Vók*

Van ez a limoncselló nevű ital. Eredetiben "limoncello" a neve, merthogy bella italiaban találták fel és jómagam is ott találkoztam vele, mikor pár éve la Mádre kíséretében elvoltunk oda nyaralni és egy bella isolán egy kies ristorante terazzóján la Mádre kitalálta, hogy ezt kóstoljuk meg és neki nagyon ízlett, én meg a helyi vendégek megrökönyödésére ott helyben felsoroltam a szenteket a kalendáriumból, aztán még két nap pöktem tőle. 

Ami teljesen rendben is volna, nem mindenkinek ízlik minden, ugye ezért van olyanunk, hogy egyéni fejlődés, meg szocializáció, meg ízlés, meg ilyenek. Meg is egyeztünk la Mádréval a bella isola kies ristorantéjának terazzojan, hogy a limoncello nem való mindenkinek, azonban-tettük szintén megegyezésünk tárgyává-ez nem a limoncello hibája, hanem a senkié. 

Ezzel mindenki meg is volt egyezve, merthogy la Mádre részéről a limoncselló létezése ezen eset után az "elfogadott és kívánt," míg az én részemről az "elfogadott" kategóriába került.

 Itt kezdődik a gondolatkísérlet. Elismertem a limoncselló létjogosultságát, a kulturális és szociális értékét, a benne rejlő finom részleteket és lehetőségeket. Nekem semmi bajom a limoncsellóval. 

Tényleg. 

Mind a tényével, mind a létezésével rendben vagyok és támogatom is. Egyszerűen nem érzem szükségszerű igényét, hogy kontaktusba kerüljek vele. Azonban, tegyük fel, hogy a fenti jelenet után odajön hozzánk a pincér és "fanculo tuo padre, furetto" felkiáltás kíséretében nyakon önt limoncsellóval. Aztán a kifolyt maradékba beletörli az arcomat és beszalad még egy üveg limoncsellóért, hogy azt is rámburítsa. Megkérem a pincért, hogy ne tegye, mert értem, hogy a kultúrája része és elismerem, hogy jó dolog, pusztán nem kérek többet belőle. De a pincér csak jön, jön a limoncsellós üveggel, felfeszíti a számat és elkezdi belémtunkolni a sárga löttyöt, miközben magából kikelve üvöltözi, hogy "tu lo bevi, fanculo" és akkor megfogom a kezét és megkérem mégegyszer, hogy ezt hagyja abba, mert butaságot csinál, de ő csak jön és jön míg fuldokolni nem kezdek. Végül feladom a harcot és ráborítom a pincérre az asztalt. A rendőrség néhány perc múlva megjelenik a helyszínen és elvisznek, mert nem akartam limoncsellót inni.

 Sztori vége. 

Tetszik?

 Nem? 

Figyelj.

*: A "Vók*" az a "woke" kifejezésnek a bethoriumosított változata. Az eredeti szó a londonok csúfondáros nyelvén van és nagyjából olyasmit jelent, mint "felébredt", "figyelmes", "figyelő". A Vók* mozgalom lényege, hogy a nagyközönség elé tárt bármely médiában mindenféle kissebség megfelelően legyen prezentálva, megjelenítve, tálalva.

Teljesen korrekt, részemről támogatott ötlet. Bécsben élő magyar kissebségiként ugyan nem szeretném, hogy a hadtörténeti múzeumban csak a törökökről meséljenek, hogy a metróban a feliratok csak németül legyenek, hogy ne szólalhassak meg bárhol és bármikor az anyanyelvemen, vagy, hogy a práterben ne áruljanak "langosch"**-t. 

Azonban.

Van egy pont, amin én a részemről nem mennék túl. 

Ha valaki nem szereti a "langosch"-t, nem fogok utánafutni és nyakonb***ni vele. Ha valaki nem érti az ékes magyar szót, akkor megkérdezem, hogy "sprehenzidájcs", vagy hogy "dujuszpíkinlis", vagy hogy "gavaritparuszki"? És nem erőlködöm, mert ahogy Édesapám-nyugodjon csendesen-szokta volt mondani, vannak dolgok, amik olyanok, mint a fing, ha erőlteted, szar lesz belőle.

Na, a Vók* pont így járt.

Édes feleim, drága testvéreim, tessék megérteni, hogy ez itt egy blog és egy vélemény. Mindkettő az enyém, mindkettő szubjektív. Aki egyetért, utaljon át kérem egy ezrest a bankszámlámra, aki nem, az kettőt. Mindkét opció szabad választáson alapul, egyikért sem fogok megharapni senkit, kivéve ha kéri és csinos az illető.

