2015. június 19., péntek

Kapargassuk a vásznat




Van, lett, vagy volt egy ilyen mániám, hogy mikor nincs jobb dolgom, teleblogolom a világot a közelmúltam moziélményeivel. Elmondom jól, mi tetszett, mi sem. Most pedig nincs jobb dolgom, úgyhogy elmondom, mi tetszett, mi sem.



A Hobbit-az öt sereg csatája

Hogy időrendben menjünk, háturul elűre, azzal kezdve, amit legrégebben láttam. Aztán majd jól felrúgom úgyis az időrendet, de mégis, hogy meg ne szólják a ház elejét. Szerintem írtam már a Hobbit első és második részéről is. Az elsőről biztosan. Leírom az akkori véleményemet dióhéjban: A jól sikerült Gyűrűk Ura széria után itt kaptunk egy közönséghajhász, látványos, de vontatott, agyonhálivuduzott valamit, ami egyre inkább elrugaszkodik Tolkien bácsi kandalló előtt mesélhető történetétől. Magyarul, Peter Jacson rendező elment k*rvának. Sajnos a tendencia ebben a filmben folytatódott. Én egy jelentre se nagyon emlékszem belőle, anyám elaludt rajta. Megettünk fél kiló popcornt, hazamentünk, ennyi. Ejnye, Pítördzsekszon.


Interstellar-Csillagok közt

Ez kérem, Bexfilm. A Bexfilmek azért Bexfilmek, mert Bex barátom ajánlja őket. Ezeket pedig meg szoktam nézni. Mert vagy nagyon jók, vagy nyakon akarom vágni utána a Bexet, de így vagy úgy,  hatással vannak rám. Az Interstellaral fel is
rúgtam az időrendet, továbbá ez az itt felsoroltak közül az egyetlen, amit nem moziban néztem meg, sötétben tapogatva a karfán, hanem itthon, sörrel a kezemben. Szóval kilóg a sorból. Na. Ezt leszámítva...érdekes. Érdekesen jó. Jó, hogy érdekes. Nem a megszokott, unalomig agyonhajszolt sztorimenetet követi, (nem)kicsit használnia kell az embernek a fejét is és egyáltalán. Mindemellett megadja a sci-fi érzést. Majd betojtam a jeleneten, amikor egy térdig érő vízzel borított bolygón landolnak a népek, belélegezhető levegővel, örülnek, hogy hurrá, lakható bolygó,  aztán jön a Mount Everest méretű szökőhullám, ami félóránként körbejárja a bolygót. 
Fáin, na, tessék megtekinteni.


Poltergeist

Nagy horrorfaló vagyok, az van. Ennek ellenére az eredeti poltergájsztot nem láttam sajna. De tudtam, hogy nagy kultfilm, úgyhogy egy nap, mikor semmi dolgunk nem akadt Kedves Germánommal, jól beültünk a moziba, hogy jól
megnézzük a poltergájsztot, mert biztos jó lesz nekünk. Nem lett.
Az van, hogy horrofilm terén nehéz eredetit alkotni, mert már sokmindent elsütöttek. Az is tiszta volt, hogy itt egy régi klasszikus modernizálásáról van szó. De. Az első öt perc a következő volt: Amerikai család, apuka, anyuka, nagylány, kisfiú, kislány, anyuka állástalan kiégett író, apuka csak szimplán állástalan, anyagi gondok miatt épp egy új házba költöznek. (A házat előtte még egyikük se látta). Namost, ezzel ugyanaz a bajom, mint a fantasy könyveknél a kocsma-sztorimesélés-nyílikazajtó felütéssel. Ezek után következnek azok a tizenkettő-egytucat kramancok, amiknek a forgatókönyvét az ember menet közben maga is meg tudná írni anélkül, hogy különösebben eltérne az eredetitől. Hát, ez ilyen volt, sajna. Agyonklisézett, hálivudi tömeghulladék.
 Na jó, a mókustól megijedtem.


A szürke ötven árnyalata

Ömmm. Nos, erről a filmről nehezen mondok bármit is. A helyzet a következő: tudtam, hogy nem fog különösebben lázba hozni, mert nem nekem való. Azért mentem el, mert annyian és annyit beszéltek róla, hogy mondom erről nem
maradhatok le, legfeljebb lepökködöm utána. Kedves Germánommal együtt végigásítoztuk. Nem volt se izgalmas, se botrányos. A legdurvább szexjelenet se adott semmi olyat, hogy azt mondaná az ember, hogy "ejha". Gyakorlatilag egy lagymatag lányfilmet kaptunk, némi megbotránkoztatónak szánt erotikával. (Azzal a fajtával, ami akár még egy egészséges kapcsolatba is beleférhet alkalomadtán, amíg rendszert nem csinál belőle az ember.) És a fene eszi, mégis eszembe jut néha, idézek belőle, beugranak jelenetek. Azt hiszem, inkább a lelki oldala volt, ami megmaradt. Erős a gyanúm, hogy ez egy jó könyv kevésbé jó adaptációja. Nem, nem olvastam a könyvet. Tudom, erre a filmre sikk azt mondani, hogy szar. Nem is jó. Nem ülnék be rá mégegyszer. De nem is tudnám tiszta szívből leszólni. Ez most ilyen tabula rasa, nézze meg, aki akarja, azt' írja ide, mit gondol.


American sniper-amerikai mesterlövész

Ez a film a fordítottja volt a poltergájsztnak. Igen kemény előítéletekkel ültem be rá. Először is, bármit, aminek a címében szerepel az "amerikai", nem tudok komolyabban
venni, mint az amerikai pitét. Másodszor, akciófilm. Ammeg nem az én műfajom. Belőttem a Rambo kategóriába, hogy az amcsi tököslegyény megy és lő és nem cserél tárat és közben olyan bölcsességeket mond, mint hogy "csak a munkámat végzem." De a végeredmény nem ez lett. Clint Eastwood, aki színészként már bizonyított, most bizonyított rendezőként is. Van benne, igen, vérfröcsögés. De akit itt agyonlőnek, az agyon van lőve és nem kaszabol le még három másikat. Szinte érezni a szagát, ahogy a katonák összehugyozzák magukat a háború poklában. Az igaz történeten alapuló film elsősorban azt mutatja be, méghozzá brilliánsan, hogy Amerika valaha élt legjobb mesterlövésze hogyan (nem) tudja feldolgozni lelkileg a háborút. 
Helyremegy, leül, ötös.

A world beyond

Ne haragudjatok kedveseim, nem keresem ki a magyar címét. Az úgy volt, hogy spontán kitaláltuk Kedves Germánommal, hogy akkor mozizzunk és ennek a filmnek tetszett a koncepciója. Van egy világ a mi világunkkal párhuzamosan és
dzsordzsklúni átmászkál egyikből a másikba. Jó. Beülünk, lőn sötétség, reklám, filmelőzetes, felrúgjuk a popcornt, belenézünk a későn érkezők farpofájába. Figyejjé, kezdődik. Éééés, bejön a Disney-logó. Ajjaj, mondom....
A film nem rossz és félreértés ne essék, disney-ékkel sincs bajom. Csak én egy laza sci-fire számítottam amit végülis megkaptam, csak Disney-féle cukormázba tunkolva, ahol mindennek a végső megoldása a barátság, a szeretet és a dal. Jó, nóta nem volt. No, ezt leszámítva, aranyos, tényleg, jópofa családi film. Az enyhe csalódottságérzet jó eséllyel részben a mi hibánk, mert nem néztük meg pontosan mi is ez, részben a leírás készítőjéé, mert ő se. Kemény sci-fihez szokottaknak nem ajánlom, gyerekkel, kutyával, vasárnapi ebéd utánra tökéletes.


Jurassic World

Ha már az előítéleteknél tartunk, itt, ki kell jelentenem egy darab sem volt. Tekintve, hogy a Jurisics-széria első három
epizódja után PONTOSAN tudtam, mit fogok kapni a pénzemért: dinoszauruszokat, akik embereket kergetnek. És igen, megkaptam, élveztem, köszönöm. Félretéve a hülyeséget, tényleg, erre a filmre azért mentünk el a moziba, mert otthon, a kis 40x25-ös monitoron kockásra unná rajta az ember a fejét, viszont kultfilm, pontosabban egy kultszéria újabb epizódja, és hát a jurassic, az mozifilm, na. Kicsit megsértődtem a helyi Sógor mozira, mert jópár ojró felárat fizettünk a háromdéért, plusz az ájszensz érzésért, meg effélékért, de gyakorlatilag ott voltunk, mint a klasszikus lenvászonnal. Ellenben a film nem okozott csalódást, tudtam, mit akarok és azt meg is kaptam. Mélyebb értelmet nem kell keresni benne, de a mozijegy árát megéri, ha valaki szereti, mikor dinoszauruszok kergetnek embereket.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése