Találékony

Volt egy momentum, pontosan emlékszem rá, mikor a "jóléti társadalom" fogalma tudatosodott és kikristályosodott bennem. 

Ez úgy történt, hogy komámmal ballagtunk át koraeste Bécs valamelyik ismertebb parkján, majd egyszercsak megrettenve és álmélkodva, mintha Máriajelenést látna, a koma rámutat egy pontra tőlünk nagyjából három méterre. Azon a ponton, teljesen zavartalanul és feltűnően, a park közepén, a maga pőre valóságában egy négyes karton sör állt, amiben két sör épen, egészségesen és bontatlanul ácsorgott. Csak úgy, ott, a park közepén. "Jóléti társadalom"-közölte a koma és én azóta a pillanat óta tudom, hogy mi is az. Parkban ácsorgó bontatlan sörök, amikhez senki nem nyúl. 

Mert minek is. 

Nem tudom, belegondoltatok-e már, hogy nagyanyáink idején, de a lópikulát, még a mi gyerekkorunkban is, jóval kevesebb szemetünk volt. Mégpedig azért, mert a dolgok, amiket mi magunk már nem használtunk, háromfelé mentek: az állatoknak, a padlásra, vagy a ganajra. Ami mégis megmaradt, csak az került a kukába. Azóta ez ugyebár változott, mert egyfelől, mindent tömeggyártunk, másfelől, furcsa lesz ezt kimondani, de gazdagok vagyunk. Látom a képernyő felé áradó ellenvetéseket, de, hogy a béka kuruttyolja meg, ez így van, kedves rádiónéző gyerekek, kishazánk világszinten gazdagnak számít. Akinek lakása van és autója, az már messze az. És akkor még nem is beszéltem Sógoriáról, káposztazabáló, zergetollas, bőrgatyás nyugati szomszédunkról.  

Ez a gazdagság mostanában akarva-akaratlan és hatványozottan szembe jön velem. Kutyasétáltatás közben, mikor máskor. Van itt, a császárvárosi lakhelyem mellett egy böszöm nagy (és szép) park. Reggelente, vagyis hajnalonta, mikor a madarak ébrednek, oda szoktunk heteró élettársammal, Kutya Úrral sétálni járni. Ebben a parkban, illetve a környékén pedig akarva-akaratlan is talál az emberfia (vagy a kutyakölyke) ilyen izé....dolgokat. Alig valamivel több, mint két hónapja lakunk itt,(màrmint ezen a környékén Bécsnek) ez alatt találtunk, csak így a teljesség igénye nélkül, példaszinten:

- új sportbiciklit

-drónt

-teniszlabdát

-alig használt nike edzőcipőt (párban, szigorúan)

-edénykészletet

-robogót

-két kartonnyi friss zsemlét

-baseballsapkát

-karibi rumot.

Csak úgy, pőrén, kihelyezve a park közepibe. Tetszik érteni? Olyan dolgokról beszélek, amiknek birtoklásáért a harmadik világ országaiban törzsi háború kerekedne.

Ezen a ponton a "szemét" illetve az "elszórt szirszarok" kicsit átértékelődnek az emberben. 

A mókás, hogy aki beleszületik/belenő az adott világba, annak nem tűnik fel ezeknek a dolgoknak az értéke. Ha leülsz beszélgetni egy osztrákkal, két sör után ugyanazokat a nyűgöket fogja felhánytorgatni, ami kishazánkban is elhangozna. Kezemen a szívemen, megtörtént velem, hogy ültem valami csehóban Sógoria stájer tartományában, már az estébe való belemerülés leszálló ágában és majdnem belefúltam a fröccsömbe, mikor valamék sváb eljajgatta a bánatát, hogy "a f*sz kivan ezzel az országgal, csak a korrupció, meg a hülyeség. A focicsapatunk húsz éve nem volt kinn a VB-n, de azokra költik az összes pénzünket, meg stadionokat építenek nekik. Az ország meg szegényedik." Hinnye-csuklottam bele a pohárba-ezek ellopták szeretett királyunkat. Vagy csak azt veszik zérópontnak, amit megszoktak.

Más téma, ugyanez a kaptafa. Az első munkahelyem itt idegenben, egy állatvédelmi központ, valami úton módon és fű alatt leszerződött a helyi hóferrel (ez olyan, mint nálunk a teszkó), hogy amit azok napi szinten kidobnának, azt mink elvihetjük. A szerződés ránk eső része az volt, hogy el is kellett vinnünk mindent, hogy nekik ne kelljen vacakolni vele. Ha azt mondom, hogy ez egy 3,14chányi kis falusi hófer volt és mégis, napi szinten egy pupra pakolt terepjáróval jöttünk el, néha utánfutóstul, úgy, hogy előtte a cucc felét a kukába dobtuk és a maradékból még az egyik helyi parasztnak is adtunk, elhiszitek? Na eleinte én se akartam. Az elhozott holmiból aztán ellátuk az állatokat, főztünk magunkra és félig berendeztük a lakásunkat. Igen, mert a kidobott élelmiszer nagy része friss volt. Sokszor azt csinálják, hogy kitesznek a polcra száz csomag szusit, aztán ha tíz megmarad de kell a hely az új árunak,akkor hopp, kuka. Ugyanígy jár a kevéssel lejárat előtt álló cuuc. A lejárati időt, csak hogy képben legyetek, nem úgy lövik be, hogy a holmi onnantól romlott, hanem hogy onnantól nem teljesen friss és majd valamikor megromolhat. Tahát effektíve friss, vagy majdben friss. Így sikerült koktélparadicsomból és kaliforniai paprikából lecsót főznöm és napi nyolcórás aktív fizikai munka mellett majdnem elhíznom a dobozos sós sajttól és a mákos süteménytől. De ugyanígy bták ki a csomagolássérült dolgokat, azóta van két teljesen működőképes botmixerem, egy grillerem, számolatlan egyéb konyhai cuccom, illetve aki volt már Vargáriában kerti randalírozáson, talán emlékszik a kiülőben arra a böhömnagy kovácsoltvas mécsestartóra-na az is innen van. (El volt repedve az egyik oldalüvege. 300 forintért vágattam bele egy újat, azt azóta is a boldog vigadalmak tanúja). Aztán hoztam el onnan akkusztikus gitárt ötcentis karccal az oldalán, joghurtot kartonszám a disznóknak, friss szűzpecsenyét kilójával a kutyáknak, friss salátát raklapjával, dinnyét, tököt, szilvát, tojást, gombát, satöbbi.

Igen,megtörtént.

Ugyanebben az időszakban keveredett oda hozzánk egy gyakornokcsaj, aki makroökonómiát tanult, mert az hasznos. Egyszer, mikor már túljutott a "mindent vigyünk el!!" fázison és épp úrikisasszonyok módjára finnyásan válogatva a javakban pakoltul pupra a terepjárót a hófer haszontalan dolgaival, elmesélte, hogy pont efféle témából írja a szakdolgozatát, mely során sikerült kiszámolnia, hogy abból a cuccból, amit Sógoria legnagyobb városában (Bécs) napi szinten kidobnak, Sógoria második legnagyobb városa (Grác) vígan elélne, anélkül, hogy egy szalmaszálat is keresztbe kéne tennie.

Hogy mire akarok ezzel kilyukadni? Nem tudom. Épp férfináthában szenvedek, kúrálom magam az ördögűző csilis-mézes forró rummal és meg akartam veletek osztani ezeket a gondolatokat, hátha kerül némi csavarkulcs a gépezetbe.

Vagy átértékelünk egysmást.

Mindenesetre köszönöm a figyelmet. 

Kérdés nyitva, mint a kiskapu.

A csilis-mézes-forralt rum szörnyű, de jót tesz.

Értkelnem kéne. 

Meg is teszem. 

Melegítek még egyet.

Jó éjt.