Boldog -második- születésnapot!

Meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.

Éljen az egoizmus, meg a Józsefattila. Illetve eszembe jutott, hogy három napja, Augusztus 12.-én volt a második szülinapom, csak az utóbbi jó pár évben elfelejtettem - elfelejtettük megünnepelni. 

A szülinaposdi úgy kezdődött, hogy ha jól számolom, úgy 8-9 éve, szóval 2003-ban, vagy 2004-ben, valahogy atájban illetve akkoriban, augusztusnak idusán, pontosan 12.-én, egy péntek 13.-a előtti csütörtökön, erre még emlékszem, na szóval akkor irgalmatlan frenetikus barbár módon fejrehömbörödtünk autóval. De nem ám csak úgy tesséklássék. Mondhattam volna azt is, hogy volt egy súlyosnak ígérkező autóbalesetünk, de az olyan snassz, nem? De. Hogy miért a többes szám, és az "ígérkező"? Na mesélek inkább.

Csendes, kicsit unalmas nyári délután volt, épp a főiskola nyári szünetét töltöttem kis szülőfalumban. Kitaláltuk három cimborával, hogy felugrunk a csatári hegybe, a Sándor borozóba és ha már kitaláltuk, lőn es. Megittunk egy-két sört és indultunk is haza, semmi nagyobb mulatság nem kerekedett. Pontosítok, csak hárman söröztünk, a negyedik emberünk -a sofőr- kólázott, szóval józan volt, mint a paraszti ész. Hanem a hazaúton gondolta megmutatja mit tud az autó. Ezt addig- addig erőltette, hogy Vaskeresztes előtt egy S-kanyar nem viselte a 150-es tempót, és leszaladtunk az útról. Az út mellett egy kiszáradt tómeder volt (azért írom, hogy volt, mert azóta van benne víz, sőt, egy éttermet is építettek ott a tiszteletünkre), ennek a partján kezdtünk el szabni lefelé, míg egy tuskó meg nem dobta az autó elejét. A fizika nem viccel, a kocsi fejre fordult, és úgy hentergett le a domb oldalán, mint a lapos kavics, tető-kerék-tető-kerék-tető. Én a kisodródás pillanatában (jobboldalt hátul ültem) pont behajoltam középre, hogy valamit meglessek az úton, így amikor  kocsi kivágódott, bekentem a fejem az ablakba, amitől volt egy pillanatnyi standby üzemmódom, úgyhogy csak egy fordulásra emlékszem, meg hogy rémülten nézünk egymásra a mellettem ülővel, és tartjuk a mennyezetet, mintha az bármit segítene. A többiek szerint háromszor fordultunk át. Mivel a "többiek mesélték", sejthető, hogy megúsztuk. Amire aki látta az autót, azt mondta, hogy elég valószínútlen. Pedig de. Azt mondják, ilyen élményeknél az ember előtt lepörög az élete. Hát ha ez így nem is történt meg, de sok minden átfutott az agyamon egy ezredmásodperc alatt, leginkább olyan dolgok, ami miatt még nem akarom feldobni a bakancsot, illetve amik még előttem vannak. Fejen álltunk meg, a másik hátul ülővel a hátsó ablak maradványain át kepesztettünk ki. Kezdődött a kárfelmérés. A kocsi totálkáros, gyakorlatilag az utaskabin maradt belőle úgy-ahogy épen, az is tömörített formában. Mi egy ilyen boruláshoz képest karcolásokkal szálltunk ki. Áldunk téged, ó Renault. Egyik srác sokkot kapott, utólag vicces, de akkor ijesztő volt, nem lett semmi fizikális baja, de jó másfél órán keresztül úgy működött, mint tízmásodperces Tom Az ötven első randi-ban, csak neki olyan öt percre terjedt az emlékezete, aztán kezdte előről ugyanazokat a dolgokat. Ezen túl, a biztonsági öv nyoma látszott másnap mindannyiunkon (ha fizetnének érte, most bevágnám ide azt az angyalos logót a rendőrség balesetmegelőzési osztályától...), a sofőrünknek a szeme vérzett be kicsit, illetve nekem nőtt egy mokka az arcomra, ahol elkaptam az ablakot. Ennyi. Másnap hamar autóba ültem, hogy ne parázzak örökre, de sokáig bennünk volt az élmény, és kicsit szorítottuk a se**ünket a kanyarokban. Továbbá mind a mai napig hajlamos vagyok rászólni a böszmén vezető emberre, mert elmúlt belőlem az a hamis biztonságérzet, hogy "nem történhet bajom az autóban". Jó, végülis nem történt. 

Utána megegyeztünk a srácokkal, hogy ha vissza lehetne pörgetni az időt, akárhogy is, de ha újra lehetne élni az egészet, akkor sem hagynánk ki ezt az "élményt" az életünkből, sokat jelent átélni egy ilyet. Augusztus 12. pedig azóta a második szülinapom. Egy - két éven át ünnepeltük is a srácokkal, idővel aztán, ahogy fakult az emlék, leszoktunk róla, de azért még emlékszem rá. És most valahogy beugrott. Hurrá, nyolc éves lettem! :)