Kapargassuk a vásznat

Van, lett, vagy volt egy ilyen mániám, hogy mikor nincs jobb dolgom, teleblogolom a világot a közelmúltam moziélményeivel. Elmondom jól, mi tetszett, mi sem. Most pedig nincs jobb dolgom, úgyhogy elmondom, mi tetszett, mi sem.

A Hobbit-az öt sereg csatája

Hogy időrendben menjünk, háturul elűre, azzal kezdve, amit legrégebben láttam. Aztán majd jól felrúgom úgyis az időrendet, de mégis, hogy meg ne szólják a ház elejét. Szerintem írtam már a Hobbit első és második részéről is. Az elsőről biztosan. Leírom az akkori véleményemet dióhéjban: A jól sikerült Gyűrűk Ura széria után itt kaptunk egy közönséghajhász, látványos, de vontatott, agyonhálivuduzott valamit, ami egyre inkább elrugaszkodik Tolkien bácsi kandalló előtt mesélhető történetétől. Magyarul, Peter Jacson rendező elment k*rvának. Sajnos a tendencia ebben a filmben folytatódott. Én egy jelentre se nagyon emlékszem belőle, anyám elaludt rajta. Megettünk fél kiló popcornt, hazamentünk, ennyi. Ejnye, Pítördzsekszon.

Interstellar-Csillagok közt

Ez kérem, Bexfilm. A Bexfilmek azért Bexfilmek, mert Bex barátom ajánlja őket. Ezeket pedig meg szoktam nézni. Mert vagy nagyon jók, vagy nyakon akarom vágni utána a Bexet, de így vagy úgy,  hatással vannak rám. Az Interstellaral fel is

rúgtam az időrendet, továbbá ez az itt felsoroltak közül az egyetlen, amit nem moziban néztem meg, sötétben tapogatva a karfán, hanem itthon, sörrel a kezemben. Szóval kilóg a sorból. Na. Ezt leszámítva...érdekes. Érdekesen jó. Jó, hogy érdekes. Nem a megszokott, unalomig agyonhajszolt sztorimenetet követi, (nem)kicsit használnia kell az embernek a fejét is és egyáltalán. Mindemellett megadja a sci-fi érzést. Majd betojtam a jeleneten, amikor egy térdig érő vízzel borított bolygón landolnak a népek, belélegezhető levegővel, örülnek, hogy hurrá, lakható bolygó,  aztán jön a Mount Everest méretű szökőhullám, ami félóránként körbejárja a bolygót. 
Fáin, na, tessék megtekinteni.


Poltergeist

Nagy horrorfaló vagyok, az van. Ennek ellenére az eredeti poltergájsztot nem láttam sajna. De tudtam, hogy nagy kultfilm, úgyhogy egy nap, mikor semmi dolgunk nem akadt Kedves Germánommal, jól beültünk a moziba, hogy jól

megnézzük a poltergájsztot, mert biztos jó lesz nekünk. Nem lett.
Az van, hogy horrofilm terén nehéz eredetit alkotni, mert már sokmindent elsütöttek. Az is tiszta volt, hogy itt egy régi klasszikus modernizálásáról van szó. De. Az első öt perc a következő volt: Amerikai család, apuka, anyuka, nagylány, kisfiú, kislány, anyuka állástalan kiégett író, apuka csak szimplán állástalan, anyagi gondok miatt épp egy új házba költöznek. (A házat előtte még egyikük se látta). Namost, ezzel ugyanaz a bajom, mint a fantasy könyveknél a kocsma-sztorimesélés-nyílikazajtó felütéssel. Ezek után következnek azok a tizenkettő-egytucat kramancok, amiknek a forgatókönyvét az ember menet közben maga is meg tudná írni anélkül, hogy különösebben eltérne az eredetitől. Hát, ez ilyen volt, sajna. Agyonklisézett, hálivudi tömeghulladék.
 Na jó, a mókustól megijedtem.


A szürke ötven árnyalata

Ömmm. Nos, erről a filmről nehezen mondok bármit is. A helyzet a következő: tudtam, hogy nem fog különösebben lázba hozni, mert nem nekem való. Azért mentem el, mert annyian és annyit beszéltek róla, hogy mondom erről nem

