Édesapám

 

"A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás."

/Gr. Széchenyi Zsigmond/

Most az jutott róla eszembe, mikor egyszer régen gyerekkoromban egy csendes nyári estén a lesen ültünk. Felettünk tiszta, csillagos ég, mintha megérinthetnénk a hunyorgó fénypontokat. Néztük, néztük őket és akkor azt mondta az öreg: Tudod fiam, régen azt mondták, ilyenkor van hozzánk legközelebb az Isten.
 

Isten nyugosztaljon Édesapám.

   

 

The Walking Idiot

Nagyon téma mostanság a zombi. Van kis zombi, nagy zombi, gömbölyű zombi, szögletes zombi, játékzombi, zombie walk, zombiburger, zombis alkalmazás fészbukra (he?), zombirágó. Meg a zombifilmek. Csináltak legalább húszat az elmúlt öt évben, jobbat is, rosszabbat is, a klasszikus horrortól kezdve egészen a vígjátékig. Ti éltetek már át zombiapokalipszist? Én még nem. Vagy akkor átaludtam, de nem emlékszem rá. Viszont, meg kell mondjam, nehezen tudom elképzelni, hogy úgy próbálnék túlélni egy efféle ramazurit, mint a filmbeli (élő) emberek. Tudom, kell az akció, meg a csihipuhi, mert abból nem lehet kasszasikert csinálni, hogy valaki ügyesen elbújt a zombik elől, soha nem találták meg és boldogan élt, míg meg nem halt, továbbá, az ember nehezen tudja megsaccolni előre, mit csinálna egy tényleges életveszély-helyzetben, de azért....ami sok, az sok. Nagyon megy most a The Walking Dead című sorozat. Igen, egy ideje nézek sorozatokat, tudom ciki... de szigorúan válogatok, a brazil szappanoperákig nem fajultam. Még. Na, Dövókingded. Megvan? Akinek nincs, mindenesetre ajánlom, mert jól elszórakoztatja az embert és az átlag rohangászós lövöldözős sikítozós zombifilmmel ellentétben itt nagy szerepet kap a szereplők világvége utáni jellemfejlődése is. Szóval, alapból, a film kivitelezését tekintve le a kalappal. De mindig van egy de. Szóval: De.

Az első agyeldobásom rögtön az első részeknél történt. Persze csak szimbolikus agyeldobásról van szó, nem akartam, hogy egy kóbor zombi felkapja és elszaladjon vele. Pontosan az első évad első részének befejezésében történik, hogy a főhős Ricket, aki az amerikai emberideál megtestesítőjeként kőkemény zsaru, szerető családapa, kiváló barát és józan életű igazság bajnoka egy személyben, szóval a Ricket Atlanta egyik főutcáján megszorítja egy horda élőhalott. Emberünk végső megoldásként egy otthagyott tankban talál menedéket. A zárójelenetben bánatosan néz maga elé, miközben a tank adóvevőjéből kiszól egy hang: "Hé, te ott, a tankban! Tökfej! Jól vagy?". Oké, mondom leesett a tantusz, mégse hülyék csinálták a filmet. Aztán a második epizód kezdőjeleneteiben Rickünk az ismeretlen rádiózó utasítását követve kimászik a tankból, gyalogsági ásóval arcul taszajt egy épp ott fröcsögő zombit és a többitől üldöztetve elmenekül. Ööö...mondjátok, hogy a tantusz, ami a filmkészítőknek mégse esett le, nem csak az enyém...elmondom mégegyszer, lassan. Rickünk az ismeretlen rádiózó utasítását követve kimászik a tankból. Hm? Kimászik....a.....tankból.....HM??? Kimászik a T.A.N.K.ból. Tudjátok kedves gyerekek, a tank egy többtonnás, hermetikusan zárható, páncélozott, lánctalpas harcjármű, egy ágyúval és többnyire egy, vagy két golyószóróval felszerelve. Működőképes állapotban öt perc alatt gusztustalan zöldes húsmaradékot lehet vele készíteni bármilyen méretű és összetételű zombihordából.

