Glede....

Fordul a kocka, és élvezem
Hogy a világ tengelyét tekerem,
Előre, jó széllel, visz a vitorla,
Apró szikra, mi a lángot felszítja....

Nyergelj, fordulj!

Olyasmi érzetem volt/van ma, mint amikor- hogy egy régi pórias kifejezéssel éljek-"megfordul bennem a bornyú". Változok, és változni, változtatni akarok. Menni az álmaim után. És most talán-el ne kiabáljam-talán végre eljutottam arra a pontra, hogy nekiindulok ennek az útnak. Ehhez először is le kell zárnom magamban a múlt azon emlékeit, melyek fájnak. Ezzel még vannak bajok, de egyre jobban megy, és ismét léptem egy nagyot affelé, hogy sikerüljön. Elfogadni, hogy semmi nem tart örökké, és továbblépni. Most már elhiszem, hogy menni fog, és megtalálom újra önmagam. Változtatni akarok továbbá az életem olyan területein, mint például a munka...Nos igen, immár negyedik éve taposom a Vépi Szakközépiskola és Bolhacirkusz őrületet őrlő malmának kerekét, és azt hiszem belefáradtam. Be kell látnom, nem nekem való ez az állás. Persze, nehéz itthon kielégítő munkát találni, akárhány diplomája, nyelvvizsgája, akármije is van az embernek...Volt egy hirtelen felindulásból jött külföldre költözési szándékom, ami aztán csillapodott, de a vágy megmaradt. Pedig a megoldás pofonegyszerű, hiszen én marha itt lakom a nyugati határszélen, társalgási szinten beszélem a németet, így hát betámadom Ausztriát. Külföld is, levegőváltozás is, új munka is, mégis, bármikor hazajöhetek. Persze, ezek csak tervek, de jól esik a kis májamnak, hogy vannak terveim...Amint az előző gondolat megfogalmazódott bennem, és leültem megbeszélni egy illetékessel, megcsörrent a telefonom, és kaptam egy részmunkaidős állásajánlatot. Egy nyáron-megismert-lány, akinek bútorüzlete van, na ő akar engem amolyan kapcsolatépítőnek (mily meglepő) az osztrákokhoz:) Fuh, valami lesz, valami lesz, érzem... 3 hónap mélydepresszió után most mosolygok az emberekre, és ők visszamosolyognak...ez persze jó hatással van a kapcsolataimra is, értve ezt minden területre. Nem akarok már mindenáron egy új szerelmet, szépen kivárom az idejét, és addig is...kiélvezem, amit lehet. Na nem kell semmi "olyanra" gondolni... (hmmm,ha minden igaz, ma is hölgytársaságban töltöm az estét:)).Bocsánat:) Persze, nem vagyok még a topon...de-lekopogom-egyre nagyobb léptekkel tartok felé. Mintha sorsom fonala most a kezemben lenne. Hát, lássuk csak, mit is kezdek vele...

A 13-mas szoba szelleme

Mindenhol jó, de a legjobb Sopron, mondja a reklám. Nos, belekóstoltam én is az igazi soproni életbe... Az egyetemi/ főiskolás életet, annak minden örömével és bánatával volt alkalmam megtapasztalni, egy évig Pécsett, majd négy évig Szombathelyen, most pedig nem kis otthoni nyomásra, és némi józan megfontolásra jelentkeztem természetvédelmi mérnök szakra a soproni alma materbe. Hogy jó döntés volt-e, nem tudom, egyelőre nem érzem úgy, túl kevés az affinitás, túl sok a macera. De! Főnökeimmel való hosszú egyeztetés után az egyhetes konzultációs időszakra nyakamba vettem a világot, az utazótáskámat, az elmaradhatatlan hátizsákot a túlélőfelszereléssel (bicska, szemüveg, óvszer), és egy hétre felköltözék Sopronba. Az első, és egyik legnagyobb meglepetést a szállás okozta. Jóképű BM-szálló ígéretével talpaltam be a Kossuth utca 1 szám alá, mely fantáziámban mint a vendégeket éjjel-nappal nyitott kapukkal váró menedék élt. Nos, nem így lett...

Az udvart 2-3 épület állja körbe, és hiába nyitogatom bármelyik ajtaját, hiába köhécselek, toporgok, senki sehol... Némi telefonálás, idegeskedés, szentek emlegetése után végülis a helyi kapitányságon jutok hozzá a kulcshoz, mely-mint kiderül-félelmemnek alapot adva- a központi épületet nyitja. Nos, sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép, és a világ feszes hálóján se találtam képet az házról. Alapvetően tiszta, rendezett környezet fogad, a hangulata azonban...valahogy a Silent Hill című filmet jutttatja eszembe, illetve az abbéli szállodát. Főleg miután kiderül, hogy az egész "ojjektumban" egyedül vagyok, mint az ujjam. Maga az épület egy régi stílusú polgári ház, megrekedve a bérházak, és a kastélyok közötti érzésvilágban. Pucolatlan téglahomlokzat, szürke erkélyek, a tetőn, pont a bejárat felett letört kezű angyaltorzó ácsorog. Mintha csak arra várna, hogy a belépni készülő nyakába essen. Belül ürességtől kongó előtér, ki-tudja-hova-nyíló ajtókkal, majd az igazi, horrorfilmbeli vaskorlátos csigalépcső. Az emeleti folyosóról persze egyetlen ablak se nyílik Isten egére, így félhomály, sötétség, illetve a kettő közötti átmenet fogad. Némi tapogatás után villanykapcsolóra nyúlok. Már csak mosolygok kínomban, mikor a "vendégszoba" felirat felett a 13-mas szám vicsorog. A szoba kényelmes, rendezett, de persze fűtés nincs, az ablaktáblákon bezörget a szél, és az egyetlen lehetséges hangforrás, a tévé, rémisztő zajokat produkál. Nem tart sokáig, hogy magamban "Szellemszállás"-ra kereszteljem a helyet. Az egész napos egyetemi padkoptatás után aztán Tri barátommal (mert ugye összehordja a szél a szemetet, ő is Sopronba jelentkezett) nyakunkba vesszük a soproni éjszakát... Nos, ha más nem, ez pozitív, igen, itt van élet, fiatalság hangulat. Persze, megbeszéljük, ki hol kapott kvártélyt...jót vigyorognak rajtam az emberkék. A napok során aztán megszokom, sőt majdhogynem megszeretem a Szellemszállást. Azt hiszem kihozza a morbiditást igénylő oldalamat. Ki tudja, ha lesz következő alkalom, talán ide költözöm be újra...bár...:)