Tizenegy és fél, mint egy focicsapat. Tizenegy és fél hogy a szívemben légy. Tizenyegy és fél, hogy tanuljak. Isten ennyi időt adott.
Hát legyen.
Nézzük.
Akkora voltál mint egy nagyobb úritök, mikor elhoztalak. Elhoztunk, na, az akkori barátnővel. Betettünk az autóba, kimeredtek a szemeid, hogy jaj, aztán helyreraktad, hogy na akkor utazunk és elaludtál. Csak így, ahogy mindig csináltad, okosan, lereagálva, hogy ez van, hát hozzuk ki belőle a legjobbat.
Aztán laktunk a Tinódiban, és emlékszem, mikor először láttál havat. Mamlasz kölyökkutya voltál és beletrappoltál a hóba és megfordultál, hogy elmeséld és megcsúsztál a lépcsőn és pofávalmellel érkeztél a lakásba. Aztán mikor először találkoztál a farakással az udvaron és megugattad.
Aztán kimentünk Ausztriába. Volt egy idő előtte, talán egy hét, amikor el akartalak szerezni valahova, merthogy jobb lesz mindenkinek. Ezt azóta is szégyellem. De maradtál és a de fontos. Akkor megígértem neked, hogy maradunk. Mi így. Aztán elkezdtük meghódítani Sógoriát. Volt szolgálati lakásunk, dolgoztál velem, kergetted a kecskét, aztán a kecske téged, aztán játék lett ebből, aztán mindenki kergetett mindenkit és mindenkinek tetszett ez.
Aztán elmentünk onnan és először egyedül kelett hagyjalak. Nem voltál jól, és vígasztaltalak, aztán belejöttél. Aztán lett új barátnő, másik Maszattal és akkor felborult a falkasorrend és megharaptál és én kibasztalak az udvarra és jöttél bocsánatot kérni.
Mintha valaha is szükséges lett volna.
Aztán mentünk mindig. Innen oda, onnan ide, te jöttél velem. Egyszer felajálottam, hogy maradj Vargáriában, mert jobb lesz neked, de te engem választottál. Mikor hazajöttem, majd elindultam, átszabtad a kerítést, és álltál az autóhoz, hogy te ugyan nem maradol.
Aztán kerestünk nekünk lakást, igaz? És szép volt, és örültünk. Aztán volt olyan, mikor az aktuális fehérnépet elrángattad tőlem a táskájánál fogva. Mert mindig is okosabb voltál nálam. Aztán volt olyan is, mikor az aktuális fehérnép megkérdezte, hogy mit lehet csinálni a kutyaszőrrel az ágyban, mondtam neki, hogy kinyitni a kertkaput aztán kimenni rajta. Mert mi megegyeztünk, hogy mi a fontossági sorrend.
Aztán költöztünk, mindig, de a mi ka-tetünk maradt.Tudod, te meg én, akármi lesz is. Aztán köhögni kezdtél. És azt mondták, van valami a tüdődben. És akkor már öreg voltál, öreg annak, aminek egy bernit mondanak. Előtte már imádkoztam érted egyszer, mikor megcsúszott a beled és egy hétig az állatorvosi egyetemen voltál. De azt is megcsináltuk. Lógattad a nagy fejed két hétig a búrában, de aztán lett még két szép évünk.
Aztán eljött, amikor nincs tovább. Tizenegy és fél. Neked ennyi jutott. Mert berni vagy, és azoknál kilenc az átlag. Én meg leszarom az átlagot. De mikor megjött a tüdőröntgen választani kellett. Lassan és fájdalmasan, vagy gyorsan és korrekten.
Tettem neked egyszer egy ígéretet. Hogy a végéig elkísérlek. Ahogy te is elkísértél. Mindig. Bármiben. Mindenben. Felhívtam az orvost. Megástam a sírod. Lefeküdtünk az ágyra ahogy mindig is szeretted és valami hülye sorozatot néztünk, ami legalábbis engem felvidított. Aztán elaludtál a karjaim közt.
És most értem meg csak, hogy mennyit tanultam tőled. Hogy lehet szeretni tisztán, feltételek nélkül. Ragaszkodni miértek nélkül. Élni, kompromisszumok nélkül.
Még mindig nem tudom, hogy jól döntöttem-e a végén, de nagyon remélem. Ahogy ígértem. A végéig. Együtt. Tisztességgel.
És amit te adtál azt köszönöm.
"Nem a kezemmel célzok, aki a kezével céloz, megfeledkezett atyja arcáról.
A szememmel célzok.
Nem a kezemmel lövök, aki a kezével lő, megfeledkezett atyja arcáról.
Az elmémmel lövök.
Nem a fegyveremmel ölök.
Aki a fegyverével öl, megfeledkezett atyja arcáról.
A szívemmel ölök."
