Arbeit macht frei

Büdöszsidók, piszkoscigányok, rohadtnégerek, visszaerdélyt, koszoskomcsik, vesszentrinon, éljenhitler.

Csak gondoltam gyorsan leírom a kulcsszavakat, ha ilyesmire számítottatok a cím alapján. Mert nem egészen ez lesz, csak azért került a fentebb olvasható okosság ide, hogy mindenki örüljön. De a téma egészen más. 

Tényleg a munkáról lesz szó.

Steffen Herbst fotója

Na testvérkéim az Úrban. Azt mondják mindenki magából indul ki. Én most félig hiszek ennek és kiindulok magamból. Mert ha magából indulnék ki, akkor nem tegeződnénk. Kis játék a szavakkal mindig kell, nem? Szóval, most van nagyjából három hónapja, hogy újra munkába álltam, hosszabb kihagyás után. És hogy milyen érzés? Hát jó! Furcsa, mi?

Az van, hogy világéletemben mindig volt valami dolgom. Tudod, óvoda, aztán iskola, aztán gimi, aztán főiskola, aztán egyik melóhely a másik után, mindig melegváltással. Most meg ugye volt ez a...mennyi is? Aszondja, április közepe, május, június, július, szeptember, október, november, december, január közepe, nyolc, ja nem, miért is, augusztus kimaradt a felsorolásból, na, durván kilenc hónapos munkanélküli falloszlengetés. (A falloszlengetést falun faszlógatásnak hívják, csak ilyet nem írunk ide, ugye.) És erről értekeztem is elég sokat, hogy hogyan, meg mint tellett, de meg kell mondanom őszintén, röviden és tömören, bár az elején még csíptem, a végére kezdtem begolyózni.

Ami ugye érdekes, mert annyira a tatár se hajtott, szóval szabad voltam, mint a madár. És most, hogy azzal a tudattal bökködöm itt a billentyűket, hogy holnap a coffomnál fogva kell kirángatnom magamat reggel az ágyból, hogy időben beérjek Sógoria elszabadult vadjait istápolni-most mégis jobban érzem magam, határozottan jobban. Mánia? Fóbia? Megszokás? 

Elég sokat boncolgattuk a kérdést mostanában a haverekkel és szponzorokkal.

Mindenki mondott példát és ellenpéldát is. Egy dolgot leszögeztem. Más úgy munkanélkülinek lenni, hogy pontosan tudod, meddig leszel az és pontosan tudod, hogy utána nem leszel az, mintha nem tudod, meddig leszel az. Mert ez volt ez egyik ellenpélda. Kedves Germánom, aki minden télen munkaszünetel (idegenforgalom)  illetve Sebestyén cimborám, aki állítása szerint egyszer tartott egy év pihenjt, naszal, mindketten azt állítják, hogy ezt az időt tökéletesen és gondtalanul kihasználták. Én ugye nem tudtam mi lesz, hogy lesz. Benne volt a pakliban, hogy egy hét múlva dolgozó ember leszek és az is, hogy egy év múlva sem. És az a helyzet, hogy az időmet én is igyekeztem kihasználni, mégis megsavanyodott a tej a számban. 

Namármost a kérdés, hogy a tudatot leszámítva, hol kezdődik és hol végződik a baj? Mármint, meddig jó az, ha valaki elfoglaltságot keres és próbálja értelmesen kitölteni a napjait és honnan kezdődik a munkamánia? Ismerek embereket...na jó. Most nem fog menni, át kell hágnom a blog egyik magamkreálta alapszabályát. Azaz, hogy nem személyesítünk. Itt muszáj lesz. Legfeljebb nem kapok vacsorát legközelebb, ha hazamegyek Szittyaföldre, meg alhatok a szénapajtában Árnyékkal együtt. De az őszinteség, az fontos. Szal, előre félek a naptól például, mikor Jóanyám nyugdíjba megy. Szerintem először engem őrjít meg, aztán ő golyózik be. Hacsak nem talál addig magának valami elfoglaltságot, ami kiváltja a mindennapi munkáját. Másrészről, jó eséllyel rám ugyanezt fogja mondani jövendőbeli gyermekem. 
Majd jól szájon is törlöm érte mondjuk. 

Másfelől, ismerek embereket, akik gond nélkül elvannak nyugdíj után, munkanélküliként, vagy egyáltalán, lébecmódban. Érdekelne, de igazán, hogy hol a különbség? Mert nem a kreativitásban, az biztos. (Kiindulva az általam ismert népekből.) Az egész okosság, szerintem, ha már mondanom kellene valamit, lelki beállítottság kérdése. Többnyire senki nem boldog teljesen, ha haszontalannak érzi magát, a dolog ott dől el, hogy ki mikor érzi haszontalannak magát.

Mindenki másban teljesedik ki. Van, aki valamilyen művészetben, van aki valamilyen sportban, megint más modellt épít. Van aki keveri a dolgokat. Van, akinek a munkája a hobbija. (Kicsit nekem is.) És van akinek van ez, meg az, meg amaz és úgy érzi magát teljesnek. Asszem én ez a kategória vagyok. Kell egy alap elfoglaltság, ami a mindennapjaim része, amit szeretek, amit szívből csinálok, aztán arra jön rá a többi, hobbi, írás, akármi. Így is működtethető, több vasat a tűzbe tartva.  Meg kell találni az arany középutat, ahol az ember jól érzi magát. És ha egyszer nyugdíjba megyek, előtte gondosan tervezek magamnak valami elfoglaltságot.

Látjátok, a blogolás, mit az alapra építő hobbi, többek között erre is jó. Az ember leül, valami kérdéssel a fejében, amire maga sem tudja a választ, és mire a végére ér az okosságnak, megtalálja. Hát, köszi blog, köszi népek. Most ebben a békés tudatban megyek aludni.

Jó éjt!