Furcsa érzés és nem a legvidámabb téma. Beteszek a bejegyzés végére egy muzsikát, amúgy aláfestésnek. Pont végigolvasható az írás, míg lepörög a szám, ha úgy tetszik. Kicsit ilyen. Nekem.
Tegnap átsegítettem egy kutyát az Örök Vadászmezőkre.
 |
| In our rainbow by WolfRoad |
Melóhelyen történt, persze. Mi akkor és csak akkor altatunk, ha egészségügyi oka van, akkor is, csak ha muszáj. De a döntésig eljutni, na az nem könnyű. Eddig talán ha egyetlenegyszer került rá sor.
Gandalf, így kereszteltem el az öregurat. Sajnos nem tudom az igazi nevét. Meghalt a gazdája, a rendőrség törte fel a lakást, így került hozzánk. Nagytestű, szép szürke bundájú kutyus, szemre husky, vagy németjuhász-keverék. A hátsó két lábára már alig tudott ráállni, az elsőn egy nagy tumor. Viszont képben volt. Láttam már halni készülő kutyát, aki feladja és belezuhan az apátiába, nos ő még akart.
Ápolgattuk pár napig, kapta a kortizont, meg a vitamindurrancsot, hogy hátha. Ideig-óráig mintha jobb lett volna, aztán visszaesett, megint csak vonszolta magát. Persze, csodát nem vártunk, ha hinni lehet az oltási könyvének, 17 éves volt. És mint mondtam fejben még itt, ez volt a legnehezebb.
Tegnap csináltunk egy röntgent róla, mert egyre reszelősebben vette a levegőt. Mikor C., az egyik állatorvosunk felhívott, már tudtam, hogy gond lesz. Tele van a tüdeje áttétes tumorral, azt mondja.
Furcsa a hozzáállásom a halálhoz, néha kicsit megrémít, hogy ilyen. Általában egyszerűen elfogadom. Teljesen tiszta, hogy mindenki megy, én is, te is. Az út odáig, talán az nem mindegy.
Hát, átslattyogtam a rendelőbe, vittem magammal egy pokrócot-eredetileg azért volt a kezemben, hogy azon cipeljem vissza a részlegembe Gandalfot a vizsgálat után. Hosszan beszélgettünk, felvázoltunk minden lehetőséget. Végül csak az maradt, hogy az öreg hamarosan így is meghalna, viszont lassan, sok szenvedéssel.
Akkor, engedjük. Ott akartam maradni vele, átkísérni. Letettem mellé a pokrócot, ráültem és beletúrtam a szőrébe. Csomókban hullott neki. Emlékszem a szagára is. Próbáltam megnyutatni és mindenféle marhaságot mormoltam neki, hogy találkozunk majd a túloldalon és effélék. Nekem ez volt az első ilyenem. A fizikális része nem nagy kunszt. Kap egy injekciót, amitől mélyalvásba kerül, majd egy másodikat, amitől megáll a szíve. Az oldalán feküdt, én a hátánál ültem. Ellazult, lassan emelkedett-süllyedt a horpasza. Előjönnek a barom gyakorlatias gondolatok, mint hogy hogy cipeljük el utána, kinek a dolga, meg hasonlók, meg mindenfle kátrány az ember lelke mélyéről. Aztán eltereled és a lényegre figyelsz, hogy tisztességgel, szeretetben menjen át. Igyekeztem valahogy vele lenni. Vett pár mélyebb levegőt, majd egyre kisebbeket és abbamaradt.
Igen, nagyjából megvolt a pillanat.
Utána visszamentem a karanténba, összekotortam valahonnan egy cigit és kiálltam az épület mögé. Ott már mindegy volt, kijött a víz.
De mindig az érzéseimre hallgatok és azok azt mondják, ez így volt helyénvaló, ezen a módon.
Jó utat, öreg, remélem megismersz odaát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése