Vasfej belülről

Aszongyák az okos kulurantropológusok, akiket régebben néprajzosnak, előtte meg kíváncsi gyüttmentnek hívtak, hogy egy kultúrát, vagy szubkultúrát belülről, azaz annak aktív tagjaként hitelesen leírni közel lehetetlenség. Ugye a fától az erdőt efektus miatt, azaz amiben benne élünk, azt természetesnek és alapértelmezettnek vesszük, ezért egy efféle elemzésben elég sok fontos dolgot kihagynánk, másokat pedig felnagyítanánk. Mondjuk neked magyarként eszedbe sem jut, hogy a születésnapi fülhúzgálás más országban fura lehet, mert gyerekkorodtól ezt szoktad meg. Vagy ha épp a lakhelyedről akarsz írni, akkor erősen felnagyítod a kulturális értékeit. Ha meg mondjuk épp medve vagy, akkor meg se fordul a fejedben, hogy november és március között is lehet csinálni dolgokat.

Érted no.

Namost, én ehelyt pontosan ezt fogom elkövetni, egy szubkultúráról írni belsősként, nyilván a felsorolt tények tudatában minden hibalehetőséget kihasználva.

A rokkerokról, meg a metálosokról, szóval a vasfejűekről nyilván megvannak kifelé az előítéletek. Mint minden szubkultúráról. Belülről meg tökmáshogy látják magukat. Vagyis látjuk. Na. Tekintve, hogy én nem vasfejűnek születtem, hanem valahogy belenőttem, meg nem csak és kizárólag saját köreimen belül barátkozom, van némi érintőleges fogalmam a "többiekről" is.  

Mivel, azonban, és, egyedfejlődésemnek egy viszonylag korai szakaszában kiderült, hogy lelkem virágoskertjének legillatosabb rózsáit a disznóölőmetál fejezi ki a legmegközelítőbb pontossággal, szeretnék némileg szétcsapni az előítéletek között.

Vegyük előre a legközismertebbet: az igénytelenséget. Ebben ugyanis bizonyos szemszögből megnézve még van is valami. Tény, hogy a vasfejűség kutúrájához hozzátartozik egyfajta rusztikus egyszerűség, a ruházat inkább szimbolikus, mint státusszimbolikus jelentősékű. Értsd: igen, elhordjuk a kedvenc együttes pólóját akkor is, amikor már fakó és szakadt. A hajat meg nem lőjük be, mert a hosszút nagyon nem kell. Mindennek megvan az az egyébként szerintem teljesen vicces hatása, hogy a gazdag vasfejűt a szegény vasfejűtől nemigen tudod megkülönböztetni. Tény az is, hogy egy többnapos fesztivál után az emberfia általában porosan és kócosan érkezik haza. Ellenben, szerény megfigyeléseim szerint, a vasfejűek a klisékkel ellentétben a környezetükre igenis igényesek. Megjártam már jópár metálkoncert-és fesztivált (a legutóbbiról épp tegnap értem haza) és hát az van srácok, hogy egy ilyen dühöngés után a placcot általában egy erőteljesebb söpréssel rendbe lehet hozni. A fesztiválokon levert sátrak mellé az egyik első dolog ami kikerül az a szemeteszsák, amibe aztán mindenki beleszórja a saját kis mocskát, amit aztán a végén beleszórnak a konténerbe, azt csókolom.

Mondjuk ugyanezt egy Sziget fesztiválról nem merném elmondani. 

Igen ott is voltam. 

Durvaság. Megintcsak nézőpont kérdése. Iiiigen, van az a "pogó" nevű lélekemelő népi játék, ami arról szól, hogy a zene hevületében összetaszajgálod a többieket. Vállal, könyékkel, háttal. Nem ököllel, nem talppal. És senkinek nem kötelező. Ha nem tetszik, odébb ballagsz és békibehagynak. Ha elborulsz, felszednek. Szóval ez tökhülyén hangzik, hogy az emberek a pogóban vigyáznak egymásra, de ez van, ha kívülről durvának is tűnik, egy bizonyos határon közmegegyezési alapon nem megyünk túl. És a pogózónán kívül méginkább. Az összetartozás erejétől hajtva amolyan csendes barátságos hangulat uralkodik a vasfejűek között. Még a részegen egymásnak tántorodó emberek konfliktuskezelése is többnyire kimerül abban, hogy röhögve meglapogatják egymás vállát és mennek a dolgukra. Nyilván vannak túlkapások, de nekem ez az általános békessésgesség a tapasztalatom. 

Butaság. Egyszer egy statisztikus nekiment ennek a kérdéskörnek és az ismertebb zenei kultúrákra lebontva végzett egy intelligenciafelmérést a rajongók között. Az elsők az alterosok lettek, másodikak a vasfejűek. Erről ennyit. Igaz, hogy a metálszámok szövegét sokszor nem érteni, de érdemes elolvasni őket. Egész mélyenszántóak tudnak lenni. Supsuváppá.

Szex, drog, rákendróll. Namostugye, nehéz nekimenni annak a kérdésnek, hogy rá lehet-e fogni egyik drogra, hogy jobb mint a másik. Nehezen. Tény viszont, hogy a vasfejűek között a többnyire fellelhető legerősebb méreg a szilvapálinka. Igaz az aztán böcsülettel. Nagy ritkán fű. Kezem a szívemen, nem voltam még goapartin, de van egy cimbim, aki rendszeresen járja őket. Aztán szokta mesélni, hogy ott lényegében mindent is tolnak, ami bármilyen formában bejuttatható az emberi szervezetbe. Az egyén számára nyilván egyik se jó hosszútávon. Viszont a taxisok mindig tudják a tutit, azok már láttak mindent. Nekem meg azt mondta egyszer az egyik, mikor kiszédölögtem a koncertről, hogy hát ő úgy örül nekünk, mert mink úriemberek vagyunk, bezzeg tegnap ugyanezen a helyen Delta-buli volt és nem mert beállni a parkolóba. Tudjarosseb.

Elfogadás/kirkesztés: talán ezt a legnehezebb megítélnem belsősként. Mindenesetre a metál eléggé nemzetközi dolog, nemigen foglalkozik vallásokkal vagy bőrszínnel. Mindenkit utálunk, ennyi. De a bolyhos kiscicákat, azt kérdés és kivétel nélkül minden vasfejű szereti. Ebben viszont teljesen biztos vagyok.

No népek, ennyi mára az indokolatlan véleménnyilvánításból. Szubjektív, az objektivitás érzésével. De ezért jó a blog. Mert nem kell itt tudományoskodni. Legyetek jók, és szerezzetek nekem egy ilyen pólót, amilyet majd mindjárt jól belinkelek ide, mert Rockmaratonon akartam, de kiment a fejemből. 

Jaaaj, a lényeg. Hogy miért a hosszú haj? Na erre Steven Pressfieldnek a Tűz kapui című könyvében kaptam meg a választ. Amúgy ajánlom azt a könyvet. Szabad, azaz nem pontos idézetként: "Mikor a követ megkérdezte, hogy miért hagyják a spártai férfiak hosszúra nőni a hajukat, azt válaszolta: mert nincs még egy viselet, ami egy jóképű férfit még jóképűbbé, egy rútat pedig még ijesztőbbé tenne."