2014. február 27., csütörtök

Szakáll Úr halála, avagy a feltűnés viszket



Megismertem, még valamikor, egy igazi handzsárral hadonászó, templomrobbogató, repülőgépeltérítő, bombát reggeliző muszlim terrorista fickót, a Shamilt. Igazából mindebből csak a muszlimsága a valós. A többit a képzeletem adta hozzá, meg a Shamil kisugárzása, egyébként egész jóravaló gyerek. No, azt mondja nekem egyszer ez a pacák: -tudod Daniel, nálunk muzulmánoknál nem is számít ám férfinak, akinek nincs szakálla. -Na jól van akkor-simítottam meg elégedetten a kis körszakállamat- ilyenformán nálam minden rendben. -Ja fenét-azt mondja a Shamil, a szakáll derék alatt kezdődik ám! Na, ezen még elböstörögtünk egy darabig, hogy fogja be a Shamil, mert muszlim létére neki is csak amolyan kulturborostája van, meg hogy én se magyarázzak, mert ő muszlim, úgyhogy nem számít mekkora a szakálla, aztán annyiban hagytuk.

Én azért csak büszkén hordtam a kis állpamacsomat, immár sok-sok éve hűséges társamat jóban- rosszban. Egészen múlt hétig, mikor is Szakáll Úr egy szörnyű baleset következtében hirtelen elhunyt. 

A baleset úgy történt, hogy a rutinszerű szakálligazgatás közben megszaladt a kezemben a nyíró. Próbáltam hozzányesni a másik oldalt, de menthetetlen volt. Na mondom, ezzel nincs mit tenni, plusz Zasszonynak is megígértem, hogy megmutatom egyszer, milyen vagyok szakáll nélkül, hát tüntessük el a romokat is.

Így lett

ebből...                                                            ez...


 








  













(A második képen én vagyok az, akin nincs sapka, 
csak hogy egyértelmű legyen...) 

Hát, mit mondjak. A véleményünk megoszlott. Zasszonynak igen tetszett az új dizájn, hogy jaj, gödröcskék vannak az arcomon, meg milyen jó így, meg satöbbi, két napig úgy nézett rám, hogy néha már zavarba jöttem. Én jóval elégedetlenebb voltam. Ha egy szerepjáték lenne ez, akkor így képzelném el:

  szakáll of the ring: 
+5 karizma
 +3 aura
 +5 védelem 
+3 érettség
 -5kg testsúly

 Igaz -4 intelligencia is, de annyi talán belefér az előnyei mellett. Amiket most mind elvesztettem. Akárhogy is nézem, szerintem, és Zasszony szerint is határozottan más karaktere van a fejemnek így. Feltűnően más.

És akkor jön a második kérdéskör: kinek mi a feltűnő?
Mert, gondoltam, másnap majd meg lesznek hej, lepődve a kollégák. És tudjátok, mit mondtak? Na? NA? Hát semmit. Na jól van, mondom, a kolléga az kolléga, nem közeli hozzátartozó, nem is ivócimbora, libát se őrzünk együtt. Legfeljebb lovat. Aztán találkoztam apósékkal. Hát ők se szóltak semmit. Aztán meglátogattam Jóanyámat. Dumálgatunk, dumálgatunk, én közben próbálok egyre jobban beleállni az arcába, úgy, hogy fény is essen rám, csak megkérdezi ám, hogy, mi van, mit feszölgök? Na itt feladtam. A "nincs-e rajtam valami feltűnő" kérdésre mondta aztán, hogy de, csak nem tudja mi az. Aztán, hogy lelőttem a poént, tőlem függetlenül felsorolta az általam, tőle függetlenül felállított elképzelést a szakállam (ex-szakállam) szerepjátékos hatásairól.

Aztán jött a Gyerek, a Zasszony nővérének kilencéves fia. Ő azzal kezdte, hogy "Jé, megborotválkoztál?"
Hétfőn este meg leestem a törzscsehómba, ahol is előkerült pár rég nem látott ismerős, ők is a "hova lett a szakállad?"-dal fogadtak.

Én meg gondolkodom, hogy mi lehet a dolog pszichológiai háttere, mert nem értem. Először arra jutottam, hogy ugyanaz, mint a növésben lévő gyereknél-azaz, aki gyakran látja, annak nem tűnik fel, hogy mennyit nőtt, de bezzeg a nagymama, aki félévente találkozik vele, az összecsapja a kezét, hogy jajjmekkorajezagyerek! De rájöttem, hogy hülyeség, mert itt egy hirtelen változásról van szó. Ezután abban maradtam magammal, hogy valahogy azzal függhet össze, hogy ki mennyire lát gyakran, illetve ki mennyire áll közel hozzám, ergó mennyire figyel oda rám. Most mindezt értsd tőlem elvonatkoztatva, nagy általánosságban. Valahogy a kettő kombinációjában lesz az igazság, megspékelve az egyéni megfigyelőképességgel. Keresgéltem neten, van-e erre valami kidolgozott elmélet, de hamarabb meguntam, mint hogy találjak valamit. Úgyhogy ez-egyelőre- homályban marad. Ha rájöttem, majd szólok.

Hogy lesz-e új Szakáll Úr? Hát, Zasszony nagyon ágál ellene. Nekem még mindig hiányzik. No, majd meglássuk. Mindenesetre, befejezésül és tanulságul egy kép, mellyel vicces módon pont Szakáll Úr elemésztésének a napján találkoztam:




2014. február 19., szerda

Havizaj, február-Jégkorszag



Teleharsogta az internet a világhálót, a média az étert, az újságok a hasábokat, hogy jön az új jégkorszak. Mindezen feltevés arra alapult, hogy a Golf-áramlat megállt, megszűnt létezni, nem szállítja azt a rengeteg hőt az Atlanti-óceán partjaira, amit eddig. Ebből kifolyólag ez a telünk volt az elmúlt 1000 év legkeményebbike. 
Mind meghaltunk.





Namost, nézzük a tényeket. Hogy a Golf-áramlat megállt-e, amögött kérdőjel van. Azért, mert ha rágúgliz az ember erre a kérdésre, akkor szinte csak így, kérdés formájában jelenik meg: "Megállt a Golf-áramlat?" Tényleg megállt a Golf-áramlat?" illetve "mi van a "Golf-áramlattal?" A Golf-áramlat egy több ezer kilométer hosszú és több kilométer széles mozgó víztömeg. Azt, hogy megállt-e, egy meglehetősen bonyolult, költséges és veszélyes vállalkozással lehet csak kideríteni: valaki odahajózik és megnézi. Erről jó eséllyel tudnánk. Tehát nyugi, a Golf-áramlat, köszöni, jól van.

Az idei télnek-bár nem akarom elkiabálni-gyakorlatilag a végénél járunk. Ha jól emlékszem, kétszer volt a hőmérséklet tartósan 0 fok alatt: egyszer egy hétig decemberben és egyszer két hétig január végén-február elején. Vagy valahogy így. Havat takarítanom egyszer kellett, akkor is elég volt a cirokseprű. Ellenben a legutóbbi télen ilyenkor még-elnézést a szóért- a tökömmel szántottam a havat, (nem, nem a tököm lógott le annyira), december végétől március elejéig -4 és -15 fok között mozgott, és alig láttam a Napot 4 hónapon át. Tehát, megegyezhetünk, hogy nem az idei volt az elmúlt 1000 év legkeményebb tele? Nem? De. Köszönöm.
New York lakói mondhatnának ellenvéleményt, de a cikk, ahol ezt a bölcsességet leírták, Európára vonatkozott.

