Konyhabarbár

Figyelj, főzőműsor. 
Komolyan. Recepteket fogok írni nektek. Mégpedig azért, mert az otthon főzés jó, kellemes és nem utolsósorban olcsó. Meg kell mondjam, van talán ha tizenötféle étel, amiből válogatok, ha főzni kezdek, a legtöbb nem épp mucuboró kuszkuszöntettel, hanem ilyen alap emberi élelmiszer, mint a túrósmácsik. De ezt a tizenötöt az idők során tökélyre vittem. És arra is rájöttem, hogy miért mindig a férfiak a mesterszakácsok. Tudjátok miért? Neem, nem főzünk jobban mint a nők, messze nem. Csak tudatában vagyunk -már  főzés közben is-, hogy utána valakinek el is kell mosogatni. Namost, ha ezt az y kromoszómába rögzített ősi ösztönt kombinálom az agglegénységben illetve félagglegénységben, illetve vadházasságban töltött éveimmel, akkor kijön egy amolyan külsőleg szokatlannak tűnő, ellenben hatékony, gyors és produktív főzési módszer. Ezért szeretném veletek megosztani néhány receptemet. Többek egybehangzó véleménye szerint elég "érdekes", amit a konyhában művelek, de az eredmény többnyire jó.

Van egyébként egy nagymester, akitől sokat tanultam a témában. Niclas Lundberg, a Regular Ordinary Swedish Meal Time (Körülbelül:Szokásos, hagyományos svéd ebédidő) mesterszakácsa. Alább egy videó tőle:

Tehát.

Teszkós Chili

Sógor körülmények között ezt billás chilinek is hívják.

Hozzávalók: Babkonzerv, kukoricakonzerv, paradicsomkonzerv, löncskonzerv (Sógoriában billás darálthús), sör, hagyma, erőspaprikapor, só.
Edényfelhasználás: 1 fazék, 1 vágodeszka, 1 bicska. 

Mennyiségeket nem írok, mindenki annyit csinál, amennyit szeretne. Szóval. Megpucoljuk a hagymát, és összevagdaljuk. Beletesszük a fazékba és olajon üvegesre pároljuk. Kinyitjuk a löncskonzervet és a konzervben a bicskával összeszeleteljük a löncsöt. Utána a konzerv széle mentén haladva kikanyarítjuk a dózniból és beleplaccsantjuk a fazékba. (Sógor alternatíva: beleplaccsantjuk a fazékba a darált húst.) Várunk, amíg a hús megpirul, közben sűrűn kevergetjük, hogy szétessen. Ha ez megvan, minden mást, ami eddig nem szerepelt a leírásban, a sör kivételével, kinyitunk, a fazékba öntünk és elkeverünk. Kinyitjuk a sört. Megisszuk a sört. Mire a sör elfogy, kész a chili. 
Jó étvágyat!

Paprikás krumpli, igényesen

 Hozzávalók: krumpli (városi népeknek burgonya), paprikapor, só, bors, babérlevél, hagyma, kolbász, sör.
Edényfelhasználás: 1 fazék, 1 ibrik, 1 vágódeszka, 1 bicska.

A krumplit úgy ahogy van felengedjük forró vízzel és feltesszük főni. (Ki a pokol akar krumplit pucolni, hm?) Megpucoljuk és összevágjuk a hagymát. A vágódeszkán hagyjuk. Kinyitjuk a sört. Nekiállunk meginni a sört. Mire a háromnegyede elfogy, a krumpli félpuha. Leöntjük róla a forró vizet és nyakonöntjük hideggel. Megisszuk a maradék sört, míg a krumpli kihűl. Ezután a krumpli héja kézzel kellemesen  lehúzható. Ezt meg is tesszük. A krumpli az ibrikbe kerül. Kibobjuk a krumplihéjat, vagy a tyúkoknak adjuk, ha vannak. Elöblítjük a fazekat, belekerül a hagyma, amit olajon megpárolunk. Addig a félpuha krumplit összevágjuk a felszabadult vágódeszkán és visszatesszük az ibrikbe. Mire ezzel végzünk, az hagyma üveges. A paprikapor, a só, a bors és a babérlevél, majd a krumpli is a fazékba kerül. Felöntjük némi vízzel. Aki szereti, ha van némi füstös mellékíze a paprikás krumplinak, az csak kevéssel. (Ez esetben kicsit odaég, de ettől csak finomabb lesz.) Összevágjuk a kolbászt, hozzáadjuk a krumplihoz, fedőt teszünk a történetre és elmegyünk a dolgunkra. Ne túl messze, mert időnként keverni kell egyet rajta. A krumpli korától függően fél-egy óra alatt kész a paprikás krumplink. 


