Devil Rising

 Az egész cigányság azzal kezdődött, hogy találtam a suliba, mármint melóba menet egy régi grillsütőt. Aztán meglegyintett a zihlet. Namost, itt ne ilyen útszéli vicikvacok gömbgrillre gondoljatok ám, hanem erre a régi, békebeli, félszekrény méretű ágyúra. Mondom a zembernek, aki ott vakaródik, hogy ennek mi lesz a sorsa? Mondja a zember, hogy ki lesz dobva. Mondom neki, adná nekem. Mondja, hogy vigyem. Na megállj, becibáltam a suliba a grillsütőt. Ezzel kezdődött a dicsőséges menet és a pokol elszabadítása.

Tudni kell a dolgok teljes megértéséhez, hogy a suliban nekem külön kis királyságom van. Ez részben abból adódik, hogy a termem némileg elszigetelten áll az események fő csapásirányától, másrészben abból, hogy sikerült felállítanom egyféle belső egyensúlyt: a dolgomat mindenki megelégedésére elvégzem, mellette meg csinálok minden marhaságot és hülyeséget, ráfogva, hogy oktatási céllal van. Többnyire azzal is. 

Khm.

Na. A grillsütő azzal a lendülettel ment a szomszéd terembe, ami ilyen fúrósfaragós osztály, egy szép virág kíséretében a tanárnőnek, hogy ugyan csiszolnák mán le róla a rozsdát, meg lakkoznák le. Hogy ez megtörtént, visszakerült hozzám, ahol is egy jókezű diákom kipingálta. Ezután benyújtottam a kérvényt a projektvezetés felé, hogy nevelési célzatú projekthez finanszírozzanak már meg némi eztazt a praktikerből (illetve annak a sógor megfelelőjéből). Erre is áldás adódott. Aztán egy másik diákom, akit, hát nem épp paradicsomtermesztésért vitt el a rendőrség, ha érted mire gondolok, felajánlotta, hogy a -nem éppen paradicsomtermesztésből-megmaradt cuccai közül felajánl eztazt ha szeretném. Szerettem volna. Szumma szummárum, most már jár az agyad, hogy mi lett a grillsütőből, mi? Hát mi lett volna? Tökéletes beltéri csilitermesztő magaságyás, időzítőkapcsolós lámpával, csepegtetőrendszerrel, meg minden nyavalya.

Elsőre ilyen békésebb valami került bele, amit még a labanc is elvisel, valami ilyen 4000 scoville-s gyerekjáték. Ez olyan csili, amire mink kurucok azt mondjuk, hogy ja, harap kicsit, a sógorok meg két bottal bökködik, egyel, hogy mi az, a másikkal meg, hogy ne jöjjön közelebb. Szóval határeset.

Ha a scoville-skála nem tiszta: etá.

Aztán, tavaly összebeszéltünk S. barátommal, hogy ha már úgyis van egy ilyen gyönyörű, oktatási céllal (khm...) felépített rendszer az osztálytermemben, akkor ne gurítsunk kakival. Úgyhogy szerváltam carolina reaper magot. A carolina reaper (avagy a karolinai kaszás)a világbajnok csili. Állítólag valami ördögi hibrid épp le akarja taszítani a trónjáról, de azzal nem foglalkozunk. Mi hiszünk benne. Hogy értsd miről beszélünk: a fentebb említett 2-5000 scouville közötti csilire azt mondjuk, hogy harap. Namost, ennél a legmagasabb, amit mértek az az 2,2 millió scouville volt. Ez nem harap. Ez megeszi a lelked, félig megemészti, visszaköhögi és újra megeszi. 

Rákkendróll.

A gyönyörű kaszásbabák egy ilyen kis rózsaszín pikszisben kezdték pályafutásukat:

Majd ahogy nőttek, nőddögéltek, átkerültek az oktatási célzatú (khm...) magaságyásba: 

Aztán nőttek, nőttek: 

és virágba borultak,

míg végül kisebb dzsungel lett a projektből:

Aztán jött a krahh. Elszámoltam magam ugyanis. A leírások szerint egy kaszás max 1,5 méter magas lesz és 50 cm-re bokrosodik. Hát ezek nem olvasták a leírást, hosszában a plafonig nőttek, széltében amíg láttak. Hogy aztán a magaságyásban korlátozott volt a hely, elkezdtek megmokorodni. Hármat sikerült többékevésbbé megmenteni közülük, úgy, hogy szétültettük őket a srácaimmal cserépbe. 

De az ördög ugyebár nem alszik. Egy, azaz egy darab paprikát sikerült összehozni. Az viszont pirosodik. (Mint az ördög szeme a nemalvástól.)

Ezt majd nemsokára leszüretelem és megosztjuk S. barátommal. Ellenben. A jó pap holtig tanul, nekem meg az lesz a sírkövemre írva, hogy tanulmányait befejezte, bár nem volt pap. 

Maradt mag.

Ejnye mondok, csírázik-e ez még.?

Hát no. Tanulva az előző hibából, felkészülve a világuralomra, színre lép az új generáció. 

Csírázik ám. 

Ahogy illik, rózsaszín pikszisben. Aztán majd csak néztek, mint a cserebogár, amikor villámlik.

To be continued...

(Muhaha, avagy gonosz kacaj.)

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

Úgyamúgy.

Mese a műbréről

 

Hátjónapot. Bizonyára (remélem) észrevettétek, hogy eltűntem egy ideje. Mármint nem én, úgy személy szerint, hanem az ingyenes, szénhidrát,- koleszterin- és politikamentes blog. Namost. Most megint van. Az eltűnés oka az...szigorúan véve nem tartozik rátok, de egy sör mellett szívesen elmesélem annak, aki fizeti a sört. Hej. Szóval. Itt Sógoriában jelenleg mindentlezárunk, mindmeghalunk karantén van, a napok többségét hómofiszban töltöm, Asszony családlátogat, úgyhogy mondom, eh, meglátogatom ma a Katit. Kati nekem nagy komám, hivatását tekintve meg exkollégnaőm. Úgyhogy bezártam az irodát háromkor (értsd, lecsuktam a laptopot), azt usgyi, mentem Katival trécselni. Aszongyák az öreg bölcsek, hogy az nem is számít rendes baráti beszélgetésnek, ahol legalább 15 percen belül nem terelődik a szó az iszásra, vagy a toszásra. Ez meg rendes baráti beszélgetés volt, mondott is a Kati olyat, hogy majd leestem a székről, kérdem tőle, mehet-e ez fel a blogra? Mondja ám, hogy igen, hát jó, újrabemelegítésnek pont jó lesz, Kati meg úgyse tud magyarul.

Na.

Aszondja az ember, hogy házasodni készült egy kolléganője. Jó, ez alapból még nem sztori, néha csinálnak ilyet az emberek, mindenkinek kell egy hobbi. Hanem, amikor már meg lett házasodva, elindultak a férjével nászútra. A Kati, meg még pár kartárs meg kitalálták, hogy pakolnak nekik egy koffert az útra.

Ja persze, most ne olyan kofferra gondolj ám, amilyet jóanyád pakolt neked az első cserkésztáborba, hogy szalonna, meg lókolbász, meg narancslé van benne, hanem olyan dolgok, amiknek az emberlánya a mézeshetek alatt veszi hasznát, ha érted, mire gondolok. 

Na lényeg, Kati elment bevásárolni a kofferba. Bevette magát az SCS-be, ami a shopping city süd-nek a rövidítése, és egy akkora irombanagy bevásárlóközpont Bécs kies városa déli határában, hogy Pornóapáti kétszer elférne benne. Egyszer bementem oda December 23án, azóta se szeretem az emberszagot. Beballag hát ez a mi Katink az SCSben a szexbótba, és enyhén feszengve mondja az eladónak, hogy dolgok kellenének. Hát mifélék, kérdi az eladó nagy vidoran, Kati felvázolja, mifélék, aztán némi egyezkedés után jó 200 ojró értékben teletömi a hátizsákját műbrével, ehető bugyikával, afrodiziákummal (ez a búgatópornak a műveltebb neve, ha nem tudnád), síkosítószerrel, gyorsbilinccsel, meg más ilyen holmival, ami nem az iszáshoz, hanem a másik témához kellhet.

Megy ki a Kati még mindig feszengve a szexbótból, hát erre beriaszt neki a bolti vijjogó. Megfordul, hogy ez most baj-e, mondja ám az eladó, hogy nem, menjek csak, valamiben biztos bennmaradt a lopásgátló. Ebben meg is egyeztek, az eladó bezsákolta a pénzt, a Kati meg ment a hátizsákban a műbrével és társaival.

Ez a történet itt szürke és unalmas véget is érne, ha a Katinak, magáról megfeledkezve eszébe nem jutott volna, hogy még kekszet akart venni a gyerekeknek. Beugrott hát hamar a teszkóba, vagy hát annak a sógor megfelelőjébe, billa, vagy hófer, vagy tudomén. Lényeg, hogy mikor jön kifelé a polgárnő a keksszel a teszkóból, megintcsak rárivalkodik ám bolti vijjogó. Az haggyán, de jön vele a biztonsági őr is, azt kéri, hogy pakolja ki a táskáját.

Hát most ugye, mit lehet mit tenni, a Kati nekiállt kirakni a zsákból a kekszet, amit követett a műbré, az ehető bugyika, a  búgatópor a síkosítószerrel meg a gyorsbilinccsel, aztán mikor idáig jutott a dolgokkal, akkor a biztiőr feladta, mondta neki, hogy na jó hagyjuk, menjék magácska csak haza innen.

Hogy mi a tanulsága ennek a történetnek?

Nincs neki.

De én jót röhögtem.

Utóirat: aki megmondja, mi van a bejegyzéshez csatolt képen, azt én hívom meg egysörre.

Utóirat 2: Krisz, te nem játszol, veled együtt láttuk. :D

Teszladoxon

 

Neem, nincs klímaváltozás, ugyammáhaggyámá. Nem örülök neki, hogy szuterénben lakom, mert nem jön be a harminckétfok. Nem vitte el fél Németországot a víz és nem bacta szét Délszittyaföldet a jég. Jóvanazúgy. A Gréta is hülye, meg a hajad is hogy áll.

Ja, szervusztok, amúgy, kedves rádiónéző gyerekek. Kihagytam némi időt eközött, meg az ezelőtti bejegyzés között, de nem vesztem el. Dógomvót. Most meg jövök pampogni. 

Fura ez a nyár. Mert először nem volt, csak valami ilyen koratavasz. Június közepéig. Akkor aztán lett. A kutyát lapáton tartják ki ugatni, olyan. Itt Sógoria kies fővárosában meg ezzel együtt elszaporodtak a teszlák. Aztán lehet ám, hogy ugyanazt az egyet látom mindig. Tudod, ilyen fél görögdinnye kinézetű autó, v-nyakú póló-logóval, meg BMW-sofőrrel. 

Kicsit vesszőparipám a teszla tudom, de mindenkinek kell egy. Nekem ő az. Nem szeretem. Hogy miért nem? Főleg azért nem, mert környezetbarát. Amúgy ezt így kellene írni, hogy "környezetbarát", meg közben mutogatni a két kezem mutató és mutogatóujjával, hogy "", csak úgy nem tudok írni. 

Mert ugye a reklámja tényleg az, hogy ez környezetbarát, a jövő autója és zöld rendszám van rajta. Ami jobban irritál, mint ha őszintén elmondanák, hogy mi ez. Báránybőrbe bújt izé.

Amikor valaminek a CO2 kibocsátásáról beszélünk, akkor ugyi annak az adott dolognak a teljes életútját kell megnézni. Tehát onnantól, hogy a mérnökbácsi íróasztalán papírra kerül, odáig, hogy K. József színesfémfeldolgozó kisiparos leadja a méhtelepen. 

Egy tesla összerakásánal márpedig kábé annyi széndioxid kerül a levegőbe, amennyit egy trabant fingik ki tíz év alatt. Ugye a lítiumot, ami az akksijának a szíve, főleg külszíni bányászással fejtik és mivel nyomelem, ezért irrrgalmatlan földtömeget kell megmozgatni hozzá, amit ugye nem elektrodózerek csinálnak. Hogy a külszíni bányászatnak milyen egyéb jó hatásai vannak a természetre, arról most ne beszéljünk. 

Aztán összehordják egy helyre az alkatrészeket, aztán lejön a zautó a gyártósorról, kap egy zöld rendszámot, valaki pedig megveszi annyiért, amennyiből más ember a házát építi fel, kétszer. Aztán tankolja árammal. Amit ugye megintcsak nem a kismanók hordanak ám össze az éj leple alatt, hanem ha szerencsénk van, akkor a vízerőmű, vagy a szélerőmű csinálja, ha nincs, akkor az égetőmű. Ami az egyik legnagyobb CO2-kibocsátó.

Aztán a manager megunja a teszlát, vagy büntetőfékez vele a a busz előtt, vagy tudomén és megy a lecsóba. Aztán K. József színesfémfeldolgozó kisiparos vakarja a kobakját, mikor kipusztítja belőle az akksit, hogy na ezzel mistájsz legyen? Mert ugye újrahasznosítani nem lehet. Max kidobni.

Oké, helyenként túlzásokba estem. Az elektroautók eleinte tényleg így működtek, azóta finomodott a technika és alakul a molekula. De aki azt mondja, hogy egy elektroautó CO2 neutrális, az szerintem vagy hülye, vagy fizetnek neki érte, hogy ezt mondja. 

Hogy van-e alternatíva? Igen, feltalálták már sok-sok éve. Csak nem éri meg megcsinálni. Alap általánosiskolás ismeretekkel megérthető a működési elve. A csodagyógyszert ugyanis víznek hívják és elég nagy mennyiségben, könnyen hozzáférhetően található a kis bolygónkon. Ha ebbe a cuccba áramot vezetsz, akkor a molekuláját alkotó hidrogén és oxigén úgy megijed, hogy szerteszalad. Ezt szakszóval vízbontásnak hívják. Az oxigén nem kifejezetten ártalmas, a hidrogén meg, ha szikrát kap, bummot csinál. Pont úgy, mint a benzingőz, tehát ugyanazon az elven lehet vele üzemeltetni egy belsőégésű motortot. Ellenben, míg a benzingőz elégésénél széndioxid, szénmonoxid, meg még pár ilyen barátságtalan dolog keletkezik, addig a hidrogén égésénél, tádááám, víz. Ha okosban megoldjuk, akkor ezzel egy generátort is meg lehet hajtani, ami termel annyi áramot, ami a további bontáshoz és a folyamat fenntartásához kell. Egyszerű, tiszta, olcsó megoldás. Csak ugye, mint írtam, nem éri meg. Hiszen bezárnának a benzinkutak. Abban meg pénz van ám, hej, de nagy. 

Azt hiszem most amolyan nagy félénken összerakott hivatalosan valamelyik autógyár (a toyota volt, megnéztem) egy gépsárkányt ami ebbe az irányba megy. De olyan nagy hírverést nem kapott. Mindegy, a Gréta is hülye, meg a szeme se áll jól. Addig is marad a teszla. Amiben teljesen a BMW-Audi-Mercedes szentháromságnak megfelelő, ürestekintetű arrogáns, ostoba jószágok ücsörögnek, akik így néznek a világra, hogy "MÖ!", csak most a fehér bézbózsapka meg a narancssárga felső helyett öltönyben, kicsit több lével. Meg környezetvédve. "".

Aztán lehet ám, hogy csak én látom rosszul. 

De most becsukom az ablakot, me' meleg van.

Miért is utáljuk a Norbit?

 

Temetni jöttem Caesart, nem dícsérni. Viszont, szöget ütött a fejembe, hogy miért akad ki egy országra való nép a Sóbertnorbi beszólásain annyira, mintha legalábbis Viktor királyunk tette volna közhírré, hogy holnaptól ingyen sör jár alanyi jogon mindenkinek. Mert ugyi, ha a nép valamin kiakad, annak mindig oka van. Méghozzá nyomós. Hogy csípem-e a Norbit? Nem tudom. Nem fröccsöztem  még vele soha, így nem tudok véleményt mondani az emberről. Hogy csípem-e a médiafigurát? Nem kifejezetten, bár nem is zavar különösebben. Engem most ez a jelenség érdekel, a Norbihurrogás. Na, ennek esünk most neki, mint disznó az ólajtónak.

Szal, alaphelyzet, van ez a rendőrből fitnesz-welneszguruvá avanzsálódott jóember, a Schobert Norbert, innentől #Norbi. Néha, mikor nagyon uborkaszezon van, épp nem gyönnek a migráncsok, nem nyert a Fradi az olimpián és épp nem vásárolja meg Mészáros Lőrinc a Holdat, na akkor közzétesz valamit a média a pali szájából, amin pár hétig elpörgünk. A Norbi beszólásai között- most csak így utánaguglizás nélkül ami a fejemben van- szerepelt már, hogy:

- ha a nő elhízik a kapcsolatban, akkor a férje/partnere kevésbé fogja kívánni

- a nők a terhesség utáni megereszkedett testtel kevésbé kívánatosak

- az elhízott férfi nem esztétikus

Ez az ő szájából nem így jön ki, de erről majd később. Most foglalkozzunk csak és szimplán az üzenettel. Mert nekem az böki a csőrőmet, hogy miért akadunk fenn ezeken a mondatain? Miért pörgünk rajta mint teknősbéka a jégen? Miért vált ki ekkora hujjogást, mocskolódást, közharagot, cirkuszt és kenyeret?

Hát miért is?

Azért, bazdmeg*, mert igazat mond.

Az igazság egy nagyon árnyalt dolog ugyi, és kicsit félfolyékony. Adott szituációban igaza lehet egyszerre mindenkinek és senkinek se. És ha csak a kettővel ezelőtti mondatig olvastad ezt a bejegyzést, akkor lehet, hogy most épp Jóanyámat emlegeted. (Ezt egyébként nem tenném a helyedben, Anyusnak én se nagyon merek beszólni. ) Viszont az igazság egy olyan dolog, ami harap. És ráhujjogunk és rápörgünk, és akár tetszik akár nem, bizony, téma lesz belőle.

Hogy tudja-e a Norbi, hogy mit beszél? Szerintem kevésbé. Van egy másik elhíresült beszólása, amelyben a kokaint a cukorral tette egyenértékűvé, mindezt arra alapozva, hogy mindkettő kémiai képletében elég sokszor előfordul a C és a H jelzés, ami amúgy igaz többmilió máig felfedezett szerves vegyületre is. Alig halkan hozzátéve, hogy egy vegyület tulajdonságait nem érdemes összehasonlítani az őt alkotó elemek tulajdonságaival, mert ha mondjuk veszed a nátriumot, ami egy uncsiszürke fém és felgyullad a vízben, meg a klórt, amit harcigáznak használtak ésaztán ezek vegyületét, a konyhasót, amit a vasárnapi csirkelevesbe szórsz, akkor már érted, hogy miért. Tehát nem, szerintem a Norbi, mármint a médiafigura nem tudja mit beszél.

A Norbi nem egy kommunikációs szakember és nem sajtóreferens. Ő nem azt mondja el, amit az emberek hallani szeretnének, nem is azt, amit ő szeretne, hogy az emberek hallani véljenek, hanem azt, ami így nagyhirtelen eszébe jut. Vagy amiért a média épp megfizeti uborkaszezon idején, ezt nehéz megmondani. A dolog nem is erről szól, hanem továbbra is a miértről, hogy miért akadunk fenn ezeken a norbizmusokon?

És szerintem, lásd feljebb, azért, mert fáj. A társadalmunk erősen tendál a "jóvanazúgy" hozzáállás irányába, ami, és ezt nyomatékosan mondom, jó. Elfogadás. Egyenlőség. Közösség. Dolgok, amikből, ha több lenne, akkor kevesebb lenne egyéb fostos* dolgokból. Viszont. Mint minden jó ötletben, ebben is van egy gikszer, amit majd idővel valahogy ki kell kerülnünk. 

Mégpedig az, kedves testvéreim és feleim a Zűrben, hogy az elfogadás nem lehet azonos az elkendőzéssel.

Srácok, befoghatjuk mi a szemünket és poénkodhatunk rajta, hogy az biz nem gyoha, csak a szexgép üzemanyagtartálya. Amikor ott állsz, hogy csapod a szelet Mariskának, és épp nem jut eszedbe semmi jópofa, úgyhogy szimplán csak adot az ászt ami kijön, de megjelenik a Józsi, aki 12 éves kora óta a kukoricaföldön dolgozik és a 185 centijéhez 90 kiló zsír nélkül és nálad mondjuk az arányok fordítottak, akkor lehet, mondom csak lehet, hogy a Mariska az este végén a Józsival köt ki a szénaboglyában. Nem Istenbizony, mert lehet, hogy aztán közben beugrik neked valami jópofa és olyat mondasz, hogy Marika szénaboglyástól ugrik a nyakadba, de legyünk őszinték...azért kisebb az esélyed.

És hölgyeim, drága hölgyim, Isten virágoskertjének legszebb bimbói, ti, kik olvassátok most e szerényen lábatok elé terített blogot, mindig tudnotok kell, ti úgy vagytok szépek ahogy vagytok. Ebbe nincs beleszólása semmiéle Norbinak. Pusztán csak a játék kedvéért legyetek most kicsit Mariska és lássátok magatokat bele a Józsi fejébe, hogy vajon neki az S vagy a B a kedvenc betűje? Melyiken akad meg a szeme előbb?

És szakadjon meg, ha őszinte, ekkor őszinte, én olyan messze vagyok egy fitnesszgurutól mint az Androméda-köd Pornóapátitól (az nagyon messze, ha nem lenne tiszta). Ha az alkatom alapján kéne totemállatot választanom az inkább lenne valami medveféle, mint macskaféle. De úgy na, igyekszem. Nem vagyok a vágódisznó kategória, csak hogy ne legyen a Norbinak igaza. A magam keretei között mozogva hol erre hol arra kilengve formában tartom magam. Nem vagyok kipattintva és a strandon kicsit hülyén érzem magam, de azért látom a lábujjaimat egyenestartásban és mögé tudok kerülni Mariskának úgy, hogy ne a hasam érjen hozzá először. Teszem ezt két okból: az egyik, hogy szeretném hetvenévesen az unokáim csivitelését hallgatni. A másik, hogy azért jobban érzem magam a Józsi, mint a szénabála bőrében.

A társválasztásnál nyilván ez nem az egyetlen szempont, sőt. Magam is inkább vagyok hajlamos a kompromisszumokra a külsőség rovására ha a belsőség passzol. De van egy bizonyos keret, amin belül mozgunk. És ha valami ebből a keretből kilóg, az gyerekek, bassza meg*, nem szép. És itt jön az amit a Norbi beszél. Érted, ha szeretsz valakit akkor nagyjából minden mindegy, mert elhiszed, hogy van benn akarat arra, hogy tetszen neked. Ezt ugye a Norbi nem mondja hozzá, mert, lásd feljebb, ő nem kommunikációs szakember. Ő azt mondja, hogy a férfi száz kiló felett vágódisznó, a nő lógó hassal meg csuf. (Direkt írtam rövid u-val, mifelénk így ejtik, mikor komolyan gondolják.) A Norbi nem tesz alá a közvéleménynek, nem beszél elfogadásról, sem szeretetről, sem pónikról. Ami mondjuk kár, mert a pónik aranyosak. A Norbi, érted, egy Józsi, vagy egy Mariska. Tényekben gondolkodik. Ez nekem személy szerint oké. Sok a de hozzá, mármint például, hogy hízott, mióta összejöttünk, de szeretem, satöbbi. Ez is oké. De a tények makacs dolgok, hogy egy filmidézet is legyen itt. (Vendégem egy fagyira, aki megmondja, melyikből.)

Namost, amit ki akartam hozni az egészből, hogy lehet szidni a Norbit, lehet kijelenteni, hogy baromságokat beszél (jó, a cukor-kokain allegória tényleg az volt) de attól még kutya ugat, karaván halad. Mariskánál a Józsinak indulásból van egy plusz pontja. És lehet, hogy Józsi jobban érzi magát a bőrében, könnyebben alszik, szabadabban lélegzik, könnyebben ébred és előbb el tud futni a medve elől, mint...hát az aki nem Józsi. 

Minden más IS igaz lehet, de az igazság, ami félfolyékony, helyenként összeáll és megszilárdul.

Szerintem amúgy ennek a szegény Norbinak csak egy jó marketinges kellene. 

Norbi, ha olvasod ezt, jó pénzért tudok egyet XD

*= a káromkodás, mint olyan, az irodalomban nem elfogadott. Ellenben a blogolás hivatalosan nem számít irodalomnak, úgyhogy jóvanazúgy, basszameg.

Fény derül mindenre - avagy az igazság öt sziklaszilárd pontja.

 Na srácok, eljött a pont, amikor elég. Utánajártam-és gondoltam mindannak, ami mostanában körülöttünk zajlik. Igen, megláttam az összefüggéseket, hogy hogy irányítanak minket a háttérből. Felállítottam öt, logikailag megingathatatlan pontot, hogy végre mindenki Napnál is világosabban lásson. Figyelj, elmondom sorban.

1.

Ugye, először is itt van a legújabb fejlemény, hogy a frissen kicsomagolt arcmaszkok csurig vannak Morgellon-féreggel. Ez nem kamu és nem ámítás, nézzetek utána nyugodtan, a youtube tele van szakértők által készített videókkal. Érted, fogod a maszkot, bevizezed és ilyen kis fekete férgek jelennek meg rajta, amik ide-oda fickándoznak. Ehhez ugye nem kell hülyének lenni, hogy azonnal leessen-ilyen véletlenül nem történik, a kis rohadékokat bizony valaki szándékosan odatette. Hogy miért? Hát azt se nehéz kitalálni. A felfedezőjéről, Hans Christian Morgellonról (német tudós) elnevezett féregfaj a bőrön keresztül felmászik az emberi tobozmirigyig, ahol is azt stimulálva gyorsítja az ADH-hormon kiválasztását. Ez a hormon felelős többek közt az érzelmi stabilitás-labilitás egyensúlyért, tehát, a konzekvencia tiszta, mint a Nap: az érzelmileg labilis embert könnyebb kontrollálni. És ez, kedveseim, PONTOSAN ez a cél.

2.

Aztán. A magyar médiából megtudtuk, hogy Bécset lezárják. A magyar médiáról ugye tudjuk, hogy sokkal kritikusabban figyeli a külföldi eseményeket, mint a külföld maga, ezért jelentősen tisztább, korrektebb képet közvetít. Így van ez most is-bármennyire is próbálja elhitetni a Sógor állam kifelé, hogy itt jó világ van, az emberek valójában rettegnek. Elég sok az éhező is közöttük, továbbá a Soros-terv részeként betelepített migránsok is komoly lelki nyomást jelentenek. Tudom, kifelé más a kép, de emberek, én itt élek ebben, higgyétek el, hülyeségeket terjesztenek. Ez megintcsak belevág az összképbe, hiszen, ld feljebb, a megijesztett embert könnyebb kontrollálni. Ami azt jelenti, hogy igenis, MEG TUDJÁK TENNI, hogy lezárják Bécset. Így igaz kedveseim, senki se ki, se be. Én is készültem haza húsvétra, de asszem inkább itt maradok, nem kockáztatom meg, hogy kitoloncoljanak a határon. 

3.

Aztán, a harmadik pont, ami végleg meggyőzött. A csippelés. Tudom, korábbi bejegyzéseimben játszottam a szkeptikust, de azóta megváltozott a véleményem. Beszéltem pár szakértővel, akik napokat töltöttek azzal, hogy elmerüljenek a témában és megfelelő forrásokból informálódtak (wikipédia, youtube, hírcsárda, stb.). Bár elsőre nem tűnt logikusnak, de most már értem-ugyanúgy, ahogy a becsippelt kutyákat is le lehet követni műholdról, meg lehet ezt tenni emberekkel is. Az új vírusmutációkat pedig szinte biztos, hogy azért tenyésztették ki, hogy biztosan mindenki megkapja az oltást és ezzel a csippet. Ja, mert ugye azt a baromságot, hogy egy vírus természetes úton tud mutálódni, Te se hiszed el, kedves olvasóm? Hát ne is. Na most figyelj jól és összeáll a kép.

4.

Ha emmellé a három sziklaszilárd tény mellé az emberfia még tájékozódik egy kicsit-szigorúan a megfelelő helyekről és ismerősöktől!-akkor azonnal látja, mi folyik itt. A Morgellon-férgek egyértelműen az árnyékkormány nanorobotjai. Ez teljesen logikus, hiszen annyira picik, hogy még szabad szemmel is láthatóak. Orgonittal semlegesíteni lehetne ugyan a hatásukat, de az orgonitot szinte senki nem tudja megfizetni, hiszen nagyon drága az előállítása. Bécs lezárása azért történt, mert a Morgellon-férgek nem engedik, hogy az emberek kimenjenek a városból, amíg mindenkit meg nem fertőztek. A vírusmutációk pedig azért vannak, hogy biztosan mindenki megkapja a csippet és amikor majd újra el lehet hagyni a várost, a Morgellonok akkor is tudják, hogy merre járunk. Aztán ezt az infót leadják az árnyékkormánynak, aki ezt kialanizája és teljes képet nyer a TE, igen barátom, a TE napi szokásaidról. Hiszen mi lenne fontosabb információ, mint hogy mikor találkozol titokban a barátaiddal és fehér- vagy vörösfröccsöt isztok-e?

EMBEREK, ÉBRESZTŐ!!!

5. 

Ha nem lett volna tiszta, még eddig a pontig se, hova akarok kilyukadni, akkor TE tényleg azok közé tartozol, akit megesz a Morgellon-féreg. De még egy utolsó támpontot itthagyok. Nézz rá a naptárra, kérlek. Tudom, nincs pont április elseje, de túl direkt lett volna akkor közzétenni ezt a bejegyzést. 

No. Kellemes Húsvét mindenkinek!

Mennyit lát a Nagy Testvér?

 

Van nekem egy hetedhét országra szóló komám, annak pedig egy remek módszere az összeesküvéselmélet-hívők felizgatására. Az említett módszer amúgy egyszerű mint a zsírozatlan faék és egy rövid ámde csattanós kérdésből áll: "miért?". Azaz, mi a búbánatnak ölne bármelyik kormányzat, vagy titkos háttérhatalom dollármilliárdokat és évszázadokat abba, hogy meggyőzzék a népeket arról, hogy a Föld gömbölű, ha nem az? Merugyeháthogyha szimplán azt mondják nekik, hogy lapos, akkor mi változik? Kovács II Béla fémhegggesztő kisiparos akkor se fog tudni űrhajót hegggeszteni és lelépni a Marsra, hogy ne kelljen adót fizetnie. Legfeljebb így csinálna, hogy "éjnye, ezt nem gondútam vóna" és minden menne tovább, mint addig. Avagy mi a pupomnak kínlódna bárki az atombomba, a napalm és a biológiai fegyverek korában azzal, hogy repülőgépekről permetezze a kemtrélt Bélára és Béla rokonaira, mikor ha Bélát és Béla rokonait nagyon el akarnák tenni láb alól, akkor Bélának még éjnyegni se igen lenne ideje. Namost, ugyanezen elméleten felszaladva szoktam mosolyogni a legújabb módin, mely szerint a kovidoltással becsippelnek minket, hogy tudják merre járunk és mit mókolunk. Kérdés: miért? Egyfelől, minden tiszteletem Kovács II Bélának, de nem biztos, hogy bármely kormánynak vagy háttérhatalomnak pont az érdekes, hogy ő épp a felvégi, vagy az alvégi kocsmában fogyasztja-e a fröccsöt. Másfelől, ha valaki mégis kíváncsi arra, hogy mit csinálsz, hol vagy, mik a szokásaid ésígytovább, arra van egy sokkal kézenfekvőbb módszer, amit most valószínűleg pont a kezedben tartasz: a mobiltelefon.

Namost, az van ugye, hogy a mobilodon eleve van egy pozíciókövető. Továbbá amikor random weboldalra beregisztrálsz, vagy csak megnyitod, akkor kapsz egy rakat kérdést. Szolgáltatótól függően ennek a kérdőívnek illetve  magyarázatnak a hossza a durva és a nagyondurva között változik, viszont a végén összefoglalva ott figyel a kérdés, hogy elfogadod-e? És kezed a szívedre, ilyenkor úgy csinálsz, mint amikor az asszony veszekszik veled: az élet egyszerűbbé tételére nem agyalsz rajta, hanem szimplán elfogadod. Ezzel ugye hozzájárulsz, hogy a fészbuk meg a gugli megtudja rólad, hogy te a sonkásgombás, vagy a négysajtos pizzát szereted-e, hogy porsét vagy trabantot tervezel-e venni, illetve hogy a maláj lányokat, vagy a néger férfiakat részesíted-e előnyben. Aztán innentől ennek megfelelően kapod a nagy és bölcs internettől az ajánlatokat a megfelelő cégektől, akik megfelelő összeget fizettek ezért a fészbuknak meg a guglinak, és ha te a trabantos-malájlányos pizzát szereted, akkor nem kell csodálkozni, ha azzal kapcsolatos reklámokat kapsz. Ez eddig a maga módján még oké is.

Azonban.

Kérdéses, hogy meddig terjed ki ennek a megfigyeltségnek a határa. Ebben ugyanis vannak gyanús dolgok. Létezik az az urbánlegenda, hogy a telefonod lehallgat. Azaz hallja, hogy mit beszélsz és annak megfelelő reklámokat küld. Ami ugye még a maga módján se oké. Erről aztán már sokat beszélgettem  népekkel, hogy mennyi lehet igaz belőle, végül arra jutottam magammal, hogy ez maradjon inkább urbánlegenda. Az van ugyanis, hogy már olyan szinten a mindennapi életünk minden, vagy legalábbis sok pillanatának része a nagy és bölcs internet, hogy el is felejtjük, hogy mikor és mire használtuk, mint ahogy azt se tudjuk felidézni, hogy mikor tüsszentettünk utoljára.

Mondok egy konkrét példát, ami segített erre a véleményre jutni. Réges rég egy messzi-messzi galaxisban egy éjjel összerúgtam a port egy menyecskével, mert hogy horkolok, ő meg nem tud aludni ettől. Két napra rá elkezdtem horkolásgátló szerekről és terápiákról szóló reklámokat kapni. Hoppá mondok. Aztán hogy nagyon megerőltettem az agyam, rájöttem, hogy persze, hiszen a békülési fázis egy része meszendzseren meg vacappon folyt, ami ugye regisztrálta, hogy az átlaghoz képest feltűnően gyakran kerülnek elő a "horkolás" és az "irgumburgum" szavak, ergó összerakta, hogy horkolásból kifolyólagos irgumburgum elleni valamire van szükségem. (Mármint az ő véleménye szerint, azóta is büszkén horkolok egyébként. ) Tehát az van, mint fentebb mondám, hogy bele se gondolunk, mikor mit tolunk onlájn, de az onlájn bizony belénkgondol. Mondjuk tegye fel a kezét, aki az előbb ráguglizott az urbánlegenda kifejezésre. Ugye, már nem is emlékeztél rá, mi? Innentől érthető is lenne a folyamat.

Azonban, vol 2.

Hogy legyen itt még egy magánéleti tény, mostanában elég sok időt töltök egy szépszemű fehércseléddel, nevezzük itt N.-nek. Vele meg valahogy előkerült ez a téma. Mert ő bizony állítja, hogy a telefonja, amit ebből kifolyólag Anasztáziának nevez (érted, orosz kémnő) bizony hallgatózik. Japerszemondok. Aztán tegnapelőtt felkaptam a fejem. Voltunk tekeregni meg dolgokat beszerezni a városban. Többek közt N. egy cimborájának valami furasajtot, amit Bécs kies városában csak egy helyen lehet kapni, meg amúgyis egy elég speckó valami, ugyanis karamellás íze van. Rosseb az ízlését a cimborának. Mindenesetre másnap reggel N. mutatta a telefonján, hogy kapja a karamellás furasajtról szóló reklámokat. Pedig bizony nem guglizott rá, üzenet se küldött róla. Erre mostanában direkt odafigyelünk, a fent leírtak miatt. Aztán, a mese folytatódik. A szolgálati telefonom egy a neveltjeim által csak "kábszerdílerteló"nak nevezett özönvíz előtti, elpusztíthatatlan nokiamodell. Tudod, az a fajta, ami pont csak telefonálásra jó, viszont egy feltöltéssel két hetet röhögve kibír. Namost, N. valamelyik nap ezt lefotózta, mondván, hogy ennek lassan már eszmei értéke lesz. Figyelj-másnap elkezdtem régi telókról szóló cikkeket kapni. De ez a durva, hogy én, nem is ő. Oké, ezt mondjuk még helyreraktuk, hogy valahogy összebartereztek a telefonjaink a wifin keresztül. 

Nade, mondom, most már elég a jóból, a puding próbája az evés, csináljunk kísérlet. Fogtam magam és kerestem egy olyan kifejezést, amit az emberfia a mindennapi életben viszonylag ritkán használ, hogy kizárjam a véletlenszerűséget a történetből, viszont a nagy és bölcs internet biztosan rábukjon és felkínáljon rá néhány dolgot. Ez a -nem röhög- "kondilóma" szó lett. (Ez egy szemölcsfajta, amit úgy lehet szerezni, ha, hogy is mondjam na, kukacos földbe bököd az ásód. Érted.) Szóval a napi rutinom során néha elbökkentettem a semmibe, vagy akár kontextusban is, hogy kondilóma, tettem ezt szinonímákkal és különböző nyelveken. Közben vigyáztam, hogy nehogy akár "véletlen" is ráguglizzak. Eredmény? Semmi. Se egy nyúlfarknyi reklám valami kenőcsről, se valami orvosdoktor telefonszáma, se prevenciós tanácsadás. Se a gugli, se a fészbuk nem foglalkozott velem. Szegény én.

Azonban, vol.3.

Épp újságolom N.-nek onlájn, hogy hejj, lássakend, csak nem működik ez, legfeljebb Anasztáziánál. Menet közben görgetek a fészbukon, hogy lefigyeljem, azóta se kaptam-e semmi ásószemölcs elleni reklámot. Hát nem. Aztán egyszer csak szembejön egy orgonitreklám. Mondok, mi a bré? Mi dolgom nekem az orgonittal*? Aztán görgetnék is tovább, hanemhát bevillanik egy kép, két nappal azelőttről. N. és én ülünk nálam a konyhában, borozunk, főzök valami embernek valót és közben az ezeregy téma között épp arról mesélek, hogy mi hülye van a világon, hogy aranyáron árulják és veszik az orgonit. Hoppá, mondok újfent. Pörgetem, pörgetem az agyamban, de ugyan rá nem kerestem neten semmi formában az orgonitra. Kérdezem N-t, ő se. Mondom, mostanában a témából kifolyólag jobban is regsztráljuk az ilyesmit. Mintha megjegyeznéd, mikor tüsszentettél utoljára. De akárhogy is, az orgonitreklám meg ott figyel. Márpedig az is szentség, hogy ettől függetlenül se vadásztam mostanában orgonitra a neten (érthető okokból, lásd a *-nál). Szóval, itt nincs mese, hacsak ez nem egy naggggyon nagy véletlen, akkor bizony valaki valahol valamiért fülelt és most kénytelen leszek orgonit venni. Hát ugye, innentől kezd erősen remegni a lába ennek az urbánlegendának. Most vagy Anasztázia suttogott az én telefonom fülébe, vagy az egyém is egy Anasztáz és bizony, hogy szakadjon a nyakába egy viziló, hátsó lábbal előre, lehallgat. 

Mindenesetre erősen elgondolkodtató.

Hogy vajon meddig mennek el a megfigyeléssel, hol vannak a határok, mi az amibe tudtunkon kívül beleegyezünk és mi az amiről nem is tudunk? Ez most pörög kicsit az agyamban. Most már majdnem nyugodtabb lennék, ha kapnék egy kondilómareklámot. 

Fenébe is.

Az adatvédelemről meg ennyit...

*= Orgonit. Eh. Szintén egy összeesküvés-elmélet-melléktermék. Hogy magyarázzam. Fogysz egy rakat csillogó kavicsot, belekevered műgyantába, kialakítasz köré egy legendát, hogy ez a cucc megvéd mindenféle káros sugárzástól, mint pl a wifi, mert ugye már többezer embert láttunk a wifiklinikán kínok közt nyöszörögve feküdni, aztán hogy a legenda csírát hajt, az otthoni módszerekkel - elnézést - szaréhugyé előállítható "kőzetet" kemény pénzekért eladod. Mondom: eh. 

Ne tudja a jobb kezed, mit csinál a másik orcád

 

Ebben a bejegyzésben lesz egy jó nő.

Képzeld el a helyzet, hogy mégy az utcán, így ballagsz magadnak előre, dúdolod az orrod alatt, hogy szájjekismadár és akkor odalép hozzád egy pali, hogy helló, adnék neked húszezer forintot. Mit szólnál hozzá?

Namost, ha tényleg beleélted magadat a helyzetbe, akkor rájössz, hogy nem Istenbizony, hogy azt mondod, hogy oké, idevele. Merugye a tényen kívül (pali, tízezres, szájjekismadár) azonnal ezer dolog jut eszedbe, hogy miért, mit akar, miért pont én, satöbbi. Főleg satöbbi.

Én meg pont ebben a helyzetben vagyok. Én vagyok a pali a történetben, mielőtt félreértés esne. És igen, akarok is érte valamit, azt, hogy elmondd két cimborádnak, hogy én voltam. Ez innentől már nem adományozás, hanem biznisz. Viszont neked ennyit megér egy deákbérlet nem? (A húszezer forintos bankó.)

Az van, hogy indítottam egy projektet. Összeraktam tavaly, elsőre kicsiben, ellenben a világuralom átvételének minden esélyével kecsegtetően egy céget. A blog egyik alapelve, hogy nem csinálok reklámot, de ha a blogíró saját cégét említem meg, az nem reklám, ugye? Vagy de? Szerintem nem. Mindenesetre alig feltűnően itthagyok egy linket a 

Vienna Matter Consulting

-hoz. Tanácsadás Ausztriában élő, vagy oda kívánkozó népeknek munkakeresés, lakáskeresés, vállalkozásalapítás, adminisztrációs ügyek és satöbbi terén. 

Nem volt feltűnő ugye? Ugye? Nem? Na azért.

Naszal. Projekt. Az állatvédelem nekem ilyen szívemhez nőtt dolog, sötét lelkem egy jól őrzött kamrájában igazából kiskutyák ugrándoznak ám, még ha nem is gondolná az ember. Aztán voltam én önkéntes állatvédő, meg hivatásos állatvédő, meg mindenféle állatvédő, de ez nem olyan dolog, hogy a munkahelyváltással elmúlik, ez úgy is marad. Úgyhogy kitaláltam, hogy végre elérjek az említett projekt dógához is, hogy a fent alig észrevehetően megemlített cégemen keresztül szeretném, hej, a zállatvédelmet támogatni. A koncepció, hogy opcionálisan felajánlom a mindenkori ügyfélnek, hogy ha pár százalékkal többet fizet, akkor az a pár százalékkal több az adott állatvédő szervezetnek kerül átutalásra. (A cégem jellegéből fakadóan elég jó a pofázókám, tehát az ügyfelek ebbe belemennének, hidd el.) A fent említett fiktív állatvédő szervezetnek cserébe annyi dolga lenne, hogy felvesz a hivatalos támogatói közé, tehát az on-és offlájn felületein megjelenik az ezen bejegyzés során még alig-említésre-került cégem, illetve ha ne adj' Isten nagyobb összeg esik be, akkor a fent említett fiktív állatvédő szervezet ad a kuncsaftnak valami kitűzőt, vagy hasonló dolgot, amire a magyar nyelv ismer egy nem hivatalos, ellenben annál kifejezőbb összefoglaló szót: a "basz"-t. (Kulcstartó, toll, póló, prospektus, naptár, bézbózsapka=basz.)

Szekszdrágszrákenróll, koncepció megvan, gondoltam majd jól körbeírok pár random állatvédőnépségnek, hogy hé srácok, van della, kell? Aztán majd egymásnak adják a kilincset a közelingyenzséért.

 Hát szerinted?

Hát nem, hogy a menkü üssön bele.

Nem hiszitek el, de nem kell nekik. 

Nem válaszolnak, nyavalyognak, kitérnek a válasz elől, satöbbi, főleg satöbbi, szóval az elméleti helyzet a gyakorlatban úgy fest, hogy jelenleg én futkosok, hogy pénzt adhassak valakinek. Hogy ez bánt-e? Há' szerinted miért lett belőle blog? Hogy értem-e a pszihológiáját? Még nem teljesen, de dereng. 

Több bölcs emberrel is megvitattam a kérdést és valahol mint központi fogalom a "bizalmatlanság" akadt fenn elmém lukacsos halászhálóján. Hiába, hogy én tényleg akarok pénzt adni a népeknek, hiába, hogy olyan becsületesen számolnék el, mint kezdő pincér a borravalóval, hiába, hogy a fő ok ami a szemem előtt lebeg, a bolyhos kiskutya, ezt ugyi a népek nem tudják. Úgy látszik, az adakozás mint olyan, biznisz lett és ahol biznisz van, ott visszaélés is és ahol visszaélés van ott idővel kilesz a kuk, ahogy a művelt svéd mondaná. Az elvet megerősítendő kaptam is egy ilyen emailt a sok elküldött után, amiben az ember azt mondta, hogy ja, ezzel a konstrukcióval rossz tapasztalataik vannak, úgyhogy menjek a fittába, ahogy az előbb említett svéd mondaná. Erre ráakaszkodtam és kikérdeztem, hogy miért is pontosan, amire aztán némi nyaggatás után elmondta, hogy hát... bakker, rövidentömören azért, amit feljebb leírtam. Rendszeresen küldött, kérdezés nélküli adomány az oké, bármi más, amiben csavar van, az gyanús és nem köll.

Nagy levegő, azt veszek most. Mert egyfelől, a fejemet tudnám a falba verni, vagy adott esetben nem is feltétlen a sajátomat, hogy itt van bázmeg, itt a pénz, csak a kezedet kéne kinyújtani érte és akkor még variálsz? Na jó, gondolom nagyképűen, akkor majd adom másnak-de annak se kell. Mindenesetre bosszantó/frusztráló/ijesztő, hogy ide jutottunk. Hogy akarsz valami jót csinálni és megijednek tőle. Még talán csak az állatvédőket se tudom vádolni, hiszen ők is csupán a tapasztalataikra építkeznek. Amik ezek szerint nem túl jók. Másfelől, a fejnek a falba való verése csak rövidtávú megoldás, meg festetni is kell utána, szóval ki kell gondolnom, hogy hogyan tovább. Átkonstruálom az ajánlatot. Vagy átajánlom a konstrukciót. Még nem tudom. Veszek még egy nagy levegőt és igyekszem hőbölgés helyett tisztán átlátni a tényeket és a valóságot. 

Aztán aszerint lépni.

Ez most mindenesetre jól esett, hogy kimoroghattam magam, köszi, hogy "meghallgattátok".

Éljenek a bolyhos kiskutyák és a tippeket szívesen fogadom. Továbbá a bejegyzést ér szabadon osztani is, hátha megfelelő kezekbe kerül.

Mégtovábbá, mint azt már mondtam, itt helye nincs a reklámnak. Ellenben ha lenne, akkor ugye tudjuk, hogy reklámozni a legjobban a Maslow-piramis alján lévő dolgokkal lehet, mint a kaja, vagy a jó nők. Tehát most pusztán azért kaptok jó nőt, mert megígértem.

Perszepersze.

Keziccsókolom.

Van-e élet a Földön kívül?

 Ez szigorúan véve lehetne eddigi bloggerpályafutásom legrövidebb bejegyzése: Igen. Köszi. De mondok', hátha érdekel benneteket, hogy mé' mondok ilyet, honnan veszem, miért írok róla, van-e fogyatékosságom. Na akkor ezt fejtsük vissza, mint inverz nagymama a babot. 

A miértet a legegyszerűbb megválaszolni. Épp ez ugrott be. Napok óta nyom valami az agyam hátsó részében, hogy írni kéne, de minden téma olyan blee volt, hogy lokdáun, meg távoktatás, meg tudomén, aztán ma valahol két mondat között egy harmadik dologról beugrott ez a téma, ami régi kedvencem.

Hogy honnan veszem, az már kevésbé spontán dolog, ugyanis az ijesztő, vagy szép benne, (válaszd ki) hogy ez nálam nem hit. Mármint nem úgy vagyok vele, mint az Eiffel-toronnyal, vagy a becsületes politikussal, hogy bár sosem láttam a tulajdon szememmel, de hiszem, hogy létezik. Ugye azt se mondhatom, hogy tudom, hogy létezik élet a Földön kívül, mert eddig kézzel fogható bizonyíték nincs rá. Ez valahol a kettő között van, amit úgy hívunk, hogy erősen valószínűnek tartom. És mivel nem hitről beszélünk, ezért nem is érzelmi alapon vélekedek így, hanem egyszerűen azért, mert sokkal több logikailag levezethető érvet látok egy "igen", mint egy "nem válaszra. Tehát ez olyan reláció, mint amikor Gyula bácsi, a nyugdíj előtt álló brigádvezető kőműves elé leteszel egy pohár pálinkát és logikailag megvizsgálod, hogy minek nagyobb az esélye, hogy az a pálinka eltűnik onnan, avagy nem. Tehát nem pusztán hiszed, hogy eltűnik, viszont nem is tudod teljes bizonyossággal, hogy így lesz, de rohadtvalószínű. 

Akkor nézzük meg a miérteket, szépen, sorba, betűvel.

1. (ez mondjuk szám.)

Jelenlegi tudásunk szerint az univerzum, avagy Univerzum végtelen, vagy közel végtelenül böszmenagy. Valamiben, ami végtelen, vagy közel végtelenül böszmenagy, elég kicsi az esélye, hogy egy adott bármi csak egyszer történjen meg. Ja, ble, gyenge érv a Földet meghódítani akaró ufókra, az ámerikaiak által hét lakat alatt őrzött idegenekre, meg a repülő csészealjakra, lehetne mondani. De én nem arról beszélek, hogy berepül a kis szürke ember az ablakodon a lebegő frizbin, hanem arról, hogy valahol -bárhol- miért ne lehetne bármi, ami a mi fogalmaink szerint megfelel az élőlény definíciójának? Lehet, hogy egy egysejtű. Lehet, hogy egy növény. Lehet, hogy egy pocsolyában hömbölgő csápos izé. Lehet, hogy egy öt kilóméter átmérőjű, dedokaéder alakú pink szuperorganizmus, ami minden hatvanhetedik percben egy Herizonfordot böffent ki egy nyílásán. Lehet, hogy egy olyan valami, amit elképzelni se tudunk, mert nálunk nincs, de él. Ugye az írás halála a szóismétlés, tehát a végtelen, vagy közel végtelenül böszmenagy Univerzumban már csak a nagy számok törvénye alapján is kell legyen a Földön kívül is valahol valami, vagy valaki, aki él.