Ellenben, olvastam néhány értekezést a témáról olyan újságokban is, amiket tényleg hozzáértő kutatók munkái alapján írnak tényleg hozzáértő újságírók. Értsd: pl az Univerzum-ban. Nem a Vas Népében, vagy a Blikkben. A helyzet az, hogy itt is kínlódnak egy új jégkorszak gondolatával. Az alapötletet egyébként tényleg a Golf lassulása adta, egy ázsiai kutató foglalkozott a dologgal, akinek, be kell valljam, nem emlékszem a nevére. Sajnos nehezen jegyzem meg az ázsiai kutatók nevét.

Aztán, jön az örök szkeptikus kérdésfeltevő, azaz jómagam. Bőven elképzelhetőnek tartom egy új jégkorszak közeli eljövetelét, ha nem is egyik napról a másikra. Egyre bolondabb az időjárás, és ha megnézzük, milyen intervallumokban követték egymást eddig a jégkorszakok, nagyjából ideje is van. Tehát: miért is ne? Ellenben, az időjárási jelenségek tudományos megfigyelőire és magára a meteorológiára, mint tudományra terjed ki a szkepticizmusom: merhogy, amellett, hogy már vagy nyolc éve is volt egy efféle "jön a jégkorszak" mozgalom, jelenleg ott tartunk, hogy a meteorológusok jó 60%-os valószínűséggel tudják megmondani, milyen idő lesz holnap. Most akkor mit ugrálnak itt hosszútávú jóslatokkal? 
(Tehát, ha jön a jégkorszak, akkor nem az ő kedvükért, szerintem.)


Kérdésem tehát: ti elhiszitek-e a tudományos, avagy kevésbé tudományos feltevéseket az új jégkorszak közeledtéről, illetve, függetlenül a tudósoktól, hiszitek-e, hogy jön az új jégkor?





2014. február 5., szerda

A megfelelő Alkalmazott megfelelő keresése



Írtam már, hej, mit gondolok a munkakeresés rejtelmeiről. Hogy ne csináljuk, hogy csináljuk, illetve én hogy nem csinálom és hogy igen. Nade, minden éremnek két oldala van, minden folyónak két partja, minden embernek két lába, minden Van Goghnak két füle..eh, belezavarodtam. Tehát, arról lesz most szó, hogyan keressünk alkalmazottat. Nem mintha mindennap ilyesmivel múlatnám aranyban mérendően értékes időmet, de mivel munkát már kerestem párszor-és jelenleg is folyamatban van-kiküldtem pár jelentkezést, emilben, levélben, telefonon és személyesen, elraktároztam néhány benyomást agyam egyik pókhálós kamrájában arról, mit csinálnék, ha alkalmazottat keresnék. 
Vagy mit nem. Lássuk.




Első jótanács: olvassuk el figyelmesen, amit látunk!


Még a legutóbbi álláskereső-világmegváltó-rendszerfelforgató akciómnál botlottam bele az "Aktive Tierschutz Steiermark" egyesületbe. Mit botlottam, hanyatt estem benne. Naszóval, ez egy állatvédő egyesület Stájerföldön, akik mindenféle tettrekész, jókiállású állatvédőt várnak szeretettel. Küldtem is nekik egy jelentkezést, amúgy "sörétes" módszerrel, azaz konkrét állásra jelentkezés nélkül, egyszerűen rájuk bízva, mire tudnának/akarnának használni. Ahogy illik: szépen megfogalmazott motivációs levél, az elnökasszony saját kezébe, önéletrajz csatolva, karók kihegyezve, válasz várva. A várt válasz nem váratott magára soká. És pont olyan volt, amit ilyenkor az ember vár: tartalmas, kifejező, sokatmondó és korrekt. Így hangzott:

"Nincs önéletrajz!!!"

"Hinnye!" Pödörtem meg gondolatban parasztbajszomat. Ezek nem viccelnek! (Kis kitérő: igen, van bajszom, de valamely feltehetőleg germán ősömnek köszönhetően rövid, erős szálú és csomókban nő, fáj ha pödörgetem. Ezért csak gondolatban.) No mondom, erre lépni kell.

"Kedves Elnökasszony! (Tudomémmá, hogyhívták...)

Előző levelemmel csatoltam az önéletrajzomat is, bizonyára a gmail levelező rendszer egy újabb hibája, ha nem ment át. Átküldöm még egyszer.

Tisztelettel: Varga Dániel o. praem.

(Önéletrajz csatolva, háromszor megnézve, ott figyel-e a kis gémkapocs jel mellett a "Lebenslauf" felirat")
És a válasz, ó az áhított válasz, jött is egy napra rá. Mely öröm, mely elragadtatás!

"Még mindig nincs önéletrajz!!!"

Ezen a ponton hagytam az egészet az örödögnek. Az "Aktive Tierschutz Steiermark" azóta az egyik slágeremmé és kedvencemmé vált az álláskereső oldalakon. Ugyanis ez az eset kábé másfél éve történt, akkor találkoztam velük először. És azóta (is) folyamatosan hirdetik ugyanazokat az állásokat. Tippje valakinek, miért nem találnak embert? Nincs? Tényleg? Nekem sincs. Tényleg.


Második jótanács: írjuk le pontosan és őszintén, kit keresünk és mire!


Megboldogult nevelőtanár koromban futottam bele a következő, szintén sógor eredetű hirdetésbe: 

"Jól menő üzletember horvát tengerparti nyaralójába bejárónőt/felügyelőt keres a nyári hónapokra"

Rendben, mondom, a nyaram szabad, tegyük érdekesebbé esetleg jövedelmezőbbé és csak ellebzselek majd valahogy a horvát tengereparti nyaralóban. Leírtam az embernek a felállást, hogy akkor én pont igen ráérek, mint a tanárok általában, miért is ne...mire aszondja:

"Tisztelt uram, Ön bizonyára nem érti megfelelően a német nyelvet. Női bejárónőt kersek. Tanár Úr!!!"

Toldi Miklósnak sincs ám galambepéje, hát akkor ne is beszéljünk a többiről. És a tantusz is leesett, mit is akarnak itten. Ezt nem lehetett felelet nélkül hagyni a vakvilágban. 

"Tisztelt uram, egész jól értek németül. Bár nem az anyanyelvem, de lehet jobban is mint Ön. Ha barátnőt keres bejárónő helyett, talán azt kellene írnia. Okos Úr!!!
Tisztelettel: Varga Dániel o. praem.

 Ilyet is láttunk. Hát akkor:


Harmadik jótanács: Kínáljunk kedvező feltételeket!


Egy jóbarátom ajánlotta a következő illetőt. Egy szittya magyar illetőt, aki itthon már egy név a lovassportok és a lótenyésztés terén. Egy illetőt, aki különleges módszereivel elkápráztatta az országot és most, most Sógoriában viszi tovább a boltot, a műsort és az igaz igét, amihez is állatápoló szakmanaggert keres. Össze is hozott minket a mit sem sejtő jóbarát fészbukon. Kedves úriembernek tűnt a sokat említett, fel is vázolta nyomban a fantasztikus ajánlatot: 

Tehát, munka az adott helyen (nem emlékszem a nevére, de valahol a Világ Vége, Mordor, és a Senkifölde között terül el, öt kilóméteres körzetben ember nincs), 32 boxban tartott ló napi ellátása (ez egy embernek tizenkétórás hererepesztő munka, két embernek nyolc órás vértizzasztó foglalatosság), munkaidő hétfőtől szombatig (nyilván, ahogy az lenni szokott), szabadság tekintetében ööö.. (ezt nem értettem teljesen, de gyakorlatilag nincs), szállás amíg fel nem épül az udvar, a közeli panzióban, a munkás által fizetve, utána az udvarban (simán...). Na most figyeljetek. Fizetség:........figyeltek?......tényleg?....750 nyavalyatörte euró.