Az idióta amerikai cowboy pedig hetykén kiugrik belőle és elkezd gyalogsági ásóval hadakozni. Jááááj!!! Érteném, ha beleszőtték volna a filmbe, mondjuk, hogy nem tudja beindítani a tankot, mert nem ért hozzá. Vagy, nincs benne gázolaj. Ameddig tankológiai ismereteim terjednek, lövöldözni még akkor is lehet vele, de mondjuk nincs töltény se. De nem, a filmben szó nem volt arról, hogy az ember legalább megpróbálná bármelyiket. Se ott, se később nem szólt neki erről az apró tényről senki, efelett a film egyszerűen elsiklott. We're all living in ámééérikááá, ámééérikáááá, ist wunderbaaar...

Hasonlóan remek volt a filmbeli túlélőcsapat táborhelye. Idilli környezetben, a város mellett, domboktól ölelt kis tisztáson, melyet sűrű erdő vesz körül, magas aljnövényzettel. Kiváló terep az ejtőzésre, bújócskára, valamint arra, hogy akár egy komplett zombielefántcsorda is gond nélkül öt méterre megközelítse a tábort, mire észreveszi valaki. Részemről zombiapokalipszis esetén olyan helyen táboroznék le, ahol minden irányba jól ellátok, én viszont kevésbbé látszok. Magaslat, rét széle, mittomén.

Imádom a szereplők hozzáállását a járműproblémához. Van egy öregecske lakókocsijuk és mivel az életük múlhat rajta, hogy megy-e, állandóan reparálják, újítgatják, spórolnak a benzinnel, satöbbi. Ebben már nem vagyok biztos, de mintha lenne egy epizód, ahol is megrekednek és veszélybe kerülnek az autópálya közepén, mert lerobban a lakókocsi. Ha visszatekintünk a film elejére, akkor tudjuk, hogy az egész sztori egy apokaliptikus zombitámadás és fertőzés után játszódik, ami során az emberiség nagy része kihalt, mindent otthagyott ahol éppen volt, a levest a gázon, a sajtot a frigóban, a teletankolt járműveket slusszkulcsostul az autópályán, a benzinkutakat őrizetlenül. Igen, biztos fontos a túlélés szempontjából, hogy ugyanazzal a szétesőfélben lévő lakókocsival vándoroljuk be Amerikát. Valahol az első részek táján konkrétan  egy kisteherrel menekülnek ki a bajból, majd kiszedik a hűtőjét, hogy belerakhassák a lakóautóba....

 

Ki gondolkodott már el a zombik táplálkozási szokásain és képességein? Az alaptézis szerint a zombi egy halott ember, akinek egyetlen célja, hogy zabáljon. Rendben, megpróbálok eltekinteni attól a kérdéstől, hogy ha enni akarnak, miért nem falják fel csoszogó ostoba zombitársaikat, miért kell nekik szaladgáló, fegyveres élő ember? (Persze, mert ugye megint a kasszasiker...) De még a filmek szerint is megesznek másegyebet, állatot, maradékot, mittudomén. Oké, megint kasszagyilkos lenne, ha a zombihordák kukázásból tartanák fenn magukat, de nem lehetne például időt nyerni azzal, ha az ember a támadó hullák közé vág valami ehetőt? Továbbá, a hulla elvileg semmivel nem erősebb, okosabb, mint az élő ember. Ismét elsiklok a kérdés felett, hogy hogyan képesek például a zombik  messziről kiszagolni az embereket, mikor ilyet életükben se tudtak, de az azért elgondolkoztat, hogy egy átlag ember nem tud egykönnyen bejutni egy lezárt autóba. A zombi igen? Mert ha nem, akkor szerzek egy masszív kocsit (a lakóautó helyett), beleteszem a fenekem, becsukom a központi zárat és fel-alá furikázva onnan röhögök a zombikon. Nem?

 Tehát, az én tervem, zombiapokalipszis idejére a következő. Nem túl hollywoodgyanús. De mondjuk, egy verzióként:

1: Szerzek egy nagyobb autót, kisbuszt, tudomén, belepakolom a kiccsaládot, viszek magammal egy karton sört és egy kanniszter benzint. 

2: Aztán keresünk valami helyet, amit zárható kerítés vesz körül, híd választ el a nagyvilágtól, felhúzható létrán lehet felmászni, vagy bármi más módon megközelíthetetlenné lehet tenni az emberek-és így ergó a zombik számára. 

3: Megisszuk a sört

4:  A sörösüvegekből és a benzinből molotov-koktélt csinálok. (Miért nem láttam még egy filmben sem, hogy bárki megpróbálná a zombikat felgyújtani?)