Közép-Európa legjobb lecsója^®

Itt szeretném jelezni, hogy a "közép-Európa legjobb lecsója" védett márkanév, tehát utángyártás esetén csak szimplán "lecsó"ról, esetleg "tojásos lecsóról" kéretik beszélni. 

Hozzávalók: lilahagyma (szigorúan), zöldpaprika, paradicsom (piros), füstölt kolbász, tojás, paprikapor, só, bors, majoranna. Sör itt nem feltétlenül szükséges, de opció.
Edényfelhasználás: 1 serpenyő, 1 ibrik(nagy), 1 vágódeszka, 1 főzőkanál, 1 bicska

A szigorúan lila hagymát megpucoljuk, összevágjuk és a serpenyőben olajon megpároljuk. A serpenyő, vagy vok, fontos összetevője a kérdésnek, ez az étel fazékban elkészítve, -hogy finom legyek-sz*rt se' ér. Én egy drága pénzért vásárolt, óriás kerámiaserpenyőt használok e célra, amit valószínűleg velem együtt temetnek majd el. Nna. Amíg a hagyma párolódik, összehenteljük a paradicsomot és az ibrikbe tesszük a kockákat. Ha ez megvan, megpaprikázzuk a hagymát, mármint a paprikaporral és a serpenyőbe borítjuk a paradicsomot. A paradicsomnak ugyanis több idő kell, mit a paprikának. Mármint a zöldnek. Amíg a paradicsom aggódik, felszeleteljük a paprikát. A csumáját benyomjuk és elfordítjuk, így az összes mag és gusztustalan fehér izé, ami a közepén van, egyben kihúzható. Ez a tyúkoké. Felszeljük a paprikát és az ibrikbe kerül. Ha kész vagyunk vele, mehet a serpenyőbe. Ezután jön a majoranna, a bors és a só. Kevés majoranna és bors, sok só, mert a lecsó felveszi a sót.  Itt jöhet az opcionális sör, vagy elmegyünk a dolgunkra. Mikor már enyhe "lecsó" illata van, és a paradicsom botanikailag leírt sejtszerkezete nem felismerhető, azaz kezd úgy kinézni, mint az alien 4 zárójelenete, felszeljük a füstölt kolbászt és bumm a serpenyőbe. Ezután megisszuk az opcionális sör maradékát, vagy elmegyünk még kicsit a dolgunkra. Aztán beleütjük a tojásokat az ibrikbe, összehabarjuk, a serpenyő alatt a lángot maximumra állítjuk és nyakon öntjük az egészet tojással. A főzőkanállal nagy svunggal keverjük, amíg a tojás meg nem köved. 
 És jó étvágyat. 


Hát, én valahogy így csinálom. Persze ízlés dolga. Az enyém ilyen. Néha a mennyiségek besaccolásával még bajban vagyok. Már csak ezért sem írtam róluk. Mivel nem akarok minden nap főzöcskézni, igyekszem nagyobb adagokat csinálni. Eddig mindig túl gyorsan elfogyott, most mondjuk hatodik napja eszem a spagettit, Kutya Úrral, meg a lakótársakkal együtt. De ez ilyen, mindig van mit tanulni. 

Hát hajrá, népek, egyetekvegyetekszedjetek!

Arbeit macht frei

Büdöszsidók, piszkoscigányok, rohadtnégerek, visszaerdélyt, koszoskomcsik, vesszentrinon, éljenhitler.

Csak gondoltam gyorsan leírom a kulcsszavakat, ha ilyesmire számítottatok a cím alapján. Mert nem egészen ez lesz, csak azért került a fentebb olvasható okosság ide, hogy mindenki örüljön. De a téma egészen más. 

Tényleg a munkáról lesz szó.

Steffen Herbst fotója

Na testvérkéim az Úrban. Azt mondják mindenki magából indul ki. Én most félig hiszek ennek és kiindulok magamból. Mert ha magából indulnék ki, akkor nem tegeződnénk. Kis játék a szavakkal mindig kell, nem? Szóval, most van nagyjából három hónapja, hogy újra munkába álltam, hosszabb kihagyás után. És hogy milyen érzés? Hát jó! Furcsa, mi?

