Animal Spirit

Érlelődik bennem egy ideje a munkahelyváltás gondolata. Valójában az "egy ideje" nem is teljesen megfelelő kifejezés, mert az "egy ideje" években mérhető, ha a teljes folyamatot vesszük. A vépi nevelőtanárkodás több oldalról se az igazi. Az egyik oldal kétségtelenül én vagyok, azt hiszem nincs hozzá elég türelmem, és empatikus képességem. Persze kis malíciával mondhatnánk azt is, hogy nem szeretem ötödszörre is elmagyarázni, miért nem feltétlenül jó, ha 14 évesen valaki okádásig issza magát kannás borral, nézőpont kérdése. De nem mentegetőzöm, azt hiszem nem vagyok nevelőtanárnak való. Egy-két hetes táborokat mindig szívesen vezettem, jól is ment, de ez más időtartam, más közeg. Nem megy , hiányzik a kitartás, négy év után-ami valljuk meg, nem nagy idő ebben a szakmában- úgy érzem, belefásultam. A másik oldal az alaphangulat. Hogy is mondjam, nálunk nem ügyvédszülők ügyvédgyerekei vannak. Ez alapból nem gond, és sok srácot megszerettem itt, de van, amikor feszegetik a hülyeség határait. A harmadik maga a rendszer... Mindemellet Viktor Király belerúgott még egyet a gépezetbe, úgyhogy úgy éreztem jönni kell. És itt vált valóra az, amikor az igény találkozik a lehetőséggel. Egy-két hónap keresgélés után kaptam egy állásajánlatot Ausztriából, a Laaben melletti Animal Spirit-től.


Magát az Animal Spirit egyesületet egy Franz-Josef Plank ( "A Ferencjóska, ahogy magamban hívom) nevű jóember hozta létre, aki valamikor állatorvosként diplomázott. A cél, hogy rossz körülmények között tartott állatok kapjanak egy menedékhelyet, ahol "állathoz méltó módon" élhetik le az életüket. (Ha valakit bővebben érdekel: www.animal-spirit.at)


Két telephellyel üzemel a szervezet, az egyik, a Gnadenhof Hendlberg volt az, ahova épp embert kerestek. Elmentem, körülnéztem, megtetszett, elvégeztem pár nap próbamunkát, és felvettek. A munkakör hivatalos megnevezése "állatgondozó", tehát meglepő módon állatokat gondozok, ami kívülről nézve furcsa váltás lehet egy tanári munka után, de...mindig is szerettem volna állatokkal dolgozni. Ámbár az se utolsó szempont, hogy a fizetésem a mostani duplája... A munkaszerződés alapján egy hónap a próbaidő, utána véglegesítenek, nos, csak nem döntöm addig össze az istállókat. Hétfőn, Augusztus elsején kezdek hivatalosan, de ezt a bejegyzést később teszem majd csak ki, ha már minden rendeződni látszik. Persze ezzel a munkával életmódváltás is jár, vagy életmódváltás a munkával, ahogy tetszik, ugyanis kint fogok lakni Ausztriában, és hetente két napot töltök kis hazánkban. Kicsit tartok ugyan a dologtól, mert eléggé eldugott helyen van az "állatárvaház", és félek az ingerszegénységtől. Más részről viszont, bár csak néhány nap tapasztalata alapján tudok beszélni, úgy látom, azért mindig van itt egy kis jövésmenés, és nem leszek egyedül, a közvetlen munkatársam például, aki szintén ott lakik, egy egészen laza kis csajnak tűnik. Legalábbis van annyira őrült, hogy ne legyen unalmas:) Mindenesetre a hely gyönyörű...igazi Bécsi-erdei hegyesvölgyes, vadregényes táj, amit mindig is imádtam. És maga az elgondolás, egy "állatárvaház" is szép. Sajnos nem tudok rá pontos magyar szót, se a menhely, se a telep nem megfelelő, ezért így kereszteltem át magamban. Mindenesetre nem bánom ezt a döntést. Van egy kis izgalom a gyomromban, de azt hiszem ez természetes ilyenkor. Remélem, minden a legjobban fog alakulni....

Die Russen sind schon im Spájz!!

Hétvégén fenékáztatás, agyszellőztetés, és tündérrózsa-privatizálás céljából lezörögtem Hévízre. Mint a legtöbb magyar üdülőközpont, ez a városka is megtelik ilyenkor nyáron különböző nációkkal. Ami azonban erősen szembetűnt, hogy a gyerekkoromban megszokott osztrák sógorsereglet egyre csappan.

No nem, mintha bánnám...mindig is csípte a szememet ezeknek a helyeknek az erőltetett osztrák-és németközpontúsága. Érthető, hogy a kereskedő mindig ahhoz húz, akitől a nagyobb hasznot reméli, de nem feltétlenül kellene ennek a mentalitásnak honfitársaink rovására mennie. Emlékszem, egyszer hasonló környezetben leteszteltem, mennyivel szélesebb az eladónéni vigyora, ha németül szólalok meg. Másfélszer, legalább. És félreértés ne essék, ezt nem feltétlenül tartom a sógorok hibájának, sőt. Nem csodálkozhatunk, hogy lekezelnek minket, ha Magyarországon az erőltetett alázatosságal találkoznak. Sok előítélet alapját maga az előítélt fekteti le. Van nekünk elvileg egy jó pár éve meghozott, és tudtommal még mindig érvényben lévő törvényünk, amely kimondja, hogy Magyarországon akkor, és csak akkor lehet idegen nyelvű felirat egy üzlet hirdetőtábláján, ha legalább ugyanakkorában szerepel magyarul is a szöveg. Igaz, nehéz lenne ezt alkalmazni mondjuk az "internet", a "pendrive", vagy a "tofu" szavakra, de az ördögbe is, senki se fog sikítva máshova menekülni, ha szoba is kiadó, ott ahol zimmer frei....Persze minden törvény annyit ér, amennyit betartatnak belőle. Szerencsére ez a mentalitás is kopik kicsit az osztrákok fogyatkozásával, vagy a világ változásával, vagy talán rájöttek a jóemberek, hogy ha így folytatják, a magyar se fog velük foglalkozni, ha elfogy a sógor. Hagyván csapongani a gondolataimat, erről eszembe jut egy fogadó, amit valahol úton-útfélen láttam, klasszikus pórias nádtetővel, döngölt-utánzatú fallal, nagy "Halászcsárda" felirattal. Utólag odaműtve az az ajtófélfára egy felirat: & internet café. Na erről ennyit. Ha már az előítéleteknél tartunk: ezek mindig oda-vissza működnek. Most tegyük a szívünket a kezünkre, és képzeljük el, hogy egy beláthatatlan kanyarban százhússzal leelőz minket egy osztrák rendszámú autó. Tegye fel a kezét az, akinek ilyenkor a "közveszélyes őrült" hagyja el a száját, a "sváb paraszt k**** *****" helyett. (Az őszinteség kedvéért: az enyém lent maradt. ) Nade, visszatérve Hévízre: azért van, aki pótolja az osztrák népességet. Méghozzá az egykori Nagy Testvér, Oroszország turistái. Bizony, egyre több helyen van kiírva oroszul, cirill betűkkel is, hogy "change", meg "Zimmer Frei". Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy fogja lereagálni a magyar közönség a cserét, akárhogy is, az oroszokkal szemben történelmi okokból még mindig van egy nagy adag ellenérzés a magyarban. Nem tudom, beveszi-e a gyomrunk. Meglátjuk.
комнаты в аренду.

Keserédes

Olyan furcsa hangulatba kerültem...néha mostanság előjön...mikor nem tudom egyértelműen eldönteni, jó-e, vagy rossz. Valahol a kettő között lehet, sem ez, sem az, de ez is, és az is, erre mondják azt hiszem, hogy keserédes. Bár az újságok napi horoszkóprovatait nem tartom többnek helykitöltő sormintának, amit ráérőidőmben átböngészhetek, az általános horoszkóptípusokat sokszor találom igaznak magamra, és másra nézve is, de legalábbis megkeresem azokat a tulajdonságokat, amiket írnak. Bika vagyok, oroszlán aszcendenssel, a stabilitáskereső, négy lábbal a realitások talaján élő Föld-jegy beoltva egy álmodozó, nyughatatlan Tűz-jeggyel. Furcsa párosítás, és nehéz kordában tartani őket, békét keresni közöttük, ha már így egymás mellé kerültek. Mostanság megint változik az életem, illetve hát változtatok rajta. Az oroszlán szereti az ilyesmit, de a bika néha berzenkedik ellene. Aztán persze az egyik a szarvát rázza, a másik vicsorog. Én meg próbálok kedvére tenni mindegyiknek. Most itthon ücsörgök, a nagybüdös nyáriszünet első olyan napján, amikor igencsak ráérek. Páromat a lovardában akasztják ki épp a gyerekek, a fontosabb teendőimet elintéztem tegnap, én meg Árnyék Úrral nézem az esőt, ami végre, másfél hét kánikula után megeredt, és mászkálnak a gondolataim. Hol patájuk van, hol agyaruk, hol mindkettő, hol egyik sem. Mindenesetre az esőnek nagyon örülök. Mindenre ráfért már.

Nem tudom-nem hiszem-hogy bárkinek teljesen érthető lenne ez a bejegyzés, de egyszerűen jól esett leírnom.