Felszántom a császár udvarát...

Leültem ma a gép elé, és valami szomorú hüppögést hallottam, utánanéztem mi lehet az, hát, szegény Blog pityergett, hogy elhanyagoltnak érzi magát. Nem sokkal ezelőtt pedig valami megmoccant a gyomromban, de aztán nem hasmenés lett belőle, nem is kalaposinas, hanem írhatnék. Ez így összevág, szóval:

Kiírtam nagy arccal nemrég a fa*e*ookra, hogy felvételt nyertem a Bécsi Állatvédelmi Egyesülethez. Ez így is van gyakorlatilag, csak nem egészen úgy alakult minden, hogy az kerek legyen (vagy gömbölyű?), ti meg kedves feleim kérdezgetitek, mint a Shrek-ben, hogy Na, ott vagy már? Ott vagy már?

Nem.

Szóval, próba-szerencse alapon  hozzávágtam egy e-mailt a Bécsi Állatvédelmi Egyesület (Wiener Tierschutzverein, továbbiakban WTV) fejéhez, hogyhát, munkát keresnék, valami állatosat, csak Bécsben, ha lehet. Ennek okairól már említés szintjén írtam, az van, hogy -ahogy múltkoronban félig öntudatlanul kicsúszott a számon- az Animal Spirit olyan, mint egy kis család, csak éppen családon belüli problémákkal. A családfő ugye együtt van a nagyobbik nővérrel, habár tényleg az apja lehetne, aki emiatt nyilvánvaló előnyöket élvez a báttyal szemben, akinek ez nyilvánvalóan böki a csőrét, és egyáltalán, zavarja a családi miliő, valahogy nem mindig érzi magát egyenrangúként kezeltnek. Továbbá az egész hely az Isten háta mögött van, és néha itt is előkerül az a hülyeségnek nevezett bicikli, amit ha kell, ha nem, hajtanak néhányan. 

Szóval, a WTV megörült nekem, hogyhát ők pont ilyen keménytökű kuruclegényt keresnek, mennék be állásinterjúra. Be is mentem, meglehetősen idegesen, aminek azt hiszem az volt az alapja, hogy majd' elkéstem, mert drága jó GPS-em úgy elkevert, hogy negyed órával az interjú előtt még csak a megfelelő településen se voltam. Végül odaértem időben, a GPS is megúszta az első gondolatot, mely alapján csizmatalppal hatástalanítottam volna, ehelyett újraszoftvereződött. 

Ez a stressz aztán rányomta a bélyegét az egész interjúra. Némi szerénytelenséggel állítom, nem beszélek rosszul németül, még akkor sem -még mielőtt kedvenc müncheni barátosném megszól(al)na, - ha az akcentusom miatt olyasmi felhangot kap az egész, mint amikor borzok verekednek, de itt nem voltam formában. Igaz nagyon nem is kellett, inkább az interjúztatók meséltek. A munkakör egy amolyan "mindenes" lett volna, állatgondozás, állatmentés, némi adminisztratív meló, plusz beugrálás a kiesők /szabadság, táppénz/ helyett. Ez így szimpatikus is volt, és a munkahely is jó környéken van, Bécs is, meg nem is, város is, meg nem is, szóval a külső zöldövezet. 

Na, hívtak is pár nap múlva, hogy hát erre a munkakörre beállt valaki a régi brigádból, de van egy hasonló állatotthonuk, mint ahol most dolgozom, oda szívesen látnak. Ellátogattam oda es, előjött egy kedves hölgy, akibe szerintem születése előtt, vagy közvetlenül azután egy random beszédgyorsítót és -generátort építettek, mondta, mondta, mondta. De tényleg szimpi volt, és a hely is, a környék is, szóval örültem, egészen addig, míg rá nem tértünk az anyagiakra. Ja kérem, nem hangzott rosszul, amit mondott, illetve nem hangzott volna, ha. Ugye mindig van egy ha. Mert most osztrák viszonylatban nem keresek sokat, de teszem mindezt úgy, hogy komplett és ingyenes szolgálati lakás, mit lakás, ház! van a fenekem alatt, továbbá az étkeztetésem Árnyékéval együtt megoldott, tehát amit keresek, az a benzinköltséget, és egyéb rendszeres kiadásokat leszámítva megmarad, úgyhogy elvagyok belőle. Naszóval, kalkulálgattam, hogy ha albérletet kell keresnem, akkor összességében nem jövök ki jobban, mint most. Ezt el is mondtam a hölgynek, hogy a szívem vérzik, de financiális öngyilkosságot nem akarok elkövetni. Függőben hagytuk, ment az agyalás, közben -érthető módon- beállítottak valakit, aki 100%ra elvállalta. Ez teljesen jogos, úgy gondolom, továbbá a beszédgenerátoros Frau felhívott, hogy azért ha bármi lesz-márpedig szerinte lesz, akkor megkereshet-e? Persze, mondok, bármikor. No, jelenleg ez a helyzet, úgyhogy -egyenlőre- maradok a Spiritben, és keresgélek tovább. És a jó az egészben, hogy ezt a sztorit nem érzem kudarcnak, sőt...

Ha már így belelendültem, elmesélek még valamit. Egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy esetleg belécsapok az újságírásba. A szombat/helyi médium, melynek neve egy fémből és egy mértani alakzatból áll össze (Vaskarika, mit nem értesz?) vezetőjével felvettem a kapcsolatot, örült is nekem, aztán elveszett. Néhány megválaszolatlan levelet utánaküldtem, aztán úgy gondoltam, erőlködjön, akinek szorulása van. Mondták, hogy fura a pali, hát bejött. De azt hiszem ez se az én kudarcom, sőt, abszolút nem is kudarc. Úgyhogy, elvileg minden maradt a régiben, gyakorlatilag mégsem, mert azért nyitva van az aranykapu, majd csak átbújok rajta, előbbutóbb.