Biohazard

Na emberek, az elmúlt napok nagyon kemények voltak, örülök, hogy egyben és egészségesen írhatok Nektek. Hét elején volt egy kutyaharapásunk. De ez volt a kisebbik baj.

Szóval a kutya. Tökátlagos, olyan tíz kilós, kis kövér keverék. Az orvosi lap alapján körülbelül öt éves, nőstény, ivaros, magatartása éber és élénk, bal felső szemfoga törött. Ja, hogy értsétek, ez úgy megy nálunk, hogy bejön a jószág, kukkol a felvételi részlegen, míg meg nem nézi a doki, aztán ha nincs baja, akkor átcsörögnek nekem, hogy hallod pali, van egy új jószág, aztán átballagok-vagy aki épp ott van a csapatomból- pórázra kapom az ebet, aztán jön hozzám a karanténba. 

Ez a rutin.

Hétfőn is ez történt, átszalajtottam a kolléganőt, hogy valami kis békés állat vár ránk, hozza már át, legyen olyan kedves. Na jön is ám a leány vissza, kutya nélkül, idegbetegen. Mivan, kérdem? Aszondja, hogy épp lépett ki a kutyával a felvételi rendelőből, mikor szembejött az állatorvos, nagy kapkodva. A kutyán-mondja-nem látott semmi feltűnőt, csak a szemei voltak kicsit furák. Nade, ahogy a doki elrohant mellettük, a jószág kérdés nélkül utánafordult és beleakaszkodott a csüdjébe. De amúgy rendesen. A doki meg jajveszékelt, meg ugrabugrált, de a kis kavarcs csak nem engedte. A végén valaki első gondolatból egy vödör vizet borított az összeragadt párosra, na akkor feladta az eb a dolgot, meg abban a pillanatban meg is nyugodott.

Szóval, a kutyát ottfogták további vizsgálatra, mert ilyenkor meg ez a rutin. 

Kedden békesség volt, délelőtt sétáltatás, takarítás, oltások, rendelés a raktárból, miegyéb. Ebédidőben összefutottam a  kutyaharapta dokival. Hát nem festett jól. Először azt hittem, csak megijedt  előző nap. Sápadt volt, meg akadozott a beszéde. De mondom ennyire? Aztán kérdezem, miért nem vizsgáltatja ki magát, ha ennyire nincs jól? (Vastag gatya volt rajta, gondoltam, akkorát nem haraphatott rajta a jószág, meg akkor nem randalírozna itt a főorvos úr.)
 Erre makogott valamit, aztán elment.

 Ebéd után ittam egy kávét, meg elszívtam egy bagerettát a cég előtt, mert ez is a rutin. Egyszer csak kiszédül ám a doki az ajtón, elindul felém, de olyan csálén, mintha sántítana. Először azt hittem, cigit szeretne. Kotorásztam is a doboz után, mert amúgy csípem az ürgét. Hát csak megáll előttem két méterrel, néz olyan furcsán egy darabig, mintha mondani akarna valamit, meg bumm, kidobja a taccsot. 

Na mondom koma, ez nincs így jól. Bekísértem a recepcióig, leültettem a díványra. Első gondolatom az volt, barom módon, hogy szólni kéne az állatorvosnak. Aztán rájöttem, hogy ide emberorvos kell, az állatorvos meg épp használhatatlan. Legalábbis ő. Mert amúgy egyszerre kettő, vagy három van szolgálatban. Hát hívtunk neki körzetidokit. Hogy az mit mondott, nem tudom, mert közben visszamentem a karanténba dolgozni. 

Valamikor, még aznap délután, átugrottam az állatorvosi rendelőbe, mert kifogyott a féreghajtóm. Ott ül az egyik kis állatorvosgyakornok, mondom neki, adsza már kérlek, két tablettát. Kotorászik a kislány a fiókban, akkor látom ám, ahogy előrehajol, tiszta kék a nyaka, meg majdnem elsírja magát. Te, mondom, ki bántott téged? Hát azt mondja, hogy a dokit, mármint az állatorvost elvitték, de előtte még betántorgott a rendelőbe, aztán matatott egy darabig a papírjaival, majd megint kidobta a taccsot, majd elfeküdt. Ő meg fölé hajolt, hogy megnézze mi baja, az meg elkapta a nyakát. A másik gyakornoklányt meg állítólag megharapta. Jó, mondjuk ezt nem hittem el, összebeszélnek néha tücsköt-bogarat ezek a kis gyakornoklányok.

Na, a zűrös rész este következett. Hosszúnapos voltam épp. Öt felé jön be a kolléganő, hogy baj van, kitört a patália a rendelőben. Jó mondom, majd megoldják, nem az én dolgom, az én dolgomból meg van elég. Dolgozgatunk ebben megnyugodva, mikor egy félórára rá beesik az ajtón az egyik lódoktorgyakornok. De a beesiket itt szó szerint értsd. Odalépett az egyik kolléga, annak meg azzal a lendülettel elkapta a vádliját, és beharapta. Kolléga odébb ugrott, én meg mondom, ez nem tréfa, felhívtam a főnököt, hogy zűrök vannak. Gyakornokot elvitték valamerre, többet aznapról nem tudok, mert utána vágtattam haza.

 Szerda. Furcsán csend volt reggel. Valaki mondta, hogy sokan megbetegedtek, na jó mondom, akkor oda kell húzni a munkának. De az azért furcsa volt, hogy ennyire nincs bent senki pár emberen kívül. 

Ma reggel kicsit korábban érkeztem a szokásosnál, mert előbb le akartam lépni, mondván, ma jövök haza, aztán három nap szünet, végre, végre. A helyzet ugyanaz volt, mint tegnap. Alig-ember, csend, nyugalom. Hogy betegek, vagy mi. Kiballagtam tíz körül a karantén háta mögé, hogy elintézzek egy telefont, meg elszívjak egy cigit. Látom ám, a sarkon befordul az egyik kolléga. Ezt furcsálltam, mert úgy tudtam, betegállományban van. Lógott rajta a gatya, vagyis inkább le volt róla szaggatva és erősen bicegett. Közelebb ért, kérdeztem, mi van veled ember, hogy nézel ki? Nem szólt semmit,  egyre csak jött közelebb, magában motyogott valami érthetetlent. Ahogy elém ért, akkor láttam, hogy zavarosak a szemei. -Részeg, basszus, munkaidőben-gondoltam. De nem, valami más baja volt.
Felém nyúlt, azt hittem, kezet akar fogni. Nyújtottam én is a mancsomat, ő meg elkapta, maga felé húzott és bele akart harapni. Na mondom, azt már mégse. Visszarántottam a praclimat, hátraléptem, újra megkérdeztem, mi a baj? Még mindig csak motyogott.

Nem tehettem mást, otthagytam. Gondoltam, szólok a főnökségen, hogy megint ugyanaz a furcsaság van úton, mint kedden. Előrerohantam a recepcióhoz. Az udvaron szembejött még egy jóember, ő is munkaruhában, ugyanúgy botorkálva, mint az előző. Be akartam húzni a főépület ajtaján, de az zárva volt, a kulcsom meg az öltözőben, ami az udvar túlvégén van. Nem akartam visszafutni addig, hát bedörömböltem az üvegajtón. Valaki kotorászott egy darabig belülről, aztán kinyitotta. Pont a kezemben volt a telefonom, hogy felhívjam a főnökasszonyt, hogy valami nincs rendjén. Ahogy nyílt az ajtó, rányomtam a fényképezőgombra. Ez jött szembe: 

Itt volt elég. A zsebemben volt a kocsikulcs, a kocsi meg az udvaron. Bevágtam magam az autóba, ráindítottam, kifaroltam az udvarról és hazavágtattam, hogy leírjam Nektek ezt a sok marhaságot. 

Boldog április elsejét! :)