2020. október 22., csütörtök

Rablóbank

 


Pí, gyönyörű testvérem, olyat mesélek, hogy leesik a nyakadból a fuksz, figyejjé. 

Vótam az ótépébe. 



Nem mintha nagyon dolgom lett volna ott, vagy az ótépével úgy általában, csak épp Magyarország földjét tapodtam és mivel hajnal négykor Kutya Úr hasmenést kapott, tehát időben felkeltem, korán reggel nekivettem magam Kombathely kies városának. Mondok, elrendezem a városban ami kell, de ahhoz meg pénz kell, ahhoz meg legközelebb az ótépé van. Beaplikálom igényesen a nem annyira ótépés kártyámat a masinába, az zörög egy sort, aztán nagy nevetségemre behozza a vindóz hetes kijelentkező ablakát. 

Masina annak rendjemódja szerint kivindózol és lekapcsol. Ez úgy még nem is baj, hanem a kártyám továbbra is a belsejében figyel. Jóvan, mondom, majd kipöki. Jön a vindóz bejelentkező panel, én röhögök. Közben beállít egy kishölgy, neki mondom, hogy itt nem lesz neki császármorzs, mert a gép épp a kártyámmal verekszik. Meg mutatom neki a vindóz hetes bejelentkezőablakot. Ő is röhög. Masina megint zörög, majd újra jön a vindózhetes kijelentkező, majd újra kikapcsol. A kártyám továbbra is a beliben. Aztán újra bekapcsol és jön a bejelentkező. Itt már kezdtem valami tendenciát sejteni a dologban.

Hogy aztán egyértelmű lett, hogy ez bizony nem adja vissza a kártyát, felhívom a gépre nem túl feltűnően írt hibabejelentőt. Hangra valami ijedt, főiskola mellett az albérletért dolgozó embereke veszi fel a negyedórás gépi tájékoztató után, mondom neki mi van. Mondja, hogy hát ennek nem fogok örülni, de, én meg mondom, hogy ezt a mondatot meg se hallottam, inkább be se fejezze. Azért csak befejezi, hogy mivel nem ótépés a kártya, az bizony ha megevődött, akkor meg van edve. Szombat reggelről lévén szó a bankban senki, a kártyát két nap múlva adatvédelmi okokból megsemmisítik. 

No aztán itt felteszek az embernek pár kérdést, ami azóta is foglalkoztat. Először is, lekérdezem, hogy tisztában van-e vele, hogy a kártya, mint olyan, jogilag nézve az én személyes tulajdonomat képezi. Mondja, hogy igen. Kérdezem, hogy akkor tiszta-e, hogy ha az én tulajdonom bárki más hibájából, legyen az az ótépé vagy a kovácspisti, elveszik, elromlik, akkor azt a fent említett kovácspistinek, vagy ótépének, megintcsak jogilag, kurvakötelessége nekem megtéríteni. Tudjaőde. Mondom neki, hogy nem de, hanem megoldást teccik keresni, nekem a kártyát tessék visszaszolgáltatni, ne hülyeségeket beszélni. Mondja, hogy sajnájjukdenemtehetünksemmit. Jó, mondom akkor nekem új kártya kell. Gondolom ennek a költségeit állja az ótépé. Újabb meléébeszélés következik. Ekkor, már tudatában, hogy ez veszett fejsze nyele, csak a jóleső rosszindulat kedvéért lekérdezem, hogy mivel a negyedórás géphang szerint ezt a beszélgetést rögzítették és ugyebár szintén közel mindenhez amit rólam rögzítenek jogom van hozzájutni, szeretném lekérni a beszélgetés hanganyagát. Némi unszolás után megad egy lehetőséget, amiről egyértelmű, hogy senki nem fogja használni. Majd kezdi, hogy ha azért szeretném a beszélgetés hanganyagát, mert, mondom neki, hogy nem, nincs mert, ebből feljelentés lesz. 

Ember beszarik. Nyilván ő tehet szegény a legkevésbbé az egészről, ő csak az albérletet akarta fizetni a főiskola mellett.

Én leteszem.

Aztán rákövetkező héten néhány plusz körrel, egy óra csuszival a melóból és egy másfélórás kínlódással a bécsi dugóban a hátam mögött rendelek új kártyát, aholis még majdnem nekem kell bebizonyítanom, hogy nem a poén kedvéért kell. Egy hét múlva jön postán, mondják. Hogy nem jön, rákérdezek, hogy mibré, mondják, hogy hát ott átvehetem a bankban. (Nyitvatartási idő 9-15, rendes halandó ugyan nem jut be munkaidőben.) Mondom, hogy postai küldésben állapodtunk meg. 

Jaaajó, akkor küldik postán.


Namost, persze, nem fogom feljelenteni az ótépét. Mert ugye, próbáld meg feljelenteni az ótépét. Meg az új kártya végülis a bosszúságon kívül nem került semmibe. 


Csak azért azóta ez nem hagy nyugodni, hogy hogy is van ez.


A bank, mint olyan, egy szolgáltatás. Mint a fodrász. Te fizetsz nekik, ők ezért csinálnak valamit. Ez eddig tiszta. Viszont. Ha a fodrász belenyír a hajadba, akkor két lehetőséged van. 1: letöröd a fodrász kezét. 2: közlöd a fodrásszal, hogy te ezt most akkor nem annyira fizeted ki. És ha a fodrász felháborodik, akkor elmégy a fogyasztóvédelmi hatósághoz és a fodrászatot bezárják. Mert ugye a józan ész azt diktálja, hogy ennek ez a rendje. De nem a bankoknál.

Én most egy pillanatnyi bosszúságról beszélek, jelentősebb kár nélkül, de akkor is, vakarom a fejem, ezen elindulva, hogy rendjén van-e ez? (Meg ugye megy ez ennél jóval nagyobban is.) Ha az autószerelő rosszul állítja be a kerekedet, hát visszamégy és ingyen megcsinálja újra. De ha a bank elszúr valamit, akkor így jártál.

Ha a pék összekeveri a sót a cukorral akkor kidobatják vele a kenyeret. Ha a bank elfelejti, hogy mit beszélt meg veled, akkor még te kérsz elnézést. 

Ha az étteremben ételmérgezést kapsz, a konyhafőnök megy a hűvösre. Ha a bank megeszi a kártyátad, akkor örülhetsz, hogy van másik.

Ha a matektanárod egyik pillanatról a másikra duplájára emeli az óradíjat, akkor kiröhögöd. Ha a bank küld egy egyoldalú szerződésmódosítást, akkor azt csak elfogadni tudod.

Mert ugye próbálj meg bármi mást tenni...

Hát nem gyerekek, szerintem ez így nem oké. 

Az idő pénz, a pénz hatalom, a pénz márpedig a banknál van. Továbbá pénz beszél és kutya ugat. Csak visszaugatni nehéz.

No.

Annyit akartam kihozni ebből, hogy nem tetszik ez nekem. 

Ezzel ugyan nem vagyok sokkal előbbre, a kártyám holnap talán megjön, és nem borult fel a világ se, csak mondom szólok. 

Hátha másnak se tetszik majd.

Aztán valahol valamikor kitalálunk majd egy alternatívát.

Mondjuk az ágyneműtartót.

Akinek jobb ötlete van, szóljon rám.

Köszi. :)









2020. október 4., vasárnap

A' veres paripának költöztetése


 Isa, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, beköszönte az ősz, híves szelek járnak, s délszakra vándorol a' gólyamadár. Biz, a' grófoknak es fel kell ölteniek a' hosszú alsót, s szőrmementét. S ilyeténképp átszáll az emberfia a' lovakrul hintóra.



Van nékem, uradalmam hozományaként egy pompás veres paripám. Fajtaféleségét tekintve honda, a' shadow ménesből. Ezen táltos a' tavaszt, nyarat, s őszelejit mindég Vargária Sógoriába kihelyezett uradalmában tölti, ám hogy reggelente mán citerázik rajta nemesi alfelem, ilyentájt a' nyári legelőről béterelem, s a' zimankós időt átvészelni hazahajtom Vargária kies udvarházába, hol es Vargária Úrnője, valamint az összekuszált szemű szánhúzóeb, az aranyszőrű bárány s a' gyalázatos bakmacskák társaságában múlatja az időt. 

A' tervezetből cselekedet lőn, s hát tegnap pirkadatkor szétcsapék a' szolgák közt, hogy tartanák rendben az uradalmat, míg odaleendek, felpattanék a' táltosra, s elvágtatánk Vargária irányába. Bár a' mindszent eleji szél cibálá mentém, de sem kátyúba nem futánk, sem az gaz udmurtok nem keresztezék utunkat, így végül békességben poroszkálánk be Vargária nyitott kapuján a' portára. Hogy aztán az uradalom Úrnőjével elbeszéltük egymásnak az újdonságokat, s a' két grófi porta dógait, borlelkével s tepertős pogácsával vidámodott lelkem, s szusszanték egyet az útnak emlékére, ideje lőn felkerekedni visszafelé, mielőtt még a' szolgálók csömörletbe viszik a' gazdátlan birtokot.


Szombathely püspökségéből lokomotiv indul Sopron cívis városába, hol es lendületes váltással az emberfia felkaphat a' Bécs császári uradalmába tartó gőzösre. Mondám es a' debozban ücsörgő fehércselédnek, mi vóna akaratom, s a' tikettel mentém zsebében békességben betelepedék a' kupéba. Hogy jövel az kalauz, ki es nemesnek s nemtelennek egyaránt összevont szemöldökkel egzaminálja meg utiokmányait, teljes békeséggel nyújtám felé a' tiketet. Mire azt mondja a' báttya, hogy hát, itten gond lőn, hisz' ezen tiket biz Sopron cívis városától Bécs császári uradalmáig szól, Sopronig azonban nem lőn semmiféle okmányom.

