Az snájdig távbeszélőrül.

Oly eset történe velem a' minap, kedves feleim, hogy nem restelkedem, pennát ragadok, s bejegyzem ide, a' Krónikáskönyvbe, okulására öregnek s fiatalnak, legénynek és leánynak. 

A' mi Urunk múlt hetében, annak is második felében, biz', nevemnek szent napja lőn. Olyformán valék a' dologgal, mint jobbágy a napszámmal, eszemben is vala, meg nem is. Mert biz, mifelénk nem csapnak nagy hűhót ilyes ünnepek körül, hisz kujtorog eleget az emberfia amúgy es mindenféle szentes s sátoros ünnepnapokkor. Hanem, midőn pénteknek napján, esti pacsirtaszóra megtérék az Varga uradalom árnyas ligetei közé, kikötém az ezüstparipát, kiengedém a' fenevadat a' koffertárolóból, s beballgék a' portára, édes Szülőanyám, Maruszja Grófnő, kit Isten tartson meg sokáig jó egészségben, két pakétot nyomott vala kezeim közé. Egyiket már a' staniclipapíron át megismertem, szagáról, s zörgéséről, bizony, kalendáriumot kaptam, Király István tollából, ki Ángliusországban Stephen King-ként ismeretes. S örömöm vala nagy. Hanem, az második pakét, akárhogy forgatám, akárhogy zörgetém, nem adta hangját semminek, mit ismernék. Mellete egy papirosfecni vala, rajta cirkalmas kalligráfiával: 

"Bökködje, Fiamuram!"

Kibontám hát izgatottan, s jaj, Teremtőm, egy snájdig tudományos távbeszélő került elő belőle.

 Bizony, feleim, egy tudományos távbeszélő, hátuljába beleróva, ékes ezüst betűvel, hogy "szamszung galakszi". Vetettem a' keresztet sűrűn, hogy baj ne történjék, s még napkelet felé is kipöktem ijedtemben, pedig az pogány babona. Ez biz afajta masinéria, ami a' levegőégből világhálót szed, fotóapparátként ellopja az ember lelkét, megmondja bölcsen, merre poroszkál éppen a' ló, s a' nézőkéjét kell kapargálni. 

Döbbenetemben gigámon akada a' fenyőpálinka!

Hisz mondják az komáim, felebarátaim, s testvéreim az Úrban, hogy régimódi úr volnék. Meglehet, ha ez azt kellene jelentse, hogy nehezen veszi be bendőm az újat. Mert hisz mitől jobb a' csattogó gőzgép, mint igáslovat fogni az eke elé? Róla legalább tudja az emberfia, mi hajtja. Vala nékem már, hej, távbeszélőm. Mégpeniglen épp arra, amire kiokumlálta a' konstruktor, hogy legyen. Szót érteni messzebbről, mint ameddig hangos szóval süvölteni tudnék. 

S enmagam meg is nyugodék eme tudatban, s nemes gőggel figyelém a' pórnépet, hogy szemét egy szekundára fel nem veté a tudományos telefonról, s csak midőn homloka koppan a' barackfa oldalán, ötlik elé, hogy van világ is Isten kék ege alatt. 

Megtagadtam hát, meg én, a tudományos telefont. Hisz ha levelet vala ínyemre írni, vagy a Krónikáskönyvbe bejegyzést róni, ott vala a' lapos masinéria, minek klaviatúráját csépelhetém kedvemre. 

Nem, mondám, én nem fogok páros hőkujjal szerelmeslevelet írni, semnem zsebimonokra vadászni, s azt mondani, hogy uccu neki villámpocok. Súlyos dorgálásban részesítém a' cimborákat es, ha mulatozás közben effélét tettek vala, ígérvén nékik oly cirkalmas nyaklevest, hogy még Rózsa Sándornak is azt mondják: "Bakfitty!". 

Node, Maruszja Grófnő szerint ideje haladnom a' korral. Bekészítém hát éjcakára a' tollas buzogányt párnám alá, jobbomat rajta tartám, s úgy figyelém az szobának sarkában kuporgó tudományos távbeszélőt, akar-é torkámnak ugrani. Hogy a' pitymallat békességben lelt vala, bátorságot gyűjték, s, ha már addig ette volt a ménküt, elfordítám rajta a csapszeget. S lőn a pislogóján felirat, meg képek, s színek. Elmerengék egy pillanatra, mi is leend ebből, de már nem vala visszaút. 

