Isztambullsh*t

 

Az alábbi vizuális anyagban megjelenő személyek, események és helyszínek nem kitalációk, bármiféle egybeesés a valósággal teljesen szándékos. A szubjektív látásmód megtartásának érdekében minden eleme az író egyéni felfogásából vezethető le, mely a valóságnak az általa leképezett verziója. Bárminemű ellenvélemény megengedett és egy szelet rántotthús kíséretében a 9796 Pornóapáti, Bartók Béla utca 18 szám alatti címre postai csomagként közvetítendő.

Na.

Voltam Isztambulban.

Isztambulban azért voltam, mert Jóanyám, Isten tartsa meg sokáig jó egészségben, boldogságban, aszonta, hogy megyünk. Mentünk. A végén csak őt sajnáltam az egészben, mert hát egy erősen morcos kangyerekkel nem élvezet a nyaralás. De én meg nem tudtam, mi vár rám.

Ha megnézel egy Isztambuli képeslapot, azon szerelmespárok anadalognak a Topkapi terein, fezes török kisgyerekek labdáznak a szellős tereken, vagy halkan nyaldossák a Boszporusz hullámai a kavicsos partot, miközben Allah legnyugvó napjának fényében fürdik az ember arca.

Mezovert. Tudom, ezt most teljesen kontextus nélkül kakáltam ide, de majd rájössz miért. U.n mezovertált vagyok. Ez azt jelenti, hogy van egy kifejezetten extrovertált oldalam és a legtöbbetek valószínűleg inkább ezt ismeri, mivel megfelelő körülmények, vagy két fröccs, vagy kellemes haveri társaság hatására egész gyorsan oldódok és kinyílik a csipám, eléneklem a vatsellvidúvitdödránkenszélort és megmondom a jányoknak, hogy milyen jól áll nekik a fény. A helyzet viszont az, hogy másfelől a szociális akkumulátorom kapacitása elég kicsi és ilyen etápok után töltőre kell tennem magam, amikor is legfeljebb a macskáim dörmögését akarom hallani.

Isztanbult sokszázéves történelme során úgy építették ki, hogy ott legyen hely két török, vagy történelmileg nézve nemtörök katonai osztagnak, ezek családjának, három péknek, egy kovácsnak, egy szultánnak, két mosónőnek meg egy öregasszonynak, aki mindezeket összeszidja, ha lármáznak. Ennyi. 

Isztambult mára tizenötmillióan lakják, turisták nélkül.

Az durván másfélszer annyi, mint kishazánk összlakossága.

Erre akkor jöttem rá, mikor megérkeztünk.

A szűk sikátorokban a mutatóba odarakott kéttenyérnyi széles "járda" közötti utcán hatvanhetvennel tolják a taxik, meg a robogósok. Bármerre lépsz, valami felpumpáltszájú orosz turistina állja el az utadat, aki mered a semmibe, lóg ki a szájából a kaktyibjá és az egyetlen lehetőséged a továbbjutásra, hogy figyelmeztető jelleggel odébbtaszajtsd. A zárt csapatokban közlekedő kínaiak között próbálsz jobbról ellavírozni, miközben balról jön a villamos, amit az arhitektúrából kifolyólag úgy csináltak meg, hogy belóg a vonat a járdára, ergó folyamatosan dudál. Ha megpróbálsz keresni egy nyugodt sarkot hogy elszívj egy cigit, 0,325 másodperc alatt áll bele valami török az arcoba mínusz három centiről és mondja, hogy helószőr.

Hát én az első nap első egynegyedében kaptam sikítófrászt és döntöttem el, hogy ez a város és jómagam nagggggyon nem vagyunk kompatibilisek.

Amúgy szép lenne ám, he, nem is az, lankás vidék, egy nagyobb, meg egy kisebb tengerszoros, minden sarkon valami elmúlt kor isteneinek szagát árasztó épület, csakhát amikor az egyik kezededet a zsebedben tartod, hogy a túltriggerelt agyad ösztönös parancsának engedelmeskedve tarkón ne vágj valakit, a másikba anyád kapaszkodik, hogy el ne veszen, az egyik füledbe megy a kaktyibjá a másikba meg épp a török mondja, hogy miért pont az ő étterméba üljünk be, aminek amúgy mind az ára mind a felhozatala ugyanaz, mint a többi 3,625,822-nek, akkor bizony a kiskapacitású szociális akkumulátorban már nincsen hely a "hó! há!" élménynek.

Mindezen még segíthettet volna, ha legalább népek szimpatikusak, de nem. Ismerek én törököt, bécsi magyarként hej, annyit mint szitán a lik. Csípem is őket, főleg, hogy eléggé összeegyeztethető a moralitásunk, pont annyi cigányság van bennük mint bennem, tudod, úgy ami még neked jó, de még nem okoz bajt a nagy képben, nade, ezek itt nem olyanok. Pontosan és bezárólagosan addig kedvesek, amíg lehetőség van rá, hogy pénzt adsz nekik. Pillanatnyi benyomás és példa: kavargunk x helyen, nekem azt mondja a nyirokdémon, hogy vissza kéne adni a vizet a teremtőnek. Na, teszek a zsebembe baksist, átkönyöklöm magam a tömegen, elmegyek egy étterem mellett, jön a fültőlfülig felvágott mosolyú "hellószőr", mondok neki, hogy Juszuf, nekem igazából egy véce kellene. Úgy rendeződött erre át az arca, mintha azt mondtam volna, hogy az anyukája pálinkát iszik a kékmecsetben, azt aszondja, ott az aluljáró, oda yalla.

Hát kösz. Anyád igyon pálinkát a kékmecsetben.

Namost. Mivel nem aggódom azon, hogy ez a durván húszfős rendszeres és kábé mégegyszer ennyi esetleges olvasóval rendelkező blog megdönti egy világváros imidzsét, itt sorba, betűvel azt mondom: meh. Szép lenne az egész, ha tudnád értékelni, de bizonyos eto-szociológusok szerint a férfiember arra van kitalálva, hogy egyfele figyeljen. Azt amikor a tarkódon növesztett szem azt nézi, hogy nem b*sz-e el a taxis, a füleden növesztett szem a kaktyibjá mellett próbálja kizárni a lármát, a fejed elején növesztett szemek egyike figyeli a guglimepszt a telefonon, a másik meg azt, hogy ne gáncsold el Lin-Xiant, akkor így, hát erősen kilesz a fasz.

Mondom, csak anyámat sajnálom az egészben.

De akkor is. Vagy se.

Nem szerettem meg Isztambult.

Asszem nekem levegősebb vidék való.

Allahu Ackbar.

Utóirat, hogy mondjak valami szépet is: tele van a város jól tartott utcamacskával, akiket mindenki etet. Ennyi macskát ennyi idő alatt életemben nem ciccegtem meg.

Na.

Legközelebb Izlandra akarok menni. 

Tessék, isztambuli makka.

Semmi

 

Ülök a katrocban a kutyával. Amennyire emlékszem, valami nagyobbdarab utcaküvé volt. Én a balfelső sarokban, ő a jobbalsóban. Ja, kéne kontextus, na izé, ez még akkor volt, amikor állatmenhelyen dolgoztam. Gyön be az állat, nem szól senkihez, ellenben vicsorog mindenkire. Szóval beültem hozzá a katrocba (kb 4x4-es beltéri terem) azt én lestem ki a fejemből az egyik sarokban, a vad a másikban. Na mit gondúsz, egyszercsak felkel a jószág, odaballag hozzám, aztán beletolja a tokmányát az arcomba. Na mondok Dániel, téged itt most elvisz az ördög, a torkod lesz harapva, el. Aztán erre a gondolatra pofánnyal az állat és beleül az ölembe. Na jólvan, mondok, akkor csak nem ma jön az ördög, alsónadrágot meg majd cserélek.

Alapvetően jól kijövök a jószaggal, függetlenül attól, hogy kecske, macska, fecske, vagy olyan-e, aminek nincs cs a nevében. Mármint az állatjószággal, ha nem lenne tiszta. Vannak, nyilván kivételek, mint pl anyám macskája, lásd bejegyzéskép, aki szimplán egy gyökér, de még vele is elvagyunk tisztes távolból. Ő inkább a kivétel. Amúgy csípem ám a fejét, meg asszem ő is az enyimét, csak ilyen fura dinamikánk van. ( A dinamika egy modern szó és ebben a kontextusban azt jelenti, hogy én ba**tatom a macskát, amiért ő megkarmol, amire én felpanaszolom a tényt. )

Na.

Amit ki akartam hozni az egészből, hogy szokták így kérdezni a népek, hogy mit csinálok a jószággal, hogy ilyen jól megférünk. Hát Semmit.

Nem. hülyegyerek, nem figyeltél, a Semmi nagy Ssel van írva.

 Az a lényeg.

A környezetünkben általában megtalálható állatok nagytöbbsége szociális, merthogy természeténél fogva kisebb-nagyobb csoportban érzi jól magát. Most ha agyonvernek se tudnék statisztikát mondani, de ezért engem agyon ne verjenek, de állítom, hogy több a csoportos jószág, mint a nem. A medve, a pók, a kígyó, most ami hirtelen eszembe ötlik, az egyedül kószál. A többi az keresi a társaságot. Igen, még a macska is, hiszed, vagy sem.

Namost, itt jön be az a móka, amit- és röhögj ki, ha akarsz- átvittem az emberoktatásba is, merthogy amúgy főállásban embert szelidítek. Bekerül valaki frissem a csoportba. És itt feloldjuk a kontextust az istenek kéklő savában, merthogy innentől lesz mindegy, hogy az a valaki kecske, macska, fecske, vagy olyan-e, aminek nincs cs a nevében. Ül a jószág, les okosan, hogy itt most akkor mi fog történni. 

És akkor mindig van az a koléga, aki nekimegy az áldozatnak, ordítva, kilóméterszéles mosollyal az arcán, hogy "háááát szerbusz, de örülök, hogy itt vagy, hát meséjjé mán magadról!!"

Na. Függetlenül attól, hogy kecske, macska, fecske, vagy olyan-e, aminek nincs cs a nevében, ezt mindenki utálja és szeretne elfutni a magáról való meséléstől, az ordító kolégától, meg a kilóméterszéles mosolytól. A pedagógiai módszertan javasolja, hogy így tegyünk, én nem. A te döntésed, hogy egy durván kétezer éves tudománynak, vagy egy enyhén spicces bloggernek hiszel. Akármi gyön, ember, állat, egyéb, én bizony békét hagyok neki. Leülök az egyik sarokba, ami más, mint ahol a jószág ül, aztán csinálom a Semmit. Nagy betűvel.

És tudod mi szokott történni?

Megunja. A jószág bizony megunja a dolgot, és mivel látja, hogy sem meggrillezni, sem megfőzni, sem a pörköltbe beleaprítani nem fogom, hát előbbutóbb elunja magát, elműködik benne a társaslényérzet, aztán odagyön és megkérdezi, hogy én ki vagyok. Onnantól aztán még mindig el lehet dönteni, hogy kedvelitek-e egymást, vagy sem, de a történet alapja már szilárdan lerakódott és lehet rá építeni. Viszont, ha ezt nem várod ki, és a fülébe ordítod, akár az emberfiának, akár a kecskének, macskának, fecskének, vagy olyannak, aminek nincs cs a nevében, hogy szerbusz, te ki vagy, akkor a jószágot elvesztetted. 

Mert ugye, visszafele gondova, te se szeretnéd ezt.

És aztán, hogy ha Semmit csinálsz, és a jószág megunta, akkor akár emberfia, akár kecske, macska, fecske, vagy olyan, aminek nincs cs a nevében, odagyön.

Oda bizony.

Aztán beletolja a tokmányát az arcodba és beleül az öledbe.

Csak hagyj neki időt.

Keziccsókolom.

A Svejc

 Na, a Svejcbe már régóta készülök. Rajt volt így a bakkkancslistán, csakhát a Svejc nem olyan hely ahova így turistának meg az ember, merthogy olyan árak vannak, amire normál halandó azt mondja, hogy hinnye. Kiköltözött viszont Cs. Úr, jóbarátom és tettestársam a bűnben a Svejcbe pár éve, mondta, menjek. Mondtam megyek. Nosza.

Igen, voltam itt is. Nem mintha az én szeretett Pornóapátim szülöttjeként nagyra nyithatnám a szám a hülye településnevek ügyében, de na. Voltam Bitschben is. 

Hanem, hogy ne a farka felől akarjuk megetetni a kutyát, elébb volt az, hogy repülőre szálltam. A repülésről már elmondtam párszor a véleményem, mondjuk itt. Irgalmatlan purgya módon nem szeretem, de ez van,  a modern propaganda szajkózza ugyan, hogy mindenki vonattal menjen mindenhova, mert úgy védjük a környezet, de a tények makacs dolgok, mikor a vonat háromszor annyiba kerül, mint a repcsi, akkor Rózsa Sándor összeszorítja a valagát és repül. Egyébként meg és amúgy, csoda történt a reptéren: semmi. Ez azért csoda, mert én vagyok a "random ellenőrzésre kiválasztott" ember arhetípusa, a büdös életbe nem mentem át még úgy ellenőrzőponton, hogy ki ne szedtek volna a tömegből és nézték volna meg, hogy van-e nálam mákoskalács. 

Meg is kellett szekálnom a világot, mert most először repültem egyedül, ergó rájöttem, hogy valószínű így nyugodtabb vagyok, ergó nem vágok olyan pofát a becsekkolásnál, mint a támadó menyét.

Na mindenesetre, leszálltam jól Genfben, amit a helyiek Geneva néven is ismernek. Mé? Mert a Svejcben négy hivatalos nyelv van. A német, illetve annak az a változata, amiről azt hiszik, hogy az, a francia (phej), az olasz, meg a rétoromán, amit senki nem beszél. Szal ez a város németül Genf, amúgy Geneva. Nem szép, ellenben nagy. 

Mindegy, megjöttem, cigiztem, rásomolyogtam a fekete lányra a perecesnél, azt elborzadtam kávékérésnél, hogy itt velem franciául (phej) van beszélve. Cs. Úr felszedett a Bagirával (hőn szeretett nagyfekete autója) aztán mentünk a búsba. Cs. Úr amúgy egy kiváló guide monster és naturális tehetség az idegenvezetésben, olyan programot improvizált könyökből, hogy egy sok éve a pályan lévő idegenvezető is bekapha... irigyelheti.

Na, ha már Genf, akkor elmentünk a CERN-be, tudod, ahol részecskéket ütköztetnek a tudósok, hogy kiókumlálják, mirosseb rángatja a világegyetemet. A Svejc télleg irgalmatlan drága, de ez azon kevés dolgok között van, amit ingyé adnak. Megnéztük, hogyan ütközik a részecske, aztán gondoltuk, ha már 10 percre vagyunk a francia (phej) határtól, akkor átugrunk oda egy kávéra. Hát na, megtettem amit megkövetelt a haza. Már nyomott egy ideje a repülés utáni mehetnék, de mondom, ezt átviszem a franciáknak (phej), hogy legyen haszna is. Szal kértünk kávét aztán eldugítottam a vécét. Mondtam már, hogy nem vagyok az a nagy franciabarát? :D

Aztán elbagiráztunk Montreux-be, amit Montrő-nek ejtenek amúgy. Na ez a fordítottja Genfnek, nem nagy, ellenben szép. Lágyan terül el a genfi tó érzékien felfutó partvonalának csendes árnyékában, miközben a szellő lengeti  a tengerifenyő bugáját és halak csilingelő nevetésére válaszol a szarka kacagása. Szép na. 

Ezeket a képeket mondjuk loptam. Forrás: https://www.guidester.com/

Majd útnak vettük magunkat Cs.Úr lakhelyére, amit Crans Montana-nak írnak és Krá Montánának ejtenek.  Fenn van valami 1500 magason. Mint a nyíl mutatja, másnap egy felhő felett ébredtem.

Na másnap hegyitúrázni voltunk, két részletben. Két részletben azért, mert amire Cs. Úr nem gondolt, az a tény, hogy nem szeretem a magasságot. Illetve ez így nem igaz, mert egyrészt nem is a magasság a baj, hanem a mélység, másrészt meg nekem ugyan mindegy volna, de a pszihém akad ki tőle. Az meg belém van oktrojálva, szóval nehéz mit kezdeni vele. Na csikorgattam egy darabig a fogaimat a mindenféle szakadékok felett átívelő méterszéles fahidakon, aztán itt feladtam:

Mondom, a paraszt nem erre van kitalálva. Úgyhogy újraterveztünk, aztán bevettük inkább a csúcsot. szerintem mindenki fösti magát, aki százötven méteres lengőhidakon futkozik, háromszáz méter magasan. 

Ott ne. Gyalogolni tudok ám. Repülni nem.

Este még elnéztünk a helyi kocsmahivatalba, ahol rájöttem, hogy miért alacsony az alkoholisták aránya Svejcben. Mert olyan árak vannak, hogy mikor a csapos kimondja a szájával, nem tudod, sajnáld-e, vagy elkergesd.

Másnap Brig-ben voltunk, a riadalmat és a fáradalmat kipihenendő, wellneszelni. Igen jó volt, igen szép volt, ott már tudnak a népek emberi nyelven is. (Illetve úgy lefejeltem az wellnesz üvegajtaját, mint kisvakond a rotációs kapát. Még mindig fáj a homlokom.) Meg hát, ha már ott voltunk, hogy a szája felől etessük meg a kutyát, megnéztük magát Brig városát és elmentünk Bitschbe is. Csak a poén kedvéért.

Kedden, he fogtuk megint a túrabakkkancsot, aztán hogy a wellnesz kivette az ízületeinkből a kankót, nekieredtünk a hegynek és leballagtunk a Crans Montanahoz legközelebb lévő olyan településre, amit már a térkép is jegyez. Ennek Sierre a neve, persze persze a francia (phej) a betűk felét nem ejti, ígyamúgy "Szier". Na francia, vagy sem, Sierre szép. Van egy valamikor kastélynegyede, azt jól megmásztuk, loptunk szőlőt és szentségeltünk egy sort a kertészeken, akik az árnyékban pihennek. 

