Elvtársak, a mai nap hatalmas győzelmet arattunk a pöffeszkedő kapitalizmus fertőjén. Partizánjaink segítségével bevettük a kizsákmányoló uracsok fellegvárát, letaszítottuk trónjáról a romlást hozó tőkét és jól megérdemelt helyére ültettük a nép munkás fiát.
Ezt az egészet valójában Vargha Grófnak kellene megírnia, de ő ma túl fáradt. Meghát nemesúr mégse ártja magát a proletariátus dolgaiba.
Szóval. Összerúgtam a port a volt cégemmel. Még mikor ott dolgoztam. Illetve annak a vége felé. Mindegy is. Tény, hogy a por össze lett rúgva. És hogy miért is? Hát figyeljetek kisdobosok, elmesélem sorjában. A volt cégem, akinek neve legyen csak így hangzatosan a "volt cégem", egy fura hely. Valójában imádtam ott dolgozni. A közvetlen kollégák aranyosak voltak, a közvetlen főnök megértő és segítőkész, a kőkek meg mindenhol kőkek, amelyik hülye volt azt nyakon bactam, amelyik okos, annak megsímogattam a buksiját. Szóval minden ment ahogy kell, fizettek is pont annyit, amennyit dolgoztam. Illetve pont annyit dolgoztam, amennyit fizettek. Ezzel meg ők meg voltak elégedve. Tehát akár jól is alakulhattak volna a dolgok, ha a hal nem a fejétől bűzlene, amint azt egy ókori indián közmondás tartja.
De a fejétől bűzlik.
Az a helyzet, hogy ahhoz, hogy ez a cég jól működhessen, a középvezetéstől fölfelé mindenkit szépen sorba kellene állítani és felpofoztatni a bakterral. Ilyen inkompetens, kétbalkezes, szervezetlen és emberileg is legfeljebb libapásztornak való népséget én még életemben nem láttam, pedig kebelébe fogadott már néhány intézet. Tudom, én se vagyok az a száraz kenyérre édes mézként kenhető fajta, de ezek télleg buták voltak he. Gyakorlatilag mindent rosszul csináltak, amit csak lehetett.
Eleinte ezzel nem is lett volna bajom, mert egy kihelyezett egységben oktattam az Öregisten hitére a pogányokat, szóval ha félévente egyszer találkoztam a projektvezetőval, akkor sokat mondok. Csakhogy aztán, itt is elvállaltam némi plusz felelősséget, ott is megtettem amit lehetett, aztán akarva akaratlan arra jutottam, hogy ezek bizony nem hogy elősegítenék, de hátráltatják itt a munkát. Még ez is oké lett volna, ha békemet hagynak. Azonban, volt egy kópé ebből a bagázsból, aki egyszer meghúzta a bajszomat. Utólag hálás vagyok neki érte, különban nem jött volna össze ez az egész történet, nade ne szaladjunk előre. Szóval a kópé meghúzta a bajszomat, én meg alárúgtam. Mármint ezt ne fizikálisan értsétek, mert egyfelől a bajszomat ugyan nem hagyon húzgálni, másfelől a vezetőségnek való alárúgást megfelelő találat esetén bünteti a törvény. Ez amolyan metafora. Tudjátok mi az a metafora? Az, amit akkor használunk, ha hosszú lenne a ti kisdobos fejeteknek elmagyarázni az eseményeket teljes valójukban.
Na.
A bajuszhúzás-alárúgás esetéből veszekedés lett, felsőbb szintekig víve az ügyet. Mivel ott sem találtam támogatásra, ahhoz a szervezethez fordultam, ami, nos, ami nálunk nincs.
Itt kitérőt kell tennem. Többször mondtam már, hogy nem akarok és reményeim szerint nem is fogok a külföldön élő sorosbérencként hazájára bezzegkedő émmegmondtamtóni szerepébe esni. Most sem szeretnék, viszont itt kikerülhetetlen a tény, hogy Sógoréknál azok a fogalmak, amik odahaza leginkább csak papíron léteznek, úgymint munkajog, érdekvédelem és szakszervezet, azok itt a valóságban is létező dolgok.
Szóval, ennek a margóján létezik egy "Betriebsrat" nevezetű szervezeti egység, amit nagyjából "üzemi tanács"-nak tudnék fordítani. Ez arra van kitalálva, hogy amolyan ütközőpont és közvetítő egység legyen adott cég főokosai és talpasai között. Lényegében egy szakszervezet, csak egy adott cégre levetítve. Elballagtam hozzájuk. A bajuszhúzgálásnak végülis néhány ide-oda tolt papíron kívül egyik oldalról se lett nagyobb nyilvánosan látható folyománya, azonban egyfelől kiestem a pixisből, másfelől megismerkedtem és összekomáltam a fentebb említett tanács fejével, aki innentől- Isten tartsa meg jó egészségben-ellátott mindenféle jótanáccsal.
Aztán kitelt a szolgálatom a cégnél. Nem is feltétlen ezzel az előző történettel összefüggésben, amúgyis határozott idejű szerződéssel voltam ott. Igenám, csakhogy kettővel. Mert először felvettek fél évre, aztán megegyszer fél évre. Nekem meg megsúgta a Tanácsnok, hogy ilyet nem lehet ám csak úgy ukmukfukk, valakit vagy egyszer lehet határozott időre felvenni és utána Istenhozzádot mondani neki, vagy ha hosszabítják, akkor azt határozatlan időre kell és ha szabadulnának tőle, akkor rendes urak módján fel kell neki mondani.
Hinnye, mondta volna erre Vargha gróf. Hogy leszereltem, kiosztottam az utolsó nyaklevest az utolsó afgánnak és utoljára jól bepálinkáztunk a kollégákkal, volt pár hét szünetem, míg a következő (mostani) cégem következő (mostani) projektje kezdődött. Bennem volt a csintalanság, hogy amilyen a mosdó olyan a törülköző, meg mondom ha az ember pénzt talál, ne hagyja ott. Próbaszerecsen.
Tanácsnok úrral karöltve elmentünk a szakszervezethez, akik nagy ceremómia kíséretében (aláírtam három papírt) és egy láda sör (havi tagdíj) ellenében tagukká fogadtak, mellém csaptak egy snájdig ügyvédet és úgy feljelentették a nevemben a céget, hogy csak úgy csörömpölt.
Ezen aztán ült a rendszer egy évet. Ezt azért is mondom, hogy ne legyek énmegmondomtóni, itt se okosabbak ám az emberek mint otthon, meg a bürokráciát is a megboldogult monarhiaidőkből örököltük. Mindenesetre júniusban volt egy tárgyalás, ahol velem együtt még egy kupac exkolléga ült az egyik oldalon a másikon meg az excég tulajdonosa szívogatta a fogát. Ez talán ha egy fél óráig tartott és az ügyvédek beszéltek ügyvédül egymás között. Aztán azóta kaptam pár jegyzőkönyvet mintegy "tudomásul vételre", az excég fellebbezett, a szakszervezet megtámadta a fellebbezést, szóval ment az akatatologatás a végtelenségig.
Majd tegnap, hogy hazaértem a szükségszerű okok miatt négy naposra hosszabított hétvégémről, egy levél várt, ami szerint a bíróság végre döntött és az excégemet némi huzavona után farfekvéses sün szülésére kötelezték.
Kárpótlási díjat kérem szépen, azt fogok kapni. Ami nem egy fagyi ára. Mármint, úgy értem, nem csak egyé. Emellett a cég fizetheti az ügyvédet is, csak hogy jó legyen nekik. (Amit nekem fordított esetben a szakszervezet állt volna.)
Szóval.
Van ami nem működik Sógoriában van ami igen. Azonban a munkások jogvédelme, az, úgy fest igenis jól. Itt érdemes kicsit utánaásni a dolgoknak, aztán kinyitnia az embernek a pofáját.
Úgyhogy a volt cégem most az ő részéről fizeti a kis hobbijaimat, az én részemről pedig, nos, hogy is mondaná Vargha Gróf?
"Mögmondám, kutyafejűek, nem lesz ennek jó vége, ha az urak bajszát húzgálják kendtek. Most nézgelődhetnek kendtek miként süldő malac az új hidasban. Csí a' kendtek szájának, hogy az ördög takargassa a' kurafi népségét. "
Így.
Még szerencse, hogy Vargha Gróf nem kommunista.
Tanácsnok úrnak pedig ezúton is és még egyszer köszönöm a segítséget.
Vendégem legalább egy fagyira.
