Ülök a randin, fűzöm a fehércselédet. Épp be akarnám dobni az aduászt, hogy "hát mintegy véletlenül van otthon egy üveg borom és nem is lakom messze", mikoris hív a Bönci. Aszondja a szájával: te, nem akarsz két macskát? Hámondom, (és itt virágnyelven felvázolom neki a fenti helyzet) most így visszakézből nem biztos. Baj van? Hát aszongya, határeset. Aztán jó nagy röhögést csinál, mert a németül folyó beszélgetésben elhangzik néhány poén, ami arra alapul, hogy helyi dialektusban az angolhoz hasonlóan a macskát és a gyönyörűséges női test legtitkosabb táját lehetséges ugyanazzal a szóval illetni. Namondok, visszahívlak. Szummaszummárum, három napra rá hozzámvágott két taknyas kamaszmacskát.
A Bönci, aki nagy macskamentő és nyilván nem így hívják, elmagyarázta, hogy ez a két füles egy nagyobb mentésből van, amolyan szabadon kóborló félvadállományból. A baj azzal volt, hogy a Nagy, Macskamentő Egyesület feltelt és ha valaki nem tárolja le ideiglenesben ezt a kettőt, akkor mehetnek vissza az utcára szemetet enni, meg elütve lenni.
Úgyhogy hozzám kerültek, amíg el nem ismerik, hogy az ember nem feltétlenül akar belőlük pörkölt csinálni (mert nem lévén túl sok pozitív élményük az adott fajjal, jelenleg az a határozott véleményük, hogy de), meg amíg nem találunk nekik egy végleges cicatárat (értsd gazdát).
Én meg gondolkodom és filozofálok itt, a munka utáni jól megérdemelt pohár boromat fogyasztva.
A spirituális világ szerintem úgy üzemel, hogy van ott egy főmufti, hogy most őt Istennek, Allahnak, Ganeshának, vagy Jahwenak hívjuk, az olyan mindegy, de erős a gyanúm, hogy azért van dolga elég na. Ebből kifolyólag, kell hogy legyen neki egy amolyan projektvezetőbagázsa, érted egy kisisten a könyvelésre, egy másik a számtekrészlegre, egy a pr-re, meg ugye innentől kell, hogy minden jószágnak is legyen egy istene.
Ergó a macskának is.
A macskák istenét énszerintem Nyaú Anyónak hívják és egy amolyan szexi öregasszonynak képzelem el. Tudod, az a fajta, akin látszik, hogy nem mai gyerek, de -hogy kedvenc mesemondómat, Berecz András bácsit idézzem- el lehetne pattintani a mejjin a bóhát, a szemibe meg a' van írva, hogy ő ebbe' bele van egyezve. Majd ha még lesz agyam ma hozzá, megrajzolom MI-képgenerátorral, aztán beteszem nektek ide az okosság végére.
Mert, ha most őszinték vagyunk, mióta ezek a nyürágta szőrgombócok beköltöztek hozzám
- rendszeresen átstruktúrálódik a lakásom
-szarszag van mindenhol
-tiszta seb a jobb kezem, a szelídítésből kifolyólag
-tele van a folyosó macskaalomkövekkel, hogy épp csak hanyatt nem hengerbucskázok rajta
-többször beleszartak az ágyamba a nyüvesek
-pedánsan felépített napirendemet felrúgva időben haza kell érnem
-nem tudok rendesen szellőztetni, mert "jajkimegyacica"
-ipari mennyiségű macskatápot használok el, még ha a Nagy, Macskamentő Egyesület fizeti is
-alig győzök konzervdobozt kihordani
-rendszeresen az van nekem mondva, hogy "PFFFFF!!!"
- Többet mosok szőnyeget, mint az elmúlt tíz évben összesen
-így konkrétan blogírás közben is hallom, ahogy az egyik purdé rugdossa ki a macskaalmot a tálcából a patyolattiszta padlóra.
És akkor gondolatban megkérdezem Nyaú Anyót, hogy te hallod, te ezt hogy csinálod?
Mert mindezen disznajságok ellenére bármikor ránézek a taknyasokra, elkezdek a klímaváltozásnak engedelmeskedő jégsapkák módjára cseppenkét elolvadni és stohlbuci hangján felteszem a kérdést a bóhásoknak, hogy "sziacicamica, hát hogy vagyunk?"
Nyaú Anyó meg röhög a markába bele, mert ő tudja, hogy csinálja.
Én nem.
Mindegy, a taknyasok maradnak, legalábbis amíg jobb helyük nem lesz. Itt a másik is, e a Koarl.
Jojcakát.
És igen, megalkotódott Nyau Anyó is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése