Thorium does médiapatkány

Az egész egy házassági ajánlattal kezdődött. Nem is. Azzal, hogy felhívták rá a figyelmemet (nem,nem a hangok), hogy ha olyan ember ír a facebookon , aki nem ismerősöm, akkor a levelet a rendszer automatikusan eldugja az "automatikusan eldugott levelek" mappába. Hát hegyibe', megnéztem mi torlódott fel ott, és néhány reklám, és egyéb mellett ez jött:
"Szia!
Ha elveszel, naná, hogy hozzád megyek.
Sőt, egész olcsón megúszod a cullangot. Isteni ültetőkártyás hóbelebancot tudok rittyenteni pikk-pakk. (szakmai ártalom)" satöbbi.

Szóval, ITT kezdődött igazán. A levél volt még tovább is, de adatvédelmi, és jogi okokból nem másolom be. Tényleg, az reklámnak számít, ha leírom ide, hogy facebook? Juj, megint megtettem! Na, viccet félretéve (persze, pont olyan hangulatban vagyok, hogy félre tudom tenni,nem?;)) a házassági ajánlat nyilván vicc volt, mint az a levél folytatásából világossá vált, mindenesetre visszaírtam rá, mert jópofa volt az egész, és kiderült, hogy a hölgy valahol, valamikor egy fórumon akadt rám a facebookon. (Megint megtettem!Jujjuj!) Az adott fórumon pediglen volt egy helyes beszólása, épp stílusosan osztott valakit, és valahogy a témába vágóan odakeveredett a főzőtudománya, mire én, mint azt ilyenkor szoktam tenni, felajánlottam neki, hogy elveszem feleségül. Ez hónapokkal ezelőtt volt, és mivel hónapokkal ezen eset előtt néztem meg utoljára a facebookon (kész, most már biztos becsuknak) azokat a leveleket, amiket a rendszer automatikusan eldug az "automatikusan eldugott levelek" mappába, gőzöm se volt, miről van szó.
Ez így bonyolult volt?
Mindenesetre kiderítettük, jót röhögtünk.

Naaztán.
Beszélgetni kezdtünk, mindenféle marhaságról, disznóságról, lámaságról és madárságról, és kiderült többek közt, hogy az illető még mielőtt összeismerkedtünk volna, egy újságíró ismerőse által ajánlva olvasta ezt a blogot. No, mondok' mi a szösz? Az egész beszélgetésfolyam persze nyilván nem erre volt kihegyezve, de ez a bejegyzés most igen, úgyhogy hajrá egoizmus, a többieknek meg helyremegy, leül, egyes.

Facebook. Ezt muszáj volt.

Már csak azért is, hogy legyen itt egy sortörés, mert mintha hallottam volna egy autót jönni felénk, és kiszaladtam meglesni. A hölgyemény, aki egyébként képzőművész, reklámgrafikus, szervezkedő-tervezkedő miegymás, bedobta, hogy beajánl a környékbeli médiumokba. A médium itt nem a szellemlátót jelenti, csak így használják helyesen, mivel egyes számban médium, többes számban média. Igaz ez többes számban van, csak magyar raggal. Ez így akkor most helyes? Á, le van tojva.
És mire tétúl tekintettem, írt is egy szép levelet az egyik vasi médium vezetőjének.