Azonban és de, tetszik, nem tetszik, nekem betelt a pohár. 

Imádok filmeket nézni és pont ezért gondolom azt, hogy a nagy szolgáltatók, mint a dízni, a nyetfliksz és társaik teljesen joggal kapják a nyakukba azt a szarvihart, ami éppen az internet bugyraiban forrong.

Mert minden rendben van, ha a helyén van. Bármely műben meg lehet jeleníteni a négert, a zsidót, a leszbikust, a biszexet, a tolókocsist, a vakot, az albínót, az autistát, az ateistát, a férfiból lett nőt, a nőből lett férfit, a magát harcihelikopternek valló nonbináris személyt, a homoszexuálist, a fridakálót, a down-kórost, a cigányt, a baszkot, az aszperger-szindrómást, a maorit, az indiánt, a diszlexiást***, a transzszexuálist, az alkoholistát, a nonszexuálist, a pánszexuálist, az udmurtot vagy a péket.

De légyszi, légyszi, légyszi, tegyétek ott, ahol helye, ideje és kontextusa van. 

Eljutottunk odáig, hogy nem a diverzitást is bemutató filmek készülnek, hanem filmek készülnek, hogy bemutassák a diverzitást.

A diverzitás rendben van, kell, oké, megértettük.

A kutyát nem zavarta a a "The last of us" c. sorozatban a homokos pár, mert belepasszolt a történetbe. Most kellett utánagondolnom, hogy volt-e benne, mikor azon agyaltam, hogy milyen példákat hozzak. Senki nem verte a fejét a falba, hogy a "Felhőatlasz"-ban a pali a barátja mellől ugrik ki az ablakon. Mert helyén volt. Senkit nem zavar a félszemű fekete a márveluniverzumban. Senki nem akadt fenn Oppenheimer tikkjein. Mé? Mé?

Mé, hát mé, mert a film része volt, beleillet, ment a sztorival és a sztorihoz.

Nem állt a háttérben a Vók*ügyi felügyelő, az A5-ös lappal a kezében, hogy pipálja, hogy megvolt-e a néger, a zsidó, a leszbikus, a biszex, a tolókocsis, a vak, az albínó, az autista, az ateista, a férfiból lett nő, a nőből lett férfi, a magát harcihelikopternek valló nonbináris személy, a homoszexuális, a fridakáló, a down-kóros, a cigány, a baszk, az aszperger-szindrómás, a maori, az indián, a diszlexiás***, a transzszexuális, az alkoholista, a nonszexuális, a pánszexuális, az udmurt vagy a pék.

Innentől nem hujjogott senki, maksz némi elégtétellel nyugtáztuk, hogy na, a Sanyi is vászonra került, jól van. Mert benne volt a folyamatban, a folyamban, a kontextusban, a filmben, része volt, rendben volt, elfogadtuk és erősítette az elfogadást.

De kartácsaim a zűrben, ne akarjuk már a diverzitás jegyében Hófehérke hét törpéjét sztenderd méretű félidiótaként, Roland vitézt picsogó töketlenként, Casanovát homoszexuálisként, a kis hableányt kerekesszékben, Scooby-Doot macskának, a Törpöket egy poliamóriás közösségnek, a Földet laposnak, vagy a péket kocsmárosként ábrázolni, légyszi. Vagy ha akarjuk, akkor ne azért tegyük, mert muszáj, hanem mert poén.

Mert amit muszáj, azt nem szeretik a népek.

És ez már eljutott a muszáj kategóriáig, akár akarod, akár nem, akár kell a műbe, akár nem, akár odaillik, akár nem, akár van köze a dolgokhoz, akár nem, akár helyén van esztétikailag, akár nem. Minden le van sz**va, a lényeg, hogy Vók* legyen, mert akkor nem fog senki szólni.

Hát én most szóltam.

Nem az elfogadás ellen. Nem a kissebségek ellen. Nem a diverzitás ellen. Mert mindez velem van. Hanem valami MELLETT. 

A valamit filmművészetnek hívják.

Légyszi, ne ba***tok össze.

Találkoztam azóta a limoncsellónak olyan változatával-made by la Mádre-ami kifejezetten ízlett. Az eredeti is rendben van részemről, de ez még ízlik is. Ellenben továbbra se szeretném, hogy képen burítsanak vele. 

Értem?

Nem?

Úgyisjóvan.

Én kiszálltam.

**: Ne egyetek "langosch"-t a práterben, rossz, mint a nyári erdőtűz. Száraz, ízetlen, pfuj. Ahogy bementek a práter főbejáratán, rögtön balra van egy stand, na azt honiak csinálják, ott rendes lángost adnak.

***: jelen :D