Sokat piszkálódtam a jószág körül az elmúlt hetekben, aztán nosztalgiám lett. Az egy olyan betegség, mikor az ember visszaemlékezik dolgokra és közben a nőknél a szíve, a férfiaknál a gyomra tájékát egy ilyen melegség önti el. Hogy, hogy sem, kérdezze meg az, akit fizetnek érte, eszembe jutott az egyes egyetlen eset, mikor majdnem kutyasz*r lett belőlem. Na figyejjé füles, mesélem.
 |
| Loptam a képet, hejj. Innejd: https://www.dogbreedinfo.com/landseer.htm Na úgy van a dolog, hogy mióta a seggemet hátul hordom, én bizony piszkálódok a jószág körül, szóval nemigen ijedek meg tőle, tudod, nekem a vicsorgó kutya az megnyugtatatndó mackó, a féltenyérnyi pók meg nagy szőrös baba, szóval érted. Csak az érzésvilágot akartam leírni, mert nekem ez tanulandó volt, hogy ez nem alapértelmezett mindegykinél, mert ugye nekem az volt. Valahogy így nőttem fel, így van benne a fejemben, hogy aminek orra van, annak megbirizgájuk, aminek nincs, azt belevesszük a tenyerünke és levisszük az útról. Mókás a tényállásban, hogy a jószág ezt meg valahogy tudja, innentől aztán hagyja az orrát birizgálni, vagy levinni magát az útról, azt nem szól bele a dologba. Most nem az, figyelmeztetőcsípést kaptam eleget, ilyen "he haver, ne má" jellegűt, de akárhogy is erőletetm az agyam, dierektben és megeszlek jelleggel egy és egyetlen egyszer támadott be kutya mind a 43 évem alatt, az meg egy törpespicc volt, nekem meg slag a kezemben, szóval röviden pontot tettünk a kérdésre. Na szumma és szummárumné, belekerültem a jószágvédelembe, tudod innen összeszedni a kitett kutyát, onnan kimenteni a macskát, sa és a többi. Ezt Magyarországon kezdtem, ami mondjuk az összehasonlítás szempontjából érdekes, mert aztán Sógoriában folytattam. A nagy büdös Európai Únión belül a szabályozás egyébként itt-ott eltérésekkel hasonló, viszont a kivitelezés más. Voltam itt Sógoriában lefoglaláson, mit gondúsz, jött az Evelin. Evelin, az Öregisten nyugosztalja, egy legenda volt az osztrák állatvédelemben, úgy kell elképzelni az embert, mintha Zámbó Jimmyt tesztoszteronkúrára tették volna. Ha hátúlról láttad, aszitted kanember, ilyen hosszú bodros haja volt meg akkora vállai hozzá, amire egy norvég favágó is aszondaná, hogy hinnye. Mármint, nem hiszem, hogy egy norvég favágó azt mondaná, hogy higgye, nála valószínűleg így hangzana, hogy hønnyë, de a lényeg ugyanaz. Volt hozzá egy ilyen irgalmatlan göröncülős hangja, hogy az is vigyázzba állt tőle, akinek nem volt muszáj, na, voltam vele lefogalaláson, ott egy pisszenés nem volt, kihordtunk mindent és mindenkit, az ember meg volt fehéredve, annyit mert kérdezni, mennyibe fog ez nei kerülni, az Evelin meg mondta, hogy sokba, bazdmeg, azt vittünk mindent elfele, viszonlátás. Kishazánbkban a törvényi háttér majdem ugyanez, csak sajna nincs meg hozzá az apparátus, mert ugy a kisrendőr nem fog tudni a kettőfél nettójával a Bodrikutya dolgával foglalkozni, mikor épp Lakatos Vejnemöjnen akarja lebökni az asszonyt. Na hát innentől, gerillamódszerekkel dolgoztunk ugye. Na, volt egy hívás, x település, y hely, állítólag nem annyira jól tartják a jószágot, néznénk meg. Odamegyünk érted, nagy büdös vaskapu, amögött egy akkora terület, mint egy focipálya, annak a végében egy ház. Csengő nincs, kurjongatunk meg mondjuk, hogy jónapot, semmi nem mozdul. Na mondok akkor berserk, benyomom a vaskaput, ballagok a ház felé. Mondok, focipályányi terület, amit nem mondok, hogy tele szénabálával. Hogy ezt nem mondok, az annyiból érdekes, hogy mikor úgy a felinél jártam a dolognak, az egyik ilyen szénabála mögül felkelt "A" jószág. Na gyerek, láttam én már kutyát, de ekkorát még nemigen. Azért van ott felül a kép, hogy legyen kábé összehasonlítási alap, hát ez a Landseer fajta, ami nekem akkor taxonómiailag midegy volt, én csak arra jöttem rá, hogy én itt most bizony megdöglök. Belassul ilyenkor az idő, mikor azt gondolod, hogy megdöglesz. Az én védőangyalom valószínűleg keményen iszik, na itt lehúzott egy fröcsöt. Kiballag érted, ez a hegyomlásnyi állat a bála mögül, néz rám, összeráncolja a szemöldökét. Pörgött lefele a bal agyféltekémen az életem, a jobbon meg a lehetőségek, mondom A: elfutok, de ezen a távolságon utolér, B: befutok a házba, de mondom nem jó, nemtom nyitva van-e, C: felugrok a szénabálára, de ez amekkor barom, feléri és utánamnyúl. Azt akkor néztünk egymásra így egy darabig. Nem mondom meddig, mert mint mondám vala, az idő ilyenkor trükköz, nekem sokáignak tűnt, amúgy eséllyel néhány másodpercig. Élt még akkor drága Árnyékom, a blogból jól ismert Kutya Úr és az villant át az agyamon, hogy hát, te koma, neked most az arckifejezésed pont olyan, mint Kutya Úré, mikor nem tudja, mit csináljon. Na, jött az isteni sugallat, mondok lapot húzunk a tizenkilencre. Begörbítettem a jobb lábam, leeresztemmem a balt, letettem a seggem a vizes fűbe. Mondom a jószágnak, így sorba, betűvel: "Gyere ide baromarcú". A bank bedobta a lapot, a jószág jött, kaptam egy akkora arconnyalást, hogy tusolnom kellett utána, bele lett ülve az ölembe, ami hatvan kiló fölött már mondjuk kicsit kelllemetlen, de még mindig a legjobb volt minden lehetőségek közül, aztán Basa - mer mint utólag megtudtam, így hívják a vadat- mint egy angol dzsentlemen bekísért a házhoz, ahol aztán rendberaktuk az állatvédelmi kérdéseket és egyálatalán. Hát alsónadrágot, azt azért váltanom kellett otthon. Ide be kell mégszúrnom egy szövegrészletet, mert egyébként nem jön ki ritmikailag az egész bejegyzés. Tanulságot is kellene levonnom, de asszem ebben nincs. Jó történet és szeretem. Meg akartam osztani veletek. Megtörtént. Így. De azt gondolom ez a mese így kerek, így szép és így tanulságos. Legyetek okosak és szépek, vegy legalább egyik a kettőből. Aki egyik se, az legalább legyen okos. Erőstegészséget. |