2.

Exobiológia. Az exobiológa egy mókás tudomány. A biológia, úgy általánosságban értve amúgy többek között azért is a kedvenc tudományom, mert nem kell benne ilyen mindenféle "mi lenne ha" elméletekkel vacakolni, mert ugye ki lehet próbálni. Meg akarod tudni, hogy harap-e? Dugd oda a kezed, jegyezd le az eredményt, kész. Namost, az exobiológia pont ezt nem tudja, ugyanis a Földön kívüli élettel foglalkozik, tehát (egyelőre) pusztán elméleti síkon működve, feltételezésekkel dolgozik, azaz nincs benne semmi, ami megkergessen, reagáljon, összekenjen, vagy bugyborékoljon, csak agyalás. Az exobiológiát pöcsös korom óta nem értem. Az exobiológiának nagyon sokáig az volt az alapfeltételezése, hogy élet mint olyan csak és kizárólag olyan körülmények között létezhet, ami nagy vonalakban hasonlít ahhoz, ahogy mi élünk. Tudod, víz, levegő, légkör oxigénnyel, blabla. Ezt meg azért nem értem pöcsös korom óta, mert ugye azok a tudományos ismeretterjesztő filmek, amik ezt pedzegették, általában azzal kezdődnek, hogy a Földön milyen körülmények között alakult ki az élet. Ugye egy ilyen metánnal tele légkör, durva UV-sugárzás, végeláthatatlan összefüggő óceán, szóval olyan szitu, amiben a fenti Gyula bácsi, a nyugdíj előtt álló brigádvezető kőműves 2 és nyolc perc közötti időtartam alatt feldobná a kőművespacskert. Aztán meg, folyamatosan jönnek a hírek olyan helyeken felfedezett élőlényekről (ld: Marianna-árok alja, savas forrás, a Föld légkörének a puszta űrrel határos régiói, az Északi-sark gleccserei), amikről mindent el tudtunk eddig képzelni, csak azt nem, hogy ott élet van. Konklúzió: nem a körülmények alkalmazkodnak az élethez, hanem az élet a körülményekhez. Ez ugye egy szükségszerűség, mert ha nem tesz így, akkor szimplán nem van, értem? És aztán durván 10 éve az exobiológiának is leesett ugyanez a tantusz és azóta értem és örülök neki. Azóta kevésbé foglalkoznak azzal, hogy milyen Földszerű körülmények között lehet élet, inkább azzal, hogy ha nem Földszerű körülmények között van élet, akkor az milyen? Ez a szemléletmód meg ugye jócskán kitágította a horizontot, és az "élet lehetséges rajta" kategóriába eső bolygók számát megsokszorozta. Me' ugyi', mé' ne-kérdezné erre Gyula bácsi, a nyugdíj előtt álló brigádvezető kőműves.

3.

A "fingomnincs" elmélet. Ezen elmélet, melyet hivatalosan nem így hívnak, de attól még működik, azt mondja ki, hogy attól, hogy Gyula bácsi, a nyugdíj előtt álló brigádvezető kőműves nem tud valamiről, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy az a valami nincs. Az univerzum, avagy az Univerzum, mint azt már megbeszéltük, a szóismétlés elkerülése nélkül is végtelen, vagy végtelenül böszmenagy. Azaz, az, hogy mi még nem találtunk életre utaló jeleket az univerzum, vagy az Univerzum általunk feltérképezett röhejesen parányi részén, nem jelenti azt, hogy máshol, vagy máskor nincs, illetve nem volt, vagy nem lesz. Tehát a kérdést kiterjeszthetjük úgy térben, mint időben. Ergó, lehet élet egy olyan bolygón, ami abszolút nincs a látómezőnkben, ne adj Isten soha nem is lesz.  Továbbá, a Föld, mint azt már szintén megbeszéltük, sokáig volt olyan állapotban, amiben Gyula bácsi, a nyugdíj előtt álló brigádvezető kőműves ugyancsak nem érezné jól magát, és valamikor a nagggyon távoli jövőben ismét olyan állapotban lesz. Tehát az, hogy egy bolygó jelenleg nem annyira alkalmas (elméletileg) az élet kialakulására, nem jelenti azt, hogy soha nem is volt, avagy soha nem is lesz. Konklúzió: az, hogy egy bolygóról nem tudunk, avagy tudunk róla, de nincs rajta élet, önmagában még nem ok semmire, illetve semminek az ellenkezőjére sem.

Namost, ha Gyula bácsi foglalkozna ilyen elméleti kérdésekkel, akkor bizony hamar rájönne, hogy ezt a három dolgot összevetve elég nehéz kategórikusan kijelenteni, hogy nem, a Földön kívül nincs élet. Majd a második pálinka után arra is rájönne, hogy ezt a három dolgot összevetve igazából valószínűbb, hogy van élet a Földön kívül (vagy volt, vagy lesz), mint hogy nincs. 

Márpedig Gyula bácsi, a nyugdíj előtt álló brigádvezető kőműves nem beszél hülyeséget, a pálinka pedig nem hazudik. Gondold át Te is. 

A vélemény szabad.

Gyula bácsinak két pálinka után meg főleg.

Kutyatár, kutyatár, kutyafülű Aladár

 

Na az Aladár az úgy lett, hogy Jóanyám kitalálta, hogy kellene egy fiatalabb kutya az összekuszált szemű szánhúzó mellé. Úgyhogy nekiállt mentett állatvédőskutyusokat nézegetni, én meg kaptam az ívet meg a képeket meg videókat véleményezésre. Egy buksit már majdnem elhoztunk, de kiderült, hogy macskát eszik. Így aztán hirtelen és váratlanul lett egy Aladárunk.

Namost, az Aladárnak a levése az úgy lett, hogy Aladár megláttuk, aztán  ígycsináltunk, hogy húdeszép. Aztán volt ott valami bonyolítás, mert Aladár ugyan állatvédő oldalon volt fent, de kiderült, hogy a gazda ezt nem egészen így gondolja. Szóval valamit nekiállt molyolni, hogy ez egy mittomén milyen tenyészkan, meg ígymegúgy, aztán igazából arról van itt szó, hogy megöregedtek, elköltöznek panelba, ott meg nem jó a kutyának. Aztán rájött a báttya, hogy jobb ha nem molyol, mondta, hogy vigyük a vadat, ha tetszik.

Namost, én itt kerülök képbe, mert felajánlottam, hogy leszek sofőr, meg segéderő. A terv az volt, hogy levezetünk a halálf@szára, megnézzük a vadat, ha szimpik vagyunk egymásnak, akkor ezt megtesszük mégegyszer Husky Úrral, és ha az is működik, akkor egy harmadik lépésben elhozzuk. 

Ebből aztán az lett, hogy levezettünk halálf@szára, ami 3 és fél órára van tőlünk és Aladárral ott helyben Jóanyámostól egymásba szerettünk. Aztán úgy voltunk vele, hogy a radai rosseb vezet le mégegyszer halálf@szára, kutya jön, a többit meglássuk.

Aladárnak a becsületes neve amúgy Ali, de mivel szerintem ez kebabárusnak való név, nem német juhásznak, viszont egy ötéves kutyát aki ezzel a névvel nőtt fel már nem keresztelsz át, hát maradt Ali, aztán a címadó rigmusból rajtaragadt a becenév. Egyébkéntl egy farkasszerű testbe oltott kölyökkutyalálek a legény. 

Szóval lepapíroztunk mindent Palibácsival (akit szintén nem így hívnak, csak én, továbbá többször meg akartam harapni, pedig jólszituált úriember, csak nem szívelhettem a stílusát), bevágtuk a vadat a csomeszbe és uzsgyi. Egy beokádással haza is értünk. 

No aztán hogy hazaértünk, jött a bingó, a husky szerint Aladár sem nem szép, sem nem aranyos, és egyáltalán, menjen a búbánatba az ő királyságából. Úgyhogy én homeofficban Vargáriában maradtam és segítettem kutyát nevelni. Ez eleinte egy elég húzós feladat volt. De megoldottuk, meg biz. Nagyobb balhé végülis egyszer lett, mert a fent említett kölyökkutyalélek nem tud róla, hogy ő kb másfélszer akkora mint a husky és hagyta magát lenyomni. Aztán hogy megsegítettem a történetet a vizesvödörrel, hallgatólagos megállapodással béke köttetett, majd ez-lekopogom-állandósult.

Aladár elfogadta a huskyt mint a morcos apót, amaz pedig Aladárt mint a hülyegyereket, akiből amikor már igen sok, akkor így csinálunk neki, hogy grrrr és akkor elpucol. 

Aztán azóta Aladár itt boldog és szocializálódik. Kiderült többek közt, hogy bármennyire is kiskutyalelkű, területőrzésben nagyon is németjuhász, az első csengetés nélkül érkező ismerősnek pont annyi ideje volt, hogy kimenjen a kapun. 

Továbbá egy másik melléknévként megkapta az illetékes elvtárs címzetet is, mivel amiről Aladár nem tud és nem ellenőrizte le, az nincs is. Az alábbiakban épp a nappali felmosásának folyamatát minősíti.

Nem könnyű amúgy lefényképezni a jószágot, elnézést a képekért, de olyan szinten fekete, hogy csak teljes rivaldafényben lehet lefotózni. Az alábbi képet egy sógoriai ismerősömnek csináltam a két kutyáról.

Szóval. Kemény menet volt, de szépen lassan beállt mindenki a helyére és most itt boldogít minket a nagy fekete farkaskutya. És szemmel láthatóan ő is boldog. Imádnivaló jószág. Azért ha mostanában jöttök Vargáriába, csengessetek mielőtt kinyitjátok a kaput. :)

Népszavazás kiskutyával

 

Lehet nekem nem is ilyen mindenről-semmiről szóló blogot kéne csinálnom, hanem gasztroblogot. Mert hajlamos vagyok a bejegyzéseket a kajával összehasonlítani. Ez most olyan lesz, mint a lecsó, hogy úgy nagyjából minden belemegy, azt jóvan. Lesz benne kis ez, meg kis az, aztán ha nem tetszik ami a végén kijön, akkor a disznóknak adjuk.

 Na. 

A gasztoblog ciki. Nem csinálok ám.

Az van, hogy népszavazás volt ma Ferencjóskalandban. Illetve nem ma, hanem egész héten népszavazás van, hétfőtől péntekig. Mégpedig az állatvédelemről, vagyis az állatvédelmi törvény módosításáról. Ezt egy polgári kezdeményezés indította el és az a célja, hogy odacsesszenek végre a tömegtartásnak, a kényszervágásnak, az állatok állattalan (vagy ha úgy tetszik embertelen) szállításának, meg még pár olyan dolognak, amiről mindannyian tudunk, de hajlamosak vagyunk "iszenna" alapon nem tudomásul venni. 

És, tegyem hozzá teszik ezt okosan. Mert nem a véresszájú módszerekkel dolgoznak, hanem másfelől erősíteni akarják a helyi parasztgazdaságokat is. Mert ugyi a kiskutya aranyos, de szerintem a tudatos élethez hozzátartozik az is, hogy tudomást veszünk a kevésbé szép dolgokról is, illetve megtanuljuk átértékelni őket, mint például, hogy a virslisszendvicsben lévő állatnak is volt anyja meg apja, voltak gondolatai és érzelmei és bizony rítt mikor levágták. Szal lehetett volna akár kiskutya is.

És aztán ha ez tudatossá válik, akkor vagy nem eszünk virslisszendvicset, vagy ha már a virslisszendvicsevés mellett döntünk, akkor csak jobb a Csöpi nevű ötéves disznó virslijét enni, aki a Hanziparaszt mezején hömbölgött a dagonyában és az alatt az öt év alatt azért egy jó élete volt, mint a fenekén a 32543-as számot billogként viselő négyhónaposan levágott cocáét, aki életében fényt sem látott. 

Aztán tudjátok, azért nekem ez az állatvédelem eléggé a lelkemen van ám. Csináltam én ezt "hobbiból", meg szakmaszerűen is, de ez olyan bokor, hogy ha egyszer belekeveredsz, többet nem mászol ki belőle. Nem is akarsz igazából, valahogy mindig a részed lesz. Most épp azon dolgozom, hogy a frissen alapított cégem közösségi szerepvállalás címén magyar állatvédő szervezeteket támogasson. Erről a cégről még nem meséltem itt, de világuralomra tör és majd megteszem egyszer. Mármint a mesélést.

Nade, folytatva a  népszavazás dolgát, ez meg pont erről szól. Mármint nem a cégemről, meg nem is a világuralomról, hanem hogy ésszel bánjunk a jószággal. Tetszik. Kéne ilyen hazulra is, komolyan. Ez olyan nekem való dolog. Fel is kerekedtem hej, hogy szavazok. A felkerekedés az munkaidőben történt, mert a nagyon menőn disztenszlörningnek nevezett, az értelmetlenhez konvergáló távoktatás mellett, amit jelenleg csinálok, mindenre is van időm. És mivel manapság már mindent is lehet onlájn, még oktatni is, ezért aztán lehet népszavazni is, mármint onlájn. Úgyhogy elmentem onlájn népszavazni, viszont a szavazásnál kiderült, hogy én nem vagyok nép.

Na mondom szép, itt húzgálom a császár bajszát már majd' tíz éve, terelem a vadakat, fizetem a tizedet a kétfejű sasos ládába, futkosok a sváb fehércselédek után (vagy elől), azt még azt se mondhatom, hogy én pedig a Csöpidisznóra szavazok?

Hát nem, merthogy, mint utánaolvastam, állampolgársághoz kötött.

Aztán itt jön az a téma, ami már a habarás a lecsóban. Merthogy nem sikerült népszavaznom, lementem az oskolaudvarra cigerettázni, aztán filozofálni kezdtünk a kollégákkal erről a fenti témáról, amit aztán továbbgondoltam. Azt mondta a Péter és a farkas, hogy na ja, ez elég fura, mert pár emberöltővel ezelőtt, mikor még nem volt globaziláció, érthető lett volna, hogy mindenféle gyüttment ne brekegjen bele az állam dógaiba, de ma ő inkább ahhoz kötné, hogy ki hol lakik. Péter és a farkas amúgy egyazon személy, egy kedves kollégaember aki egy szerencsés véletlen folytán a Farkas Péter névre hallgat. Illetve erre nem, csak ha németül mondják neki. És az előbbit nyilván nem így fejezte ki, mert nyakon vágtam volna. Meg lehet nem is vágtam volna nyakon, mert csípem.

Nade.

Ezen felkerekedve elindult az agyam a "nép" fogalmán. Ennek is olyan ám nekimenni, mint a Dunának, hogy attól függ, hogy széltében, vagy hosszában akarod átúszni, mert egyik irányban igen sokáig tartana. Mindenesetre legjobb tudásom szerint a nép mint olyan nem egy túl öreg fogalom. Meg merem kockáztatni, hogy a kora újkorig kevésbé volt használatban. Inkább kötötték magukat az emberek identitás tekintetében rokonsághoz, mint nyelvhez és határokhoz. Nem véletlen, hogy ékes anyanyelvünkben a nép szinonímájának számító "nemzet" szó etimológiailag a nemzésre vezethető vissza, azaz akinek a pereputtya vagy, oda tartozol. Hát ugye manapság ez már kicsit máshogy megy. 

Ugyanezen a gondolatmeneten felúszva veséztük ki Péterrel és a farkassal azt is, hogy viszont ugye az is kérdéses, hogy helyén van-e, hogy a Maldív-szigeteken élő sógor viszont belebrekeghet, hogy merre menjen a szekér Bécsben, a bécsi török, hogy elnök legyen-e Erdoganból, hát meg ugye az is, hogy nekem szabadna-e beleevetkéznem, hogy mi van Orbániában. Mert ugye szabadni szabad. Csak hogy jogos-e, az a kérdés. 

Mert ugye a tények nem mindig vágnak össze az identitással. Nekem ebben pedig nincs zavarom, határozottan Sógoriában élő szittyaként definiálom magam. De a tények azt adják ki, hogy bizony szavazhatok legközelebb is a Viktor ellen Bécsből, de a Csöpidisznóra legközelebb se, pedig ha néha veszek darálthúst a billában, akkor azt belőle. Aztán én ebbe nagyjából bele vagyok nyugodva, bár Isten látja lelkem, ha rajtam múlna, már kicserélték volna a két jelöltet. 

Nem is fogok egyik kérdés végére se pontot tenni ebben a bejegyzésben, tudom, hogy mindenkinek megvan a témá(k)ról a saját hujjognivalója, ez inkább volt amolyan gondolatindító kontra gondolatülepítő volt. 

De indult és ülepedett, úgyhogy nekem most jó.

Vélemények szabadok.

u.i: Ne bántsd a kiskutyákat, a kurv@nyád.