Agyrém

A múlt hetemet szabadságolással töltöttem otthon, különösebb ok nélkül, egyszerűen jól esett lazítani kicsit. Szép is volt, jó is volt, tegnap gondoltam még kihasználom az utolsó estét, legalábbis mértékkel, mert ugye ma reggel jöttem vissza Sógorföldre, és ilyenkor koránkelés, úgyhogy előtte nap mindig igyekszem időben ágyba kényszeríteni magam több, vagy inkább kevesebb sikerrel. Szóval, hat körül bevágtam egy laza vacsorát, nyolc körül találkoztam egy ismerőssel, aztán valamikor 11 és éjfél között haza is estem. A gond ott kezdődött, hogy az említett ismerős megkínált jóféle diópálinkával, ami savat csinál, ami éhséget okoz, és hősünk elalvás előtt bölcsen elfalatozta az egyetlen otthon fellelhető tápanyagforrást a kutyán kívül (mert azt azé' mégse' :)), a t**cós sóletkonzervet.
Nyugovóra hajtottam a fejem, és kezdődött a mozi. Hogy miféle és mennyiféle ökörséget álmodtam össze, és miért pont azokat, azt csak azért tudom, mert ébredés után átpörgettem magamban, mondván, hogy ennyi flúg még az én fejembe se fér bele. Igaz, aludtam délután is, tehát nem voltam túl álmos, a konzervkaja közvetlenül elalvás előtt meg előre megfontolt merénylet ilyen téren, de akkor is....

Nyugodt ébredés, szabad ég alatt. Az időjárás kellemes, langymeleg, felkelek, és elindulok dolgozni.-Nyilván, nem aludhattam túl mélyen, az igazi tudatalatti helyett inkább a felszínesebb dolgok jöttek elő, mint pl hogy holnap munka van.- Előkerül a kolléganőm is, tesszük a dolgunkat. Két dolog zavar csupán, az egyik a környezet, ami enyhén posztapokaliptikus, tele mindenféle fatákolmánnyal, és a nyakamat hasogató fájdalom, illetve az onnan kisugárzó szédülés.-Az ágyam helyett a pamlagon aludtam el, elég extrém pózban-Összefutunk a főnökkel is, nem lett normálisabb, mióta nem láttam. Épp egy csapat látogatót kalauzol körbe a borongósan is szép vidéken. A nyakfájás nem múlik, de valahonnan beugrik, mit is szokás csinálni az ilyesmiben szenvedő emberrel, hátulról, jó erősen fejbe kell kólintani. -Logikus.- Fájni fog, fájni fog, de muszáj. Elindulok megfelelő eszközt keresni a fatákolmányokban, közben belebotlok néhány nem túl barátságos, határozatlan fajú, denevérre emlékeztető lénybe, szerencsére különösebb affér nélkül. Némi válogatás után úgy döntök, a hosszúnyelű kalapács megfelelő, szerzek hozzá még egy darab rongyot is, amibe majd bebugyolálom, hogy mégse sértse fel a nyakamat, ha majd kupán vágnak vele. Némi győzködés árán ráveszem a kolléganőt, hogy tegye meg nekem ezt a szívességet.

Nos, itt azt hiszem felébredtem.
Úgy rémlik a tarkónkenés elmaradt, de innen egy darabig szakadozik a film. A következő, amire biztosan emlékszem, hogy

nyugovóra térek az egyik fatákolmány alatt, és próbálok csendben maradni, hogy ne vegyenek észre a settenkedő furcsaságok. Nem alszom túl mélyen.

Vajon tényleg lehet álmodni az álomban? Ez már elég Inception-gyanús...

Ébredés a fatákolmány alatt, paplan lerúg, kipislog. A star-wars világába kerültem.-(Mi a búbánatos? )Hogy ez honnan jött? Mostanában elég sokat emlegettük ezt a filmet, de jó ideje nem volt vele közelebbi kapcsolatom-Előttem széles aszfaltút, rajta jedik sétálnak beszélgetve, robotok sietnek a dolguk után, nagy a forgalom. Körülnézek én is, hogy mi történhet itt. Némi téblábolás után betérek egy épületbe. Hipermodern berendezés, nyugodt, de kicsit riadt hely. Közben kísérőm is akad, együtt mászkálunk a fotocellás ajtókkal felszerelt, krómacél falú házban, amikor is az egyik ablak előtt átsuhan egy tyrannosaurus rex. Baj lesz. -Már csak azért is, mert mióta gyerekkoromban egymás után elolvastam könyvben, majd megnéztem filmen is a Jurassic parkot, a t-rex beépült az "üldözős álmaimba", nem egyeduralkodóként, de előfordul. Nem juthat mindenkinek zsákos ember, no.- A királygyík egy robbanással áttöri a falat, és szinte azonnal üldözőbe vesz minket. Bemenekülünk az első zárható helyiségbe, a wc-be. Becsapjuk az ajtót, közben a felmentősereg is beront a túlsó bejáraton. De késő, a t-rex feje pont befér az ajtó fölött. Hamm!

