Boldog -második- születésnapot!

Meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.

Éljen az egoizmus, meg a Józsefattila. Illetve eszembe jutott, hogy három napja, Augusztus 12.-én volt a második szülinapom, csak az utóbbi jó pár évben elfelejtettem - elfelejtettük megünnepelni. 

A szülinaposdi úgy kezdődött, hogy ha jól számolom, úgy 8-9 éve, szóval 2003-ban, vagy 2004-ben, valahogy atájban illetve akkoriban, augusztusnak idusán, pontosan 12.-én, egy péntek 13.-a előtti csütörtökön, erre még emlékszem, na szóval akkor irgalmatlan frenetikus barbár módon fejrehömbörödtünk autóval. De nem ám csak úgy tesséklássék. Mondhattam volna azt is, hogy volt egy súlyosnak ígérkező autóbalesetünk, de az olyan snassz, nem? De. Hogy miért a többes szám, és az "ígérkező"? Na mesélek inkább.

Csendes, kicsit unalmas nyári délután volt, épp a főiskola nyári szünetét töltöttem kis szülőfalumban. Kitaláltuk három cimborával, hogy felugrunk a csatári hegybe, a Sándor borozóba és ha már kitaláltuk, lőn es. Megittunk egy-két sört és indultunk is haza, semmi nagyobb mulatság nem kerekedett. Pontosítok, csak hárman söröztünk, a negyedik emberünk -a sofőr- kólázott, szóval józan volt, mint a paraszti ész. Hanem a hazaúton gondolta megmutatja mit tud az autó. Ezt addig- addig erőltette, hogy Vaskeresztes előtt egy S-kanyar nem viselte a 150-es tempót, és leszaladtunk az útról. Az út mellett egy kiszáradt tómeder volt (azért írom, hogy volt, mert azóta van benne víz, sőt, egy éttermet is építettek ott a tiszteletünkre), ennek a partján kezdtünk el szabni lefelé, míg egy tuskó meg nem dobta az autó elejét. A fizika nem viccel, a kocsi fejre fordult, és úgy hentergett le a domb oldalán, mint a lapos kavics, tető-kerék-tető-kerék-tető. Én a kisodródás pillanatában (jobboldalt hátul ültem) pont behajoltam középre, hogy valamit meglessek az úton, így amikor  kocsi kivágódott, bekentem a fejem az ablakba, amitől volt egy pillanatnyi standby üzemmódom, úgyhogy csak egy fordulásra emlékszem, meg hogy rémülten nézünk egymásra a mellettem ülővel, és tartjuk a mennyezetet, mintha az bármit segítene. A többiek szerint háromszor fordultunk át. Mivel a "többiek mesélték", sejthető, hogy megúsztuk. Amire aki látta az autót, azt mondta, hogy elég valószínútlen. Pedig de. Azt mondják, ilyen élményeknél az ember előtt lepörög az élete. Hát ha ez így nem is történt meg, de sok minden átfutott az agyamon egy ezredmásodperc alatt, leginkább olyan dolgok, ami miatt még nem akarom feldobni a bakancsot, illetve amik még előttem vannak. Fejen álltunk meg, a másik hátul ülővel a hátsó ablak maradványain át kepesztettünk ki. Kezdődött a kárfelmérés. A kocsi totálkáros, gyakorlatilag az utaskabin maradt belőle úgy-ahogy épen, az is tömörített formában. Mi egy ilyen boruláshoz képest karcolásokkal szálltunk ki. Áldunk téged, ó Renault. Egyik srác sokkot kapott, utólag vicces, de akkor ijesztő volt, nem lett semmi fizikális baja, de jó másfél órán keresztül úgy működött, mint tízmásodperces Tom Az ötven első randi-ban, csak neki olyan öt percre terjedt az emlékezete, aztán kezdte előről ugyanazokat a dolgokat. Ezen túl, a biztonsági öv nyoma látszott másnap mindannyiunkon (ha fizetnének érte, most bevágnám ide azt az angyalos logót a rendőrség balesetmegelőzési osztályától...), a sofőrünknek a szeme vérzett be kicsit, illetve nekem nőtt egy mokka az arcomra, ahol elkaptam az ablakot. Ennyi. Másnap hamar autóba ültem, hogy ne parázzak örökre, de sokáig bennünk volt az élmény, és kicsit szorítottuk a se**ünket a kanyarokban. Továbbá mind a mai napig hajlamos vagyok rászólni a böszmén vezető emberre, mert elmúlt belőlem az a hamis biztonságérzet, hogy "nem történhet bajom az autóban". Jó, végülis nem történt. 

Utána megegyeztünk a srácokkal, hogy ha vissza lehetne pörgetni az időt, akárhogy is, de ha újra lehetne élni az egészet, akkor sem hagynánk ki ezt az "élményt" az életünkből, sokat jelent átélni egy ilyet. Augusztus 12. pedig azóta a második szülinapom. Egy - két éven át ünnepeltük is a srácokkal, idővel aztán, ahogy fakult az emlék, leszoktunk róla, de azért még emlékszem rá. És most valahogy beugrott. Hurrá, nyolc éves lettem! :)

Felszántom a császár udvarát, Vol. 2

Kezdek úgy lenni az Animal Life-s sztori óta, hogy nem merek leírni semmit előre. Úgyhogy ez most egy feltételes módban íródó bejegyzés lesz.

Kaptam egy melót Bécsben. Áááá, nem, na, szóval, elvileg, úgy fest, ha minden jól megy és összejön, nem jön el addig a világvége, nem esznek meg a farkasok, vagy a vuclik, és nem szegődöm el ork törzsfőnöknek, na AKKOR, akkor szeptemberrel kezdek Bécsben. Épp szerződésaláírásra várok. Feltűnhetett a cégnek, hogy kezdek fóbiás lenni, mert a napokban biztosítottak, hogy ha megbeszéltük, akkor tuti, így lesz. De már óvatos vagyok. 

Na szóval, korábban, valamikor február magasságában már elindultam ehhez a bandához. Egy E-motion nevű lovasterápiás egyesületről van szó, amely E-motion név alatt lovasterápiával foglalkozik. Érted. Nem a lovakat terápiázzák, hanem embereket és emberkéket, akiknek testi/lelki kínja van. A cél szimpatikus, voltam állásinterjún anno, az emberek is szimpatikusak. A savanyúpofájú Ferencjóska helyett itt egy életvidám kis nő a főnök. Akkor nem vettek fel, de írt egy levelet a nőci, amin látszott, hogy nem az az előregyártott tucat "Kedves xy, sajnálattal közöljük, hogy satöbbi" jellegű iromány, hanem tényleg nekem szólt, szóval leírta, hogy valami apróságon múlott, hogy a másik jelentkező kapta meg a munkát (több tapasztalata volt lovakkal) amúgy tetszettem nekik. Most aztán újra megtaláltuk egymást, és ELVILEG megkaptam a munkát. Jó, nem leszek vezérigazgató, ugyanúgy állatgondozóként folytatom a "karrierem", de maradok az állatok mellett (elvileg), ami jó. A fizetés kifejezetten korrekt. Volt párhuzamban egy másik munkalehetőség, ugyanilyen summával, irodai telefonálgatós, innentől nem sokat gondolkodtam, melyik lesz a befutó. 

Aztán most jön a neheze, elvileg, mert a Spirit alapvetően olyan, mint egy biztonságos fészek, igaz, hogy nem fizetnek agyon minket, de cserébe mindent a seggünk alá tolnak. Most, elvileg, kirepül a madárka. Épp azon fő a fejem, hogy olyan lakhatást találjak a császárvárosban, vagy a közelében, ahol Árnyék Úr jól érzi magát, és nem megy rá ingemgatyám. Nincs sok ilyen, meg kell mondjam. Próbálom megszűrni azt a keveset, ami van...Épp találtam valami érdekeset, de erről tényleg nem merek írni. Nem bánnám, ha lecsengene már az egész macera, és újra biztos talaj lenne a lábam alatt. Na de, meglesz még az is. Elvileg. Érdekes lesz újra bekerülni egy nagyvárosba, ahol sok ember van, és rengeteg az ember, és az ember is tömérdek. Kíváncsi leszek. 

Elvileg.