Na, agyaltam / még agyalok rajta egy sort, mert ugye a blog egy dolog. Itt azt írok, amit akarok. Mint például, hogy facebook. (Há!) A kolléganőm épp kiment megnézni, kik jöttek, addig én visszaülök írni. És az sem mindegy, hogy hogyan írok, mert-mint talán már észrevettétek- szóban és írásban is elég szabadszájú vagyok. Ami a nagyközönség előtt nem mindig elfogadott. Meg itt ugye arról írok, ami jólesik, aztán eszitek, nem eszitek, nem kaptok mást. Szóval most elképzelem a helyzetet, hogy:
- Nos tisztelt Salakszórósi Úr, mi a véleménye a Buhajjbereznyén kialakult közlekedési dugóról?
Áááá, ne. Illetve amiatt is érdekes a történet, mert az időm háromnegyedét Sógoriában töltöm, a fennmaradót pediglen(általában) otthon lazulással, (újabban) zenekari próbákkal, ügyintézéssel, csibehajkurászással, ilyesmivel. Van egy kis háztáji, ne gondoljatok másra. Szóval hogy mennyire vagyok képben a helyi dolgokkal, az legalábbis határeset. Bár megoldható. Ha más nem, az ösmerősök így is mindig tájékoztatnak. A facebookon. Hehehe... Arról nem is beszélve, hogy nekem ezek a bejegyzések általában ilyen hasmenés jelleggel jönnek, forgatom, forgatom, egyszer csak jön az érzés, hogy na akkor most...Ha meg időre megy, az más.

Nos, folytatom, csak kizökkentem kicsit a gondolatmenetből. Valami palik jelentek meg itt, hogy körülnéznének. Mondjuk idetelefonálhattak volna előtte. Mindegy, leráztam őket, hogy munkaidőn kívül nem érek rá körbevezetni őket, meg amúgyis írok. Meg amúgy se állok szóba olyanokkal, akik így alkonyattájt is napszemüveget hordanak, mert szerintem gáz. Hülye proletárok.
Na, lényeg a lényeg, kicsit még forgatom magamban a kérdést, hogy akarok-e én ezzel az egésszel valamit, és ha igen, akkor mit, bár magamat ismerve a döntés már megvan, a többit meg meglátjuk, vesztenivalóm nincs vele.
Addig folytatom itt a partizánkodást.
Itt legalább annyiszor írom le, hogy FACEBOOK, ahányszor csak akarkjsgn,dfh.......................................................................................

Rasszista!!

Ennek a témának már neki akarok állni egy ideje. Jó ideje. De valahogy most érett rám, mostanra gondoltam végig, hogy mit is akarok kihozni belőle(?), és mostanra tisztáztam le magamnak, hogy is állok a kérdéssel.

Először is, szeretném kijelenteni, hogy engem nem zavar, ha valaki néger.
Addig, amíg otthon, a négy fal között csinálja.
Nem, ez nyilván nem volt komoly, de a kihagyhatatlan poénok közé tartozott. Semmi gondom a négerekkel. Mindenkinek kellene egy otthonra.
Puff, bocsánat, ez így jön...pedig tényleg, semmi bajom velük. Gyerekkoromban néger barátaim is voltak.
Csak apa eladta őket.

Nademostmár. Félre teszem a viccet, már így is érzem, hogy meg akarnak kövezni. Mert ilyen és ehhez hasonló poént vagy ezret tudok, veletek együtt szerintem, és az az igazság, hajlamos is vagyok elsütni őket. A kérdés, hogy ez azt jelenti-e, hogy rasszista vagyok? Avagy mi lett volna, ha ugyanezt mondjuk ausztrál őslakossal mondom el? Egyrészt nem értené senki, másrészt nem érdekelne senkit. Így meg, az emberek egy része röhög, a másik része meg elgondolkodik, hogy blogírásért fel lehet-e jelenteni valakit? Mert ugye a négerekről szól, és a hozzájuk kapcsolódó tapasztalatvilágunkból és sablonainkból kovácsolt szemüvegen át nézzük a vicceket.

Rátérve a sztenderd szövegre, amitől falnak tudok ugrani, "vannak cigány barátaim". Szóval, az az igazság, hogy nálam bőrszíntől függetlenül az emberek jó részének van egy esélye. (Nem, nem kombinál.) Leülünk, váltunk pár szót, maj'kiderül. Viszont az is tény, hogy fafejű vagyok, és az "emberek jó része" nem fed le mindenkit, bizony vannak olyanok is, akikre elsőre rámorgok, mint a csontot őrző kutya. A vicces, hogy ez se bőrszínfüggő nálam. Legutóbb egy osztrák csajjal jártam így, akinek annyi volt bűne, hogy nem köszönt vissza, ami nekem valamiért vörös posztó, végül a többiek szóltak rám, hogy ne b*sz*a**m már. De tény az is, hogy ha éjjel egy cigánytársaság mellett megyek el az utcán, akkor összeugrik a gyomrom, az öklöm, mindenem.

Namost. Akkor döntöttem el, hogy csak nekiállok ennek a témának, (de legalábbis nagy lökést adott hozzá) mikor a következő eset játszódott le: Egy este B. barátommal hazafelé tartunk az operabálból, és megállunk megigazítani a nyakkendőnket. ( Értsd: ballagunk haza a Végállomás nevű fejrázóklubból egy metálkoncertről, kicsit cikkcakkolva. Ha már zárójelet tettem, kihasználom, és adok egy gyors jellemzést B. barátomról: Level 80 hegyi barbár. Igaz, ebből legalább 70 level az a hatalmas aranyszíve.) Valahogy előjött a téma egy közös ismerősünkről, aki cigány. Mondom a B.-nek, hogy "-Te, én ismerem jól azt a kiscsajt, jóbarátom, a számolatlan pénzt rábíznám." Azt mondja erre: "Figyejjé má Danikám, énvégettem a világ legjobb embere is lehet, ha cigány, akkor is utálom." "-Ja látod, ezért van az, hogy te rasszista vagy, én meg előítéletes."
Na hoppá-gondoltam, egy csuklással kiegészítve- megfogtuk a dolog velejét.

Mert azt hiszem nálam így működik ez valahogy. Vannak berögzött sztereotípiáim, amik automatán előjönnek, de ezt megfűszerezi a kíváncsiság, behabarja az érdeklődés, és összefőzi a tapasztalat. Szóval igen, előítéletes vagyok bizonyos népcsoportokkal szemben, de ezt nem vetítem le az egyénre. Tudom, ez így disszonánsan hangzik, de ez van. A kérdés, hogy az előítéletnek van-e alapja? És azt hiszem az esetek többségében van, csak vigyázok, hogy az alapokat ne a toronyra akarjam ráépíteni, azaz ha tudom is, és el is fogadom, hogy adott kultúráról ezt és amazt mondják, nem húzom rá, mint a vizes lepedőt, az egyes emberekre, amíg nem látom szükségét (!).

Régi szólás, hogy a "vérében van". Az embernél, mint minden élőlénynél sok viselkedési formula genetikailag meghatározott, együtt születünk vele. Nem hiszem azonban, hogy ezt le lehetne vetíteni az egyes rasszokra. A magyar nyelvben a "fajgyűlölő" szót használjuk, ami teljesen helytelen, mivel biológiai szempontból az ember, mint olyan, egyetlen faj. Tehát fajgyűlölő az, aki a krumplibogárra haragszik. Mondjuk. A "rasszista" már jobb, mert aki teszem azt az ázsiaiakat utálja, az egy a fajon belüli rasszt tüntet ki megkülönböztetett figyelemmel. A genetikailag meghatározott viselkedésformák, mint például a társkeresés, rangsorkialakítás, agresszió, szeretet, hogy csak néhányat mondjak, ami hirtelen eszembe jut, rassztól függetlenül nagy vonalakban mindenkinél megvannak. Ami ezen felül van, az jó részben tanult, ezáltal kultúrafüggő. Jó példa erre az a cigánylány, akit még középiskolás koromban ismertem meg. Ő örökbefogadott gyerek, fehér szülők nevelték fel, és viselkedés tekintetében az összes "cigányos" vonás hiányzott belőle.



Gondolom észrevettétek ezt a jópofa és enyhén összenyomott bekezdéselválasztó ábrát. Azért került ide, mert ahogy írkálok, újabb és újabb gondolatok jönnek elő, és kezdem úgy érezni, hogy ez hosszú kör lesz. Beugrott még egy történet, ami -nekem legalábbis- szervesen kapcsolódik a témához. Ez még megboldogult nevelőtanár koromban történt a vépi gladiátor -és gazdasszonyképzőben. Takarodó utáni ellenőrzésnél ballagok be az egyik szobába, ahol is a két kollégista szkinhedünket üli körbe 5-6 végzős fehér legény, elég feszült pózban, és az egyik cigány srác támasztja az ajtófélfát. A szokásos "Mi újság urak?" kérdésre a szokásos "Csak beszélgetünk"-kel felelnek, ami adott esetben azt jelenti, hogy nem sokkal a pofozkodás kitörése előtt érkeztem. Szóval, a felállás: A., az ajtófélfát támasztó cigány srác, akivel kifejezetten jóban vagyok, M. és K. a két szkinhed akikkel amolyan formális viszonyban és akik rászálltak A.-ra, és a többiek, akik igazságot akarnak tenni. Leülök, mondom nekik, ez engem is érdekel. (Meg gondolom, addig se tör ki a parasztgyalázat.) Megy a vita, egyik oldalról a büdöscigányozás, és a gusztustalanfajozás, másikról a "Te karácsonykor is bakancsot húzol?" és hasonló dolgok. Mindenesetre elhangzik pár épkézláb gondolat is. Aztán, ha már ott vagyok, megkérdeznek engem is, mi a véleményem. Én meg elmondom azt, amit itt már részben leírtam, hogy nem dobálok meg senkit kaviccsal csupán azért, mert cigány, japán, török, vagy kirgíz, de nem is rejtem el magam elől, hogy Magyarországon a cigánysággal amúgy ánblokk vannak problémák, ami-teszem hozzá- jó részben az állam hibája, mert olyan rendszert hoztak létre, amiben a cigányok csupán cigányságuk miatt ingyen meg tudnak élni, ergó hülyék lennének hasznos elfoglaltságot keresni, meg az egyebek, szóval ezt jó hosszan kifejtve elregélem. Ezután nem sokkal elzavarom aludni a "beszélgetőket."
Csapó.
Másnap hasonló idő tájékán megyek altatni az ifjú padavanokat, betérek A. lakosztályába, aki feldúltan és felöltözve kering a szobában. Mondom neki, hogy tentebaba, mire ő durcáskodik, és azt mondja, hagyjam őt békén, elvégre ő csak egy büdös cigány. -Mi bajod?-kérdezem. Erre kifakad belőle, hogyhát micsoda dolgokat mondtam én tegnap a cigányokról. -És mondom, micsoda dolgokat? -Hogy problémák vannak velük. -És-kérdezem-nincsenek? Háááát....A. egy értelmes srác, belementem a játékba, és itt egy jó félórás beszélgetés vette kezdetét, amit nyilván nem tudok és nem is akarok pontról pontra felidézni, és leírni. Érdekes volt hallani az ő szájából a dolgokat. Amennyire lehetett félretettem a tanár-diák viszony kötöttségeit, és őszintén beszéltünk a témáról. Elismerte, hogy bizony a problémák léteznek. Itt ötlött az eszembe a dupla rasszizmus elmélete, mivel A. szerint a cigányok néha azért agresszívak, mert eleve alapértelmezetten feltételezik, hogy a fehérek azért tesznek bizonyos gesztusokat, mert nem szeretik a cigányokat. Innentől persze a kör bezárul, mert ha valaki felhorgad, azt többnyire nem dicséri meg a másik fél sem.

Szóval. Az előítéletek előítéleteket szülnek, ez tény, de azt hiszem az előítélet még nem ugyanaz mint a rasszizmus. Az előítéletnek talán lehet egy egészséges mértéke is. Csak ezt el kell találni. Továbbá azzal sem árt tisztában lenni, mikor, melyik népcsoportról beszélünk. Mert ugye megint más a magyarországi cigányokról beszélni, akik egy viszonylag zárt közösséget alkotnak, vagy pl úgy általában a "ázsiaiakról", akik egy kontinensnyi népet tesznek ki, különböző alrasszokkal, kultúrával, nyelvvel, szokásokkal.

Tehát, hogy rasszista vagyok-e? Nem. Azt hiszem :)