Coming out. Ez majdnem annyira van magyarul, mint a bioclock. Erre azt mondták volna valamikor, hogy előrukkolni az igazsággal, kidobni a tökászt, vagy hogy előállni a farbával. Bár, hogy a farba mi a pokol háromfejű kutyája, azt szerintem már akkor se tudták. Nade, most divat a kámingaut, lesz nekem is, he. Nemrég, talán úgy egy hónapja összeültem egy ismerőssel. A teljeskörű igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az ismerős nőbű van, a csinosabbik fajtából. Namost, terelődött mindenfélére a szó, végül a kapcsolatokra. Ő egy haldoklófélben lévőt tapos jó ideje, én meg kőkemény szingli vagyok, miután a legutóbbi partner azt mondta Jóanyám házi készítésű diópálinkájára, hogy gyógyszerízű. (Jó, nem pont ez volt az indok, de így egyszerűbb megértetni.) Szóval, előrukkoltam vele, hogy én igazából szeretek szingli lenni, kifejezetten. De néha-néha rámjön mostanság valami olyan vakaródós érzés, hogy mégis... Na, aszondja erre a leány, hogy azért van ez, mert akárhogy is, nekem is ketyeg a biológiai órám. Na bumm mondom. Aztán azóta gondolkodtam a témán ráérő időmben, meg beszélgettem róla bölcs emberekkel (köszi, Ádám), most meg felkoncolom. Igen, a témát felboncolni szokták, de ez koncolás lesz.
Na kérem. Hol is kezdjük. Jó, legyen a szingliség az első téma. Ez mostanában megint csak divat. Megy a teleszájjal ordítozás, hogy hurrá, szingli vagyok. És ez király. Kérdés, hogy az kiabál, akinek a háza ég, vagy tényleg jó? Az igazság valószínű mindkettő, vagy egyik sem, ahogy az lenni szokott. Legyünk őszinték, az ember társas lény, néhány extrém esettől eltekintve szüksége van emberi kapcsolatokra, a haverságtól kezdve a barátságon át a szerelemig.
És, előre is elnézést a duplatöltetű x kromoszóma viselőitől, (nők, magyarul), de főleg náluk figyeltem meg ezt az imént említett "ordibálás" jelenséget, azaz "szingli vagyok és jaj de jó", meg "szingli vagyok és nagyon le kell nyűgözz, hogy ez megváltozzon", satöbbi. Na, ez sokszor a háza ég kategória. Nem köllesz senkinek, evvan. Van a másik kategória, a tudatos szingli, aki egyszerűen ilyen, vagy olyan okból ezt választja.
Szoktak kérdezgetni a cimboraemberek, hogy én miért? (Merthogy elég gyakorlott szingli vagyok, azaz a kapcsolataimat nagyobb kihagyások szokták megszakítani.) Hát, nálam ez egy amolyan kereszteződés. És most jön a nagyképű, facebookról letörlős, utcán meghurrogós, fényképre célba dobálós rész. De hozzá tartozik az igazsághoz. Nem, nálam nem arról van szó, hogy nem köllök senkinek. Csendes békességben élek a női nemmel és az igennel. A helyzet az, hogy egyrészt marhára válogatós vagyok, másrészt nem szeretem a félmegoldásokat. Azaz nálam vagy nagyon működik valami, vagy sehogy. Ez a tudatosság része. A "Nem köll senkinek" része ezzel viszont karöltve jár, mert ugye ha akad olyan, aki átesik részemről a rostán, annál még nem teljesen biztos, hogy én is azonnal átesek. 50-50 százalék. Na jó, 60-40, a "de" oldalára, csak hogy legyen még egy kis polgárpukkasztás:D Ez meg erőst leszűkíti a kört. Ha csak szimplán belehalásznék a zavarosba és magam mellé csapnám az első szembejövő jóképű leányt, akkor nem lennék szingli egy percig sem. Teccikérteni? Szóval, inkább egyedül, mint egy félmegoldással, amíg az egész jön. Na gyerekek, ezért.
Értem?
Aztán. Egyedül(i)ség. Avagy hozzáállásom a kérdéshez. Egyrészt, mert alcím, az kell, másrészt, mert a "hozzáállás" szerintem egy gyönyörűen ritka magyar szó, három betűismétlődéssel egymás után. Aki tud még egyet, vendégem egy pofa sörre.
Tehát. Tény, hogy apáink korában már azt mondták volna rám: öreglegény. Avagy agglegény. Félreértés ne essék, volt pár kapcsolatom (jópár), hosszabb-rövidebb, csak valahol mindegyik elvérzett. Ugye a mindent vagy semmit elv. 32 vagyok, jó kondiban érzem magam, autót vezetek, fix állásom van, józanul három, mátósan öt nyelven beszélek és tudok komoly fiatalemberként viselkedni, másrészről van bennem egy adag gyerekesség is, amit jó eséllyel nem fogok már kinőni. Nem is akarom. Szóval, nem érzem magam öregnek. Persze, vannak kezdődő jelek, mint a kendermagosodó halánték, meg a reggelente meg-megreccsenő ízületek, de azért odébb lesz az még, mikor bácsizni kell. És nem is azt a kort éljük, ahol annyira sürgős lenne. Ez a mondat átvezetőnek került ide, mert úgy érzem, kezdek csapongani és el akarok mesélni egy elméletet. Arról, hogy mekkorát ugrott a világ ebben a témában. Azt hiszem ez egy hovatovább elmélet. Azaz, ez thoriumul annyit tesz, hogy valószínűleg olvastam róla, aztán tovább gondoltam, nem tudom már pontosan, melyik része honnan jön, de itt van a fejemben. Lényeg. Ha belegondolunk, egy generációval ezelőtt az volt a rend, hogy az ember fia/lánya elvégezte a középiskolát, vagy a szakmunkást, aztán közben megismert valakit, aztán el lett jegyezve, majd véve, csókolom. Most ugye ez nem így megy. És azt mondják az okosok, ennek jórészben a világ kiszélesedése (internet, utazás, diákcsereprogramok) az oka, azaz rájövünk, hogy nem a szomszéd falubeli Mariska a legszebb nő a világon, mert van más alternatíva is. És van lehetőség is, az előbb, zárójelben felsorolt dolgok folyományaként. Szóval, keresgélünk tovább.
Egyébként meg, mivel az alap kérdés az volt, hogy mi a hozzáállásom (jaj, de szép:)) a kérdéshez: nos, volt, igen, kapcsolatfüggő időszakom, egyszer, régen, aztán rájöttem a minőségbeli különbségre az egyedüllét és a magány között. A kettőt hajlamosak vagyunk szinonímaként kezelni, pedig nagyon nem azok. És megtanultam, hogy egyedül se vagy magányos, kivéve ha az akarsz lenni. Na, azóta pont rendben van az is, ha nincs, aki megmossa a hátam.
És akkor a záróakkord, a koncoláshoz. Bioclock, azaz biológiai óra.
Hm. Megmondom a frankót. Megint. Az én korosztályomnak is egy jó része (a nagy része?) házas. Körülbelül arra tenném a nagy hullámot, mikor 2-3 évvel voltam az egyetem után. Értsd: úgy öt-hat évvel ezelőttre. Mondjuk. Akkor mindenki meg lett gyűrűzve. Ilyen átlagemberek által. Pici, körszakállas, sörpocakos férfiak és semmitmondó tekintetű, hízásnak indult, "enyém" transzparenst lengető nők által. Aztán azóta válás, szerető, gyereken veszekedés. Mert akkor elkattant a biológiai óra. Őszintén? Én is éreztem akkor, tisztán emlékszem rá. Volt egy időszakom (épp kapcsolatban), mikor így bekattant, hogy jó, akkor most házasság és három gyerek, egy éven belül. Aztán nem. És tudjátok mit, nem bántam meg. Lehet most van a második fázis, lehet hogy én is csökkentem az európai fehér népességet, de nekem ez tűnt és tűnik helyesnek.
Én gyerekek, megvárom.
Ha kicsit vakaródok is, de megvárom.
Eljön.
Ti meg aludjatok jól és kezeket a takaró fölé!
Pálinkást.
