Olcsó húsnak...

No, az úgy kezdődött, hogy a héten mindenféle rendetlen gondolatok kavarogtak a fejemben. Így jobbra-balra, tudod, mintha menni akarnának valahova. Nekem meg van erre egy jó módszerem, hogy szétcsapjak közöttük: fogja magát az ember, beteszi a kontaktlencsetartót meg egynapi hidegélelmet a hátizsákba, és eltűnik a pics lelép egy időre valahová. Ennek szellemében még hét elején be is terveztem egy egynapos túrát, amit pénteken sikerült kiviteleznem. Összemászkáltam a Szent György hegyet, megnéztem a bazaltorgonákat, kicsit megfagytam, estére meg Tapolcán aludtam. A gondolataim, köszönik, hadrendbe álltak, bár ez a hegy dóga. Meg is alig fáztam, bár ez meg az én dógom. De a szállás....na az, az a ti dógotok. 

Arról mesélnem kell.

Notorius csavargóként láttam már pár helyet, ahol az ember álomra hajthatja a fejét. Szebbet és kevésbé, jobbat és kevésbé, olcsóbbat és kevésbé. Félreértés ne essék, főleg az ilyen spontán eltávozásaim során az igényeim a szilárd tető, legalább négy fal, legalább egy ágy, és ötnél kevesebb patkány feltételekben bőven kimerülnek, ami a szállást illeti. Ezzel még nem is lett volna gond.

 Hanem...kezdjük az elején.

Nos, a booking.com oldal talán sokaknak ismerősen cseng. Egy egyszerű de nagyszerű, világszerte használt és használható szálláskereső oldal, ahol sokféle feltétel alapján lehet az igényeinknek megfelelő kvártélyt találni. Mivel nekem erre az egy éjszakára ponttökmindegy volt, ezért nemes közönnyel beírtam, hogy a legolcsóbbat és bumm, már le is foglaltam a szobámat. Ha nem számítana negatív reklámnak, leírnám, hogy a "Krisztián Vendégház"-ban Tapolcán, de erkölcsi okokból nem tehetem, ezért kérlek, erről ne is kérdezzetek. 

4800 forint, fizetés a helyszínen, gyóvan. Tíz percre a foglalás után kapok egy hívást egy német számról. No gondoltam, ha nem Angela Merkel hív, hogy elnézést kérjen mindenért, akkor ötletem sincs. Ennek okán felvettem és ékes, az idők során némi alsóosztrák és bécsi dialektussal fűszereződőtt németemmel bemutatkoztam és megkérdeztem, miteccik. Ik...ik...zi....háben...-jött a vonal túlvégéről, ja mondom oké, leesett, a booking átállította magát németre. Nyugalom, kértem az enyhén visítós, ötvenes női hang gazdáját, magyarul is elég jól tudok. A hölgy ennek úgy megörült, hogy rögtön közölte, hogy megjött a foglalásom, de ne oda menjek, hanem a másik vendégházukba. Ömm mondom, az jó lesz nekem? (Meg aztán mégis mé?-gondoltam még mellé.)Hát kiderült, hogy nem, az nem lesz jó nekem, mert az pont nem arra van, mint amerre én fogok tekeregni. Ebben megnyugodtunk. Mint ahogy abban is, hogy mivel senki nem lesz a háznál az adott napon (ami egyébként direkt célom volt) ezért a hölgy átküldi nekem a gondnok számát, és majd őt érkezés előtt fél-egy órával felhívván fog engem nyitott kapu és vetett ágy várni. Remek, ebben is megnyugodtunk. Éééés Dániel,-sivítja a hang a vonal túloldaláról-akkoooor az összeget azt ááát tudnááá utalniiii? No itt kezdett olyan vakaródós érzés elindulni a tarkóm felől, talán ismeritek, hogy ez a kutya sánta. Ugyanez az érzés az, ami ilyen helyzetben az emberbe belenevelt udvarias "persze, semmi gond"-válasz helyett egy nyugodt, de ellentmondást nem tűrő hangon kiejtett "nem"-et generál, a hozzáfűzött "elvégre az oldalon helyszíni fizetést adtak meg" kíséretében. A hölgy még megpróbálkozott egy "de nincs bankterminálunk"-kal, mire a kérdést azzal zártam le, hogy de nekem lesz készpénzem.

Ebben meg főleg megnyugodtunk.

Aztán pár napig pont nem érkezett meg az ígért szám, én meg pont nem foglalkoztam vele. Illetve annyit, hogy egyszer visszahívtam a szállásadót, aki nem annyira vette fel a telefont. Az indulás napjának reggelén gondoltam azért csak odacsörgök mégegyszer, ha most sem veszi fel, hát foglalok másikat. Felvette, megnyugtatott, hogy minden úgy lesz ahogy megbeszéltük, majd megjött az áhított kontakt. Ebben a boldog tudatban vágtam neki utamnak. Miután délutánra úgy gondoltam, hogy eleget kergetőztem a szellemekkel és a szélördögökkel a hegyen, továbbá kigyönyörködtem magam a Tapolcai-mednece látképében és a bazaltorgonákban, az ezüstparipa szélcsendjéből felcsörgettem a gondnokot, tisztelettudóan bemutatkoztam és mondtam, hogy jó fél óra múlva érkezem a szállásra.

-"Hát én most micsináljak?? Én nem lakom ott"-jött a válasz a szállásadómétól eltérő, de korra és stílusra hasonló női hangtól. "Hideg van, én nem megyek fel oda. El kellene jönni értem!" 

A "viszkető tarkó" érzésben az a jó, hogy két irányban is működik. Egy alig hallható sóhaj képében elengedtem, ami elsőre a számra jött. Túl sok egyszótagos szót tartalmazott volna. "KELLENE?"-kérdeztem vissza inkább. Gondnokhölgy aztán kicsit visszavett a vehemenciából, majd mikor tudatosítottam benne, hogy hát Tulajhölgy ilyen apróságokról nem tájékozatott, hogy én még taxisofőrt is játszok azért, hogy aztán fizethessek nekik, még elnézést is kért. Két pont között a legrövidebb út az egyenes elvén megegyeztünk, hogy felveszem, aztán átcsörgünk a szállásra. Tulajdonképpen, ha a vendéglátás alapelveit nem sértené az a negyedórás kutatás,  illetve a néhány "akkor most hol is?" jellegű telefonhívás, amik után megtaláltam a tapolcai panelrengeteg aljában Gondokhölgyet, nem is zavarna.

Az időmbe belefért.

A szállás maga egyébként körülbelül azt nyújtotta, amit ennyi pénzért helyi viszonylatban vártam. Talán egy pár dolog volt csak enyhén zavaró: az egyik a nem zárható, és a széltől állandóan kivágódó kertkapu, a másik a fellevegősödött vízvezetékrendszer, aminek folyományaként a hőmérséklet nem ment 17 fok fölé, illetve a hangosan sipákoló-szortyogó-erőlködő csövek miatt éjjel zombikkal álmodtam és negyedóránként arra riadtam, hogy "valaki mászkál itt". Azon is elgondolkodtam, hogy ha nem magam lennék, azért az bosszantana, mert a szobák úgy voltak kialakítva, hogy a legbelsőből, amit kaptam, szigorúan csak a többi vendégén át lehet elérni a ház bármely pontját.

 De mondom, amire nekem kellett, megfelelt. 

Hanem. Gondnokhölggyel végülis (miután morogtam vele még egy sort)még össze is cimbiztünk, aztán csak belecsuklottam újra az éterbe, mikor számlaírás közben közölte, hogy akkor hatezer forint lesz. Nem lesz, mondom, merhogy a bukingon négyezernyóc. Friss cimboraságunkra való tekintettel gyorsan megyegyeztünk, hogy ez nem az ő sara, ő ezt az ukázt kapta Tulajhölgytől. Felhívtuk hát Tulajhölgyet, aki hosszas magyarázkodásba kezdett a dolog miértjeiről, amik közül legjobban a "de hát az egész nagy házat befűtjük magának" tetszett (nem lesz***om?), mikor azonban többedjére közöltem vele, hogy amit mond, az nekem por és hamu, és nem is azon az ezer forinton fogok fennakadni, de én ma annyiért fogok itt aludni, amennyiért lefoglaltam a szállást, akkor megegyeztünk, hogy idegenforgalmi adóstól kap ötezerháromszáz pénzt és joccakát. 

Mikor fizetésre került volna a sor, Gondnokhölgy közölte, hogy ő nem tud visszaadni, menjek el felváltatni. Na itt már kiszaladt belőlem, viszketés ide vagy oda, egy amolyan igazi falusi "bazdmeg." Mondtam, nem megyek, majd később, aztán reggel itthagyom az asztalon. Azt nem lehet, miért nem megyek most? Hát erre mit válaszolhattam volna, mint az igazat: mert nincs kedvem. 

Végül, mert már nagyon nyugalomra és egyedüllétre vágytam, elugrottam a kétsaroknyira lévő pékségbe, kifizettem az idegenforgalmi adóval dúsított szállásdíjat és kaptam számlát. 

Jeee.

Gondnokhölggyel meg megegyeztünk, hogy reggel a kulcsot lazán bevágom a villanyóraszekrénybe. Közben kapott egy hívást Tulajhölgytől, aki a maga teret betöltő vércsehangján többször felhívta a figyelmét, hogy "de reggel a kulcsátadásnál ott legyél ám!". Gondnokhölgy letette, majd közölte, mintegy magának, hogy "annyit nem fizetsz te, csezd meg". Úgyhogy egy cinkos pillantásváltás után megegyeztünk hogy mi tartjuk magunkat a mi tervünkhöz.

Ja kérem, kis pénz, kis foci.

És végre nyugalmam lett.

Másnap találkoztam Ádámbátyámmal, akinek elújságoltam ezt az esetet. Ő is mesélt egy, ha részleteiben nem is, de lefolyásában némileg hasonlót, ha nem lenne antireklám, elmondanám, hogy a badacsonytomaji Piroska Házról, de etikai okokból nem tehetem, erről ne is kérdezzetek. Szóval gyorsan összeraktuk, hogy ez bizony jó eséllyel ugyanannak a Tulajhölgynek a kezében van.

Ügyes, nagyon ügyes. 

Nos. 

Kellene még hozzáfűznöm valamit?