Gyá, éveleje, toljuk, mint a gőzgép, odavágunk a rendszernek, felrúgjuk a világot, megnyerünek egy pályázatot, amiben Mészáros Lőrinc is érdekelt, nullával osztunk, kicseréljük a kecsapot csiliszószra a megdonálcban, keresztre feszítjük Pilátust és megszerettetjük a Sógorokkal a túró rudit. Tele energiával, aktivitással, tettvággyal. Na jó, vicceltem.
Január van.
Kép, mert kép mindig kell a blogba, a bevezetés és a főrész közé, hogy azt higgyétek, attól, hogy van egy esztétikai sortörés köztük, tematikusabb lesz az egész. Kis naívak. Szóval nem, a január, az év eleje, nem a világmegváltásról szól. Az emberek el vannak bújva, a nap későn van feljőve és korán van lenyugodva, nem vannak ünnepek és germanizmusok vannak mondva. Én is kicsit nagypapásban tolom. Szerdán például olyan dolog történt velem, amin még magam is meglepődtem. Kocsmázni hívtak, és azt mondtam, hogy nem megyek, inkább pihenek itthon. És a legdurvább nem is ez, hanem hogy tényleg ez lett a vége.
Itthon maradtam.
Nade. Pont rám is fér, meg a világra is. Kilett a faszakértő főerdész és a töktermelési igazgató az elmúlt hónapokkal. Most nyugi van és regenerálodok. Van munka, van lakás, Kutya Úr a teljes gyógyulás útján ügetve szuszog elégedetten mellettem, dolgozok a karácsonykor aljas módon domborúra vasalt pólók kiegyenesítésén, néha elmegyek egy tinderrandira, k*rvanyázok a reggeli dugóval, szövögetem a terveket mint páuk a hálóját szal csend van és felkészülés az évre.
Talán a legnagyobb újdonság most az új munkahely, arról mesélek kicsit. Minden előzetes számításom ellenére annyira megtetszett nekem ez a felnőttképzési trénerkedés, hogy bennemaradtam. Mámint direkt. Abszolút nekem kitalált szakma, az ember bemegy egy terembe, ott összehord egy rakat marhaságot, a teremben ülő népek élvezik, az ember meg pénzt kap érte. Pont. Kell még valami?
Kávéautomata is van.
Naszal, ugyebár csak céget váltottam, a munkakör végülis hasonló maradt. Tulajdonképp az előző cégem által kivitelezett projektnek az előző cégem által meg-nem-nyert utódprojektjét megnyerő céghez igazoltam át. Azt hiszem, Kazinczy Ferenc most fordult egyet a sírjában az előző mondatra, de rosseb, így hagyom. Szóval kicsit más, kicsit új, de a veleje ugyanaz. Most betolok egy nagyon modern kifejezést: a "work-life-balance"-om határozottan javult, mert közelebb van a melóhely a legutóbbihoz képest és 38 óra helyett csak 32-t dolgozom. Ez nyilván jár némi anyagi veszteséggel, de ennek megoldásán is dolgozom. Vagyis egyelőre még csak tervezem, mégiscsak január van. A kollégák nagy általánosságban ehetőek, az egy, mindig mindenhol törvényszerűen meglévő hágatlan fapi**át kivéve, akinek az első tímmítingen már el kellett magyaráznom, hogy hol lakik a magyarok istene. A csoportom más, mint az előző, az afgánjaim biológiára, természetre és technikára való okítása helyett most főleg osztrákjaim vannak és egy aktivcamp nevű modult viszek, ami arról szól, hogy az életben eltévelyedett népeket pofozzuk helyre a természet és az ökológia erejének segítségével. Éljen Gaia. A kőkeim nagy általánosságban ehetőek, az egy, mindig mindenhol törvényszerűen meglévő hágatlan fapi**át kivéve, aki azonban a mukámat, a csoportdinamikát és általában az életet abszolút nem zavarja, csak a személyes aurám szór villámokat a közelségétől és az egyéni, oktatási szempontból irreleváns belső énem akarja nyakon önteni. Ez meg ugye elkerülhetetlen, egy ilyen mindig lesz.
Majd elhagyom valahol az egyik kirándulás alkalmával, azt jóvan.
Az előző cégem cél és terv nélkül sodródó káoszához képest itt azért nyomokban felismerhető valamiféle rendszer, úgy, hogy azért még mindig szabad kezem van, amit kifejezetten élvezek. A modul koncepciójának kérdését gyorsan és tömören megoldottuk: megírtam. (Igen, úgy fest, ebben a szakmában ez általános: improvizatívan folynak a dolgok és nagy előny, ha az ember mindenhez IS ért. Vagy ha nem, legalább el tudja hitetni a környezetével az ellenkezőjét. Ezzel egészen jól együtt tudok élni.) Persze az elmélet és a valóság az két külön dolog, amit hivatalos formában, ékes betűkkel papírra veték vala, az vezérfonálnak jóvan, a többit meg összeimprózom. Ennek fényében lett-hogy értsétek a bejegyzés címét és a hozzá tartozó képet is-egy szelektív hulladékgyűjtő és egy sulibenövényesítő projektje a csoportomnak. Lett a francot, kitaláltam egy cigi mellett. Az utóbbira, mármint a virágvásárlásra, a vezetőség nagyvonalúan kábé húszezer forintnyi ojrót ajánlott meg, amit egy nem kicsi épületről és egy nem olcsó országról lévén szó, pont meg lehet. Nem baj, a magyar leleményes, elkezdtük összelopkodni a hozzávalókat. Tegnap Kutya Úr etetése közben rájöttem, hogy a kutyakajás dobozokból egész jó virágcserép lehetne. Nosza, kirámoltam a sarki szelektív fémeskukát, elmosattam a lopott holmit a mosogatógéppel, aztán ma terveztettem egy dizájnos logót az egyik szomszéd csoporttal, kiviteleztettem a másik szomszéd csoporttal, aztán majd rányomjuk a konzervesdobozokra, miután virág került beléjük, hogy akárki meglássa, nem tré ez, hanem környezettudatos. És igen, leghasznosabb kollégám, Herbert, a gumikacsa, aki szigorúan átigazolt velem együtt az új projektbe, mindenben támogat. A fenti képen épp a logó prototípusát szemrevételezvén őrzi a felhasználásra szánt alapanyagokat. A háttérben kivehető továbbá a mutáns kövirózsatenyészet egy kiteleptett követsége, amit meg Vargáriából hoztam. Ez egy ilyen berzerkernövény, valamelyik legényszállásomról menekítettem el egy cserépnyi példányát, ahol már vagy egy éve gondozás nélkül élt. Különösebben nem zavarta, ahogy adtam neki némi vizet, kiszaporodta a cserepet, majd szétültettem, akkor telenőtte a kertet és újra a cserepet, újra szétültettem, újra benőtt mindent, meg a cserepet, most kikotortam a hó alól egy kisebb cserépre valót, és áttelepítettem a suliba. Kicsit tartok tőle, hogy átveszi az uralmat.
Szóval. Minden zajlik, csak lassan, nagyapósan. Ami rendben van így. Tetszik ez most. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a szelektíből kivenni dolgokat legális-e. Mondjuk senki nem szólt érte. Tudom, hogy meg fogjátok kérdezni, mi az a jószág a logóban, úgyhogy ezt megelőzvén elárulom: kapibara, avagy vizidisznó. A világ legnagyobb és egyben legjobb fej rágcsálója. Íme egy szárazabb és egy színesebb leírás róla, utóbbi elmagyarázza a jófejségét is.
Most már tudjátok.
Úgyhogy ennek szellemében jojcakát kívánok, aludjatok jól, vigyázzatok magatokra, mindig mossatok kezet, főleg ha koszos, és kezeket a takaró fölé.
Jó éjt gyerekek.