Magyar pénzre átszámolva ez még csak elmenne egy nyolc órás kellemetes munkáért, de az van, hogy Sógoriában ezt a pénzt a félmunkaidősök szokták kapni, tangóharmónikázásért, vagy káposztasavanyításért. De, mosom kezeimet, udvarias voltam, azt hiszem a legdurvább kifejezés, amit használtam a "nem versenyképes" volt. Fészbukról töröltek, tiltottak. Én kérek elnézést. Kétszer. (Egyszer édesanyád helyett is.)


Negyedik, utolsó jótanács: legyünk kommunikatívak!


Zoka nyelvstúdió. Ez a név kísért a jelenben egy ideje. Ők pont német-magyar fordítót keresnek. És hát, nem a fő profilom a fordítás, de szeretem csinálni és csinálgattam is, amúgy a schwarz erejével átitatva, hát mondom, miért ne keressünk vele hivatalosan is pénzt? Az ezügybeni levelezésemet azt hiszem egyszerűen bemásolom ide, persze magyarra fordítva, némi kiegészítéssel.

Jan.13:

Kedves Hölgyeim és Uraim, 

röviddel ezelőtt olvastam állásajánlatukat az ams.at oldalon.  A magyart anyanyelvként beszélő tullni lakos vagyok, folyékony osztrák és irodalmi némettel. Bár nem a fő profilom, de mellékállásban régóta foglalkozom fordítással és szeretnék a jövőben továbbra is ezzel foglalkozni. Mellékelten küldöm Önöknek önéletrajzomat, szívesen megtudnék többet is a tevékenységükről.

Tisztelettel: Varga Dániel o. praem.



Jan. 13:

Jó napot!

Be tudna jönni csütörtökön 11 órára elbeszélgetésre?
Köszönöm:

Ildiko Zoka

Huh! Vigyázz, tisztelegj! Hát nem tudtam. Mellékállásba kerestek embert, számolniuk kellett azzal, hogy lesz más dolga is mellette.

Jan.14

Kedves Zoka Asszony,

köszönöm gyors válaszát! Sajnos a megadott időpontban szolgálatban vagyok, így nem tudok bemenni. Fél négyig dolgozom, így legkorábban fél ötkor tudnék a helyszínen lenni. Ha ez túl késő Önnek, kérem adjon meg másik időpontot!

Tisztelettel: Varga Dániel o. praem.

Jó két hét csend, miközben el is felejtettem a Zoka nyelvstúdiót, elkönyvelvén, hogy ők is elfelejtettek engem. Aztán:

Jan. 22:

Jó napot,

kérem jöjjön 27-én, hétfőn 11 órára bemutatkozó beszélgetésre!

Köszönöm: Ildiko Zoka

Mondjuk két hétig a gép előtt lestem, visszaírnak-e végre aggódtam, mi lesz már, meg jajjaj..nyilván, ugye. Hát, pont nem értem rá. Viccen kívül, tényleg nem. 

Jan 23:

Kedves Zoka asszony,

bocsásson meg, 27-e hétfő sajnos ismét lehetetlen nálam, akkor ugyanis külföldön vagyok. Keddtől ráérek.  

Tisztelettel: Varga Dániel o. praem.

Azt hittem, itt feladja. 27 én reggel ránéztem a gépre- semmi. 

Jan. 28., este 18.00

Mikor tudna bejönni kedden, 28-án?
(levél feladva: 27-én, 12.00 (!!!))

Jan. 28., este 18.01:

Sajnos ezt csak most olvastam. Esetleg csütörtök, vagy péntek?

Jan. 29:

Jó napot,

sajnos nem megy, jelentkezem, ha újra szabad időpontjaink lesznek. 

Ildiko Zoka

Jan. 30:

Rendben, köszönöm. Kérem, ha lehetséges, adjon meg egyszerre több időpontot, hogy biztosan tudjunk találkozni!

Tisztelettel: Varga Dániel o. praem.


És még nem tudom feladta-e. De akárki látja lelkem, szívesen megírtam volna neki, hogy egy nyelviskola vezetője próbáljon már meg eljutni odáig, hogy nem tőmondatokban ír, ne adj ég felfedezi a kérdő módot, és azt az érzetet kelti a páciensben, hogy fontos...

