Balfékszűrő

Az a teljes, gusztustalan és kendőzetlen igazság, hogy ezt a bejegyzést későbbre tartogattam, míg gyűlik hozzá még némi anyag. De, tekintve, hogy "álhétfő" van, plusz futkoztam ma annyit, mint egy gepárd-gyalogkakukk hibrid és elvégeztem annyi teendőt, mint két felnőtt, egészséges harci elefánt másfél nap alatt, na, most jár nekem a kikapcsi. Nektek meg a sztori. Mert azért már így is van hozzá anyag, hajjaj. Úgyhogy írunk. 
Blogot. 
Most.

Téma és az ő felvetése:

Ehelyt (klikk) szó vala róla, hogy belecsaptam a biznicelésbe, üzletülésbe, adásveszésbe, szóval a vállalkozásba. Namost, ha az emberfia venni és adni akar, akkor ugye meg kell keresni ennek a reciprokát, azaz az eladókat és a vevőket. Ez a mai világban, ahol már emberek mászkálnak a holdon és létezik édes kékfrankos, a leggyorsabban a nagy és bölcs interneten keresztül megy, hirdetések által. És igen, tudom én, hogy a funkcionális analfabéták száma egyre emelkedik, és hogy a zinternet szinte bárki számára hozzáférhető, mint ahogy azt is, hogy a biznicben illedelmesnek, türelmesnek és megértőnek kell lenni, de van amikor egyszerűen...

Szóval, összeszedtem nektek néhány szösszenetet az ilyen jellegű kommunikációimból. Mikó má nem bírtam. A nevek, adatok és számok jogi és érthető okokból fantáziaszülemények, de a többi stimmel. 

Szal. 

A baj ott kezdődik, hogy naív vagyok. És azt gondolom, hogy az emberek alapinfókból megértik, mit szeretnél. Pl. "Diót veszek, 10 ft/kg áron, Szombathelyen". 
De persze. 
Nem, nem értik meg. 
A tizedik "mennyiért veszed, hol veszed, mit veszel" jellegű kérdés után elkezdtem beépíteni a balfékszűrőket a hirdetéseimbe. Ezeket igazából balfasszűrőnek hívom, de mégiscsak, gyerekek is vannak itt. A balfékszűrő úgy működik, hogy MINDEN lényegi infót EGYESÉVEL és KÜLÖN KIEMELVE beleírsz a szövegbe és KÜLÖN felhívod rá a figyelmet, hogy aki látja a hirdetést, az OLVASSA IS EL A SZÖVEGET MIELŐTT ÍR. A fenti mondat egy tipikusan balfékszűrős mondat volt. (Nem, tudom, hogy nektek nem kell kedveseim, csak demonstrálok.) Tettem ezt a saját idegeim védelmére. Tök jó érzés naponta húsz üzenetet kapni egy hirdetésre, de szűrőkkel hatékonyabb az ember. És nyugodtabb. És bakker, igen, van aki még ezen is átcsúszik. Az alábbi képernyőfotó az iskolapéldája ennek. Mikó má nem bírom.

Javaslom kinagyítva (klikk rá) megnézni. Komával végülis nem jutottunk dűlőre, de legalább hallgatott egy kis belevaló ősmetált. 

Aztán, van a másik oldal. Mikor eladni akarsz. És bepróbálod ugyanezt, mert naív vagy. Dió eladó, 11,50 ft/kg, csomagküldéssel. És örülsz, mert kétpercenként pittyan a telefonod, hogy érdeklődő van. Aztán legörbül a szád, hogy jaj. Az utolsó csepp a pohárban ő volt, mielőtt erre az oldalra is beépítettem a balfékszűrőt. Az üzeneteim tizedére csökkentek, de boldogabb ember vagyok.
 Szóval:

Hassan Beüzemel Ali:  -Én vásárol 1 kg 10 ft, igen?

Én: - 11,50 ft /kg.

Hassan Beüzemel Ali: Mind egybe eladod?

Én: mennyire lenne szükséged? Jelenleg nincs túl sok raktáron. (Megjegyzés: elkezdtem aggódni, hogy hogy mondjak nemet, ha berendel 500 kilót.)

Hassan Beüzemel Ali: 2 kg (Megjegyzés: itt majdnem kiborítottam a fröccsöm.)

Hassan Beüzemel Ali: de mennyibe kerül?

Én: 11,50 ft/kg, mint feljebb írtam.

Hassan Beüzemel Ali: Köszi. Én venni ma 15 forintért.

Én: Igen, különbözőek az árak.

Hassan Beüzemel Ali: igen, de én most venni 10 forintért. (Megjegyzés: cérna szakad.)

Én: Én meg eladni 11,50 ért.

Hassan Beüzemel Ali: Oké, köszi.

(öt perc csend, majd:)

Hassan Beüzemel Ali: de én 10ért akarok :( :(

(Megjegyzés: itt kiborítottam a fröccsöm.)

Én: Én pedig világbékét. Bocs.

Hassan Beüzemel Ali: :D

.

.

.

Értitek? Lehet ám velem alkudni, amúgy, csak nem így... szóval jött a balfékszűrő ide is. 

Ez így festett:

Dióbél eladó. 

12 ft. 

(Megjegyzés: a rendszer nem enged törteket írni.)

-----Kérem, olvassa el a leírást!-----

Jól kezelt, nem kezelt. (Ez németül jobban hangzik, na...)

Szép, friss dióbél, 2017-es termés, eladó. 

11,50 ft/kg

Csomagküldés: 5 kg-ig 2 ft, 10 kg-ig 3,50 ft.

És csak jöttek, jöttek az üzenetek. Többek közt kérdések az árra, a csomagküldésre és a csomagküldés árára vonatkozólag. Ajjaj mondom. Az alábbi kommentpárbaj volt a kedvencem, illetve az újabb szakadási pont, ahol eldöntöttem, hogy sűrűbbre kell venni a szűrőt.:

Anita Bakfittyhauser: 5 kg 2 ftba kerül?

Hussein Hasszán: 5 kg 19 ft! (Megjegyzés: hogy ezt honnan??)

Erik Kakadu: Nem emberek, 5 kg 57,50 ft.

Én: BINGÓÓÓÓ!!!!

Továbbá, a kedvenc kérdésem, csak így random idebökve: "Mennyi van egy kilogrammban?"

Rendben, mondok, ez így nem lesz jó, likas a szűrő. Ide valami bombabiztos kell. Figyelj:

Dióbél eladó. 

12 ft. 

-----Kérem, olvassa el a leírást!-----

Jól kezelt, nem kezelt. 

Szép, friss dióbél, 2017-es termés eladó. 

11,50 ft/kg

Gyakran ismételt kérdések:

-Az ár félár, baráti és fix. Több kiló rendelésénél automatikus kedvezmény jár.

-Személyes átvétel kizárólag Piripócson lehetséges, egyéb esetben gyorsan és olcsóan megoldható csomagküldéssel.

-Csomagküldés díja 5kg-ig: 2 ft, 10 kg-ig 3,50 ft.

- Kérem, privát üzenetben keressen, a kommentekre nem mindig tudok válaszolni.

Na mondom, aki erre is visszakérdez, az már igazán tajgetosz pozitív. És de és igen és van, de van. Íme:

Hans Fritz Regenkurt: sorry, mennyi kilója? (Szigorúan kommentben....)

Én: Feketén-fehéren ott áll a leírásban ;) (Megjegyzés: mentségemre legyen mondva, nem ez volt az első aznap.)

Hans Fritz Regenkurt: Nagyi barátságos!

Hans Fritz Regenkurt: Nagyon barátságos!

Én: Igyekszem.... :D

Hans Fritz Regenkurt: Ezt most nem pozitívan értettem.

Én: Én sem. Ne haragudjon, de olvasni többnyire általános iskolában tanul meg az ember...

Hans Fritz Regenkurt: Azt kell mondjam, Ön nagyon szemtelen.

Én: Szintén lehetséges. Attól még igazam van.

Igen, tudom. Minden kezdet nehéz és sokat kell még tanulnom, mire kifejlett lvl 10-es biznicmen lesz belőlem. De ugye Irónia szép ország és Szarkazmus a fővárosa, én meg a közelben lakom. Majd belejövök ám. Addig is elnézést. Igyekszem barátságos lenni, ahogy fentebb is írtam. Szeretem ám a kuncsaftjaimat.
Még a hülyéket is.
Tényleg.


Búcsúzólul, egy a témának megfelelő hangulatú kép. Ez műfaját tekintve egy verkfotó. Festő lőtte, mikor épp terméket fotóztunk-illetve ő- és rájöttünk, hogy kevés a holmi és túl nagy hozzá a zsák, szóval valamivel ki kell tölteni, hogy kinézzen valahogy...

Jojcakát.

Varnyú

Emlékeim szerint ez az első olyan alkalom, hogy teljesen hivatalosan, legálisan és tudatosan szembe megyek a blog egyik alapelvével, pontosabban azzal, hogy nincs reklám. Hivatalosan, legálisan és pontosan ez se az, mert a reklámért fizetnek az embernek, keményen csengő forintban, én meg eddig összvissz egyszer reklámoztam meg itt szőrmentén egy komámat, mert hogy fotóz, meg ilyenek, de őt a barátság kedvéért meg a sör reményében. Most viszont, kedves rádiónéző gyerekek, egy céget fogok feltenni ide. Hivatalosan, legálisan és pontosan ezért nem kapok fizetést, merthát nincs kitől, lévén a cég saját gyerek. Bár lehet megiszok közben egy fröccsöt és akkor már reklámnak számít, ugyanis fizettem magamnak érte.

Jó, akkor ez most a reklám helye.

Az igazat megvallva, most nem az fog következni, amitől féltek, hogy ezeöccász karakteren keresztül ömlengek róla, hogy milyen jó is ez és tessék tőlem vásárolni. Mert azt már' azé' mégse'. Majd a végére beteszek két linket, aztán aki szeretné, megnézi. Inkább mesélek kicsit. Az ide jobban passzol.

Szóval, a Corvus, az két hete indult. Nagyjából. Egy natúrtermékek kereskedelmével foglalkozó kisvállalat, nagyjából. Az elhatározás egy éve jött, nagyjából, és most került élesítésre. A natúrtermékek egy elég buta, kozmopolita, szexésnyújork utánérzetű szó, de nem találtam jobbat. Csonthéjjasok, diómogyoróeffélék, mézes csemegék, pálinkák és més nyalánkságok szép kézműves kivitelben, ez a motorja az egésznek. 

Natúrtermék, értem? 

Az első, amit el akarok mesélni, az a név. Mert annak története van, méghozzá saját. Az igazság az, hogy én már sefteltem effélével, nagyjából a legalitás határain belül. Ha van a mélyen tisztelt olvasók közt NAV-munkatárs, akkor ő az előző mondatot skippelje és a következőt olvassa: "Az igazság az, hogy én már sefteltem effélével, teljesen legálisan, betartva az adóügyi előírásokat, szigorúan a kéz alatt eladható értékhatárig. Most azért alapítottam rá vállalkozást, hogy még hivatalosabb legyen a történet és semmiféle hivatalos fórumon se kelljen szégyellnem, hogy a vérrel, verítékkel megszerzett garasaimat saját jószántamból ajánlom fel az államnak, hogy aztán a salakszentmotorosi futballstadion egy újabb építőköve születhessen meg belőlük. Hurrá!"

Szóval. A seftelésnek a csonthéjjasok a végterméke volt, előtte elég sok mindennel próbálkoztam. Mivel ennek a sokmindennek kellet egy mappa a számítógépemen, hát csináltam egyet. "Új mappa" néven. Aztán másnap a munkában szembeugrándozott velem egy szürkevarjú, más néven dolmányos varjú. Nagyon csípem ezt a jószágot, pofátlanul intelligens és elegáns madár, sajátságos stílussal. Plusz, minden sz*rt összeszed, hogy megnézze, használható-e valamire. Ezen túl a német nevét (Nebelkrähe) ha szó szerint visszafordítjuk magyarra, akkor "ködvarjút" kapunk, ami, valljuk meg, elég menő. Szóval, az "Új mappa" nevét "Nebelkrähe"-re változtattam. 

Aztán, mikor a hülyéskedés komolyra fordult és összeráncolt szemű, nyakkendős, fekete tintával bejegyzett vállalkozás lett belőle, akkor meg akartam tartani a nevet. De mondom, a Nebelkrähe-t nem értik a magyarok, a ködvarjút nem értik a sógorok, hát megkapta a madár latin nevét, amit aztán az egyenlőség elvének hódolva senki se ért. 

A másik dolog, a vállalkozás "összerakása". Azt gondolná az emberfia, hogy ez ilyen sétagalopp, veszek diót azt' eladom. Aha.

 Az elmúlt egy évben is foglalkoztam vele szőrmentén, de az elmúlt másfél hónapban ez gyakorlatilag egy heti 40 órás munkával felérő elfoglaltság volt (kemény túlórákkal), mire a webshoptól a fészbukoldalon át a termékleírásokig és a törvényileg előírt tápérték-és allergénmegjelöléseken keresztül a termékfotókon (köszi Krisz), a csomagolóanyagokon és a beszerzési forrásokon keresztül , valamint az ....áhhhh. Szóval, böszme egy munka, nem is hinnétek, mekkora. Mindegy, megvan, gömbölyű és gurul. Sokat kell még csiszolni rajta, hogy zökkenőmentesen guruljon, de gurul. Gyerekcipőt hord és kicsit csálén jár benne, de jár. Én meg örülök neki és egy kicsit büszke is vagyok rá. 

Tessék, linkek. Fogyasszátok egészséggel és aludjatok jól.

www.corvuscornix.eu

facebook.com/corcornix

Привет детям, vagy mi a szösz

Képzeljétek kispajtások, olyan van, hogy nekiálltam tanulni. Oroszul. Saját jószántamból. És hogy miért csinálok ilyet? 
5 pofonegyszerű oka van. 

1:  Fent van a bakancslistámon

2: Statisztikák szerint az orosz az egyik legkeresettebb idegen nyelv errefelé 

3: Tudok már németül, angolul és magyarul, valamint a biosszak miatt van némi latin alapképzettségem. Innentől az anyanyelvemen kívül angolul és németül is elküldök bárkit zabot hegyezni, olvasva nagy vonalakban felfogom az egyéb germán nyelveket, mint például a svéd és a norvég, ugyanígy az ilyen kutykurutty keveréknyelveket, mint a holland, legalább az alapdolgokat, mint a wc és a pizzéria megértem olaszul és spanyolul, szóval, ha összeszedek mellé egy alap szláv nyelvtudást, Európán belül már csak Finnországban tudnának eladni, de azok meg szeretik a magyart.

4: Tetszik a nyelv

5: Csak.  

Namost, gondolom az, hogy én oroszul tanulok, az nektek mérsékelten érdekes, azonban eszembe jutott erről pár dolog. Körüljárjuk hát, mint kutya az alvóhelyét.  

 Először is, hurrá, hajrá, tanuljunk oroszul és keressünk hozzá tanárt. Amivel rá is tértünk az első kevésbé ön, ellenben jobban közérdekű témára. Nagyjából azt gondolná ugyanis az ember, dicső szocialista-kommunista múltunkra visszatekintve, hogy bárhonnan le lehet akasztani egy ruszkij ucsityelt. És hiszitek vagy sem, de ez bizony nem így van. Annak ellenére, hogy alig harminc évvel ezelőtt még kötelezően oktatták az oroszt az oskolákban és Dunát lehetett volna rekeszteni az orosztanárral, most nincs. Illetve csak elvétve és méregdrágán.

Kis kitérőt kell tennem, visszatérve a saját dógaimra, mert azért azt be kell vallanom töredelmesen, hogy nekem az orosztanulás nem főprojektként volt bakancslistás. A bolondéria nem most jött, hanem már jópár éve, de hazudnék ha azt állítanám, hogy azóta vért izzadva kerestem okítót. Most is a vakszerencse szele fújt bele az illetőbe, aki teljesen élhető áron és nagy szakértelemmel tömi a fejem. De a tapasztalat a fentiekben leírtakat mutatja.

Viszont, jön a kérdés, honnan a paradoxon? Igazából nem tudom, csak ötletem van rá, illetve elméletem, mint mindenre. Szerintem ennek bizony kőkeményen politikai okai vannak. A negyven év körüli és annál idősebb generációból a legtöbben beszélnek valamennyire oroszul. És itt jön a pont, hogy valamennyire. Egyfelől, ugyi, az orosz pártunk és kormányunk által központilag meghatározottan kötelező nyelv volt, márpedig ami kötelező, azt csak úgy ímmelámmal csinálja az ember. És mivel a korabeli tantestületek is értették ám, hogy ez olyan muszáj dolog, gondolom, ők is "jóvanazúgy" módban kezelték a kérdést. Tehát, sokan beszélnek valamennyire oroszul, de kevesen igazán. Másfelől, gyanítok ebben némi lelki ellenállást is, azaz miután '89-ben a nagy tesó kiballagott az országból, még aki beszélte is a nyelvet, utána az se erőltette. Egyszerűen volt egy rossz mellékíze.

Másik téma, idekapcsolva, elvonatkoztatva az orosztól. Gondolkodom egy ideje rajta, hogy a kishazánkban bevett szokás, hogy bármely felsőoktatási intézmény elvégzéséhez kötelező egy nyelvvizsga, az rendben van-e. És minél többet gondolkodom, annál inkább arra jutok, hogy nem. Legalábbis nem így, a mostani formájában. Egyfelől, van ennek egy elméleti oldala. Igen, legyen kötelező a szakfordítónak, a tolmácsnak, meg a nyelvésznek, de hogy a gépészmérnöknek, meg az énektanárnak minek, azt nem értem teljesen. Illetve egyfelől igen, mert a nyelvtudás valahol az alapműveltség része, de az már mindenki saját döntése kellene hogy legyen, hogy akar-e ezzel a plusz tudással kezdeni valamit, vagy sem. A gépészmérnök talán nem volt tökéletes példa, de ha őszinték vagyunk, na egy énektanár ugyan nyugdíjba mehet elméletileg úgy, hogy egy szót se kell kiejtenie idegen nyelven. 

Ez azonban a kisebbik gond, a nagyobbik, ami miatt elkezdtem filózni a kisebbiken is az az, hogy egyre inkább úgy gyanítom, hogy a nyelvtanulásra való hajlam, az bizony egy készség, azaz veleszületett. Ezt hívják nyelvérzéknek, ugye. Amiből azt akarom kihámozni, hogy lehet fejleszteni, csiszolni rajta, de alapvetően olyan marad, amilyet a génjeink akarnak. Pont úgy, mint ahogy nem lehet tanítani a jó hallást, a szép énekhangot, vagy az éles színlátást sem, szerintem, ezt is nehézkesen. Fejlesztheted, de csak egy viszonylag behatárolt szintig. Nem vagyunk egyformák, lehet valaki sok minden másban nagyon penge, és pont ebben a béka feneke alatt, vagy fordítva. És aztán ez dobja be azt a faramuci helyzetet, hogy magasan művelt, intelligens, a szakterületükön amúgy kiválóan teljesíteni tudó emberek futkoznak egy befejezetlen egyetemmel a hátuk mögött, diploma nélkül, mert nincs nyelvérzékük. Ezt nem a levegőből vettem, személyesen ismerek ilyet. Szóval nekem ez kicsit olyan, mintha nem engednének orvosnak, bármennyire is jó a kezed, amíg meg nem tanulsz fuvolán játszani, vagy csak akkor lehetsz közgazdász, ha ügyesen focizol. És innentől nem tartom teljesen igazságosnak.

A nyelvvizsgarendszer önmagában a harmadik baj, de ezt szerintem a legtöbben ismeritek. Nem minden család engedhet meg magának egy hatvanezres tanfolyamot, majd a harmadszori nekifutásra sikerülő negyvenezres vizsgát. Plusz, mára már sokat finomítottak a témán, de az "én időmben" az elérhető nyelvvizsgatípusoknak annyi közük volt a valós, gyakorlati nyelvtudáshoz, mint kősziklának az íjászathoz. 

Pár éve pont ezeket a gondolataimat adtam elő egy tőlünk egyel nyugatabbra lévő ország gyermekének, aki közölte, hogy hát náluk igazából pont így működik a dolog, vagy pont nem így, szóval hogy csak a direktben nyelvvel foglalkozó szakembereknek kötelező a vizsga, ők meg azt amúgyis megcsinálják a képzés keretein belül. Hm. 
Igaz onnan nem is mennek ki ennyien pincérnek külföldre.

De ez van, ezt kell szeretni, gyerekek. Egyelőre. Úgyhogy egyelőre hajrá, gyerekek, tanuljatok nyelveket, 
 спокойной ночи és aludjatok jól.