Az Öregisten tartsa meg kigyelmeteket jó egészségben, mint a'hogy a' kigyelmeteknek házát, pereputtyát, asszonyát, szolgálóit és lábasjószágát es. Nem ma volt, hogy levelet írtam volt kendteknek, melynek oka es, hogy grófi szolgálataimat tévén szédelegtam a' nagyvilágban, s időmnek nagyobbik részét a' kujtorgás, az udmurtokkal való hadakozás, s az uradalomnak igazgatása köté le, melyből kifolyólag az kevés idő, mi maradt vón' es, hát elméne egyebüvé. Node, hogy az udmurt farkát behúzván visszavonult, az uradalom dolgát a' számadó rendben igazgatja, s a' hétnek ezen végét uradalmam csendjében s békéjében a' dologszobában tölteni van szerencsém, pennát s pergament ragadván olyant mesélek kendteknek, melyről azt gondolhassák, no, ennek ideje volt. Megírom hát kendteknek, hogy is áll Vargha Gróf a' fehércselédekkel.
Na mánmost, hogy nekieresszem pennámat az igazságnak, aztat gondolom, kérdezik kendtek , hogy mi okból is kell írni az fehércselédről. Hisz mióta az Öregisten faggyúból, sárból, s hajnali harmatból megtremté a' Földet, az embernek oldalán mindég ott vala az asszony. S mint ilyent, úgy tartottuk vala, hogy mindég is ott lesz, tehát ahol emberállat, ott asszonyállat.
S mégis, mint azt kendtek jól tudják, grófi uraságom nem él ily miskulanciákkal.
Biz, benne vogymuk mán abban a' korban, mikor es más grófok már az onokákat lovagoltassák a térgyeken, hanem, jómagam a' csendes nyugodalmat élvezvén, asszonytól mentesen tengetem evilági időmnek fogyó idejét.
Mán félre ne értsenek kendtek, nem arról szól a fáma, hogy ne pederném hegyesre bajuszomat, mihelyst valamely fehércseléd úgy néz rám, mintha mézes tejet inna, s gondolatim es másfele kalandoznak, ha Vargária dombos vidékének látványában gyönyörködvén másféle dombok pezsdítik veres véremet. Csakhát, a halandóság alól, bármit mond es az uradalmi prédikátor, a' gróf se kivétel. Lassaban öregszünk, mink, nemes fajjak, valóban, mint a' paraszt, de az idő vasfoga minket is csak megrágcsál. Hét varkocsom aranya lassan fejérbe fordul, érces hangom morgássá lesz s az udmurtból is mán csak hármat tudok felhömböríteni egyszerre. Mindez még nem es zavarná a fehércselédet. Csakhogy, mint az a' Bibliában áll, az asszony, mely es az embernek bordájábul teremtetett, marad olyan, amilyen az teremtésnek elein vala. Nem tudja, mi volna kívánsága, nem tudja, mikoron akrá azt, nem tudja, hogyan történüljön, hanem amit akar, abban lényeg, hogy mindez azonnal legyék.
Osztán, őszülő főm ezen lépéssel mán nehezben tartja a' léptet. Hogy es anno dacumál Vargária kies mezeiről, ha nehéz szívvel es, de sorsomat grófhoz méltóan elfogadván felvállalám a' küldetést, mely szerint es a' Sógor birodalom gyepüin terjesszem az igaz hitet, s onnan elcsángálván emitten alapíték helyi grófságot, úgy érezém magam, mint Búvár Kund. Merthogy ehelyt, az Sógor birodalomnak első városában, itt biza mind az nép, mi az nagyvilágban lakozik, összegyűle. Van itt talján fazekas, tót ördögűző, oszmán sütödés, gyüttment uráli zsebes, délvidéki kocsijavító, az Öregistent tagadó gyaur kebabszatócs, meg tudja a' rosseb még miféle nemzet nem. Mindezeknek vannak leányaik, kik es idővel fehércseléddé érnek, s ránéznek a grófokra. S ha a' grófok visszanéznek reájok, akkor abbul hömbörgetés lehet. Hanem, a' gróf idővel azt mondja, mindnek ugyanaz vége, megette a fene, hogy a' talján fazekas, a' tót ördögűző, az oszmán sütödés, a' gyüttment uráli zsebes, a' délvidéki kocsijavító, az Öregistent tagadó gyaur kebabszatócs, vagy az udmurtok rossebes háromfejű ördöge rángatta ide a' fehércselédet, eben guba, mindnek ugyanaz a' baja, s a Gróf valahogyan bajba' van velek, bárhunnan gyöttek.
