, többek közt fogkrémet. Amúgy oda se figyelve emeltem le a polcról a legolcsóbbat. Aztán ma reggel tényleg elfogyott a fogkrém, amúgy oda se figyelve vettem elő a fiókból a pénteken vásároltat. Ugyanúgy oda se figyelve bontottam meg, csak akkor akadt fent a szemem, mikor a várt mentolos íz helyett valami jelegtelen aroma áradt szét a számban és a fogaim elkezdtek összeragadni. Óvatosan és vertikálisan fordítottam a búrámban lévő kamerát a fürdőszobaasztalon lévő tubus felé és most először tudatosan is elolvastam, hogy

"protézisragasztó".

Tudjátok mit lehet pökködni tőle??


No legyetek vidámak és szobatiszták.
Ria, ria, rockmaraton.