Ő nem törődött vele, hogy nem az a tipikus sztárvorsz figura, én viszont felébredtem. Snitt, csapó, álomba nyűglődöm magam.

Iskola, vagy kollégium, mindenesetre egy mocskos matracon fekszem, és nem érzem túl jól magam. A szobában sincs túl jó illat, mert a kutyák mindent telepiszkítottak. -Nem kell egy Freudnak lennem, hogy kiderítsem, ez bizony kemény gyomorrontásszimbólum:)-Próbálok valami rendet tenni, de reménytelen. Közben beesik a takarítónő, és ahogy a torkán kifér, pöröl velem, hogy micsoda kosz van itt, miért nem küldöm ki a kutyákat, és nem igaz, hogy itt kell sz*rniuk, és

És ki tudja meddig mondta volna még, ha fel nem ébreszt a vekker. Mindenesetre arra emlékszem, hogy miközben kinyomtam a csörgőládát azt dünnyögtem magam elé: "na, ezt már sose tudjuk meg"


Szóval. Mielőtt bárki messzemenő következtetést vonna le, (csak mert tudom, hogy akad az olvasótáborban olyan, aki mindent megnéz a pszichológus szemével is:) jól vagyok, mostanában kifejezetten kiegyensúlyozottan. Az igazi probléma ébredés után nem sokkal megoldódott. Tehát ha elfogadtok egy jó tanácsot:
Soha, ismétlem SOHA!! ne egyetek t**cós babkonzervet lefekvés előtt!

Rendezvous

Avagy némi metakommunikáció...és egyéb.

A téma karcolja annak a vörös zónának a szélét, amiről nem szoktam írni. De az elmúlt hetek eseményei, valamint egy mostanában elhíresült blog, a "Tékasztorik" http://tekasztorik.blog.hu/ , ami szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel, megihletett. Az említett blogról annyit, hogy úgy hiszem, a kishölgy nem mindig a saját életéből veszi a történeteket, amiket leír, egykettőt már jómagam is hallottam korábban, máshonnan, de a stílusa nagyon szórakoztató. Az ihletről meg annyit, hogy nem fogok átcsúszni a mélyvörös zónába, úgyhogy aki szaftos történeteket keres, annak javasolnám valamelyik előfizetős privát tévécsatornát:)

Naszóval, megismerkedsz a lánnyal, szimpátia alakul ki, elhívod valahova. Mi is történik ott? Ugye beszélgettek, minden marhaságról, ami eszetekbe jut. A helyzettől függően ücsörögtök, sétáltok, csúszkáltok, etc. A kimeneti szál meg többesélyes. De mire odaérsz, már szinte biztosra tudod, mi lesz az. Mondjanak a tudósok, a politikusok, az egyház, meg az orvosok és a filozófusok, amit akarnak, alapvetően ösztönlénynek tartom az embert. Szóval, miközben marhaságokról beszélgettek, sétáltok, ücsörögtök, akármi, a háttérben folyik egy másik beszélgetés köztetek. Nekem meg van olyan szerencsém, néha átkom, hogy ezt is elég jól hallom, másrészről pont emiatt, kicsit tudatosan figyelek is rá. Kezdődik ugye azzal, hogy milyen ruhában jelenik meg a kishölgy. Ilyen alkalmakkor persze mindkét fél megpróbál némi optikai tuningot bevetni, férfiaknál ez általában kimerül a hajmosás, borotválkozás, dezodor, tisztaruha kombóban, nőknél kicsit nyűgösebb a dolog. Általában a "sejtelmesített" jelmez a nyerő, odavissza, azaz a csinos, de nem túl kihívó ruha az, ami inkább jelzésértékű lehet. Főleg ha a napi viselettől eltérő kicsit, szóval mondjuk szoknya farmergatya helyett. Nőknél, nyilván, pasiknak ciki. Persze, a köldökigérő dekoltázsnak is lehet mondanivalója, de az más tészta. És ami (nálam legalábbis) nagyon meghatározó, és elmeséli a "mit is akar a másik" történetét, az a szemkontaktus. Valahol, valamikor egy okos ember bemérte ezt pontosan (de hogyan?), hogy valahány másodperces egymás szemébe bambulásnak többletjelentése van. Most itt ugye még mindig a férfi-nő kapcsolatokró beszélünk, mert egészséges férfiaknál ugyanez inkább a "mif*sztnéző??" kérdést váltja ki. De valahogy ennek is több fajtája van, és hogy mi különbözteti meg őket, azt nem is tudnám most így csípőből leírni, de van ugye az egyszerű "figyelek" nézés, az "érdekes, amit mondasz" nézés, meg a "beszélj még hozzám, férfiállat" nézés, és időtartamtól függetlenül, valahogy mind más. Vannak aztán ugye a testtartások, távolság, az apró elszólások, szóval könyveket lehetne írni erről, és írtak is, de idővel ezeket félautomatán leradarozza az ember agya. És lehet sakkozgatni, mindenesetre jó játék ez, valahogy elvenné az egész savátborsát, ha mondjuk amolyan "Szia, Kata vagyok, 25 éves, és bejössz, de én a déli típusú pasikra bukom, és most ki is néztem egyet, szóval szívesen beszélgetek veled, de ne érj hozzám", vagy "Nos, szívesen elhallgatom, amiről beszélsz, bár igazából nem arra figyelek, hanem a szádat nézem" stílusban folyna minden. Jó játék, no.

