Kom-mentes

Felvetettem már ugye a kérdést, hogy miért is írok blogot. Nos mostanában leginkább amolyan önkifejezés, illetve érzelemlevezetés a célja. De jogos megkérdezni, hogy miért is osztom meg másokkal a gondolataimat? Hiszen ha "csak" írni szeretnék, akkor akár kereshetnék egy jóképű A4-es papírlapot is, hogy telefirkáljam lelkem sötét zugainak koromfoszlányaival. Az az egy baj van ezzel, hogy nem szeretek kézzel írni. Bár nem mindig tartom jónak a hagyományost felcserélni az újjal, mégis jó ideje toll helyett billentyűzettel firkálok. Teszem hozzá, esetemben ennek praktikai okai is vannak, mivel az írásképem nagyjából a döglődő vakond utolsó kaparásaihoz hasonlít, tehát embertársaim megkímélése céljából inkább a monitorra vetem szavaimat-ha azokat mások is olvasni fogják.

De miért kell, hogy mások is olvassák?

Hiszen ezek a szösszenetek nyugodtan elporosodhatnának a C meghajtó valamelyik szélvédett sarkában is, mégis a világháló szemei között feszítenek. Nos, nem KELL, hogy olvassák mások, egyszerűen szeretném, hogy így legyen. Olyan gondalataimat teszem itt közzé, melyeket-bár általában magamról szólnak-másoknak is szánok. Biztos, hogy az egoizmus valamelyfajta megnyilvánulása ez, de amíg másnak nem fáj, és nekem is jó, miért ne? Persze a blog azon természetéből kifolyólag, hogy bárki hozzáfér, valamennyire óvatos vagyok, nem megyek túl mélyre, nem nevesítek, nem írok le olyan dolgokat, amik a gondolataim "vörös zónájába" tartoznak.

Most akkor tegyük fel azt a kérdést, amiért ez a bejegyzés megszületett.

Olvassák-e ezt a blogot?

Nos, a válasz az igen, legalább öt olyan embert tudnék mondani kapásból, akik a blog rendszeres olvasójának vallják magukat, és így is van, hiszen mindig "képben" vannak az új bejegyzésekkel kapcsolatban. Ennek ellenére a hozzászólás, avagy komment rovat sokszor üresen tátong, legfeljebb egy-két visszacsatolás érkezik.

Igen, a lélek önzsírozásának egy újabb formája, hogy az ember szeretné, ha megosztott gondolatait véleményeznék, ezzel is bizonygatva önmagának, hogy vannak, akiket érdekel, mi újság a ház tájékán. Kár lenne tagadni, hogy így van. Nagy igazság az is, amit a blog egyik olvasója mondott, hogy álatlában tényeket írok le, avagy olyan kérdéseket teszek fel, amiket meg is válaszolok, tehát nem nagyon van mit hozzáfűzni. Mégis, ha valamiféle önbizonygatás, visszajelzéskeresés is a vágy oka, egyszerűen jól esik az embernek, ha hozzáböknek valamit a gondolataihoz. Nos.

Felhívás keringőre:)