Fíreg.

 

Hogy sikerült beszólnom az előző bejegyzésben Allahnak a Fényes Tekintetűnek, hát isztambuli tartózkodásomból hoztam haza ajándékba influenzát. Onnan tudni, hogy onnan jött, mert a hazai változatra közel immunis vagyok, talán egyszer kapott el egész életemben. Nem az évi kétszeri parasztnátháról beszélek, hanem a rendes lázasan ágybaizzadós influenzáról. Na lett. Azt mikor az emberfia már túlvan a nehezén, de még nem akar maratont futni, akkor van egy ilyen fura élőhalott állapot, mikor ráér ugyanaz az emberfia netet görgetni, teljesen random dolgokon elmélkedni és teret engedni a diagnosztizálatlan ADHS-ének, ami néha ráharap témákra. Lényeg, ülök a konyhában, folyik az orrom, lesek ki a csipa mögül, jön szembe egy cikk a fülbemászóról, elolvasom, megnézem a kommenteket, mondom, aztaviharvert.

Figyejjé.

A cikk maga úgy többékevésbbé nem is volt érdekes, hanem a kommentek alatta. Hogymerde, hujj a rusnya jószágát, össze kell taposni azt jóvan, belement a testvérem fülibe is, engem meg úgy megcsípott, hogy kórházba kerültem, satöbbi. 

És akkor realizálódott (igen, idegen szó, bocs), hogy ennek a nyomorult állatnak minden általam többékevésbbé beszélt nyelven arra utal a neve, hogy belemászik az emberfiának fülébe és ott bajt csinál. Most a magyar fülbemászó, vagy ahogy Öreganyám, Isten ringassa lelkét békességben hívta a "fülmász" egy dolog, de nyomorult jószág németül Ohrschlüpfer, angolul Earwig, aztán a kicsapongás betetőzéseképp még a tudományos, érted, a tudományos neve is Forficula auricularia, ami kb "ollós fülbemászó"-nak fordítható. Most itt aztán megállt ám a nyelvtudásom, de lenne rá egy ötezresem egy pofon ellenében, hogy mondjuk oroszul is valami davajszicsasz fülecski a neve.

És feltevődött, sorban, betűvel a kérdés bennem, így szó szerint: 

Mé?

Bárki, aki csak érintőlegesen is foglalkozott valaha biológiával, vagy akár ha nem is, csak a szülei hittek az Öregistenben és nem beszéltek neki baromságot, pontosan tudja, hogy a fülbemászó ugyan bele nem menne a füledbe, még ha fizetnének neki érte se. Az esélye annak, hogy fent nevezett valahogy bekeveredik a füledbe, pontosan akkora, mint bármely más, fülbe -alapból-bemenni-nem-akaró rovarénál. Ha meg mondjuk valahogy mégis megtörténne, akkor így körülnézne, azt mondaná, hogy mi a pi...és kimenne.

Mondták a kommentelők azt is ám, hogy mekkorát csíp, hej. 

Nem.

Bármikor, ha fülbemászó került az utamba olyan módon, hogy egyikünk nem jutott volna tovább a másikunk szervezetének komolyabb megrongálása nélkül, prózai módon odébtessékeltem. Ennek során valóban előfordul, hogy a potrohán lévő ollóval, melynek tudományos nevét biológaitnárrá való képzésemkor még tudtam, de itt most lustasági okokból az általános szakszóhelyetessítő "basz" kifejezés illeti, szóval azzal rámarkol az ember ujjára. És tudod mi történik akkor? Semmi. Azért történik a semmi, mert a fülmász egy másfél centis rovar, én meg egy százkilós kanember vagyok és rohadtul nem arra vagyunk kitalálva, hogy bármelyikünk megegye a másikat.

Innentől viszont nem értem az egészet és pont ez piszkálta fel az ADHS-emet. 

Nem szeretem a dolgokat, amiket nem értek.

Vannak hülyeségek, amiben az emberek hisznek, mondjuk, hogy a Nap a Föld körül kering. Oké. Jön egy ember, aki rájön, hogy hülyeség, elmondja a többieknek és néhány generáció és boszorkányégetés terhére ugyan, de elhisszük. A Föld kering a Nap körül, viszonlátás. És mi történt akkor itt? Mert ahogy kinéz, egy az ókorra visszavezethető tévhitről beszélünk, amiről bármely, legalább helyenként józan pillanatokkal rendelkező ember tudja, hogy egy marhaság és mégis tartja magát. 

Miért?

Talán mert a fülbemászó nem annyira fontos nekünk, mint hogy mi kering mi körül? 

Nem tudom.

De a tévhit él, generációról generációra adódik tovább és bármely bizonyíték legfeljebb csak ajánlásként értelmeződik.

Na várgyá, mesélek még egyet. Ott a lappantyú. Kevésbbé ismert, ellenben kedves és szép madarunk, kábé olyan, mintha egy bagoly összebagzott volna egy fecskével. Éjszaka, illetve pirkadatkor/alkonyatkor aktív, rovart esz, repülve vadász. A magyar népnyelvben a beceneve "kecskefejő", merthogy állítólag berepül este az istállóba (az istálló körül őgyelgő legyeket kergeti) és megfeji a kecskét (nem, nyilván.)

Valahogy, valahol, valamiért egyszer szóba hoztam az említett állat egy biológiában szintén érdekelt sógor ismerősömnek, mondta is, hogy já, já, der Ziegenmelker (szabad fordításban ugyanaz: kecskefejő). Mondtam is neki, hogy neked meg a kruzifix lesz bitte szíves a hátadra rástürzen.

Szummaszummárum, elhülyéskedtem itt kicsit a dolgot, de van nekem egy ilyen belső hivatásom, vagy indíttatásom, vagy a fülmász ollójának alternatívájára mondhatjuk rá azt is, hogy "basz", hogy fellépjek szóval és tettel az állatok démonizálása ellen. 

Mert nem szeretem. Mert nem hasznos, sőt, bármennyire is nem hiszed -és itt ennek külön most nem fogok nekimenni, mert egy teljes blogbejegyzés tartalma lenne-kifejezetten káros. És nem csak elméletben, gyakorlatban is. És itt akkor még csak a praktikus oldaláról beszéltem a dolgoknak, nem a moralitásról. Valószínűleg ezért is piszkált fel a téma, mert valahol a sötét, pókhálós lelekem egy ködbe burkolózó bugyrának fontos. 

Értem én, amikor lokálisan (megint idegen szó, gyá) és rövid ideig elterjed egy marhaság. Láttunk ilyet a koronázás alatt, többet is, mint akartunk. De ez a felismerés kicsit olyan volt, mintha valami nemzeteken és nemzedékeken átnyúló összeesküvéselméletet találtam volna. Mintha valami satuba fogta volna az emberi elmét, csak hogy gúnyt űzzön belőle és azt mondta volna: a teremtésen már túl vagyunk, most viccelődjünk.

Megígérem, ifjú padavan, meditálni fogok a miértjén. Mert még nem értem. 

De majd.

Utószó. Ma amúgy, teljesen véletlenül Nivvelles-i Szent Gertrúdnak, a macskák védőszentjének a napja van. Belegondolt már bármelyikőtök is, hogy a cicamica, ha kiakad, tényleg komoly kárt tud tenni benned? Nem? Nem is kell. Szeretjük a macskákat, nekem is itt randalírozik a két nyüves miközben blogolok és ők is szeretnek minket. De ha már előítéletekről beszélünk, annak az esélye, hogy egy fülmász megesz, sokkal kisebb.

Itt szeretném, a gondolataimat a hülyeség ködében feloldó, alapvetően ventillálásra szánt blogot egy fél pillanat erejéig (és tényleg nem többre) komolyra fordítani. Kérlek, mindig állj meg egy pillanatra, csak egyetlen pillanatra és gondold végig amit mondasz, ha a jószágról beszélsz, mielőtt elhangzik.

Sokan köszönik meg Neked.

 "Mind aminek lelke van, mosolyog a Napra. Mind aminek lelke van, örül, repül, csúszik, s mászik. S leleke van mindnek, úgy igaz."

Jó éjt.