De nem tettem, mert udvarias, kedves és jól szituált úriember vagyok. Köhömm..Azért ha visszaírnak a nyelvstúdióból, már csak azért is elmegyek állásinterjúra, hogy megnézzem, ki ez a nő...

No emberek, hajrá. 




2014. február 1., szombat

Aki kiszabadult a Minecraftból



Valamikor, úgy november vége felé, üldögélünk a Festővel, meg a Festőné Julaccsal a kedvenc lebujunkban, sörözgetünk és beszélgetünk, ahogy ilyenkor szoktunk, amúgy random és szabadon minden kisebb-nagyobb hülyeségről, ami eszünkbe jut. Valahogy így terelődik a szó a Minecraft nevű számítógépjátékra. Hallottam már róla eztazt, mondja is a Festő, hogy ő tolja egy ideje, meg hogy igen szereti és próbáljam ki, amúgy is kreatív embereknek való. (Köszi:)). Mondja aztán, hogy amúgy rá lehet szokni, de ilyesmit mond ugye az ember pár sör után. Úgy egy hét múlva aztán azon kapom magam, hogy masszívan, durván és ijesztően játékfüggő vagyok.




A Májnkráft a svéd Markus "Notch" Persson  
 kreálmánya, egy úgynevezett "sandbox" típusú játék, szóval nincs kimondott és konkrét célja a játékmenetnek, az emberfia csak úgy lődörög, építkezik, kreatívkodik.  Van benne "végjáték", de az majdnem másodlagos, alapvetően nem arról szól. Kap a játékos egy kis nyomi karaktert, (ő az itt jobbra,) meg egy világot, ahol minden, de minden kockákból áll, a föld, a fák, a víz, még a Nap is. A játék grafikája ebből kifolyólag nagyjából olyan, mint gyermekkorunk legelső tetriszéé. Két "játékmódja" létezik: a kreatív, ahol a kis nyomi karakterünk nincs kitéve a májnkráft világában rejtező veszélyeknek és végtelen és mindenféle nyersanyagforrással rendelkezik, illetve a túlélő, ahol bizony ha kell valami, azt el kell menni megkeresni, vagy meg kell tanulni megtermelni. Aztán lehet benne éhen halni, leesni, megégni, arról nem is beszélve, hogy a nappal még oké, de éjszaka előjönnek a szörnyek. Persze, ezt a módit kezdtem el, mondván, izgalmasabb. 

Hogy egy kicsit vissza, illetve elkanyarodjak, az, hogy májnkráfter lettem, azért volt újdonság, mert nem vagyok egy tipikus "gamer". Kiskamasz koromban, nagyjából abban az időszakban, mikor még az is újdonság volt, hogy van otthon számítógépünk, volt egy-két év, amikor napi szinten nyomtam a pc-játékokat, utána elmúlt. Azóta ritka, hogy leüljek játszani a gép elé és még ennél is ritkább, hogy ezt célzatosan tegyen, tehát ne szimpla holtidőkitöltésnek. 


Namost, mi más a májnkráftban? Hát kérem, a májnkráft végtelen. Minden játékban többé-kevésbbé keretek közé vagy szorítva. Meg van szabva, hogy merre menj, mit csinálj, van vége, vagy széle a pályának, egy dolgot csak egy, esetleg kétféleképpen tudsz megoldani. A májnkráft szakított mindezzel, egy teljes, komplett világot kapsz, erdővel, mezővel, fűvel fával, hegyekkel, tengerekkel, bányákkal, birkával, malaccal, virággal, satöbbi. És mehetsz, amerre látsz, ameddig látsz. Leáshatsz a föld alá, felmászhatsz a legmagasabb hegycsúcsra, áthajózhatsz a tengeren, ahol újabb szárazföld vár, meg...meg minden, no. A maga kockás módján még szép is. Aztán, tennivaló is van, amihez épp kedved, vagy amire épp szükséged van, termeszthetsz növényeket, tenyészthetsz állatokat, bányászhatsz nyersanyagot, amiből aztán készíthetsz szerszámokat, amivel újabb nyersanyagokat szerezhetsz, amiből újabb tárgyakat készíthetsz, szóval a lehetőségeid is -szinte-végtelenek. Nem is egyszerű egyébként átlátni a dolgot, teljes májnkráft-lexikonok vannak a neten, amiket folyamatosan bújtam a játék mellett, hogy eligazodjak. Aztán, -kreatív módban mindenképp-van némi izgalom is, mindig akad, aki el akar tenni láb alól. Ezt a fickót itt, a csontvázíjászt, na őt utáltam a legjobban. Tehát, a májnkráftban kapsz egy teljes világot, ami csak a tiéd és amivel azt csinálsz, amit akarsz, ahogy akarod, ha elég rátermett vagy.