Azóta komálkodunk. Elmémbe ötle egynemely dolog a' nap folyamán, hogy térülék-fordulék, melyre biz, még jól is jöhetne az ördögi miskulancia. Megtanulék már levelet írni vele, habár csak tőszavakkal, azt is hosszadalmasan, kiigazodni a' bejegyzések útvesztőjében, s harsonaszót csiholni belőle pitymallatkor. Ma tán beléöltöm végre az távbeszélőkártyákat is. Még a' végén összebarátkozunk, s hasznát látom. Bár zsebimont nem fogok vele akkor se, ha kéket virágzik a tyúkgomba.
Ezúton is hálámat, s köszönetemet fejezem ki Maruszja Grófnőnek, kit Isten tartson meg sokáig, s jó egészségben!

S Isten irgalmazzon nékem.

Kelt: Áldás havának utolsó fertályában, Bécsnek császári városában, lámpaoltás előtt.

Postscriptum: Esze legyen kendteknek. Soha ne mondják azt Rózsa Sándornak, hogy "Bakfitty!". 

Hello darkness, my old friend

Kicsit borongósabb téma, ismét, mert kell ilyen is, nem mindig csak a hülyeség. Nem köszönöm, nem kell Csernus doktort, meg Popper Pétert hívni, alapvetően jól vagyok, legfeljebb kicsit borongósabban. Plusz, van az a régi szám, tudjátok, a The sound of silence Simon és Garfunkeltől. Ezt ismerem ezer éve, de konkrétan ezen a héten sikerült először odafigyelnem a szövegére is. És a szövege az "hoppá, helló!".  Eddig csak az volt, hogy tralla-lalla-lalla-laaaaaaaaaaa, (énekben szünet, zene megy tovább) ,tralla-lalla-lalla-laaaaaaaaaaa. Most meg értelmet kapott. És pont hozzávágott egy nemrégiben lefutatott gondolatmenetemhez. 

Nem a legősibb verziót kapjátok. De a lényeget.

 A mukor*, arról lesz itt szó. Mikor baja van az embernek. Hogy hogyan kezd vele valamit és mit kezd vele. Legalábbis szerintem. A mukor, legyen akár testi, vagy lelki, egy sajátos dinamikával bír. És van egy elképzelésem róla, hogy lehet nekimenni. Néhány apróságot és öregedési szimptómát leszámítva, lekopogom, makkegészséges vagyok testileg. A lelki dolgok viccesebbek, ( vagy pont nem) mert több ember egybehangzó véleménye alapján amolyan nyugodt-magabiztos kisugárzásom van. Aminek egyébként kifejezetten örülök, mert szeretném, ha így lenne. Csak többnyire nem ez az érzésem belülről. Valójában tele vagyok kétségekkel, félelmekkel és szorongásokkal. Más tészta, hogy igyekszem megtanulni ezeket seggbe billenteni. A végén azért sokszor sikerül. Csak néha böszme sok időt és energiát vesz igénybe. Még mindig tanulom. Valószínűleg életem végéig fogom.

Szóval a mukor. Egy kalap alá véve az összeset, legyen belső, vagy külső. Alább az ötletem rá, mit kezdjünk vele. Ez nem pszichomókusi tanácsadás, nem tutirecept, nem prófétai kinyilatkoztatás, csak némi tapasztalat és ötlet. 

Egy blog.

1.  

A mukor elismerése. Legyen szó akár depresszióról, akár testi fájásról, sokszor tagadjuk, hogy van. Mert milyen már, meg ciki, meg mit mondanak. Ez egyébként kisebb bajok legyűrésénél akár még hasznos is lehet, azonban ha valami tartós, akkor szembe kell néznünk vele és kijelenteni, oké, valami van. Ez az első lépés. 

2. 

A mukor pontos meghatározása. Azaz, nevén kell neveznünk a gyereket. Nem feltétlenül a nyílt törésre gondolok, mert az adja magát. De sokszor hallani, hogy "valami bajom van, de nem tudom mi", vagy hogy "mittomén, csak rossz". Ezzel még az első lépésnél elakadunk. Tessék kimondani és felvállalni: igenis, befostam. Segíthet.

3.

A mukor okának feltárása. Na, ez a nem könnyű. Mert sokszor nem az, aminek elsőre látszik és van, hogy nem is megy egyedül. Erre van két saját példám, egy testi és egy lelki. A testi abban nyilvánult meg, hogy fájni kezdett a bal herém. Elnézést, tényeket közlök. Miután megpróbáltam eltusolni (hülyeség, nincs is semmi, nem is fáj), majd szembe néztem vele, hogy de akkor is fáj és nem múlik, lepörgettem az 1-es és 2-es pontot, majd a 3-mas fényében elmentem a doktorbácsihoz. Doktorbácsival mákom volt. Nem volt nyúlkálás, meg mindenféle valogoszkóp, ultrahang volt. Aztán, hogy makkegészségesnek nyilvánított, leült velem beszélgetni. Életmód, munka, mozgás, satöbbi. Ott aztán kibukott, hogy nekem igazából a derekam fáj a rosszul kivitelezett emelgetéstől, csak épp oda sugárzik ki, ahova. És a problémát rövid úton megoldottuk.

A lelki esetet magam derítettem ki. Volt egy időszakom, mikor, miután hazajöttem a munkából, kényszeres "valamit csinálhatnékom" volt. Fáradt voltam, nem is igazán volt dolgom, de megbolondultam volna, ha nem állok neki valami marhaságnak. Nem, nem élveztem, egyszerűen dolgokat KELLETT csinálnom. Aztán vettem egy üveg bort, egy csomag cigit, leültem Kutya Úr mellé a szőnyegre és mondtam, hogy oké, akkor most gondolkodjunk. Majd rájöttem, hogy az életemnek az esetet megelőző majd fél éve afféle bizonytalanságban telt. Munkahelyváltás, lakásváltás, uram bocsá, barátnőváltás, azt soha nem tudtam, hogy mi lesz a következő hónapban. Így hát, munka után, ha hazaértem, adva volt a feladat: csüccs a net elé, aztán lakáskeresés, vagy munkakaresés. Namármost, innentől a buksi a fix meló, fix lakás, fix barátnő helyzetre nem tudott ráállni. És hiányérzete volt, hogy NEM KELL csinálnia semmit. Onnantól, hogy erre rájöttem, ha nem is egyik napról a másikra, de sikerült elkapni a probléma grabancát.

Szóval, ezért. Tetszikérteni?

4.

A mukorral való szembefordulás. Azaz, hogy meg AKARJUK oldani a helyzetet. Sajna, vannak, akik nem. Szerintem a legtöbbetek került már ilyen helyzetbe, hogy belemerült az önsajnáltatás mocsarába. Ez hosszú távon durva tud lenni. Vannak, akik ezt életmódszerűen csinálják. Náluk beindul az önbeteljesítő jóslat is, mert azokat az embereket, akiknek többnyire az a beszédtémájuk, hogy őket nem szereti senki, idővel nem fogja szeretni senki. Szóval, ha elhatározzuk, hogy felvesszük a kesztyűt a mukorral, az már egy nagy lépés. Még ha esetenként messze is van a vége.

5.

Stratégia. Ki kell találni, hogy töröm ki a mukor nyakát. Ez se mindig könnyű.  Nem is tudom, van-e erre recept. Biztosan, amúgy. Lehet tanácsot kérni ilyenkor. Lesz aki hülyeséget mond. Lesz aki okosat. Válaszd ki, melyik a jó neked és tedd hozzá ahhoz, amit te gondolsz. Vagy ha nem akarod, ne, akkor csak hallgass magadra. 

Lényeg, hogy találd ki.

6. 

Rúgd p*csán a mukort.

Eltarthat egy darabig, de tartsd szem előtt, hogy ha feladod, akkor BIZTOS, hogy nem sikerül. Így jó esélyed van rá. Ehhez kell az utolsó pont, a

7.

Hit. 

Nekem mindegy, miben. Magadban, Istenben, a Megoldásban, a Titok könyvben, a Vogonok költészetében, a Kazah Sólyomanyában, tökmindegy, csak hidd el, hogy megoldod.

 Akárhogy is. 

Ámen.

*: A "mukor" szó valószínűleg nem létezik hivtalosan. A "meg van mukorodva" kifejezés a szlengben arra utal, ha valakinek valami baja van. Gyakran használják a részegség állapotára is. Ebből kreálta, főnevesítve az igét, egy komám. "Ejj hallod, de elkapott a mukor! Na, majd megoldom ám.".