5: Aztán, az említett-lezárt ajtajú- autóval beállok az első tesco parkolójába. Ott csapok némi ribilliót, az előmászó zombikat rövid úton elteszem láb alól a koktéllal, ha túl sokan vannak, másik tescot keresek, és bespájzolok étel-italból. Meg hozok sört is, csak a molotov miatt ám.

6: Ugyanezt a műveletet elvégzem az első fegyverüzletnél, és bespájzolok flintából is. Lehet, hogy ezt a pontot megcserélem az előzővel.

7: Újra bepaterolom kiccsaládot az autóba és elmegyünk valahová, ahol alapból nincsenek emberek-tehát zombik se.

8: Boldogan élünk, míg meg nem halunk.

És nem, nem ugrálok ki a tankokból. Én legalábbis. De ez csak egy ötlet, a sok közül.

Gumicsirke, műanyagmotor.

Elkezdtem seftűni. Tudjátok, a seftülés az, mikor az emberfia valamit megvesz, aztán eladja. A magyar értelmező kéziszótárban a "kismértékű legális kereskedelem" címszónál található a fogalom, de seftülésként ismert világszerte, ezzel a rendhagyó ragozással: Fn. in: seftűni, vagy seftűnyi, E/1 seftülök, E/2 seftűsz, E/3 seftül, T/1 seftülünk T/2 seftűtök T/3 seftűnek. Lényeg a lényeg, seftüléseim során rá kellet jönnöm, hogy a mai világban szinte mindennek, amit pengőért meg lehet kapni, a parfümöktől kezdve az órákon át a napon száradt kutyaszarig bezárólag van egy párja, ami a távolkeletről származik, gyakorlatilag majdnem ugyanolyan és tizedannyiba kerül.

Namost, találja ki az emberfia, hogy ez így rendben van-e? Nézzük meg pro és kontra.

Ezeket a termékeket hamisítványoknak, kópiáknak, vagy másolatoknak nevezik. Többnyire a távol-keletről származnak-nem feltétlen Kínából, lehet ugyanúgy Tájföld, Vietnám, tudomén, de hogy ne kelljen állandóan "távol-keletet" írnom, mondok kínait, oké? Oké. Na. Van egy cucc- többnyire márkás, amit méregdrágán adnak el. Vannak a népek- többnyire sznobok, akik meg méregdrágán megveszik, mer' az a menő. Vannak sznobok, akik azért, amiért a kutya nyalja magát, azaz mert megtehetik, továbbá vannak sznobok, akik erre költik a havi fizetésüket, de onnantól mintegy státusszimbólumként hordják, fújják, isszák, akármi. A kínaiak meg csinálnak egy ugyanolyan cuccot és eladják bagóért. A népek ezt is megveszik, és ezt már nem csak a sznobok. És kezdődik a tánc.

Tegyünk különbséget most a tényleges hamisítványok és a kópiák között. Nem tudom, ez-e a hivatalos kifejezés arra, amire gondolok, vagy mindkettőt használják-e mindkettőre, de én most így teszek különbséget. Szóval. Hamisítvány: tegyük fel, van egy "HINNYE" márkanévre hallgató pásztorbotokat gyártó cég. A pásztorbotok öt évig szárított kőrisfából készülnek, vörösrézréz fejjel, Somlyó-menti faragással díszítve, középen kisúlyozva. A népek imádják, ezért a cég tízezer petákért árulja darabját. Valaki gondol egyet, csinál egy pásztorbotot, ami nagyon hasonlít erre, és "HINNYE" márkanév alatt árulja. Ez a hamisítvány. Kópia: Valaki csinál egy pásztorbotot, négy évig szárított kőrisfából, sárgaréz fejjel, Somlyó-háti faragással, kisúlyozás nélkül, "EJNYE" márkanév alatt és öt petákért árulja. Ez a kópia. Teccikérteni?

A kérdés ott (is) kezdődik, mi van, ha az gazemberünk gyakorlatilag egy ugyanolyan, vagy egy lehelletnyivel rosszabb minőségű pásztorbotot csinál, mint amilyen a "HINNYE" és öt petákért árulja darabját? Ki melyiket venné meg? És mi a morális oldala a dolognak?

Magam részéről a kópiákat teljesen el tudom fogadni-az "EJNYE" márkájú botról nem fogom gondolni, hogy "HINNYE", nem érzem magam átverve, tudom mit vettem. De nézzük meg a hamisítványokat. Gyanúsan olcsón-tíz petákért- szereztem egy "HINNYE" pásztorbotot. Amit látok: kőrisfából van, a feje vörösréz, Somlyó-menti faragás van rajta, és érzem, hogy középen súlyozott, legfeljebb nem egészen középen. De nem vagyok biztos benne, hogy tényleg a "HINNYE Központi Művek" szalagjáról gördült-e le... most akkor érezzem magam rosszul, vagy ne?

Mivel az általam kópiának hívott holmik világban való jelenlétét-mint már írtam-el tudom fogadni, vesézzük ki kicsit a hamisítványokat. A hamisítványokkal az a helyzet, hogy az eredetire csak külsőleg hasonlító ócska vacaktól elkezdve az azzal gyakorlatilag megegyező termékekig bezárólag széles skálán mozog a hamisság. Találkoztam olyan "Ray Ban" szemüveggel ötezer forintért, ami gyakorlatilag az volt-UV védelemmel, polarizált lencsével, jó minőségű fém kerettel, csak épp nem a Ray Ban gyárból került ki negyvenezer forintos áron. De találkoztam olyan Antonio Banderas márkájú kétezer forintért vásárolt parfümmel is, ami jelenleg a wc-ben vendégszerepel illatosítóként, mert másra nem jó. Szóval, tegyük fel a kérdést: van-e joga bárkinek eladni egy ugyanolyan minőségű hamisítványt ugyanazon márkanév alatt ugyanannyiért, mint az eredetit? Természetesen nincs, mondja a jogkódex. És -bár magamat igyekszem nem sorolni a sznobok közé, úgy gondolom nekik is van némi létjogosultságuk- ha valakinek fontos, hogy a Rolex karórája tényleg a Rolex gyárból származzon, akkor had legyen meg ez a joga. Aztán, van-e joga bárkinek ugyanolyan minőségű hamisítványt ugyanazon márkanév alatt jóval olcsóbban árulni? Természetesen nincs, mondja a jogkódex. Viszont, én itt már elbizonytalanodom...Ha azt vesszük alapul, hogy a márkás cuccok árában 80%ban a befutott márkanevet fizetjük meg... Tudj' Isten. Nem árt, ha az eladó tisztázza velünk, hogy nem a "HINNYE" gyárból került ki az a bot, hátha sznobok vagyunk és összetöri a lelkünket, ha utólag jövünk rá-ezt korrekt tudatni. De ha van előttem két "HINNYE" pásztorbot, ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan a minőségük és ugyanolyan precízen fültövön lehet csapni mindkettővel a szomszédot, csak az egyik tízezer petákba kerül, a másik hatba...hát én személy szerint nem biztos, hogy feljelenteném, aki az utóbbit árulja. Persze máshogy néznék rá, ha részvényese lennék a "HINNYE Központi Művek"-nek. Bonyolult dolog ez kérem.

Aki húgy minőségű hamisítványt árul az eredeti áráért? Na nem, az menjen kapálni hőségbe ingyé', mondja a jogkódex, meg én is. És aki az eredetinél rosszabbat, de jóval olcsóbban? Hm...megint csak elgondolkodtató.

Én személy szerint nem vagyok márkafüggő, vagyis csak nagyon mértékkel. Ruhaneműből például soha nem veszek márkásat, azon megfontolásból, hogy tekintve azt a rossz tulajdonságomat, hogy a ruháimat hordom is, ugyanúgy kifakul és kiszakad bármelyik, akármi is van a hajtókájára írva. Jó, egyszer volt egy Puma edzőcipőm. Az egy hónapot bírt utcán, utána befogtam edzeni, abból hármat húzott ki, aztán diszkrét reccsenéssel megadta magát az enyészetnek. Erről ennyit. Viszont, most belefutottam valamibe, ahol mégiscsak megszavaztam a márkát.

Még a tél során eladtam  szörnyűséges bányarobbantó negyedliteres MZ-met. Szerettem azt a gépet, sajnáltam is, de miután többedszerre letett az út mellett, megromlott a kapcsolatunk. És úgy döntöttem, itt az ideje, hogy a kompromisszumos félmegoldások helyek beszerezzek végre egy gépet, amit igazán el tudok képzelni a v*l*gam alatt és mondjuk tíz év múlva is motor lesz. Kikombináltam mi fér bele és elkezdtem nézegetni. Régóta nagy szerelmem a Yamaha "Virago" fantázianevű XV szériája, ő ni: 

Nem túl nagy, nem túl kicsi, nem túl gyors, nem túl lassú, csopper és mégse olyan mint egy guruló hintaszék, továbbá, hogy a szerelem reális is legyen, az olcsóbb kategóriát képviseli. 

Namost. Elkezdtem böngészni a netet és szembejött ez a holmi: 

Ja? Ja?! Ja. Láttok különbséget? Ezennel bemutatnám a tisztelt közönségnek a Keeway nevű távol-keleti gyár "Supershadow" típusú paripáját. Igen, a motor az én gépi szívszerelmem licensze alapján készült-és bizony, jóval olcsóbban árulják. HINNYE!!-gondoltam, akkor mit kuporgassak hónapokig, rácsapok egy ilyenre! Aztán eszembe jutott, hogy motorok terén már többször elkövettem ezt a későbbiekben hibának bizonyuló döntést. Elkezdtem hát utánaolvasni, mit is tud ez a gép. Az internet előnye, hogy nem csak azt olvashatod, amit a gyártó ír, hanem azt is, amit a vevő. És hát kiderült, hogy ez a holmi, bizony egy "EJNYE". Tényleg majdnem csisszre olyan, mint egy Virago pontosabban nem csisszre, hanem külsőre. Mert, a vásárlói vélemények többsége szerint ez a cucc bizony szétesik a fenébe-még a gyárból frissen kigurult daraboknál is lepotyognak alkatrészek, elfáradnak elemek, megmukorodnak dolgok. A Viragoról ellenben azt mondják a népek, hogy némi gondoskodással nagyjából addig fogja szolgálni gazdáját, míg az el nem cseréli malacra. Hát mondom, akkor most adunk a "sznobizmusnak", főleg ha értelme is van és kuporgatok inkább még pár hónapig. Az "akarom" üzenőfalra felkerült a Virago.

Ha minden igaz, még az idei évben lekerül róla, a megvalósulás formájában. Úgy legyen, ámen.

DiktaThorium, avagy az új dizájn

Úgy két és fél éve írom a Thorium blogot.

 Eleinte kicsit inkább magamnak, kicsit nektek, később egyre inkább nektek, de továbbra is magamnak. A két és fél év alatt kialakult a blognak egy kisebb, de masszív olvasótábora, ennek a létszámát csak megsaccolni tudom, de a "rendszeres keménymag" úgy 25 körül lehet. Nagyrésze barát, haver, de akadnak már népek, akikkel kevésbé közeli az ismeretségem, sőt néha úgy tippelem, olyanok is, akiket nem ismerek személyesen. Félreértés ne essék, nem bánom, hogy ez így van. Sőt. Erre jönnek még ezen felül a véletlenszerű megnyitások, etcetera, etcetera. Szóval nektek, mert olvassátok és magamnak, mert szeretek írni, élvezem, jól esik. Magamnak továbbá annyiból, hogy a mirőlt, a hogyant, meg a mikort én választottam-és én is fogom- ez ilyen, makacs fajta.

De.

Mióta nekiálltam összekarmolászni a monitort a gondolataimmal, azóta megy a sírásrivás, hogy ugyan  kezdenék már valamit a dizájnnal, pontosabban a fekete alapon fehér betűkkel, mert kiég tőle a szemetek, mire végigolvassátok. Én meg úgy voltam vele, hogy ennek viszont van egy kis szuggesztív hatása, meg egyébként is, teljesen rendben van ez a minimálkinézet, továbbá le van tojva mindenki. A legutóbbi bejegyzésnél már egy ismeretlen hozzászóló is fellázadt a retinagyilkolás ellen. Na mondom, ha ennyire... ám legyen. Kap a blog felhasználóbarát kinézetet. Első gondolatom ez volt:

Aztán kicsit variáltam rajta és ez lett a vége, amit láttok. Remélem, tetszik. Ha nem, akkor is ez van:)

És köszi mindenkinek...