Szintén loptam: https://www.accr-europe.org/en/network/Members/chateau-mercier

Utána körbenéztünk a városkában, ami nagyon kellemes, elbeszélgettünk a kacsákkal,  meg meglestük a randomban odatett eszméletlen szép épületeket, mint ez:

Este aztán, hogy elbasszuskulcsoljuk a maradék pénzünket, elmentünk négyezerforintos sört inni. Ja ez itt nem valami különlegesség ám, hanem a sztenderd korsó, amit úgy kérsz, hogy "egy!".

Közben összehaverkodtunk egy magyar párral és végleg eldöntöttem, hogy nem költözök Svejcbe. Szép is, jó is, drága is, viszont mindenki utál mindenkit. A francia (phej) svájci a német svájcit, mindkettő az olasz svájcit, annál jobban csak a külföldit. Nem, nem megyek Svejcbe, maradok monarhista.

Az utolsó nap Cs.Úr elvitt a Giger múzeumba. H.R Giger az a manus volt, akit leginkább is az Alien-filmek kapcsán ismer a nagyközönség, ő dizájnolta az élient, a hajó belsejét az első részben, az arctámadót, meg miegyéb. Úgyamúgy beteg a faszi, de nagyon korrekt. Volt a kiállításnak egy lezárt része, amit csak 18 év felettiek látogathattak, gondolom kitalálod miért. (Ha nem: ott olyan művei voltak, amiken olyan toszás van, hogy nem tudod, hol kezdődik az egyik és végződik a másik.) Nade, zseniálisan őrült és nagyon szép. Maga a környezet is megér egy misét, egy kastélyban van a kiállítás, ami egy olyan településhez tartozik, aminek a nevét nemhogy kiejteni, de leírni se próbálom és egy komplett középkorias atmoszféra veszi körbe, régi épületekkel, macskaköves utcákkal, meg minden. Na a Gigerből teszek még ide pár képet, aztán szállok a repülőre, menek vissza Bécs kies városába és megkokizom a macskát.

Köszi az élményt, Cs. Úr!

Vérmacska

 

Na rájöttem intelligensen, képzeljétek el, hogyha ilyen emelkedett filozófikus szirszarokról írok, mint a nemi egyenlőség, meg a mesterséges inteligencica, meg a világbéke, akkor a fészbuk algoritmusa aszondja rá, hogy meh, azt eldugja. Vagy csak a kutyát nem érdekli, nem tudom, mindenesetre mostantól macska, pina és recept lesz a blogon, illetve ezeknek morálisan elfogadható kombinációi. 

Szal.

A vérmacska az úgy került hozzám, hogy van egy ismerősöm ismerősének a pereputtya, mindegy, random ember, találkoztam vele talán háromszor is, nevezzük itt most S.-nek. Ez még nem az, ahogy hozzám került a vérmacska várjál, az majd most jön. Szal, aszondja az ismerős, akinek az ismerősének a pereputtya az S., hogy hát bajba' van az ember, mert bántja a macska. Hogy mimondom? Hát hogy bántja a macska. Fent említett macska, aki ugyanaz, mint akire vérmacskaként hivatkoztam valami nemjóhelyről egy állatorvosi rendelőben landolt, onnan az ismerőshöz, onnan meg S.-hez került jószág, akinek a hírek szerint durva aggresszióproblémái vannak. Ennek így már van vagy hat éve. Hátaszondja az ismerős, akinek az ismerősének a pereputtya az S., hogy S. nem bírja tovább, a macska többször úgy elverte, hogy kórházba kellett mennie. Úgyhogy bármennyire is szereti a vérmacskát, le kell adni menhelyre, mert életveszélyes.

Na itt álljá meg hülyegyerök, azt töröld le az arcodrú a vigyort. Tegye fel a kezét, aki találkozott már tényleg támadni akaró macskával. (Én igen.) Tudom, viccesnek hangzik az egész, de nem az. Bármennyire is kis cuki entrópiagombócnak tűnik az egész jószág, igazából az evolúció egyik hi-tech csúcsragadozójával van dolgunk, ami legalább öt helyen veszélyes, egyen meg büdös. Az van, hogy a macska igenis kárt tud tenni benned, nem is kicsit.

Na.

Mióta öreg Árnyékom elment, hogy az Öregisten kísérje lelkét az örök vadászmezőkön, nem vettem magamhoz háziállatot, de hogy mégis legyen valami kosz a lakásban meg a karmámat se az udmurtok ördöge rágcsálja, néha be szoktam segíteni egy macskásegyesületnek ilyen innenonnan összekukázott kóborkölykök felnevelésében aztán gazdásításában, lásd korábbi bejegyzések. Ejmondok az ismerősnek, te. A "te" még nem az volt, amit mondtam, az csak a nyomaték kedvéért van itt. Ej mondok az ismerősnek, te, ha egy ilyen állat egy ilyen háttérsztorival bekerül a menhelyre, az onnan nem jön ki többet. Addepicsába, kap egy utolsó esélyt, összeszedem valahogy azt keresünk neki új gazdát. Ha meg nem megy, megy a lecsóba.

Na lényeg, pünkösdhétfőn, erre konkrétan emlékszem, belandolt nálam a vérmacska. Nagy, cirmos állat, meg olyan kövér, hogy ilyet még nem láttam. Jóvanmondok, szevasz, mondta, hogy szevasz, azt beköltözött az ablakrésbe aztán onnan egy hétig nem mozdult. Ha ránéztem rámfújt, ha közeledtem karmolt, így hejj, utálta a világot.

Nem volt azon a héten jókedvem, erre emlékszem, vasárnap mondom az ismerősnek, te. (Nem játszom el mégegyszer, nyugi). Menjünk el túrázni, kell nekem a mozgás, meg a nap. Na megállj, felvettük a bakkkancsot, nekimentünk a hegyeknek, este csatakosan, izzadtan boldogan hazajövök, ránézek a vérmacskára az ablakrésben, úgy csillan valami a szemében, na mondom lapot húzunk a 19-re, megsímogattam a fejét, bumm, lett egy macskám.

