A Holland bolygó és a kölni doom

Útleírást, azt kaptok, az arcotokba bele. Ilyet se mostanában műveltem, de most de. Szóval, gondoltunk egyet. A dolog közelről se ment ilyen spontán, de így jobban hangzik: kitaláltuk, hogy elmegyünk Hollandusékhoz, mert ott még nem jártunk. Összeszedtük a kiscsapatot, aztán uccu. 

Íme: 

A viking balszélen Festő barátom, mellette élete Julacsa, a maffiózó piros kabátban Jóanyám, a többi meg én volnék.  

Szóval, ez amolyan budget kirándulás volt. Megegyeztünk az út során, hogy ez a szó így ejtendő: bud-get, nem büdzsének, ahogy sokan gondolják. Tehát, sznob, aki repülőre száll, amíg az úticél elérhető szárazföldön. Csettbe az opelba, davaj hollandékhoz. Sofőrünk egy volt, az is én, úgyhogy vasárnap éjszakázás Kölnben, Némethon határában, tizenegykét órás vezetés után, frissen üdén. (Na jó, nem egészen....)

Hétfőn aztán elmentünk megnézni a kölni dómot, hamár...Hát, a kölni dóm egyfelől nagy, másfelől gótikus, 

harmadfelől nagyon szép. De így tényleg. Monumentális, mindamellett a legapróbb részletekig kidolgozott. Mi meg nekiálltuk Festővel, hogy na majd mink keményen, felcsörtetünk a toronyba. Csörtettünk is, igen keményen, a jányokkal együtt. A csigalépcső még csak rendben volt, hanem utána kezdődött a vaslépcső, amiből körbe kilátni, meg a csigalépcső, aztán keményen rájöttünk, hogy azért nekünk tériszonyunk van ám. Mármint Festő, meg én, a többieknek pont mindegy volt ők nem keménykedtek, csak felmásztak. Úgyhogy mentünk, amíg a keménység futotta, aztán  jöttünk le, kicsit zölden. Az alábbi képen épp azt ecseteljük, hogy azért, elnézést, de a k*vaélet megy fel még egyszer ilyen helyre.  No, ez sem egészen így lett. 

Kölnből csak pár óra az út Rotterdamig. Autóval, mármint. Az első három benyomásom hollandékról, hogy a nyelvükön nagyon jól el tudok szórakozni, hogy a forgalom egy agyrém, illetve hogy a legnagyobb veszélyforrás a biciklista. A "What is je snelheid?" mondaton elgöcögtem egy negyed órát, amúgy szimplán egy tábla az autópályán, azt jelenti, hogy "mennyivel mégy?", a forgalom, őőő...türelmes embereknek való, 130-as maxlimitnél külső sáv 80, középső 100, a belsőt meg teleállják a sietős 110-esek. A biciklis pedig mindenhol

ott van, mindenhol elsőbbsége és teljhatalma van.  Rotterdam egy viszonylag új város, abban az értelemben, hogy a második világháborúban porig bombázták, szinte minden, ami van benne, az után épült. Jellemző rá, hogy minden kockából van. Így a szállásunk is, a szimplán csak "Kockaház"-ként ismert helyi látványosság (Lásd a fenti, illetve a csoportkép a bejegyzés elején). Ahol viszont nem kocka, ott park, meg kert, méghozzá szép és főleg kikötő. Itt van ugyanis a világ legnagyobb kikötője. Kellemes város, mindenképp. Belesűrítettünk egy ebédnek szánt vacsorát a programba, aztán, mivel megbeszéltük, hogy nem megyünk többet magasra, ellátogattunk a Euromast-hoz. (Júromásztnak ejtik, azért a.) A Euromast egy nagy kilátótorony, ahonnan egész Rotterdam belátható. Először felmégy lifttel néhány emelet magasra és lesz lopott panorámaképed, meg némi jó érzésed. 

Aztán, belegondolsz, hogy ez a kramanc igazából a maga 185 méterével Hollandia legmagasabb pontja. És beszállsz az üvegoldalú liftbe, ami felvisz az említett kramanc tetejére. És pont nem gondolsz arra, hogy aznap már megbeszéltétek, hogy nem mentek többet magasra. És nem, nincs tériszonyod. Persze,ilyenkor le kell fotózni az embert...

A para elmúltával aztán élvezhető, sőt szép. A végén még némi boldogság is volt az arcomon:)

Ja,és szereztünk új barátokat is.

Kedd reggel felkerekedénk és Amszterdamba menet útba ejtettük Delftet. Delft egy gyönyörű, középkori hangulatú kisváros, ami szép utcaképéről, csatornáiról és jellegzetes kék-fehér porcelánjáról híres. Főterén tenyészik a városháza, a fapapucskészítő bácsi és az indokolatlan kék óriásszív. 

Kinéztünk aztán a tengerre, ha már a kontinens nyugati szélén voltunk, ami sajna épp negyvencentis szürke habréteget böfögött ki magából, az ég tudja honnan szállítva. Aztán irány felfelé, Amszterdamba bele. A szállás egy kicsit budgetebbre sikerült, mint ahogy a nagy és csodálatos interneten festett, de ágy volt, meg tető, több nem kellett. Este még beleszorítottunk egy laza sörölést a belvárosban és vetettünk egy gyors pillantást a belváros aktív részét képező híres-neves piros lámpás negyedre, aztán pihi. 

A következő három napot Amszterdamban és környékén töltöttük. Tudjátok miben van a nagy biznisz Hollandáknál? Na? Hát virágban, kérem. Amszterdamtól egy köpésre, Aalsmerben van egy...
nem, nem egy, hanem "A" virágtőzsde. igen, virágtőzsde, ahol valami irdatlan mennyiségben és pénzekért adják-veszik a virágot, és tényleg, gyakorlatilag mint a vólsztríten, brókerek próbálnak lecsapni a legnagyobb bizniszre. 

No, Amszterdam. Amszterdam kérem egy olyan város, ahol látszólag mindent szabad. Festő szerint olyan, mint egy másik bolygó. Megmondom őszintén, oda nem költöznék, az én ízlésemnek túl nyüzsis és levegőtlen, de így pár napra bekeveredni mindenképpen szép és buli. Maga a város részben ódon, részben modern és nagyon vibráló. Megnéztük a Van Gogh múzeumot, hogy némi kultúra is ragadjon ránk, hajókáztunk a csatornákon, amik szinte az egész várost behálózzák, beültünk a legmagasabban lévő kávézóba, Julacs bevette magát a Dungeonba, mi többiek a botanikus kertbe, körbekeveregtük a várost és persze kipróbáltuk a főattrakciónak számító éjszakai életet a piros lámpás negyedben. Csak úgy érintőleg ám. Itt léteznek ugyan írott törvények, melyek szerint ezt és amazt nem szabad adnivenni, vagy csak korlátozottan,  ezekkel azonban pont nem foglalkozik senki.

A fű rossz.

Péntek délelőtt indultunk tovább, útba ejtve a sajtpiacáról híres Alkmaart, ahol péntekenként a régi tradícióknak megfelelően, mára látványossággá változott módon adják el a sajtot a nagykereskedőknek. És maga a város is csodaszép, megér egy misét, vagy sajtot.  

Szintén útba esett (na jó nem, de ejtettük) Giethoorn, amit Hollandia Velencéjének is hívnak és az egyik személyes kedvencem volt. Ez egy kisváros, aminek óvárosában néhány főutat leszámítva gyakorlatilag nincsenek utcák, csak csatornák. A házak kisebbnagyobb szigeteken állnak és vagy hidakon, vagy csónakkal közelíthetőek meg. No, ez a hely igazán megéri:) 

Este aztán hazafelé vettük az irányt, némi bakival. Az autópálya négy órás lezárása miatt kicsit későn, na jó, korán, szóval hajnali fél háromkor érkeztünk meg a frankfurti szállásra, de másnap összeszorítottuk a fogunkat és tízkor már frissen, vidáman (hehe) úton voltunk.

Egy másik személyes kedvencemet emiatt majdnem passzoltuk, végül meggyőztük magunkat, hogy "ha mán itt vagyunk"...no, fáradtság ide, vagy oda, a bajor kisvárost, Rothenburg ob der Tauber-t kár lett volna kihagyni, még ha csak beleszimatoltunk is. Ennek a városkának a közepe gyakorlatilag megrekedt a középkorban, így olyan, mintha időt ugrana az emberfia-lánya.  

Szóval, ez olyan volt mint egy jó sűrű leves, kiadós, tartalmas, (élmény)dús. Ha nem is tudtam hazaérkezés után egy napig, hol vagyok, mindenképp megérte.

Köszi népek:)

Jaj, egy szösszenet így a végére. Ballagunk hazafelé éjjel, kicsit mákosan a Festővel Amszterdamban, mögöttünk felbukkan az állandó ellenség, a biciklis, egy afrohollandi úriember személyében két purdé kíséretében. Ő is budgetben utazott, mert csengő, az nem volt a biciklin, hát jól ránk szólt, hogy 

"Ringdingding!!"

(Nem röhögtünk...)

No kérem, jó éjt, szép napokat, aludjatok jól, álmodjatok hollandot.