Mindannyiunknak vannak problémái, gondjai. Hiszen emberek vagyunk. Tény azonban, hogy nekünk, akik ezt a blogot olvassuk, a legtöbb problémánk nem a külvilágból érkezik, hiszen van tető a fejünk fölött, vannak szeretteink, viszonylag normális életet folytatunk. Talán civilizációs ártalom, talán így vagyunk összerakva, de sok közöttünk a "lelki kérődző". Én különösen hajlamos vagyok erre, nehezen lépek túl a régi fájdalmakon, sérelmeken, és aljas módon újra és újra felkapargatom a lelkemen ütött sebeket, melyek amúgy- maguktól- rég behegedtek volna már.
Hiszen persze, a nagybetűs Boldogság a külső körülményeken is múlik, de az alapokat a világhoz való hozzáállás teremti meg. Sokszor eszembe jut az a momentum, amit Jóanyám szokott felidézni ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Jó pár éve megjártuk Egyiptomot (tudom, tudom, én sznob...), közelebbről pedig ellátogattunk Kairóba is. Ez a világhírű város egészen más képet mutat, mint amit a képeslapok és prospektusok festenek róla, nos, mivel ez nem tartozik szorosan a témához, röviden talán annyit róla, hogy a legrútabb emberi település ahol valaha is jártam. Kairó közepén, egy dombnyi szemétkupac tetején, egy rozzant széken ücsörgött egy ősz, öreg muszlim, akinek a testét fedő koszos tunikán kívül valószínűleg nem sok földi java lehetett. És ez az öregúr csendben nézte a naplementét, és mosolygott a világra, mintha a legboldogabb ember lenne a földtekén. Tehát a kis kínjaink nagy része nem a világból fakad, hanem belőlünk. Régóta tudom, de mostanában újra felfedeztem, mennyit tud segíteni egy probléma leküzdésében, ha szembenézünk vele, MI is tulajdonképpen a baj. Ha nevet adunk ezeknek a lelkünket karmolászgató démonoknak, sokkal könnyebbé válik a velük való harc. Talán a legnehezebb, amikor az ember úgy van kutyául, hogy "nem tudja, mi baja". Amint szembefordulsz a démonoddal, és nevén nevezed, az nyomban megijed, hiszen tudja, hogy felismerted. Persze csak egy apró, piszkos kis trükk, hogy a problémáidat mint tőled független-tehát kiirtható, legyőzhető-"lényeket" kezeled, de hasznos trükk. Sokszor, ha érzed a kaparászást, elég ránézned, ki is az, aki kaparászik, és máris helyreteszed:
"Ó, csak te vagy az megint? Na menj a francba...:)"
"Ó, csak te vagy az megint? Na menj a francba...:)"
Lassan gondolkodhatnál egy könyv kiadásán....érdekes gondolataid ne menjenek veszendőbe! És most kivételesen nem viccelek :)!
VálaszTörlésNa de rátérek a lényegre...végre tudok kommentelni:))...
A boldogságnak külön szakirodalma van...rengetegen megfogalmazták mi is az, meg mit tegyél érte...meg persze azt is megmondták az okosok,mitől vagy boldogtalan... Nos...az ember elolvassa ezeket, és végül eldönti, mennyit fogad be-és el belőle...
Nekem van egy kedvenc írom (több is van, de ő a best), az ő gondolatait ha nem bánod, bemásolom ide:„Ha valóban Boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha meg megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszted a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni. Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok. Csak az ego, az elme keresi az indokokat, mert képtelen felfogni az Élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetően nincs indokod. Amikor igazán boldog vagy, amikor fekszel a tengerparton és napozol, amikor fáradtan hazaérsz, és jóleső sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem gondolsz semmire amikor valóban Boldog vagy, akkor eltűnnek az indokok. Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egod, az elméd megszűnik! Ekkor csak vagy, s ez maga a Boldogság. S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és semmiért.”
Szép napot! H.
No, hát, látom úgy felbuzdultál rajta, hogy tudsz végre írni, hogy egyszerre 2x is beírtad ugyanazt...:):)Igaz a másodikat már kitöröltem.Na, félretéve a hülyeséget,az első mondatokat köszönöm,a többi meg nagy okosság...kicsit olyan Coelhos,nem?
VálaszTörlésMondtam hogy miért ment el kétszer..ne izélgessé :D!!!!
VálaszTörlésAmúgy okosság bizony :) És nem Coelho :P
Én nem izélgetek,legfeljebb izélek,de attól is el lehet menni kétszer.Ennyi.
VálaszTörlés