Ippeg a' minap vala találkám egy leánnyal, ki es az oszmánoknak idehagyott származéka, s gondolá, a' grófnak bajsza nem csak a' vajaskenyér símogatására való. Meginvitálám hát a' fehércselédet uraságom gyepűjének külszélén egy kupa sördörjénre, s míg fogyasztánk a' nedűt, böszménkedénk s targánkodánk. Hinnye, gondolám utóbb, tán csak van még az nagyvilágban menyecske, ki érdemes az grófságnak örököst nemzeni. Kellemest beszélgeténk, látám, hogy meg tudja gyúrni a tésztát, értette az Öregisten útját, olyan combja vala, hogy agyon lehetne vele verni a'medvét, továbbá nekem bikhtnákom, neki gyukhatnékja volt. Ennek fényében, galambom lábára levelet kötvén megüzeném szívem hölgyének, hogy:
" Drága hölgyem, legyék egy második találka"?
S bármily mértékben es kellemes vala az találka, hogy postagalambot küldék az leánynak, mely szerint alkalmas az utódnemzésre, s a' grófságnak fenntartására, s meginvitálnám másodikul es egy kupa sördönjénre, említett fehércseléd olyat írt viszontul vala, hogy tétúl tekintve tekergetém a tenyerem, s írásra rángatám pennámat, hogy kendtek es okuljanak, mi böszménségre képes az asszony.
Figyeljék kendtek, aszondja:
"Kedves Gróf Úr. Bármely kellemes az találka számomra es vala, emiden kell kifejeznem szándékom, mely szerint folytatása ezen sorozatnak nem leend. Bár Gróf Úr az férfinépnek kiváló példánya, s hiszi az Öregistent, továbbá mind testben s lélekben kiváló, valamint gróffal nem minden nap találkozhat az ember leánya, kend nem mutatott elegendő érdeklődést irányomban. Ezért aztán további kapcsolatra nem szándékozom igényt tartani."
Namánmost.
Ezért.
Ezért nincs Vargáriának még megfelelő örököse.
Mert az szülőanyádnak cafrangos szarvaskompótját, fel kell, hogy tegye grófságom a kérdést, hogy mi az udmurtok hosszasan elterülő zöldellő mezeinek talajában fogant vadhagyma szárából kinőtt, s virágbába borult hajtása mellett felállított búcsui sátor közepén táncoló Tóthné Aranka kezéből kifordult kínai papírból összeáklált madár szárnyáról csepegő zsiradéktól fűtött masinéria által szállított bányásztörpe bajszáról cseppenő veresborban megcsillanó önarckép által motivált szárnyas ürdüng főztjében gőzölgő légben eltévedt tavaszi légy szárnyáról lehulló vízcsepp tükrében megcsillanó tükörben látható önarcképététől megijedt barnamedve faszáról lelógó penészgomba által sugallt okosságnál akarsz több érdeklődést, mint hogy:
" Drága hölgyem, legyék egy második találka"?
(Hogy a baszás rángasson ki a bocskorodból.)
Drága barátaim, testvéreim az Öregistenben, s egyéb nemes népek, még talán megkockáztatnám, hogy a' nemteleneket is ideveszem, amennyiben arra vetemednek, hogy a' grófi papírt olvassák. Vigyázzatok a' fehércseléddel. Mert bár az Öregisten egyenlőnek teremtett férfiembert s asszonyállatot, de nem ugyanolyannak. S bár ez imígyen rendben is van, igazság sosenem lesz. Mert aki szerint a' " Drága hölgyem, legyék egy második találka"? nem elég érdeklődés, az grófságom szerint egyék abból a' fura gulyásbul, a'mit az udmurtok főznek medvetalpból, fehérrébábul és vizitarhnyábul. Amennyiben értik kendtek, mire gondolok.
Befejeztem emígyen levelemet, a' nemességben társunk, Karinthy Frigyes soraival. Az Öregisten áldja kendteket, házatok népét s pereputtyát.
"Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit."
Kelt: Szelek havának tizenkettedik napján, Vargária kihelyezett uradalmának dolgozószobájában.