Pí, olyant mondtam erre, amilyent nemes uraknak nem illik. Merthogy, lássátok feleim, a' tésztaképű pór fehércseléd az állomáson a' "Bécs városába, soproni átszállással" mondatot fel nem fogá, s' Sopronból Bécsig írá meg menlevelemet. Kalodába kőne záratni az effélét, világnak csufjára, hogy ott gondolkodjék egynehány napot a' szolgálatrul.

Node, mondok, csak nem akaszt tengelyt ez a' kedves báttya egy gróffal, hisz nem szeretné, hogy az adószedő keze megcsússzon a tized számolásakor. Hogy kiböstörgém magam, szólék neki: kerressünk urak módjára szolúciót, adjék hát a' kigyelmed nékem utilevelet. Mondá es emez, hogy rendben vóna, hanem fizetni csak kopogós szittya forintben tudnők. A' baj mindig csőstől jön, erszényemben csupán a' Sógorok császári aranyai csörögtek, s csekkes füzetkém lapult. Kiokumláltuk hát, hogy midőn Sopron városába béfut a' lokomotiv, hamarjában váltok az állomáson kopogós szittya forintot a' csekkes füzetkéből. Jaj, de, világosodék meg, nem jó lesz ez, hisz alig néhány minutám leend, hogy átugorhatnék a' bécsi gőzösre, s míg én a' csekkes füzetecskével bajmolódok, biz elmén az nélkülem. 


Node, az úr nem azért úr, hogy korpa közé keveredvén a' disznók egyék meg, utikalapomat megbiccentvén tisztelettel köszöntém s megszólítám a' kupé hölgyvendégeit, s bajszomat kackiásra pödörgetvén elregölém nékik, minő csufság esett.

S hogy minden szép hölgy mejjében aranyszív dobog, hamarvást bécserélém néhány császári aranyamat a' szittyák viktoros érméire, s így kalauzbátyó, s jómagam es elégedetten zötykölődénk tovább Sopron cívis városába.


Node, passióm itt nem ére véget. Hogy átnyergelék a' bécsi gőzösre, s lelkem szemeivel már látám Vargária kihelyezett uradalmának kéményfüstjét, hallám a' vidám czimboráknak bordalát s illatolám Kutya Úr bundájának poros flőrjét, elkényelmesedék. Király István Setét torony című művében biflázgaték s hallgatám a' regősbanda muzsikáját. Ne feledjék kendtek, hogy mivel a' keleti Császár birodalmából felénk is eltekergőzött miazmás pestistől jobban félnek a' népek, mint kecske a' késtül, gőzösökön, s lokomotivokon nemesnek s nemtelennek egyaránt száját -s orrát kell takarnia. Mármost, hogy nem törődék én mán az világnak dolgával, pöttyös maszkarámat lazán nyakamban lógatva ücsörgék, s elmém más tájakon vala. Igenám, de egyszercsak egy ember álla meg mellettem, s valamit erőst szájal. Rátekinték hát, s látám, zubbonyára az vala varrva, "policej". No, mondok, ez baj, ez azt teszi sógorul, hogy fogdmeg. Vargária uradalmainak keze messzire ér ugyan, de a' sógor fogdmeggel nehéz tárgyalni, máshonnan kapja az apanázst, s az adót is közvetlen a' Császárnak fizeti. Megbökém hát megént illedelmesen utikalpagom szélét, s miközben a' regősbandát csendre intém, s köszöntém a' policájt, hogy fel ne tűnjék senkinek, orrom-számra húzám a' maszkarát. Öszzevoná bezzeg a' fogdmeg szemöldökét, s mondá ám, hogy "mászkenpfliht", meg "stráfe", ami annyit tesz sógorul, hogy "ejnye". Node, látá ám ez es, hogy nem holmi cseléddel beszél, s hogy magam es csendesen szólék hozzá, s nem csörgetém kardom, megenyhüle, s mondá, hogy najsze, mostazegyszer, delegközelebb, ejnyebejnye. 


Innejstől már aztán igazán úgy haladt minden, mint részeg mészáros a gyesznóólban, csupáncsak egy zsivajos nagycsalád telepedett mellém, de mert ezek is valami úrinépek valának, hát szót értettünk, csupán egyszer kellett szétcsapnom a purdék közt.


S ilyenformán, kedves barátaim s testvéreim az Úrban, ha nem is volt ezen út híján minden rögnek, de a' missió véghez vitetett, a' veres paripa a' téli legelőn, s jómagam ismét Bécsnek kies városában, Vargária kihelyezett uradalmában. 

Ilyenformán, nyugalomban töltöm most a' napot, s hogy kendtek es álmélkodjanak kalandjaimon, pennát s téntát ragadék, se lerovám soraimat, melyeket ehelyt zárok es, s további jó egészséget és bő termést kívánok kendteknek, s kendtek családjainak.


Kelt: Bécs kies városában, Mindszentek havában, délebéd előtt.