maradhatok le, legfeljebb lepökködöm utána. Kedves Germánommal együtt végigásítoztuk. Nem volt se izgalmas, se botrányos. A legdurvább szexjelenet se adott semmi olyat, hogy azt mondaná az ember, hogy "ejha". Gyakorlatilag egy lagymatag lányfilmet kaptunk, némi megbotránkoztatónak szánt erotikával. (Azzal a fajtával, ami akár még egy egészséges kapcsolatba is beleférhet alkalomadtán, amíg rendszert nem csinál belőle az ember.) És a fene eszi, mégis eszembe jut néha, idézek belőle, beugranak jelenetek. Azt hiszem, inkább a lelki oldala volt, ami megmaradt. Erős a gyanúm, hogy ez egy jó könyv kevésbé jó adaptációja. Nem, nem olvastam a könyvet. Tudom, erre a filmre sikk azt mondani, hogy szar. Nem is jó. Nem ülnék be rá mégegyszer. De nem is tudnám tiszta szívből leszólni. Ez most ilyen tabula rasa, nézze meg, aki akarja, azt' írja ide, mit gondol.


American sniper-amerikai mesterlövész

Ez a film a fordítottja volt a poltergájsztnak. Igen kemény előítéletekkel ültem be rá. Először is, bármit, aminek a címében szerepel az "amerikai", nem tudok komolyabban

venni, mint az amerikai pitét. Másodszor, akciófilm. Ammeg nem az én műfajom. Belőttem a Rambo kategóriába, hogy az amcsi tököslegyény megy és lő és nem cserél tárat és közben olyan bölcsességeket mond, mint hogy "csak a munkámat végzem." De a végeredmény nem ez lett. Clint Eastwood, aki színészként már bizonyított, most bizonyított rendezőként is. Van benne, igen, vérfröcsögés. De akit itt agyonlőnek, az agyon van lőve és nem kaszabol le még három másikat. Szinte érezni a szagát, ahogy a katonák összehugyozzák magukat a háború poklában. Az igaz történeten alapuló film elsősorban azt mutatja be, méghozzá brilliánsan, hogy Amerika valaha élt legjobb mesterlövésze hogyan (nem) tudja feldolgozni lelkileg a háborút. 
Helyremegy, leül, ötös.

A world beyond

Ne haragudjatok kedveseim, nem keresem ki a magyar címét. Az úgy volt, hogy spontán kitaláltuk Kedves Germánommal, hogy akkor mozizzunk és ennek a filmnek tetszett a koncepciója. Van egy világ a mi világunkkal párhuzamosan és

dzsordzsklúni átmászkál egyikből a másikba. Jó. Beülünk, lőn sötétség, reklám, filmelőzetes, felrúgjuk a popcornt, belenézünk a későn érkezők farpofájába. Figyejjé, kezdődik. Éééés, bejön a Disney-logó. Ajjaj, mondom....
A film nem rossz és félreértés ne essék, disney-ékkel sincs bajom. Csak én egy laza sci-fire számítottam amit végülis megkaptam, csak Disney-féle cukormázba tunkolva, ahol mindennek a végső megoldása a barátság, a szeretet és a dal. Jó, nóta nem volt. No, ezt leszámítva, aranyos, tényleg, jópofa családi film. Az enyhe csalódottságérzet jó eséllyel részben a mi hibánk, mert nem néztük meg pontosan mi is ez, részben a leírás készítőjéé, mert ő se. Kemény sci-fihez szokottaknak nem ajánlom, gyerekkel, kutyával, vasárnapi ebéd utánra tökéletes.


Jurassic World

Ha már az előítéleteknél tartunk, itt, ki kell jelentenem egy darab sem volt. Tekintve, hogy a Jurisics-széria első három

epizódja után PONTOSAN tudtam, mit fogok kapni a pénzemért: dinoszauruszokat, akik embereket kergetnek. És igen, megkaptam, élveztem, köszönöm. Félretéve a hülyeséget, tényleg, erre a filmre azért mentünk el a moziba, mert otthon, a kis 40x25-ös monitoron kockásra unná rajta az ember a fejét, viszont kultfilm, pontosabban egy kultszéria újabb epizódja, és hát a jurassic, az mozifilm, na. Kicsit megsértődtem a helyi Sógor mozira, mert jópár ojró felárat fizettünk a háromdéért, plusz az ájszensz érzésért, meg effélékért, de gyakorlatilag ott voltunk, mint a klasszikus lenvászonnal. Ellenben a film nem okozott csalódást, tudtam, mit akarok és azt meg is kaptam. Mélyebb értelmet nem kell keresni benne, de a mozijegy árát megéri, ha valaki szereti, mikor dinoszauruszok kergetnek embereket.

Viktor király, a bevándorlegény és a három kérdés

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás Tengeren is túl, hol a kurtafarkú malac túr, volt egy ország, Agyarország. Agyarország kellős közepibe', Dunapest városába', hol a Nap se süt, élt a király, Viktor király. Egy nap a király, haj, nagy bánatában, levelet küldött Thoriumnak, a be(ki)vándorlegénynek, saját kezeihez. Megszólította, s kérte az ő bölcs tanácsát, hogy lehetne megoldani az Agyarországot fenyegető rettenetes veszélyt. Gyüttmentek fenyegetik a hont mindenfelől, özönlenek, mint a sáskák, elveszik, mi szép, s értékes e földön! Kérdések voltak a levélben, csudálatos kérdések. No, a vándorlegény se volt rest, felkerekedett, kihajította a kukába a levelet, s klaviatúrára kapott.

Magyarázkodás, emberek, az következik itt. A blog alcímében szerepel ugye, hogy a blog, ugye, politikamentes, ugye. Izé. Nem fogom lepökködni, vagy felmagasztalni egyik pártot se, nem írok nyílt levelet kedvenc Viktátorunknak, nem szervezek földalatti ellenállást. Véleményt mondok. Szavazócédula nélkül. Van a blognak egy "statisztika" funkciója, ahol látom az olvasottságot. Ha ezután feltűnően lecsökken, vagy feltűnően megnő, akkor túllőttem a célon.
 De elmondom, 
el én, hej.

A Viktor politikájával olyanformán vagyok, hogy persze, fos. Nem lennék jó magyar ember, ha nem azt mondanám, hogy fos, és jelen esetben bátran mondhatom, mert tényleg fos. De a miért fos?-na, az a kérdés. Ezzel meg úgy vagyok, hogy-és most nagy levegőt veszek-szerintem ez a szegény Viktor alapból nem akar ám rosszat. Csak rosszul akarja, nagyon rosszul. Hosszú lenne leírni pontosan, tényekkel és információkkal alátámasztva miért, inkább szemléltetem egy légből kapott élethelyzettel, hogy látom én az ő dolgait.

Viktorka, öt éves, óvodás. Apával, Anyával és Öcsivel él a kertvárosban. Viktorka jóindulatú gyerek, nem az az igazi rosszcsont,  csak kicsit félrenevelt, ezért akaratos, mérges, ha valamit nem kap meg azonnal, vagy ha valami nem úgy van, ahogy neki tetszik. Viktorka vasárnap kilenckor kelt fel, megreggelizett. Anya tojásrántottát készített. Közben elmesélte, hogy Öcsi a kertben játszik Brúnóval, apa pedig az autót javítja a garázsban. Viktorka kiszaladt a kertbe, megsímogatta Brúnót, labdázott kicsit Öcsivel, majd bement Apához a garázsba. Apa az autó vezetékeivel babrált. Azt mondta, javítja. Viktorka segíteni akart, ezért hozott egy ollót. -Nem szabad, Viktorka, majd Apa megszereli-mondta Apa-ha elvágod a vezetékeket, az nem old meg semmit. Viktorka ezen megsértődött és bement a szobájába. Ebéd után anya csendespihenőre küldte a gyerekeket. Viktorka a pihenő alatt kisompolygott a garázsba, elvágta a piros vezetékeket az autón és mivel Apa azt mondta, az nem old meg semmit, elvágta a kékeket is és összekötötte a pirosakkal. Délután apa beindította a kocsit és az egész elektromos rendszer leégett. -Milliós a kár a kocsiban-mondta Apa szomorúan Anyának. Viktorka azt mondta, látta Öcsit ollóval a kezében a garázs felé menni a pihenő alatt. Öcsit kip*csázták. Másnap, hétfőn, az óvodában megkérdezték ki mit csinált a hétvégén. Viktorka azt mondta:

Megjavítottam Apa autóját!

Valahogy így.

Na. Bevándorlás. Mindenki megkapta a levelet. Szittyaföldét elözönlik a gyüttmentek, a bevándorlók, elveszik a munkánkat, beleköpnek a gulyásba, visszagörgetik a dombra a rátóti csikótojást. És a helyzet az, a félelmet megértem. Az Unio bevándorlópolitikája tényleg, khm, érdekes. Észné kő lenni, na. 

Aztán eszembe jutott valami. Ha megnézünk engem, Sógorfölde szempontjából, akkor az ő szemszögükből én vagyok az, akitől Viktor Agyarországot félti. Ideesz a fene valahonnan a keleti blokkból, betöltök egy állást, amit akár egy sógor is betölthetne, eliszom a sörüket és bájolgok a lányaikkal. Na jó, csak eggyel, de most általánosítottam. Gyakorlatilag egy piszkoséletű bevándorló vagyok, a társadalom mételye. És tudjátok, hányszor szenvedtem emiatt? Hányszor kellett megvető pillantásokat eltűrnöm, megaláztatást elviselnem, menekülnöm a harag és kirekesztés elől? Na? Tudjátok?

Egyszer sem.

Ennek oka van. Beszélgettem erről az itteni népekkel is. Három pontban könnyen összefoglalható. 

1: Képeségeimhez képest a társadalom hasznos tagja vagyok. Reggel bemegyek munkába, kilotyogtatom az automatás kávét a konyhában, fültövön vágom a dobermannt és összeveszek a raktárossal. Végzem a dolgom. Megkeresett ojróim egy részét önként és dalolva (ez némi írói túlzás, ja?) leadózom a Sógor államnak, amiből az eurovíziós dalfesztivált szervez nőnek öltözött szakállas hapsiknak. 

2: Tiszteletben tartom a kultúrát és a hagyományokat. A "tiszteletben tart" és a "tisztel" kifejezéseket ne keverjük össze. Ez arról szól, hogy ha valami tetszik, odamegyek, ha valami nem tetszik, nem megyek oda. De meghagyom nekik a lehetőséget, hogy eldöntsék, mit akarnak. Előbb-utóbb Bécs úgyis magyar megye lesz, legalább addig had élvezzék, na. Vicc. Értem?

3: Beszélem az ország nyelvét. Azaz szót lehet velem érteni. Teljesen tudatában vagyok az identitásomnak, a nemzetiségemnek, az anyanyelvemnek, büszke vagyok rá és egyiket sem kívánom megváltoztatni, de veszem a fáradságot, hogy ha már itt pusztítom a kenyeret, akkor megértessem magam. Vannak kultúrák, mint példának okáért a francia, ahol a tökéletes, akcentusmentes beszéden kívül semmi sem elfogadott, Sógoréknál az én németem már a "király" kategória. Agyarországon meg örömtüzeket szoktunk gyújtani, ha egy külföldi kinyög egy "köcönöm"-öt, szóval ez nem lehet akadály.

De, és, valamint, teljesen megértem Viktorka félelmét, mert itt, értsd Sógoriában, bőven jelen van AZ a bevándorlóréteg, akitől ő fél. És asszem ezzel rá is tapintottam mondandóm lényegére. Ha megfordítjuk a fenti három pontot, értelmet kap a történet. 

1: Bevándorlók, akik a sógor szociális hálót kihasználva élnek a semmiből.  Elgondolkodtam rajta, ez a félelem reális-e, mivel a sógor szociális hálóhoz képest az agyar szociális háló egy öreg halász szakadt szákja. Hogy értsétek miről beszélek, egy kis cigánykodással/törökködéssel/románkodással úgy egy ezres körül akaszthat le az ember a sógor államtól havonta a semmiért. Ojróban. Otthon ez az összeg...őőőő...na mindegy, ezt Viktor tudja pontosan, maradjunk annyiban, hogy nem egészen ennyi. Az agyar átlagfizetés sem egészen ennyi. Szóval, ha albán bevándorló lennék, én nem állnék meg Sopronnál. De a tény az makacs, itt vannak ilyenek bőséggel, akik semmittenni jönnek ide, mégpedig jó pénzért, és lógassák ja lábukat egész nap, és pusztíccsák a kenyeret. 

Őket nem szeressük.

2: Kialakult egy réteg, aki életében nem járt az "anyaországban", de veri a mellét, hogy ő "ottani" és minden ami "itt" van, bűnös és rossz. Miért járnak a nők fedetlen vállal, miért van disznóhús a disznósültben és miért tartanak keresztény szentmisét vasárnap a Stephansdomban. Gyalázat.

3: Ugyanez a réteg ezt az előadást amolyan tört nyelven tartja, alig érthetően. No, piszkoséletű kenyérpusztító bevándorló létemre rájuk én is azt mondom, hogy jobb lenne nekik is és nekünk is, ha az anyaországban szidnák az itteni rendszert. Sajna az anyaországban soha nem jártak és már vízum kell nekik.

Tehát, a kérdés. Nem kellene valahol különbséget tenni a kettő között? A félelem alapja szerintem igenis reális, viszont a kivitelezés érdekes. Bárki, aki átlépi a határt és nem magyar az anyanyelve az élősködő bevándorló? A Vombathelyi kórház aranykezű arab sebésze menjen a francba? Nem lehetne a bevándorlást szimplán feltételekhez kötni? 

Tény a tény, Apa kocsiját meg kell javítani. Csak tudni kell hozzá, melyik vezetéknek hol a helye. Nem biztos, hogy ollóval kell nekimenni. Kellene keresni valakit, aki jártas a villamosságban. Különben leég és milliós károkat szenved. Nem?

De.