Silence calls the Storm

Csak jelezném, hogy megvagyok, élek, működöm, létezem, oxidálom az oxidálhatót, szublimálom a szublimálhatót, és a vizbű veszem ki a zoxigényt.

 És a blog sincs magára hagyva, csak...volt már olyan érzésetek, hogy egy ideig nagy "csend" van körülöttetek, aztán egyszerre, mintha egymást húznák a dolgok, meglódul minden? Van egy kedves íróm, a Stephen King bácsi. Valahol, mikor ennek az egész blogolósdinak nekiálltam, akkor került elő az ő neve. Most meg újfent, egyrészt, mert épp egy hétkötetes regényciklusának az utolsó részét olvasom, és keményen esz a nyavalya, hogy mi történik végül is Roland vitézzel, másrészt ebben a regényfolyamban használ egy saját gyártmányú fogalmat, kifejezést ami tetszik nekem, és idevág. (Azért itt említeném meg, hogy King bácsit alkalomadtán még megdobálom, ha összefutunk, mert a regényfolyam utolsó ciklusát-azon regényfolyamét, amit eddigi életem legjobbjai között tartok számon, ezervalahány oldalasra sikerítette, és hetek óta tűkön ülök, hogy mi lesz a vége.) S.K emlegeti a regényeiben a Ka-t, ami nagyjából a sors, vakvégzet, amire azonban érdemes odafigyelnünk, és követnünk. Egyszerre az egész világ Ka-ja, és a személyes Ka-nk is. Ráadásul a Ka egy kerék, ami visszatér önmagába, és -bár King ezt nem írja- szerintem hol csak ballag, hol őrülten pörög. Továbbá, Kinggel ellentétben, én a Ka-t nem tartom teljesen irányíthatatlannak, valahol beleszólhatunk, csak rajtunk múlik, akarunk -e. No, pár napja, hete már volt egy olyan "valami lesz" érzésem. Teszem hozzá nem csak nekem, más megbízható ismerősöm is osztotta ezt. Persze, biztos jócskán belejátszott ebbe az időjárás is a szuperholddal, meg az állandó, vihar előtti elektromossággal csurigtöltött levegővel, de akkor is. És most puff-belódult a Ka kereke. Változások mindenhol, szigorúan egyszerre ugye. Meló, magánélet, minden. Tetszik, élvezem. Ezt az ember valahol magának keresi, ilyenkor a kérdés csak, hogy meg tudja-e lovagolni.
 Hát remélem, nem dob le. 

Továbbá, azért árva a blog, mert épp egy novellán dolgozom- némi-hogy szerénytelen legyek-olvasói nyomásra. (Igen, lesz benne egy kis "S.K. behatás".) Eléggé a vége felé közeledek, ha megvan, elküldöm a meósaimnak, és ha azt mondják, ehető, közzéteszem itt is.  Csak még ki kell találnom, hogy, mert igen, tudom, mondtátok, a fekete háttéren fehér betűt hosszútávon nehéz olvasni.
 De nekem így tetszik. Eszi, nem eszi....:)

És még így végül, belinkelném azt a zenét, amiről a bejegyzés-témába vágóan- a címét kapta. Egy kedves ismerős mutatta. Butametál, de én szeretem.