Eszembe jutott egy sztori, ahol mindez becsődölt, és hasonló kicsit a tékasztoris életcseppekhez, mindenesetre mókás, tanulságos, és mostanában sokszor eszembe jutott:
Úgy egy háromnegyed éve történhetett az eset, átlagos nap, átlagos élethelyzet, esti lazítás közben becsapódtam egy nagyobb társasághoz, ahol ismertem néhány embert. Addig ismeretlen leánnyal szemkontatus, és beszédfonál felvesz, eldumálgat, elhülyéskedik, majd adott indokkal második találkozóra kér fel, pozitív válasszal. Ez eddig rendben. Az adott indok ráadásul itt reális volt, tényleg kellett épp egy kis segítség valamihez, amihez a lány értett. (Nem,nemfélreért). Aztán ugye fészbukon felvesz, telefonszámcsere, időpontmegbeszélés. Mindig kérdéses, hogy honnan számít a randi randinak, mindenesetre itt már a segítségmegbeszélésből affelé hajlottunk, a metakommunikációs antennáim legalábbis ezt suttogták.
Elballagok adott időben az adott helyre, leány nem jön. Semmi baj, nőknél a negyed óra késést automatán belekalkulálom, viszont ő kezdett erősen kicsúszni a tűréshatárból. épp mielőtt feladnám, megjelenik. Négy barátnővel. Fapofa, gondolatban enyhe szitkozódás. Helyrerakom, hogy oké, akkor nem randi. Ez is rendben. Keressünk nagyobb asztalt, üljek oda hozzájuk. Dumálgatunk, pletykálunk, és közben a metakomunikációs antennáim kezdenek zárlatot kapni, mert a lány nagy, sóvárgó szemekkel, ÚGY néz. Na, most akkor ki kivel van? Közben becsapódik egy cimborám, elkezdek vele beszélgetni, a lányok valami félelmetesen fontosat találnak egy laptopon, és azzal foglalkoznak. De közben, ha egymás felé fordulunk, csak megy az élcelődő flörtölés, meg a retinapetting. Kezdem unni a helyzetet, fáradt is vagyok, a cimbora közben benyögi, hogy ő lassan megy, ha én is elindulok, hazavisz autóval, hát gondolom, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Odasúgom a lánynak, hogy én megyek lassan, de igazán találkozhatnánk valamikor KETTESBEN. Válasz: "Jó, megnézem a határidőnaplómban mikor érek rá..." Na, itt már a fapofa se sikerült, visszakérdeztem, hogy ezt a mondatot mennyire gondolta komolyan, mire ő állítja, hogy teljesen, mert igen elfoglalt ember, és (a többit kiszűrte az agyam). Sör kihörpint, kabát felvesz, cimborát indulásra buzdít.
Slusszpoén:
Felállunk, elköszönünk.
Lány: (Utánnamkap):"De akkor majd valamikor?"
Én: "Jó, megnézem a határidőnaplómban mikor érek rá..." Szia.

Persze, nyilván nem láttam azóta se...voltam annyira gerinctelen, hogy még küldtem neki egy smst, hátha alapon, de ugye, hogy egy régi népi közmondást idézzek:
"Szarból nem lehet várat építeni":)