No, dícsértessék a Jézus Krisztus, főleg ha már a mai napon szegezték fel szegény fejit a rómaiak a fára, akiknek amúgy a boron, az utakon, a közbiztonságon, a csatornákon, a vízvezetéken, a fürdőkön, a szoborművészeten, a könyvtárakon és az olivaolajon kívül nem köszönhetünk semmit. Pfujj, demagóg.
Na.
Rájöttem, hogy ludasabb vagyok, mint a Matyi, mert a kedves tévéhallgató, rádiónéző és blogolvasó közönséget, ahogy az mán megszokva van, nem szórakoztattam el áprilisi tréfával, hogy az ördög hozzon nekem csokoládét, a rossebből gyógyuljak ki és a rossznyavalya kerüljön el. Ezért most pótlólag sztorizok, viszont, hogy a a hibrid magatartásforma megmaradjon, kivételesen igazat mondok, mert a föld alatt nyugvó okos emberek szerint a legjobb vicceket a valóság szüli.
Lényeg, hogy a napokban beugrott egy eset, így, hogy bumm. Még abban se vagyok biztos, hogy valahol, valamikor nem írtam-e már meg, de ott eszi a rosseb, inkább olvasd el kétszer, mint egyszer se.
Tehát.
Történik mindez pár éve, talánbiz korona elvtárs uralma alatt, lényeg, hogy személygépjárművel haladok A-ból B-be. A személygépjárműről tudni kell, hogy egy ribanc, mert amikor is autóvásárlásra adtam a fejem, négy kitételem volt, ebből az első kettő, hogy nem francia és nem dízeles. Egy 1.5 dízel renault captur-azóta is boldog-tulajdonosa vagyok, de ugye mivel francia, ezért hajlamos panaszkodni, ergó, A-ból B-be menés közben mondja, hogy "lö möszjő, etá szomjas"*.
Na dá, befordulok a benzinkútra, felcsapom a tanksapkát, jól összeszorítom a szemem, hogy nehogy megint benzint tegyek bele, kiakasztom azt a bizgenytűt a dízelcsapon, amitől autómatán folyik bele, egyszercsak, mitgondúsz, odagyön egy öregasszony.
Na mondok, ebbű baj lesz. Tudni kell a dologról, hogy a fideszpropaganda, mely szerint Sógoria az iráni, az iraki, az afgán, a csecsen, meg a nigériai migránsok miatt extrémen veszélyes hely, na az egy baromság (mint ahogy a legtöbb fideszpropaganda) - az iráni, az iraki, az afgán, a csecsen, meg a nigériai migránsok amíg nem piszkálod őket, elvannak maguknak, a valódi veszélyt az osztrák öregasszony jelenti. Attól félek.
Mondja a nénje, hogy jó reggelt fiatalember, mondom neki, hogy keziccsókolom, aszondja, hát kellemetlen, de nem tudja, hogy kell belőni a keréknyomást, segítenék-e neki.
Na megnyugodtam, hogy ez nem akar megverni, mondom persze, dik, itt figyel ez a mobilpumpa, tudod, ami úgy néz ki, mint egy nagyképű öntözőkanna, gyöjjön nénnye, felfújjuk. Kérdezem hol az autó, mutat ott egy fekete volvóra, hogy az, kérdezem mennyi a keréknyomás, mondja, hogy mittudjaő, kipiszkálom a tankfedelet, oda van írva betűvel, hogy 2,5, nénjével közben eltrécselünk, mondom oké, ez kivételesen egy jó fej néni, bántani se akar, toljuk.
Nekitérdelek érted a járműnek, piszkálom felfele a keréknyomást kettőfélre, hát csak megjelenik két vaskos férfiláb a látóteremben, a hozzátartozó felsőtest meg mondja, hogy:
"Mit csinál maga az autómmal?"
Nézek feljebb, ha már így magázódunk, hát jön még a két vaskos férfilábhoz, meg a hozzátartozó felsőtesthez egy összevont szemöldök. Hámondok, pumpálnám felfele, bár most már nem vagyok biztos a dolgomban.
Felállok okosan, egyfelől, hogy ha pofont kapok, legalább nagyobbat essek, másfelől hogy a néni is elmondhassa a véleményét az esetről.
Na elmondta.
Átnéz a szomszéd boxba, majd kijön belőle egy ilyen, hogy, idézem "ba***d, ilyen hülye nem lehetek, amaz ott az én autóm."
S valóban, a szomszéd állomásban, egy nett fekete volvó leend, erőst felpumpálatlanul.
Itt akár be is fejezhetném a történetet, hanem itt következett el a világok összeütközése, mikor is a tőzsgyökeres krautfresserirgumburgumrotzenbub öregasszony és a paprikásszalonnán és papramorgópálinkán nevelt bevándorló külföldi tekintete összeakad és egyszerre értik meg, hogy mi történt és mindkettő a röhögéstől összegörnyedve hömbölög a földön, miközben a (helytelen) fekete volvó tulajdonosa fújtatva toporzékol.
Na emberek, az nagyon szép volt.
És kívánok nektek, magamnak, a keresztre feszített Jézuskrisztusnak és általában mindenkinek még sok ilyen pillanatot.
Keziccsókolom.
*: a legöregebb jármű, amit vezetek, az egy '98-as Honda Shadow motor. Na az nem ilyen picsa, az egyszerűen megáll alattad, ha kifogy a benzin. XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése