Vegadalom

Van aki szerint a béna vadász indián neve. Van, aki szerint egészséges életforma, van aki szerint erkölcsi kérdés. Akárhogy is, belecsöppentem egy erősen vegetáriánus közegbe, és gondolkodtam egy sort a témán.

Mondhatnám, jó ideje "divatba jött" vegának lenni. Magyarországon is egyre többen választják a húsmentes étkezési formát, de itt sógoréknál kifejezetten sok "növényevővel" találkozom. Rátesz erre az Animal Spirit ilyen irányú propagandája, a főnök ugyanis vadvega, és igyekszik erre a hitre téríteni az embereket. A családomban is akad vegetáriánus, Jóanyám '95 óta nem, pontosabban csak ritkán eszik húst, teszi mindezt egészségügyi okokból. A Ferencjóska azt hiszem más kategória, ő inkább érzelmi vegetáriánus, azaz nem akar leölt állatokból lakmározni. A vegetáriánizmusnak a fogyasztott/ fogyasztható ételek szempontjából is több formája van, kezdve azoktól, akik ténylegesen csak az emlős és madárhústól tartózkodnak, át azokon, akik semmiféle állati terméket, tehát például tejet, tojást sem fogyasztanak, egészen azokig, akik csak nyers zöldséget és gyümölcsöt esznek. Nos, a saját álláspontom alapján én aligha leszek vega. Két hete volt nálunk két gyakornoklány Bécsből,-mindketten vegetáriánusok- és meglehetősen sokat beszélgettünk a témáról.

Ami az egészség oldalát illeti a dolognak, valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy nem a vegaság önmagában az, ami fitté, egészségessé tesz. Tény, hogy rosszat nem tesz, de a vegák, akiket ismerek, szinte kivétel nélkül sportolnak is. Nohoppá, akkor most a tyúk volt előbb, vagy a tojás? Vajon ez a fajta táplálkozás ad lendületet egy fittebb élethez, vagy az aktívabb élet imidzsébe illeszkedik bele jobban vegának lenni? Véleményem szerint, egy kiegyensúlyozott táplálkozással, és megfelelő mozgással is elérhető hasonló cél. (Magamról például pontosan tudom, hogy nem a hús az, amivel vigyáznom kell, ha nem akarok eltehénkedni, hanem a kenyérfélék.) Érdekes, hogy egyre inkább teret hódít az u.n "paleolit" diéta, ami szinte szöges ellentéte a vegatáriánizmusnak, azaz: együnk úgy, mint őseink: hús, gyümölcs, zöldség, slussz. (És nem, nem arra gondoltam, hogy kézzellábbal, a barlang előtt ülve.) És a dolog működik, Jóapám például ezzel a módszerrel szedte rendbe magát.

Az elmeleti oldal...nos, az rágósabb, hogy stílszerű legyek. Alapvetően próbálok úgy élni, hogy tiszteletben tartsam az élet bármely formáját, viszont magamat is a természet körforgása részének tekintem, és ilyen téren nem úszom szemben az árral, azaz, ha már mindenevő fogazattal, és emésztőrendszerrel vagyok megáldva, akkor mindenevőként élek. És itt lesz érdekes a gyakornoklányokkal folytatott beszélgetés, mert azt vettem észre náluk, hogy az ő vegaságuk többek között egyfajta tiltakozás a nagyüzemi tömeges állattartás ellen. És hát a fene tudja, erre valahol azt mondom, igazuk van. Én is elég nyomorult dolognak tartom mozdulatlanságban nevelni egy állatot, csak hogy puhább legyen a húsa, hogy a durvább, keleti példákról ne is beszéljünk. Viszont ezen a téren is találkozni túlkapásokkal, a Ferencjóska például odáig fajul, hogy a kutyáját is vegetáriánus kutyatáppal eteti. (Mondjuk én azért megtömtem disznócubákkal, mikor rám volt bízva, nem is akart megharapni érte.) Mindenesetre érdekes gondolat,-egy kanyarral vissza a bécsinákhoz- hogy így tiltakoznak a tömegtermelés ellen. Ami engem eddig inkább zavart, azok azok az ételkülönlegességek, amik egy főre való elkészítéséhez sok-sok állatot kell megölni, vagy megnyomorítani. Mert azért akárhogy is, egy jól fejlett marhából egy fél falut jól lehet lakatni. Ámbár-kanyar vissza-ezek a jól fejlett marhák manapság már nem mindig a legelőn, jólétben kérődznek, sokszor inkább egy 2X2-es karámban. Szóval, el lehet játszani a gondolattal, mi helyes, és mi nem az, főleg, hogy mindig dícséretesebbnek tartottam akár egy tűhegynyit is mozdítani azért, amiben hiszünk, mint beletörődni az "úgyse változik semmi"be.

És épp ezért, itt szeretném kijelenteni, ha némelyik megjegyzésem gunyorosra sikerült, hogy egyáltalán nem vagyok vegaellenes,-a betegesbe átcsapó szélsőségektől eltekintve- sőt, valahol tisztelem is ezeket az embereket, egyszerűen én máshogy vagyok összerakva. Tiszteletben tartom a vegetáriánusok véleményét. És ezért is kell elnézést kérnem bárki vegától, aki ezt látja, olvassa, de részben a téma komolyságának enyhítésére szúrom be ide ezt a képet zárszóként, részben mert majd' lefordultam a székről a röhögéstől, mikor szembejött:

A halott ember Yossarian sátrában

(Vigyázat, enyhén morbid!)


Az előző bejegyzésben említett újsütetű munka-és élőhelyemmel kapcsolatban jutott eszembe most néhány gondolat, a "sötétebbek" közül. Illetve nem sötét gondolatok ezek, mert megbékéltem a dologgal, nade...nade ne szaladjunk ennyire előre. Szóval, nem beszéltem róla, MIÉRT is kerestek új embert, ide a szépséges bércek közé. Ezt elég gyorsan megtudtam a kollégáktól. Az elődöm, Andrea, nos egy elég erős depressziót hozott ide magával, amin nem tudta túltenni magát. Az itt töltött rövid ideje alatt ez súlyosbodott, majd a hölgy felmondott, és néhány héttel rá öngyilkosságot követett el. Én most az ő volt szobájában lakom...nos igen, mikor megérkeztem, még tele volt a holmijaival. Kövezzetek meg, hogy szatírikus vagyok, de valahogy eszembe jutott Joseph Heller: A 22-es csapdája című könyvből a "halott ember Yossarian sátrában". Aki nem olvasta (az egyrészt tegye meg, bár sok türelem kell hozzá, az igaz, másrészt) nekik elmesélem, hogy a "a halott ember" egy katona volt, akit a táborba történő megérkezése után pár perccel tévedésből kiküldtek a darálóba, és meghalt, mivel azonban még nem szerepelt a névjegyzékben, a holmijával nem tudtak mit kezdeni, és a főhős sátrában maradt, aki tisztelettudóan megőrizte őket, mintha az illető ott lakna. És hát, valahogy hasonlóan éreztem magam, rám maradt egy rakat-amúgy használható, és jó- holmi, de mégis, mit kezdjek velük? Utánakérdeztem, hogy a szüleinek nem kellenek-e, de amire szükségük volt már elvitték. Így hát Yossariannal ellentétben, némi gondolkodás után összecsomagoltam őket, és kidobtam. Furcsa, kicsit szorongató, kicsit melankólikus érzés volt, de úgy gondoltam, nem szeretném egy számomra idegen ember emlékeit megtartani. A kérdés másik vonzata, hogy a kolleginámmal együtt eléggé hiszünk a szellemekben. A különbség annyi, hogy én nem igazán tartok tőlük, mert úgy vélem, ha nem adok rá okot, hogy tartanom kelljen, akkor nem kell. Mindenesetre beköltözésem előtt a Ferencjóska füstölőt gyújtott a szobámban, és imádkozott egyet az elhunytért, utána pedig a saját rítusaim szerint én is megadtam neki a végtisztességet. Nos, amennyiben vissza is látogat néha ide (bár nem hiszem, hogy így lenne), akkor sincs baj, a szobám nyugalmat, és békét áraszt magából, tehát nem ártó szándékkal teszi. Mindezen túl, legyen ez a bejegyzés egy kis megemlékezés is.
Nyugodj békében, Andrea!