Semmi

 

Ülök a katrocban a kutyával. Amennyire emlékszem, valami nagyobbdarab utcaküvé volt. Én a balfelső sarokban, ő a jobbalsóban. Ja, kéne kontextus, na izé, ez még akkor volt, amikor állatmenhelyen dolgoztam. Gyön be az állat, nem szól senkihez, ellenben vicsorog mindenkire. Szóval beültem hozzá a katrocba (kb 4x4-es beltéri terem) azt én lestem ki a fejemből az egyik sarokban, a vad a másikban. Na mit gondúsz, egyszercsak felkel a jószág, odaballag hozzám, aztán beletolja a tokmányát az arcomba. Na mondok Dániel, téged itt most elvisz az ördög, a torkod lesz harapva, el. Aztán erre a gondolatra pofánnyal az állat és beleül az ölembe. Na jólvan, mondok, akkor csak nem ma jön az ördög, alsónadrágot meg majd cserélek.

Alapvetően jól kijövök a jószaggal, függetlenül attól, hogy kecske, macska, fecske, vagy olyan-e, aminek nincs cs a nevében. Mármint az állatjószággal, ha nem lenne tiszta. Vannak, nyilván kivételek, mint pl anyám macskája, lásd bejegyzéskép, aki szimplán egy gyökér, de még vele is elvagyunk tisztes távolból. Ő inkább a kivétel. Amúgy csípem ám a fejét, meg asszem ő is az enyimét, csak ilyen fura dinamikánk van. ( A dinamika egy modern szó és ebben a kontextusban azt jelenti, hogy én ba**tatom a macskát, amiért ő megkarmol, amire én felpanaszolom a tényt. )

Na.

Amit ki akartam hozni az egészből, hogy szokták így kérdezni a népek, hogy mit csinálok a jószággal, hogy ilyen jól megférünk. Hát Semmit.

Nem. hülyegyerek, nem figyeltél, a Semmi nagy Ssel van írva.

 Az a lényeg.

A környezetünkben általában megtalálható állatok nagytöbbsége szociális, merthogy természeténél fogva kisebb-nagyobb csoportban érzi jól magát. Most ha agyonvernek se tudnék statisztikát mondani, de ezért engem agyon ne verjenek, de állítom, hogy több a csoportos jószág, mint a nem. A medve, a pók, a kígyó, most ami hirtelen eszembe ötlik, az egyedül kószál. A többi az keresi a társaságot. Igen, még a macska is, hiszed, vagy sem.

Namost, itt jön be az a móka, amit- és röhögj ki, ha akarsz- átvittem az emberoktatásba is, merthogy amúgy főállásban embert szelidítek. Bekerül valaki frissem a csoportba. És itt feloldjuk a kontextust az istenek kéklő savában, merthogy innentől lesz mindegy, hogy az a valaki kecske, macska, fecske, vagy olyan-e, aminek nincs cs a nevében. Ül a jószág, les okosan, hogy itt most akkor mi fog történni. 

És akkor mindig van az a koléga, aki nekimegy az áldozatnak, ordítva, kilóméterszéles mosollyal az arcán, hogy "háááát szerbusz, de örülök, hogy itt vagy, hát meséjjé mán magadról!!"

Na. Függetlenül attól, hogy kecske, macska, fecske, vagy olyan-e, aminek nincs cs a nevében, ezt mindenki utálja és szeretne elfutni a magáról való meséléstől, az ordító kolégától, meg a kilóméterszéles mosolytól. A pedagógiai módszertan javasolja, hogy így tegyünk, én nem. A te döntésed, hogy egy durván kétezer éves tudománynak, vagy egy enyhén spicces bloggernek hiszel. Akármi gyön, ember, állat, egyéb, én bizony békét hagyok neki. Leülök az egyik sarokba, ami más, mint ahol a jószág ül, aztán csinálom a Semmit. Nagy betűvel.

És tudod mi szokott történni?

Megunja. A jószág bizony megunja a dolgot, és mivel látja, hogy sem meggrillezni, sem megfőzni, sem a pörköltbe beleaprítani nem fogom, hát előbbutóbb elunja magát, elműködik benne a társaslényérzet, aztán odagyön és megkérdezi, hogy én ki vagyok. Onnantól aztán még mindig el lehet dönteni, hogy kedvelitek-e egymást, vagy sem, de a történet alapja már szilárdan lerakódott és lehet rá építeni. Viszont, ha ezt nem várod ki, és a fülébe ordítod, akár az emberfiának, akár a kecskének, macskának, fecskének, vagy olyannak, aminek nincs cs a nevében, hogy szerbusz, te ki vagy, akkor a jószágot elvesztetted. 

Mert ugye, visszafele gondova, te se szeretnéd ezt.

És aztán, hogy ha Semmit csinálsz, és a jószág megunta, akkor akár emberfia, akár kecske, macska, fecske, vagy olyan, aminek nincs cs a nevében, odagyön.

Oda bizony.

Aztán beletolja a tokmányát az arcodba és beleül az öledbe.

Csak hagyj neki időt.

Keziccsókolom.