Kiderült, hogy durván érzékeny az állat, azt amilyen sulokfeje van, olyan jól figyel is a hangulatváltozásokra. Az elkövetkezendő hetek azzal teltek, hogy próbáltuk kitapasztalni egymás határait, illetve felkészülni az "eseményre", azaz a nagyorvosi vizsgálatra, ami megmondja, hogy az aggressziókitöréseknek van-e orvosi oka.

Jövök aztán haza egyik nap. Hej, ez nem egészen így volt. Jövök haza egyik nap úgy, mint a Firkin hetedhét székelyében. Hát buliban voltam előtte na, tudod, meg vagy ejszön részegödve, s csuszonkáz a kép. Jövök befele, veszem le a cipőt, avázok be a szobába, a vérmacska meg mint az elven rosseb, gyön nekem a kályha mögül, esik neki a csüdömnek, karmol, harap, még az a szerencse, hogy farmer volt rajtam. Ejnye cica, mondom nem szabad. De csak eszi a fene, közben olyan szaga van, mint a bepánikolt rézkilincsnek. Ugrik nekem érted megint, veri a vádlimat, hát mondom ez nem tréfa. Rúzsa Sándor nevével az ajkamon benyúltam az ajtó mögé a seprűért aztán röviden véget vetettem a vitának.

Na eltelt aztán még pár hét, csiszolódtunk, csiszolódtunk, két kisebb incidens volt még, de lassan és szépen összeraktuk, hogy minek hova megy vége. Megtörtént az  "esemény" is, a vérmacska kövér mint az állat, illetve a gerince némileg szarrá van, de semmi nagyobb baja nincs. Hát, kezdett összeállni a kép, ez a vérmacska keményen PTSD-s. Izé, poszttraumás szindróma, asszem. A legelső tulajról sokat nem tudunk, de az pont elég. A gerincbajok valami traumára utalnak, mint ahogy az aggressziókitörések is. Gondolom, megrúgták, megcsapták nyomorultat, meg hogy az alkoholszagra reagál is aligha véletlen. Rakd össze a többit magadnak a buksidban. Lényeg, hogy elkezdtük kitapasztalni, hol van az, ami oké, hol van az, ami már nem, mi az, ami berögzült szokás és mi az ami csak úgy jön, mi az, ami fáj, mi az ami nem, majd elkezdtünk kooperálni. Közben tecciknemteccik diétára tettem a vérmacskát, ami nagyon jót tesz neki. 

A vérmacska nem jön ki más macskákkal sem, volt az infó. Ehmondom. Bevettünk a bagázsba egy irgalmatlanul ijedt másikmacskát. A vérmacska egyszer elmondta neki, hogy "pfú", azóta pont békénhagyja. Ő tesztfutamon van, mármint a másikmacska.

Szal. 

Pluszmínusz két hónap alatt arra jutottunk egymással, hogy, hát, egye meg a rosseb, de ki kell mondjam, összehaverkodtunk. Durván. Megmutattuk egymásnak, meddig igen és meddig nem, a vérmacskából lett egy dorombolós, boldog és az encyclopedia galacticában előírt macskaformára egyre inkább hasonlító jószág, én meg nem jövök haza részegen. Aztán aszondja a macskaegyesület, hogy ilyen háttérsztorival úgyse találunk neki gazdát. 

Szóval.

Bassza meg, asszem lett egy macskám.

Mesterséges intelligencia és természetes hülyeség

 

Na. Gatyaszárogató ünnep van ma Sógoréknál, valaki mennybemenetele, Jézusurunké, vagy a Szűzmárjáé, tudomén, lényeg, hogy itt ma nincs dolgozás, úgyhogy itthon esz a békesség és ráérek gondolkodni. Túlzásba mondjuk nem viszem, mert akkor nekiállnak kiabálni a hangok, abbú meg veszekedés van. 

Mindenesetre.

Mindenki használja a mesterséges intelligenciát, a boltos Mari nénitől kezdve a Gyúróspistin át a szomszéd szőkéig. (Utóbbit csak az alliteráció kedvéért írtam, a szomszédom egyszer van itt havonta és egy hetvenéves Rózsinéni.) A lényeg, hogy mindenki, akinek hozzáférése van az inter és nethez, ilyen vagy olyan formában találkozott már a jelenséggel.

Generációnként megoszlik aztán a véleményezés, a boomerek szerint baromság, elveszi a munkánkat és átveszi a hatalmat a répaföldön, az X és Y generációknál változó a vélemény, a Z generáció, akik nagyjából a tanítványaim, meg fingani is MI alapon mennek.

Jaj te, várjál, bele kell írjak egy közteset ide. Ha nem érdekel, ugord át. Generációelmélet he. Én az X-Y generáció határesete vagyok. Azért, mert a korom alapján Y lennék, viszont az a muki, aki először leírta a generációelméletet, az amcsi és nyilván nem random határozta meg a határvonalakat a generációk között, hanem bizonyos társadalmi változások alapján, erősen ráhúzva a technikai fejlődést is. Namost mivel drága, turulmadár keblén ringatott, búzakalászban sarjadt, rovásírással felszentel kishazánk technikában jó tíz évvel a bűnös kapitalista nyugat után kullog, ezért én technikailag az X-be esek. Tehátérted, az Y leírása úgy kezdődik, hogy "már az internettel nőtt fel"-hát nem, kiskamasz voltam, mikor először láttam tárcsázósmodemes internetet, amin a pornó akkor még nem ment el, úgyhogy maradtak a macskás képek. Na, amit ki akarok hozni ebből, hogy a múltkor félvéletlenül rájöttem, hogy ennek a határeset generációnak már külön neve is van, a "Xenial".

Na szóval, a xenial agyammal, amióta megjelent a továbbra is tudatosan ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell, azóta használom és imádom őkelmét. Ha most nem tudod hülyegyerek, mi az a xenial, akkor ugorj vissza egy bejegyzést, mert mondtam ugyan, hogy ugord át, ha nem érdekel, de nem gondoltam komolyan. Lényeg, hogy örömkönnyek között fedeztem fel a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell azon funkcióját, hogy nagyon jól tud szöveget korrigálni. Nagy a képem és megmondja, hogy elég jól beszél németül. Ami a mindennapokhoz bőven oké, de ha hivatalos iratot kell fogalmazni, ami a munkámból kifolyólag gyakori, akkor azért az ideggörcs kerülgetett, míg kitaláltam, hogy semlegesnemű kislányra vonatkozó tárgyesetben álló melléknév végződése "e" lesz-e vagy "s". Aztán most meg he, megírom a szöveget parasztnémetül és nekieresztem a MI-t. Az meg nem kevés időt és energiát takarít meg nekem.

Azóta sok minden más funkcióját is felfedeztem és még mindig jó barátok vagyunk. Hanem. Hogy a srácaim (értsd: tanítványaim, a továbbiakban: srácaim) is felfedezték maguknak, azért merültek fel kétségeim. Nem játszottam nyuggert, mint pár másik kolléga és tiltottam meg nekik a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell használatát, ellenben igyekeztem rávezetni őket a korlátaira, amiket ők az Istennek nem ismernek el. Hát még nekem. Az van ugyanis, hogy a "mesterséges intelligencia" kifejezés jelenleg még egy kicsit erős. Ez egy böhöm nagy nyelvi program, ami az inter és netről szed össze információkat és rakja őket-jó esetben-megfelelő sorrendbe. Viszont, minden esetben követi az alaputasítást: válaszold meg a feltett kérdést. Innentől aztán önmagába van a hiba programozva, mert ha a kérdés eleve hülyeség, akkor a válasz is az lesz. Azt viszont nem fogja neked megmondani a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell, hogy kisfiam hülye vagy. Az megválaszolja. 

Ergó kapsz egy fals infót. 

Sokat javítottak ezen amúgy az elmúlt hónapokban a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modellt üzemeltető gyíkemberek, de még mindig csetlik. Ha megfelelően hülye kérdést teszel fel, akkor teljes magabiztossággal rendelkező hasonló választ kapsz.

Mutatom a példákat, amiket blogírás előtt kalapáltam be:

Namost. Baj-e ez? Nem. Ez a cucc fejlődik, méghozzá rohamosan. A bajt én abban látom, ha valaki nem tudja megkülönböztetni a kalapács nyelét a fejétől, továbbá a kalapácsot a törlőkendőtől. Merthogy, egy nyelénél megfogott kalapács, aminek a fejével bevered a szeget az épülő madáretetőbe, az hasznos. Ha a kalapács nyelével vered be a szeget az épülő madáretetőbe, az macerás. Ha a nyelénél megfogott kalapács fejével vered be a szeget a szomszédgyerek fejébe, az nem hasznos. Ha ablaktisztításhoz törlőkendő helyett kalapácsot használsz, akkor az, akár a nyelénél, akár a fejénél fogod meg, nem hasznos. Továbbá törlőkendővel madáretetőt építeni megintcsak necces. 

Lényeg: szerintem a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell egy irgalmatlan hasznos dolog, ha az emberfia/lánya/harcihelikoptere megfelelően használja. Mivel a napokban beszédtéma volt ez a családi/ismerősi körben, ezért most írástémává is tettem.

Megeszi-e az emberiséget a mesterséges intelligencia? Nem, szerintem nem. Ha igen, akkor meg nem az ő sara, hanem a miénk. Tudod, a madáretető meg a szomszédgyerek esete. Én szeretem a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modellt, szekálom a srácaimat, hogy tegyék hozzá az agyukat a szerszám használatához, mert akkor madáretetőt építenek és nem a szomszédgyerek nyelét verik be törlőkendővel, de aztán hogy ez átjön-e, vagy sem, azt már a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell se mondja meg.

Mindenesetre igyekszem.

Gondolatkör lezárva, ezúton kívánok kellemes mennybemenetelt annak aki ma tartja.

Várjál, ez még kell ide.

A ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell a ChatGpt, bazdmeg.

Atomnyugger

 

No, dícsértessék a Jézus Krisztus, főleg ha már a mai napon szegezték fel szegény fejit a rómaiak a fára, akiknek amúgy a boron, az utakon, a közbiztonságon, a csatornákon, a vízvezetéken, a fürdőkön, a szoborművészeten, a könyvtárakon és az olivaolajon kívül nem köszönhetünk semmit. Pfujj, demagóg. 

Na. 

Rájöttem, hogy ludasabb vagyok, mint a Matyi, mert a kedves tévéhallgató, rádiónéző és blogolvasó közönséget, ahogy az mán megszokva van, nem szórakoztattam el áprilisi tréfával, hogy az ördög hozzon nekem csokoládét, a rossebből gyógyuljak ki és a rossznyavalya kerüljön el. Ezért most pótlólag sztorizok, viszont, hogy a a hibrid magatartásforma megmaradjon, kivételesen igazat mondok, mert a föld alatt nyugvó okos emberek szerint a legjobb vicceket a valóság szüli. 

Lényeg, hogy a napokban beugrott egy eset, így, hogy bumm. Még abban se vagyok biztos, hogy valahol, valamikor nem írtam-e már meg, de ott eszi a rosseb, inkább olvasd el kétszer, mint egyszer se. 

Tehát.

Történik mindez pár éve, talánbiz korona elvtárs uralma alatt, lényeg, hogy személygépjárművel haladok A-ból B-be. A személygépjárműről tudni kell, hogy egy ribanc, mert amikor is autóvásárlásra adtam a fejem, négy kitételem volt, ebből az első kettő, hogy nem francia és nem dízeles. Egy 1.5 dízel renault captur-azóta is boldog-tulajdonosa vagyok, de ugye mivel francia, ezért hajlamos panaszkodni, ergó, A-ból B-be menés közben mondja, hogy "lö möszjő, etá szomjas"*.

Na dá, befordulok a benzinkútra, felcsapom a tanksapkát, jól összeszorítom a szemem, hogy nehogy megint benzint tegyek bele, kiakasztom azt a bizgenytűt a dízelcsapon, amitől autómatán folyik bele, egyszercsak, mitgondúsz, odagyön egy öregasszony.

Na mondok, ebbű baj lesz. Tudni kell a dologról, hogy a fideszpropaganda, mely szerint Sógoria az iráni, az iraki, az afgán, a csecsen, meg a nigériai migránsok miatt extrémen veszélyes hely, na az egy baromság (mint ahogy a legtöbb fideszpropaganda) - az iráni, az iraki, az afgán, a csecsen, meg a nigériai migránsok amíg nem piszkálod őket, elvannak maguknak, a valódi veszélyt az osztrák öregasszony jelenti. Attól félek.

Mondja a nénje, hogy jó reggelt fiatalember, mondom neki, hogy keziccsókolom, aszondja, hát kellemetlen, de nem tudja, hogy kell belőni a keréknyomást, segítenék-e neki. 

Na megnyugodtam, hogy ez nem akar megverni, mondom persze, dik, itt figyel ez a mobilpumpa, tudod, ami úgy néz ki, mint egy nagyképű öntözőkanna, gyöjjön nénnye, felfújjuk. Kérdezem hol az autó, mutat ott egy fekete volvóra, hogy az, kérdezem mennyi a keréknyomás, mondja, hogy mittudjaő, kipiszkálom a tankfedelet, oda van írva betűvel, hogy 2,5, nénjével közben eltrécselünk, mondom oké, ez kivételesen egy jó fej néni, bántani se akar, toljuk.

Nekitérdelek érted a járműnek, piszkálom felfele a keréknyomást kettőfélre, hát csak megjelenik két vaskos férfiláb a látóteremben, a hozzátartozó felsőtest meg mondja, hogy:

"Mit csinál maga az autómmal?"

Nézek feljebb, ha már így magázódunk, hát jön még a két vaskos férfilábhoz, meg a hozzátartozó felsőtesthez egy összevont szemöldök. Hámondok, pumpálnám felfele, bár most már nem vagyok biztos a dolgomban.

Felállok okosan, egyfelől, hogy ha pofont kapok, legalább nagyobbat essek, másfelől hogy a néni is elmondhassa a véleményét az esetről.

Na elmondta.

Átnéz a szomszéd boxba, majd kijön belőle egy ilyen, hogy, idézem "ba***d, ilyen hülye nem lehetek, amaz ott az én autóm."

S valóban, a szomszéd állomásban, egy nett fekete volvó leend, erőst felpumpálatlanul. 

Itt akár be is fejezhetném a történetet, hanem itt következett el a világok összeütközése, mikor is a tőzsgyökeres krautfresserirgumburgumrotzenbub öregasszony és a paprikásszalonnán és papramorgópálinkán nevelt bevándorló külföldi tekintete összeakad és egyszerre értik meg, hogy mi történt és mindkettő a röhögéstől összegörnyedve hömbölög a földön, miközben a (helytelen) fekete volvó tulajdonosa fújtatva toporzékol.

Na emberek, az nagyon szép volt.

És kívánok nektek, magamnak, a keresztre feszített Jézuskrisztusnak és általában mindenkinek még sok ilyen pillanatot.

Keziccsókolom.

*: a legöregebb jármű, amit vezetek, az egy '98-as Honda Shadow motor. Na az nem ilyen picsa, az egyszerűen megáll alattad, ha kifogy a benzin. XD

Vargha Gróf meg a fehércselédek

 Az Öregisten tartsa meg kigyelmeteket jó egészségben, mint a'hogy a' kigyelmeteknek házát, pereputtyát, asszonyát, szolgálóit és lábasjószágát es. Nem ma volt, hogy levelet írtam volt kendteknek, melynek oka es, hogy grófi szolgálataimat tévén szédelegtam a' nagyvilágban, s időmnek nagyobbik részét a' kujtorgás, az udmurtokkal való hadakozás, s az uradalomnak igazgatása köté le, melyből kifolyólag az kevés idő, mi maradt vón' es, hát elméne egyebüvé. Node, hogy az udmurt farkát behúzván visszavonult, az uradalom dolgát a' számadó rendben igazgatja, s a' hétnek ezen végét uradalmam csendjében s békéjében a' dologszobában tölteni van szerencsém, pennát s pergament ragadván olyant mesélek kendteknek, melyről azt gondolhassák, no, ennek ideje volt. Megírom hát kendteknek, hogy is áll Vargha Gróf a' fehércselédekkel.

Na mánmost, hogy nekieresszem pennámat az igazságnak, aztat gondolom, kérdezik kendtek , hogy mi okból is kell írni az fehércselédről. Hisz mióta az Öregisten faggyúból, sárból, s hajnali harmatból megtremté a' Földet, az embernek oldalán mindég ott vala az asszony. S mint ilyent, úgy tartottuk vala, hogy mindég is ott lesz, tehát ahol emberállat, ott asszonyállat.

S mégis, mint azt kendtek jól tudják, grófi uraságom nem él ily miskulanciákkal.

 Biz, benne vogymuk mán abban a' korban, mikor es más grófok már az onokákat lovagoltassák a térgyeken, hanem, jómagam a' csendes nyugodalmat élvezvén, asszonytól mentesen tengetem evilági időmnek fogyó idejét. 

Mán félre ne értsenek kendtek, nem arról szól a fáma, hogy ne pederném hegyesre bajuszomat, mihelyst valamely fehércseléd úgy néz rám, mintha mézes tejet inna, s gondolatim es másfele kalandoznak, ha Vargária dombos vidékének látványában gyönyörködvén másféle dombok pezsdítik veres véremet. Csakhát, a halandóság alól, bármit mond es az uradalmi prédikátor, a' gróf se kivétel. Lassaban öregszünk, mink, nemes fajjak, valóban, mint a' paraszt, de az idő vasfoga minket is csak megrágcsál. Hét varkocsom aranya lassan fejérbe fordul, érces hangom morgássá lesz s az udmurtból is mán csak hármat tudok felhömböríteni egyszerre. Mindez még nem es zavarná a fehércselédet. Csakhogy, mint az a' Bibliában áll, az asszony, mely es az embernek bordájábul teremtetett, marad olyan, amilyen az teremtésnek elein vala. Nem tudja, mi volna kívánsága, nem tudja, mikoron akrá azt, nem tudja, hogyan történüljön, hanem amit akar, abban lényeg, hogy mindez azonnal legyék. 

Osztán, őszülő főm ezen lépéssel mán nehezben tartja a' léptet. Hogy es anno dacumál Vargária kies mezeiről, ha nehéz szívvel es, de sorsomat grófhoz méltóan elfogadván felvállalám a' küldetést, mely szerint es a' Sógor birodalom gyepüin terjesszem az igaz hitet, s onnan elcsángálván emitten alapíték helyi grófságot, úgy érezém magam, mint Búvár Kund. Merthogy ehelyt, az Sógor birodalomnak első városában, itt biza mind az nép, mi az nagyvilágban lakozik, összegyűle. Van itt talján fazekas, tót ördögűző, oszmán sütödés, gyüttment uráli zsebes, délvidéki kocsijavító, az Öregistent tagadó gyaur kebabszatócs, meg tudja a' rosseb még miféle nemzet nem. Mindezeknek vannak leányaik, kik es idővel fehércseléddé érnek, s ránéznek a grófokra. S ha a' grófok visszanéznek reájok, akkor abbul hömbörgetés lehet. Hanem, a' gróf idővel azt mondja, mindnek ugyanaz vége, megette a fene, hogy a' talján fazekas, a' tót ördögűző, az oszmán sütödés, a' gyüttment uráli zsebes, a' délvidéki kocsijavító, az Öregistent tagadó gyaur kebabszatócs, vagy az udmurtok rossebes háromfejű ördöge rángatta ide a' fehércselédet, eben guba, mindnek ugyanaz a' baja, s a Gróf valahogyan bajba' van velek, bárhunnan gyöttek. 

Ippeg a' minap vala találkám egy leánnyal, ki es az oszmánoknak idehagyott származéka, s gondolá, a' grófnak bajsza nem csak a' vajaskenyér símogatására való. Meginvitálám hát a' fehércselédet uraságom gyepűjének külszélén egy kupa sördörjénre, s míg fogyasztánk a' nedűt, böszménkedénk s targánkodánk. Hinnye, gondolám utóbb, tán csak van még az nagyvilágban menyecske, ki érdemes az grófságnak örököst nemzeni. Kellemest beszélgeténk, látám, hogy meg tudja gyúrni a tésztát, értette az Öregisten útját, olyan combja vala, hogy agyon lehetne vele verni a'medvét, továbbá nekem bikhtnákom, neki gyukhatnékja volt. Ennek fényében, galambom lábára levelet kötvén megüzeném szívem hölgyének, hogy:

" Drága hölgyem, legyék egy második találka"?

S bármily mértékben es kellemes vala az találka, hogy postagalambot küldék az leánynak, mely szerint alkalmas az utódnemzésre, s a' grófságnak fenntartására, s meginvitálnám másodikul es egy kupa sördönjénre, említett fehércseléd olyat írt viszontul vala, hogy tétúl tekintve tekergetém a tenyerem, s írásra rángatám pennámat, hogy kendtek es okuljanak, mi böszménségre képes az asszony. 

Figyeljék kendtek, aszondja:

"Kedves Gróf Úr. Bármely kellemes az találka számomra es vala, emiden kell kifejeznem szándékom, mely szerint folytatása ezen sorozatnak nem leend. Bár Gróf Úr az férfinépnek kiváló példánya, s hiszi az Öregistent, továbbá mind testben s lélekben kiváló, valamint gróffal nem minden nap találkozhat az ember leánya, kend nem mutatott elegendő érdeklődést irányomban. Ezért aztán további kapcsolatra nem szándékozom igényt tartani."

Namánmost. 

Ezért.

 Ezért nincs Vargáriának még megfelelő örököse.

 Mert az szülőanyádnak cafrangos szarvaskompótját, fel kell, hogy tegye grófságom a kérdést, hogy mi az udmurtok hosszasan elterülő zöldellő mezeinek talajában fogant vadhagyma szárából kinőtt, s virágbába borult hajtása mellett felállított búcsui sátor közepén táncoló Tóthné Aranka kezéből kifordult kínai papírból összeáklált madár szárnyáról csepegő zsiradéktól fűtött masinéria által szállított bányásztörpe bajszáról cseppenő veresborban megcsillanó önarckép által motivált szárnyas ürdüng főztjében gőzölgő légben eltévedt tavaszi légy szárnyáról lehulló vízcsepp tükrében megcsillanó tükörben látható önarcképététől megijedt barnamedve faszáról lelógó penészgomba által sugallt okosságnál akarsz több érdeklődést, mint hogy:

" Drága hölgyem, legyék egy második találka"?

(Hogy a baszás rángasson ki a bocskorodból.)

Drága barátaim, testvéreim az Öregistenben, s egyéb nemes népek, még talán megkockáztatnám, hogy a' nemteleneket is ideveszem, amennyiben arra vetemednek, hogy a' grófi papírt olvassák. Vigyázzatok a' fehércseléddel. Mert bár az Öregisten egyenlőnek teremtett férfiembert s asszonyállatot, de nem ugyanolyannak. S bár ez imígyen rendben is van, igazság sosenem lesz. Mert aki szerint a' " Drága hölgyem, legyék egy második találka"? nem elég érdeklődés, az grófságom szerint egyék abból a' fura gulyásbul, a'mit az udmurtok főznek medvetalpból, fehérrébábul és vizitarhnyábul. Amennyiben értik kendtek, mire gondolok.

Befejeztem emígyen levelemet, a' nemességben társunk, Karinthy Frigyes soraival. Az Öregisten áldja kendteket, házatok népét s pereputtyát.

"Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit."

Kelt: Szelek havának tizenkettedik napján, Vargária kihelyezett uradalmának dolgozószobájában.