 Summa summárum, hogy a rontáshozót, a Festőt idézzem, seperc alatt "beszippantott" a májnkráft világa. De olyan szinten, hogy úgy éreztem, ez már feszegeti a noooormális határát, ha ugyan túl nincs rajta. Kezdett zavarni, hogy azon kapom magam, munka közben az jár a fejemben, mit hogyan kellene kiépíteni a játékban és alig várom, hogy hazaérjek, aztán a Zasszonynak egy amolyan rutinpuszi, meg egy gyors kutya-fejbúbolás után már a gép előtt meresztem a scheggem és építek és bányászok és alkotok és szerelek. És nem azért hagyom abba, mert megunom, hanem mert "most már muszáj", mert ideje aludni, vagy mert úgy érzem, hogy ha tovább folytatom, az a világgal való kapcsolatom rovására megy. Vagy amikor a való életben ránézve valamire elkezdek kockákat látni. Ezúton szeretném megköszönni Zasszonynak a derűs és elfogadó hozzáállását, azt szokta mondani: engem nem zavar, ha te ettől jól érzed magad. Nade, nem éreztem jól magam, kifejezetten úgy tűnt, minta a rabja lennék valaminek. Mint egy kábítószar. Na jó, nem dramatizálom túl, de: ismeritek azt az érzést, mikor egy átmulatott este vége felé bandzsán néztek az "utolsó" korsó sörre, amit a haver letett elétek, hogy "nadjere mégehsztmehisszuk asztmenünk" és arra gondoltok, hogy "ha ezt most leburítom, akkor hányok. De csak nem hagyom itt...." Na, ez is ilyen. 

December vége felé úgy döntöttem, elég volt. Hazamegyek, letörlöm a p*csába a gépről az egészet. Teszem hozzá, addigra kicsit nyugvópontra jutottam, kiépítettem mindent, amit nagyon akartam, de még volt bennem kíváncsiság bőven. Végül is, nem kellett törölni, azok hozták a megváltást, akik a rontást is, a Festő, meg a Julacs. Ha nem is készakarva. Megmutatták ugyanis , hogy egy kis csalással át tudok váltani játékmenet közben kreatív módba. Innentől úr, sőt, isten, sőt, Chuck Norris lettem a májnkráftban. Egy intéssel varázsoltam magamnak kerteket, a felhők között száguldva gyönyörködtem a tájban, lávában fürdőztem, elmentem a föld középpontjába, péklapáttal vertem tarkón az ellent és a zsebemből halásztam elő a gyémántot. Persze, ha már tudtam, hogy megtehetem, nem kínlódtam a szokásos módszerekkel. Ennek az lett a vége, hogy kábé három nap alatt felfedeztem mindent, ami érdekel, megcsináltam mindent, amit akartam, agyonvágtam a főellenfelet és...
és ennyi, elveszett a játék varázsa. Rendben is van ez így. 

Leálltam, tiszta vagyok és egészséges, kiszabadultam a Minecraftból. 
Hurrá! :)

No azért, utolsó szösszenetnek, még megmutatom nektek a kis levegőbe épített birodalmamat. Ím: