Az volt, hogy épp mentünk az Asszonnyal futni. Mármint, ez nem újság, az újság az az, hogy futás közben a hajnali derengésben megtaláltam a környék egyetlen valamire való gödrét, abba jól beleléptem, amiből kifolyólag a bal lábfejem csinált egy olyan irányú mozdulatot, amire a saját jókedvéből nemigen képes, amiből kifolyólag meg a környékbeli ébredező bécsiek a magyar szidalomszótár terjedelmes készletéből csippenthettek fel jónéhány cirkalmas és ékes morzsát. Fájt na. Aztán.
Aztán, az Asszony sodrófával kergetett az asztal körül, hogy márpedig én menjek el az orvosdoktorhoz. Bicegős lévén a kergetés nem tartott sokáig, ellenben én csakazértis úgy döntöttem, hogy Besenyő B.E.D. István, azaz Beszenyő B***ok Elmennija Doktorhoz István, én bizony b***ok elmenni a doktorhoz.
Merthogy, végigfuttattam az agyamon, hogy mit fog mondani az orvosdoktor. Három lehetőség van. Egy: ínszalagszakadás. Ez esetben nem tudnék lábra állni, márpedig én, ha fintorogva is, de aváztam jobbrabalra. Kettő: ínszalagrepedés, mely esetben a lelki szemeim előtt megjelenő ősz halántékú, középen mikiegeresre kopaszodott, fehérköpenyes, sztetoszpókos doktorbácsi a fejét ingatva a maszk mögül azt mondaná, hogy hát "Varga úr, ezzel mink nem tudhatunk mit kezdeni, felírok rá egy krémet, ami a félhavi fizetésébe kerül, meg egy rögzítőt, amit támogat ugyan a betegkassza, de még így is elviszi a másik felét, aztán napjában háromszor kenni, rögzítőt hordani és azt a nyavalyás lábat legalább nyolc hétig ha fene fenét esz se mozgatni." Három: ínszalagnyúlás, mely esetben a kettes variáció ismétlődne meg.
Ellenben.
Ellenben, én erre azt mondanám az orvosdoktornak, hogy a krémet azt viszem, de a rögzítőt azt nem, egyfelől, hogy maradjon pénzem kenyérre, másfelől, mert én ezt a sérült lábat bizony mozgatni szeretném. Erre az orvosdoktor felherkenne, hozzámvágná a sztetoszkópot, aztán megkergetne vértvevőtűvel (mert attól félek) és mivel bicegek, ezért utolérne, aztán tarkón kellene verjem, amiért is elvinne a biztonságiőr és kitiltanának örökre a rendelőből és ez belekerülne a helyi médiába és a tanítványaim rajtam röhögnének és hát legyünk őszinték ez azért kellemetlen lenne.
Szóval ezt elkerülendő nem mentem el az orvosdoktorhoz. Asszony nézett is rám, mint a vasvilla. De. Miért is akarom én mozgatni a sérült lábamat?
Mert egyszer már jártam így. Annó, Kombathelyen, csótókör közben megtaláltam egy mocsárciprus (amúgy igen szép fa) léggyökerét, aztán kakukk. Ugyanezt mondta az orvosdoktor, mármint nem, hogy kakukk, hanem a fentieket. Akkor még elhittem, de valahogy a testem meg kiabált a mozgásért, úgyhogy a 8 hetes nemmozgatás közben elkezdtem a 2.héttől sétálni, majd szamármenetben sétálni, majd lassan kocogni, majd a 8. héten igazából már megint futkorásztam. Pedig az a sérülés durvább is volt, mint a mostani.
De ez tűnt helyesnek.
Sok évre rá, mikor már el is felejtettem ezt az esetet a léggyökérrel, és két makkegészséges lábon éltem az életem kerültem beszélgetésbe egy hozzáértővel (nem emlékszem már, orvos, anatómiaprofesszor, akármi, mindenesetre a hivatásától függetlenül egy amolyan nem az árral sodródó karakter volt) a témáról. Aztán mondja ám az ember, hogy naja, a nyugati orvostudományban bevett módszer a pihentetés, csakhogy ennek van egy nagy hátulütője. Mégpedig az, hogy a szervezet nem hülye. Ha megfigyeljük az állatokat, azok ha mozgásszervrendszeri sérülést szenvednek, akkor pár napot pihennek, aztán elkezdenek avázni. Merthogy - mivel a szervezet nem hülye - ezért pontosan tudja, hogy ha egy szövet megsérül, akkor mi kell a helyére. Hát mi kéne, ugyanolyan szövet, ugyi. Az ínszalag helyére ínszalag, az izom helyére izom, satöbbi. Ellenben, ha azt az adott testrészt kivonod a forgalomból, akkor a szervezeted (mivel nem hülye) aszondja, hogyhát, ez úgy látszik már nincs használatban, tehát hogy azt a csúf lukat mégiscsak kipótoljuk valamivel, tesz oda kötőszövet. Az meg sem nem rugalmas, sem nem terhelhető, mert nem arra van kitalálva.
Szóval megfoltozza, csak épp nem fog működni és míg világ a világ, nyekeregni fog, ha mozgatod.
Van egy komám, ő úgy született, hogy van a combizomzatában egy félcentis lik. Ég tudja, miért. Mindenesetre ettől folyamatosan vacakolt a lába, meg fájt a térde meg minden. Aztán orvostól orvosig járt, mind azt mondta, hogy hátugye ezt ne tessék erőltetni, ezen kívül mink nem tudhatunk mit tenni. Aztán egyszer megtellett a butykosa és elkezdett hobbiszinten erőemelni. És láss csodát, a fájás elmúlt. Majd talált egy dokit, aki maga se vetette meg a súlyzózás örömeit és a koma elrítta neki bánatát, hogyhát ez van, fáj a lába, de ha aktívan edz, akkor elmúlik, viszont amint abbahagyja az edzést, megint előjön a fájás, pedig mindenki aszondja, hogy ennek fordítva kéne lennie, most akkor ez mi? Mondja ám az orvosdoktor, hogy ez nem mi, hanem logikus, ugyanis amint nekiáll ráedzeni és megerősödik a combizomzata, hát akkor az izomszövet annak rendje szerint, józan paraszti módon és egyszerűen mint a pofon, nos, betömi azt a félcentis lukat.
Azt nem fáj.
Meg aztán, azóta sokat beszélgettem erről népekkel. Sokan egyetértenek velem. Persze másfelől sokan nem. Abban viszont majd' mindenki, hogy a nyugati orvostudományból kiveszett a holisztikus, egész testet feltérképező szemlélet. Erre még tudnék jónéhány példát mondani, de lassan elfogy a papír.
Mindenesetre, hogy félreértés ne essék és hogy ne kelljen életem hátralevő részét börtönben tölteni, itt szeretném leszögezni, hogy nem, nem és mégegyszer sem arra akarok én arra buzdítani itt bárkit, hogy ne menjen orvosdoktorhoz. Sőt. Tessék csak. Sose árt, ha tudjuk, miszösz van ott belül. Magam is elhatároztam, hogy így negyvenhez tendálva évente egyszer átnézetem a hardvert. Én itt arra akarom felhívni a figyelmet, hogy bizonyos bevett szokásokat, amiket azért csinál a nyugati orvoslás úgy, ahogy, mert "eztet mindig is így csinátuk", szóval, azokat érdemes volna néha átgondolni. Kicsit.
Nem? De.
Jaaa, köszi, hogy kérdezitek, hogy mi van a lábammal. Kenegettem két hétig krémmel. Meg kicsit tornáztattam, nyújtogattam, forgattam jobbrabalra. Aztán sétálni kezdtem. Aztán futógépen kocogni. Aztán a napokban megyek "rendesen" is futni. Mentem volna már korábban is, csak elkapott a dátha. Merthogy meg van gyógyulva, e, mármint a lábam. December elején volt a gödrös eset amúgy, ha már ezt is kérdezitek. Kábé pont nyolc hete :) Nem akarok semmit belétek beszélni, csak egy alternatívát kínálni.
Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa.
Én megyek palacsintát sütni.
