2012. december 18., kedd

Nektek mi A Hobbitok?



Soha nem írtam filmkritikát, ennek szellemében most sem fogok. Egyrészt azért, mert a sámánok szerint aki télvíz idején, fogyó holdkor, egy sör után filmkritikát ír, annak megrücskösödik a feneke és ezt nem szeretném,  másrészt, mert ahhoz, hogy igazán ehető kritikát írjak "A hobbit" c. filmről, át kéne nyálaznom jónéhány weboldalat a szereplőkről, a rendezőről, az előzményekről, plusz elolvasni mégegyszer az eredeti Tolkien regényt, erre meg lusta vagyok. Tehát, egyszerűen leírom a szubjektív véleményemet. 

"A hobbit" emlékeim szerint az első Tolkien-regény, amit kiolvastam. Illetve akkor még nem így hívták, mivel tettem ezt a később köztársasági elnökké leminősült Göncz Árpi bácsi kiváló fordításában, aki a történet remek és élvezhető magyarba átültetését addig vitte, hogy a Tolkien által kitalált fantázianeveket is szívmelengetően magyarította, így hát "A hobbit" címe akkoriban még "A babó" volt. Most meg lőn belőle döbbenetes film, egetrengető várakozással, világraszóló beharangozással, valamint rögtön a megjelenése után a kritikusok * hurrogásától hangos média.
* (Ők azok az emberek, akiket nem érdekli, ha megrücskösödik a fenekük miközben télvíz idején, fogyó holdkor, egy sör után filmkritikát írnak.)



A szabad akaratunkból némileg meghosszabított hétvégét Sógoriában töltöttük a Zasszonnyal, mivel azonban az "A" tervként belőtt korcsolyázás meghiúsult, "B" tervként bedobtam, hogy nézzük meg a hobbit, mert irrrrgalmatlanul érdekel és ki tudja, Agyarországon mikor jutok el a moziba a karácsony-szilveszter kombó miatt.
  És lőn. 
Az első meglepetés a 3D élmény volt. Mondjon aki, amit akar, nagy különbség van mozi és mozi között, ha a háromdérű van szó. A mi mozink egy pici falusi mozi volt, meglepően nagy teremmel (pontosabban termekkel), de amikor beúszott a képernyőre forogva a filmgyártók logója, akkor nem azt gondoltam, hogy "ez most olyan, mintha kijött volna a vászonból", hanem az ki volt jőve a vászonból, kérdés és vita nélkül. Épp csak a levegőbe nyúlkálni nem kezdtem el. Szóval ha a Szaváriaszinemasziti 3D, akkor ez legalább 3,5 D. Ez a kezdeti élmény aztán sajnos a film során teljesen elenyészett, ott a 3D nem volt több a mélységélménynek az átlagosnál egy icipicit jobb voltánál. A film német nyelve viselhető volt, tekintve, hogy ezt a katyvaszt hallgatom egy ideje, fel se tűnt nagyon, hogy nem magyarul van. (Zasszony morgott egy sort, hogy nem mindig értette a szóvicceket, de ezt leszámítva nem volt panasz.) Kifejezetten szuper volt az indítás, ahogy átvezették a sok évvel korábban játszódó sztorit a már ismert Gyűrük Ura trilógia kezdőjeleneteiből, gondolok itt arra, amikor Frodó közli Bilbóval, hogy na, akkor ő most megy, elészalad Gandalfnak, aki épp úton van az ünnepre (a Gyűrük Ura ugye gyakorlatilag ezzel a jelenettel kezdődik, csak más szemszögből), Bilbó meg elkezd álmodozni és kezdődik a mesemeskete. A második pirospontot a törpök kapták, velük együtt a karakterformálás. A korábbi filmek bicegő járású, groteszk felépítésű törpjei helyett, akik úgy festettek, mintha törpenövésben szenvedő emberek játszanák őket, -(igen, még Sercli fia Kifli  is, akármennyire is nem így van)-itt igazi méterhuszas harcosokat kaptunk, zömök, de arányos felépítéssel, akikről elhisszük, hogy szükség esetén be tudják zúzni az ellenség pofázmányát. A Bilbó házába elsőként érkező kopasz, tetovált fejű Dwalint, na azt imádtam.


Igaz, a méretarány néhol elcsúszkált, hol közel egymagasnak tűntek Gandalffal, hol sokkal kisebbnek, de rendben, elhittem, hogy igazi kis rohamrakéták. Tölgypajzsos Thorin, ő megint rendben volt, igazi melankólikus hőspofa, igazi törpméretben. Bummdurrbele, kezdődik a sztori. Az alapvető bajom nekem a "bummdurrbele"- vel volt. Akárhogy is nézem, a Tolkien bácsi által megírt kedves, epikus mese helyébe kaptam egy jó erős fantasy-akciófilmet. Mivel ez TOVÁBBRA SEM filmkritika, (mennyire jó is ez, a kutyafáját, nem érheti szó a ház elejét:)), ezért nyugodtan idepötyöghetem, hogy "A hobbit"-ot böszmerégen olvastam, csak nagyjából emlékszem a részletekre. De amennyire emlékszem, az alapján nem sok köze volt a filmhez. Az első háromnegyed óra után gyakorlatilag verekedés esete forgott fenn, szörnyűséges módon. Volt, nyilván, a regényben is arcul taszajtás, csak nem ennyire kihangsúlyozottan. Itt, ha belegondolok, onnantól, hogy elindultak a Megyéből, azzal az egy rövid kitérővel, amit az elfeknél tettek, valaki mindig ütött valakit. 

A trollok...a trollokat megint csak beharangozták, hogy mekkora jók lettek...és tényleg. Igazi, hihető böszmék, korrekt kiállással, korrekt ostobasággal, korrekt kinézettel. Böööszmenaagy böszmék,  böszme szürke bőrűek, böszme világfelfalók. Feketepont, hogy "nem jött át" (Péli Barna, 2009, Megasztár), hogy Bilbó, igazából, vagyis a regényben addig beszéltette őket, míg reggel nem lett és kővé nem változtak. Ez a filmben elböszmült. Vagy el"törp"ült?



Na aztán az orkok. Itt már erősen munkál a szubjektum, de ezért jó, hogy ez továbbra SEM filmkritika. A fantasy világában relatíve jártas olvasóként én kifejezetten csípom az orkokat, minden vadságuk és állatiasságuk ellenére-vagy pont azért. Egyszer kaptam egy orkokról szóló novelláskötetet karácsonyra egy kedves ismerősömtől, mert "meglátta és én jutottam az eszébe"-mily aktuális és mily kedves. Egy ork, eszerint átlag 30 évet él meg. Ebben a legtöbb fantasy író kiegyezik. (Vicces, 29 vagyok, és elvileg e hét pénteken jön a világvége...:)) Szóval, nem mondta ki a film, hogy konkrétan mennyivel is játszódik azután, hogy Smaug, a sárkány kedves felszólításának engedelmeskedve a törpök elhagyták szeretett őshazájukat, de nekem úgy tűnt, jóval azután....Szóval, annak a sápatag orknak, aki Thorin fejét beverte, már rég a föld alatt lenne a helye. 

De. És. Továbbá. Mivel ez NEM filmkritika, (ugye?), ezért nyugodtan alkothatok oda-vissza véleményt. Összességében, elégedetten jöttem ki a filmről, igaz fájó hátsóval, köszönhetően három óra körüli hosszának, de tetszett. Szép, jó, izgalmas, tetszetős. Nem mondom, hogy felveszem a top 10 kedvenc közé, vagy hogy nekiállnék a közeljövőben megnézni a durvább élményt nyújtó mozivászon helyett itthon a kis laptopomon, de igen, tessék elmenni megnézni a hobbit! Aztán legfeljebb írni valami hasonló bejegyzést.
Joccakát gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket!


Egészen utólag eszembe jutott kérdés:

Mi a pokol összes kutyájának szájából kirángatott  redves fekete fenével sújtott hétszentséges klitorisz vérvörösen bimbózó hegyére telepedő penészesfenekű göndörszőrű húslégy szájából kirángatott repedtpatájú görbeszarvú öregördögért (magyar nyelv, én így szeretlek) kell egy 300 oldalas regényből trilógiát csinálni?

(Pénzért, bakker, mimásért...) XD



2012. december 2., vasárnap

Egyé' Spenót!




Kedves hölgyeim és uraim, íme a retttenetes leleplezés, a félelmetes igazság, a megdöbbentő tények, csak most, csak önöknek, csak a reklám után!




Minden generációnak vannak úgynevezett generációs emlékei, ezek olyan események, tárgyak, vagy akár képek és ízek, amire az adott korosztály szinte minden tagja emlékszik, de az előtte lévő és az utána következő már nem feltétlenül. Az én, pontosabban a mi generációnknak ilyen például a Kacsamesék megszakítása Antall miniszterelnök halálhírével, a moncsicsi, de én némileg eleresztve a gyeplőt, ide sorolnám a spenót is. Hány, ó hány gyermeki szemből gördült keserű könnycsepp, hány apró száj görbült sírásra, oh, mikor azt mondták: EDD MEG A SPENÓT!!
Mert ugye a spenót meg kellett enni, hiszen majd attól leszünk nagyok és erősek, de utáltuk, nagyon, mert lehet, hogy egészséges és jó, de akkor is egy gyanús színű és halmazállapotú, leginkább passzírozott egérbélre emlékeztető trutty. És nem, nem akartuk megenni a spenót.
A drámaiságot és a hülyeséget félretéve: nekem személy szerint nem volt vele bajom, igaz a rántott húst jobban szerettem, de nem kellett sodrófával kergetni az asztal körül, ha spenót volt az ebéd. És persze nem is szörnyű, de tény, hogy sokan utálták. A szülők viszont tömték, tömték a gyerekekbe. De miért is? Na erre, legtöbben nem tudták a választ, vagy legfeljebb azt, hogy mer' egészséges és mer' azt mondtam. 
(Tipikus "majom effektus", lásd itt)

Kevésbbé ismert tény, hogy ennek az egyik fő oka, egy a XIX század végén, egy svájci tudós, bizonyos Gustav von Bunge tollából született tanulmány. Az úriember kielemezte a spenót összetevőit, százalékos arányokban, és kiderült, hogy a spenót olyan mennyiségű vasat tartalmaz, hogy épp csak a mágnes nem vonzza. Egész pontosan 35 mg-ot 100 g spenótonként. Az meg durva, és igencsak jó a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából. Nosza, hejj, el is kezdték tömni szegény lurkókat a zöld főzelékkel, hogy majd vasgyúró lesz belőlük, akkorák lesznek, mint a ló, elhúzzák egyesben az ekét és széllel szemben is megeszik a zsíros kenyeret.

 Hát, nem így lett. Tiszteletem a professzor úr előtt, és azt hiszem ezt senki nem róhatja fel neki, azonban még kevésbbé ismert tény, hogy-valószínűleg szimpla figyelmetlenségből- elkövetett egy hibát. Ő a 35 mg vasat nem 100 g friss spenótból nyerte, hanem 100 g száraz spenótporból, amit viszont egy kilónyi nyers spenótból csináltak. Leesett? Megvan? Igen, az öreg elírt egy tizedesjegyet :). Szóval, száz gramm spenótban nem 35 mg vas leledz, hanem 3,5. A spenót semmivel nem tartalmaz több vasat, mint mondjuk ugyanannyi brokkoli, vagy-csokoládé. Na bumm. Legenda voltál.
A hír azonban szárnyra kapott, és ilyen apróságok, mint egy pirinyó tizedesjegy már nem érdekelték a felbőszült anyákat. Tömték, tömték a spenót a kölkökbe. 

Mindig van azonban, aki megmenti a világot. Manapság ez Hulk meg Thor és Ámerika Kapitány dolga, akkoriban Popeye-é volt. 


A spenótfaló tengerész keményfiú hamar a jenki, majd az európai gyerekek kedvence lett, és a kétségbeesett szülőknek nem kellett mást tenni, mint megkérdezni a nyűgösködő lurkóktól, hogy : "akarsz olyan erős lenni, mint Popeye?" A matróz ráadásul állítólag mindezen hőstetteket anélkül hajtotta végre, hogy tudott volna a spenót tévesen felfújt vastartalmáról, mivel ő az említett tanulmány előtt született. Talán emlegethetnénk Semmelweis mellett az anyák megmentőjeként? Na, azt azért csak nem.

Summa summárum: a legenda bebukásának ellenére spenót nem rossz cucc, mielőtt bárki félreértene. Tartalmaz egy csomó vitamint és ásványi anyagot, ami mindenképp üdvös a purdéknak. Viszont ennyi erővel lehetne ugyanilyen népszerű a madársaláta, meg a csipkebogyó, meg akármi más is. És soha nem értettem, miért kell beleerőltetni valamit a gyerekbe, amit utál...De kérem, a spenótnak igenis létezik ehető formája és erre kezdenek rájönni a népek. Kifejezetten szuper a spenóttal kevert tésztájú palacsinta juhturóval, vagy a párolt, fűszerezett spenót köretnek, vagy a spenótos batyu desszertnek. Azt kérem, azt nem kell tömni a gyerekbe. Megeszi magától. Ha van benne vas, ha nincs, ha aszongya a szülő, ha nem. Kisfiam, egyé spenót!