Az van, hogy világéletemben mindig volt valami dolgom. Tudod, óvoda, aztán iskola, aztán gimi, aztán főiskola, aztán egyik melóhely a másik után, mindig melegváltással. Most meg ugye volt ez a...mennyi is? Aszondja, április közepe, május, június, július, szeptember, október, november, december, január közepe, nyolc, ja nem, miért is, augusztus kimaradt a felsorolásból, na, durván kilenc hónapos munkanélküli falloszlengetés. (A falloszlengetést falun faszlógatásnak hívják, csak ilyet nem írunk ide, ugye.) És erről értekeztem is elég sokat, hogy hogyan, meg mint tellett, de meg kell mondanom őszintén, röviden és tömören, bár az elején még csíptem, a végére kezdtem begolyózni.

Ami ugye érdekes, mert annyira a tatár se hajtott, szóval szabad voltam, mint a madár. És most, hogy azzal a tudattal bökködöm itt a billentyűket, hogy holnap a coffomnál fogva kell kirángatnom magamat reggel az ágyból, hogy időben beérjek Sógoria elszabadult vadjait istápolni-most mégis jobban érzem magam, határozottan jobban. Mánia? Fóbia? Megszokás? 

Elég sokat boncolgattuk a kérdést mostanában a haverekkel és szponzorokkal.

Mindenki mondott példát és ellenpéldát is. Egy dolgot leszögeztem. Más úgy munkanélkülinek lenni, hogy pontosan tudod, meddig leszel az és pontosan tudod, hogy utána nem leszel az, mintha nem tudod, meddig leszel az. Mert ez volt ez egyik ellenpélda. Kedves Germánom, aki minden télen munkaszünetel (idegenforgalom)  illetve Sebestyén cimborám, aki állítása szerint egyszer tartott egy év pihenjt, naszal, mindketten azt állítják, hogy ezt az időt tökéletesen és gondtalanul kihasználták. Én ugye nem tudtam mi lesz, hogy lesz. Benne volt a pakliban, hogy egy hét múlva dolgozó ember leszek és az is, hogy egy év múlva sem. És az a helyzet, hogy az időmet én is igyekeztem kihasználni, mégis megsavanyodott a tej a számban. 

Namármost a kérdés, hogy a tudatot leszámítva, hol kezdődik és hol végződik a baj? Mármint, meddig jó az, ha valaki elfoglaltságot keres és próbálja értelmesen kitölteni a napjait és honnan kezdődik a munkamánia? Ismerek embereket...na jó. Most nem fog menni, át kell hágnom a blog egyik magamkreálta alapszabályát. Azaz, hogy nem személyesítünk. Itt muszáj lesz. Legfeljebb nem kapok vacsorát legközelebb, ha hazamegyek Szittyaföldre, meg alhatok a szénapajtában Árnyékkal együtt. De az őszinteség, az fontos. Szal, előre félek a naptól például, mikor Jóanyám nyugdíjba megy. Szerintem először engem őrjít meg, aztán ő golyózik be. Hacsak nem talál addig magának valami elfoglaltságot, ami kiváltja a mindennapi munkáját. Másrészről, jó eséllyel rám ugyanezt fogja mondani jövendőbeli gyermekem. 
Majd jól szájon is törlöm érte mondjuk. 

Másfelől, ismerek embereket, akik gond nélkül elvannak nyugdíj után, munkanélküliként, vagy egyáltalán, lébecmódban. Érdekelne, de igazán, hogy hol a különbség? Mert nem a kreativitásban, az biztos. (Kiindulva az általam ismert népekből.) Az egész okosság, szerintem, ha már mondanom kellene valamit, lelki beállítottság kérdése. Többnyire senki nem boldog teljesen, ha haszontalannak érzi magát, a dolog ott dől el, hogy ki mikor érzi haszontalannak magát.

Mindenki másban teljesedik ki. Van, aki valamilyen művészetben, van aki valamilyen sportban, megint más modellt épít. Van aki keveri a dolgokat. Van, akinek a munkája a hobbija. (Kicsit nekem is.) És van akinek van ez, meg az, meg amaz és úgy érzi magát teljesnek. Asszem én ez a kategória vagyok. Kell egy alap elfoglaltság, ami a mindennapjaim része, amit szeretek, amit szívből csinálok, aztán arra jön rá a többi, hobbi, írás, akármi. Így is működtethető, több vasat a tűzbe tartva.  Meg kell találni az arany középutat, ahol az ember jól érzi magát. És ha egyszer nyugdíjba megyek, előtte gondosan tervezek magamnak valami elfoglaltságot.

Látjátok, a blogolás, mit az alapra építő hobbi, többek között erre is jó. Az ember leül, valami kérdéssel a fejében, amire maga sem tudja a választ, és mire a végére ér az okosságnak, megtalálja. Hát, köszi blog, köszi népek. Most ebben a békés tudatban megyek aludni.

Jó éjt!

Biohazard

Na emberek, az elmúlt napok nagyon kemények voltak, örülök, hogy egyben és egészségesen írhatok Nektek. Hét elején volt egy kutyaharapásunk. De ez volt a kisebbik baj.

Szóval a kutya. Tökátlagos, olyan tíz kilós, kis kövér keverék. Az orvosi lap alapján körülbelül öt éves, nőstény, ivaros, magatartása éber és élénk, bal felső szemfoga törött. Ja, hogy értsétek, ez úgy megy nálunk, hogy bejön a jószág, kukkol a felvételi részlegen, míg meg nem nézi a doki, aztán ha nincs baja, akkor átcsörögnek nekem, hogy hallod pali, van egy új jószág, aztán átballagok-vagy aki épp ott van a csapatomból- pórázra kapom az ebet, aztán jön hozzám a karanténba. 

Ez a rutin.

Hétfőn is ez történt, átszalajtottam a kolléganőt, hogy valami kis békés állat vár ránk, hozza már át, legyen olyan kedves. Na jön is ám a leány vissza, kutya nélkül, idegbetegen. Mivan, kérdem? Aszondja, hogy épp lépett ki a kutyával a felvételi rendelőből, mikor szembejött az állatorvos, nagy kapkodva. A kutyán-mondja-nem látott semmi feltűnőt, csak a szemei voltak kicsit furák. Nade, ahogy a doki elrohant mellettük, a jószág kérdés nélkül utánafordult és beleakaszkodott a csüdjébe. De amúgy rendesen. A doki meg jajveszékelt, meg ugrabugrált, de a kis kavarcs csak nem engedte. A végén valaki első gondolatból egy vödör vizet borított az összeragadt párosra, na akkor feladta az eb a dolgot, meg abban a pillanatban meg is nyugodott.

Szóval, a kutyát ottfogták további vizsgálatra, mert ilyenkor meg ez a rutin. 

Kedden békesség volt, délelőtt sétáltatás, takarítás, oltások, rendelés a raktárból, miegyéb. Ebédidőben összefutottam a  kutyaharapta dokival. Hát nem festett jól. Először azt hittem, csak megijedt  előző nap. Sápadt volt, meg akadozott a beszéde. De mondom ennyire? Aztán kérdezem, miért nem vizsgáltatja ki magát, ha ennyire nincs jól? (Vastag gatya volt rajta, gondoltam, akkorát nem haraphatott rajta a jószág, meg akkor nem randalírozna itt a főorvos úr.)
 Erre makogott valamit, aztán elment.

 Ebéd után ittam egy kávét, meg elszívtam egy bagerettát a cég előtt, mert ez is a rutin. Egyszer csak kiszédül ám a doki az ajtón, elindul felém, de olyan csálén, mintha sántítana. Először azt hittem, cigit szeretne. Kotorásztam is a doboz után, mert amúgy csípem az ürgét. Hát csak megáll előttem két méterrel, néz olyan furcsán egy darabig, mintha mondani akarna valamit, meg bumm, kidobja a taccsot. 

Na mondom koma, ez nincs így jól. Bekísértem a recepcióig, leültettem a díványra. Első gondolatom az volt, barom módon, hogy szólni kéne az állatorvosnak. Aztán rájöttem, hogy ide emberorvos kell, az állatorvos meg épp használhatatlan. Legalábbis ő. Mert amúgy egyszerre kettő, vagy három van szolgálatban. Hát hívtunk neki körzetidokit. Hogy az mit mondott, nem tudom, mert közben visszamentem a karanténba dolgozni. 

Valamikor, még aznap délután, átugrottam az állatorvosi rendelőbe, mert kifogyott a féreghajtóm. Ott ül az egyik kis állatorvosgyakornok, mondom neki, adsza már kérlek, két tablettát. Kotorászik a kislány a fiókban, akkor látom ám, ahogy előrehajol, tiszta kék a nyaka, meg majdnem elsírja magát. Te, mondom, ki bántott téged? Hát azt mondja, hogy a dokit, mármint az állatorvost elvitték, de előtte még betántorgott a rendelőbe, aztán matatott egy darabig a papírjaival, majd megint kidobta a taccsot, majd elfeküdt. Ő meg fölé hajolt, hogy megnézze mi baja, az meg elkapta a nyakát. A másik gyakornoklányt meg állítólag megharapta. Jó, mondjuk ezt nem hittem el, összebeszélnek néha tücsköt-bogarat ezek a kis gyakornoklányok.

Na, a zűrös rész este következett. Hosszúnapos voltam épp. Öt felé jön be a kolléganő, hogy baj van, kitört a patália a rendelőben. Jó mondom, majd megoldják, nem az én dolgom, az én dolgomból meg van elég. Dolgozgatunk ebben megnyugodva, mikor egy félórára rá beesik az ajtón az egyik lódoktorgyakornok. De a beesiket itt szó szerint értsd. Odalépett az egyik kolléga, annak meg azzal a lendülettel elkapta a vádliját, és beharapta. Kolléga odébb ugrott, én meg mondom, ez nem tréfa, felhívtam a főnököt, hogy zűrök vannak. Gyakornokot elvitték valamerre, többet aznapról nem tudok, mert utána vágtattam haza.

 Szerda. Furcsán csend volt reggel. Valaki mondta, hogy sokan megbetegedtek, na jó mondom, akkor oda kell húzni a munkának. De az azért furcsa volt, hogy ennyire nincs bent senki pár emberen kívül. 

Ma reggel kicsit korábban érkeztem a szokásosnál, mert előbb le akartam lépni, mondván, ma jövök haza, aztán három nap szünet, végre, végre. A helyzet ugyanaz volt, mint tegnap. Alig-ember, csend, nyugalom. Hogy betegek, vagy mi. Kiballagtam tíz körül a karantén háta mögé, hogy elintézzek egy telefont, meg elszívjak egy cigit. Látom ám, a sarkon befordul az egyik kolléga. Ezt furcsálltam, mert úgy tudtam, betegállományban van. Lógott rajta a gatya, vagyis inkább le volt róla szaggatva és erősen bicegett. Közelebb ért, kérdeztem, mi van veled ember, hogy nézel ki? Nem szólt semmit,  egyre csak jött közelebb, magában motyogott valami érthetetlent. Ahogy elém ért, akkor láttam, hogy zavarosak a szemei. -Részeg, basszus, munkaidőben-gondoltam. De nem, valami más baja volt.
Felém nyúlt, azt hittem, kezet akar fogni. Nyújtottam én is a mancsomat, ő meg elkapta, maga felé húzott és bele akart harapni. Na mondom, azt már mégse. Visszarántottam a praclimat, hátraléptem, újra megkérdeztem, mi a baj? Még mindig csak motyogott.

Nem tehettem mást, otthagytam. Gondoltam, szólok a főnökségen, hogy megint ugyanaz a furcsaság van úton, mint kedden. Előrerohantam a recepcióhoz. Az udvaron szembejött még egy jóember, ő is munkaruhában, ugyanúgy botorkálva, mint az előző. Be akartam húzni a főépület ajtaján, de az zárva volt, a kulcsom meg az öltözőben, ami az udvar túlvégén van. Nem akartam visszafutni addig, hát bedörömböltem az üvegajtón. Valaki kotorászott egy darabig belülről, aztán kinyitotta. Pont a kezemben volt a telefonom, hogy felhívjam a főnökasszonyt, hogy valami nincs rendjén. Ahogy nyílt az ajtó, rányomtam a fényképezőgombra. Ez jött szembe: 

Itt volt elég. A zsebemben volt a kocsikulcs, a kocsi meg az udvaron. Bevágtam magam az autóba, ráindítottam, kifaroltam az udvarról és hazavágtattam, hogy leírjam Nektek ezt a sok marhaságot. 

Boldog április elsejét! :)