Isa, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, beköszönte az ősz, híves szelek járnak, s délszakra vándorol a' gólyamadár. Biz, a' grófoknak es fel kell ölteniek a' hosszú alsót, s szőrmementét. S ilyeténképp átszáll az emberfia a' lovakrul hintóra.
Van nékem, uradalmam hozományaként egy pompás veres paripám. Fajtaféleségét tekintve honda, a' shadow ménesből. Ezen táltos a' tavaszt, nyarat, s őszelejit mindég Vargária Sógoriába kihelyezett uradalmában tölti, ám hogy reggelente mán citerázik rajta nemesi alfelem, ilyentájt a' nyári legelőről béterelem, s a' zimankós időt átvészelni hazahajtom Vargária kies udvarházába, hol es Vargária Úrnője, valamint az összekuszált szemű szánhúzóeb, az aranyszőrű bárány s a' gyalázatos bakmacskák társaságában múlatja az időt.
A' tervezetből cselekedet lőn, s hát tegnap pirkadatkor szétcsapék a' szolgák közt, hogy tartanák rendben az uradalmat, míg odaleendek, felpattanék a' táltosra, s elvágtatánk Vargária irányába. Bár a' mindszent eleji szél cibálá mentém, de sem kátyúba nem futánk, sem az gaz udmurtok nem keresztezék utunkat, így végül békességben poroszkálánk be Vargária nyitott kapuján a' portára. Hogy aztán az uradalom Úrnőjével elbeszéltük egymásnak az újdonságokat, s a' két grófi porta dógait, borlelkével s tepertős pogácsával vidámodott lelkem, s szusszanték egyet az útnak emlékére, ideje lőn felkerekedni visszafelé, mielőtt még a' szolgálók csömörletbe viszik a' gazdátlan birtokot.
Szombathely püspökségéből lokomotiv indul Sopron cívis városába, hol es lendületes váltással az emberfia felkaphat a' Bécs császári uradalmába tartó gőzösre. Mondám es a' debozban ücsörgő fehércselédnek, mi vóna akaratom, s a' tikettel mentém zsebében békességben betelepedék a' kupéba. Hogy jövel az kalauz, ki es nemesnek s nemtelennek egyaránt összevont szemöldökkel egzaminálja meg utiokmányait, teljes békeséggel nyújtám felé a' tiketet. Mire azt mondja a' báttya, hogy hát, itten gond lőn, hisz' ezen tiket biz Sopron cívis városától Bécs császári uradalmáig szól, Sopronig azonban nem lőn semmiféle okmányom.
Pí, olyant mondtam erre, amilyent nemes uraknak nem illik. Merthogy, lássátok feleim, a' tésztaképű pór fehércseléd az állomáson a' "Bécs városába, soproni átszállással" mondatot fel nem fogá, s' Sopronból Bécsig írá meg menlevelemet. Kalodába kőne záratni az effélét, világnak csufjára, hogy ott gondolkodjék egynehány napot a' szolgálatrul.
Node, mondok, csak nem akaszt tengelyt ez a' kedves báttya egy gróffal, hisz nem szeretné, hogy az adószedő keze megcsússzon a tized számolásakor. Hogy kiböstörgém magam, szólék neki: kerressünk urak módjára szolúciót, adjék hát a' kigyelmed nékem utilevelet. Mondá es emez, hogy rendben vóna, hanem fizetni csak kopogós szittya forintben tudnők. A' baj mindig csőstől jön, erszényemben csupán a' Sógorok császári aranyai csörögtek, s csekkes füzetkém lapult. Kiokumláltuk hát, hogy midőn Sopron városába béfut a' lokomotiv, hamarjában váltok az állomáson kopogós szittya forintot a' csekkes füzetkéből. Jaj, de, világosodék meg, nem jó lesz ez, hisz alig néhány minutám leend, hogy átugorhatnék a' bécsi gőzösre, s míg én a' csekkes füzetecskével bajmolódok, biz elmén az nélkülem.
Node, az úr nem azért úr, hogy korpa közé keveredvén a' disznók egyék meg, utikalapomat megbiccentvén tisztelettel köszöntém s megszólítám a' kupé hölgyvendégeit, s bajszomat kackiásra pödörgetvén elregölém nékik, minő csufság esett.
S hogy minden szép hölgy mejjében aranyszív dobog, hamarvást bécserélém néhány császári aranyamat a' szittyák viktoros érméire, s így kalauzbátyó, s jómagam es elégedetten zötykölődénk tovább Sopron cívis városába.
Node, passióm itt nem ére véget. Hogy átnyergelék a' bécsi gőzösre, s lelkem szemeivel már látám Vargária kihelyezett uradalmának kéményfüstjét, hallám a' vidám czimboráknak bordalát s illatolám Kutya Úr bundájának poros flőrjét, elkényelmesedék. Király István Setét torony című művében biflázgaték s hallgatám a' regősbanda muzsikáját. Ne feledjék kendtek, hogy mivel a' keleti Császár birodalmából felénk is eltekergőzött miazmás pestistől jobban félnek a' népek, mint kecske a' késtül, gőzösökön, s lokomotivokon nemesnek s nemtelennek egyaránt száját -s orrát kell takarnia. Mármost, hogy nem törődék én mán az világnak dolgával, pöttyös maszkarámat lazán nyakamban lógatva ücsörgék, s elmém más tájakon vala. Igenám, de egyszercsak egy ember álla meg mellettem, s valamit erőst szájal. Rátekinték hát, s látám, zubbonyára az vala varrva, "policej". No, mondok, ez baj, ez azt teszi sógorul, hogy fogdmeg. Vargária uradalmainak keze messzire ér ugyan, de a' sógor fogdmeggel nehéz tárgyalni, máshonnan kapja az apanázst, s az adót is közvetlen a' Császárnak fizeti. Megbökém hát megént illedelmesen utikalpagom szélét, s miközben a' regősbandát csendre intém, s köszöntém a' policájt, hogy fel ne tűnjék senkinek, orrom-számra húzám a' maszkarát. Öszzevoná bezzeg a' fogdmeg szemöldökét, s mondá ám, hogy "mászkenpfliht", meg "stráfe", ami annyit tesz sógorul, hogy "ejnye". Node, látá ám ez es, hogy nem holmi cseléddel beszél, s hogy magam es csendesen szólék hozzá, s nem csörgetém kardom, megenyhüle, s mondá, hogy najsze, mostazegyszer, delegközelebb, ejnyebejnye.
Innejstől már aztán igazán úgy haladt minden, mint részeg mészáros a gyesznóólban, csupáncsak egy zsivajos nagycsalád telepedett mellém, de mert ezek is valami úrinépek valának, hát szót értettünk, csupán egyszer kellett szétcsapnom a purdék közt.
S ilyenformán, kedves barátaim s testvéreim az Úrban, ha nem is volt ezen út híján minden rögnek, de a' missió véghez vitetett, a' veres paripa a' téli legelőn, s jómagam ismét Bécsnek kies városában, Vargária kihelyezett uradalmában.
Ilyenformán, nyugalomban töltöm most a' napot, s hogy kendtek es álmélkodjanak kalandjaimon, pennát s téntát ragadék, se lerovám soraimat, melyeket ehelyt zárok es, s további jó egészséget és bő termést kívánok kendteknek, s kendtek családjainak.
Kelt: Bécs kies városában, Mindszentek havában, délebéd előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése